Zenelap, 1899 (13. évfolyam, 1-31. szám)
1899-01-05 / 1. szám
•w '; " 2 ZENE LAP Az újév Hajnalán megelégedéssel tekintünk vissza ez idei mozgalmas zenei életünkre és örömmel tapasztaljuk, hogy immár mégis örvendetes haladást vehetünk észre ezen a téren is. Zenei intézményeink között legelső műintézetünknek, a m. kir. operaháznak van a leggyöngébb mérlege. Az idén új aerába jutott, de Keglevich István gróf intendáns, a ki kiváló tapintattal, sok körültekintéssel és erős megfontolással fogott fáradságos munkájába, e fáradságának gyümjöit.. . ősét még nem láthatja, mert a viszonyok jelenleg még olyanok operánknál, hogy annak csakis radikális alapos ujai, sok adhatnak új erőt. Az elmúlt fél szezonról sok örvendeteset mondani nem lehet. Csakis a vendégszereplések alkalmával láttunk telt házakat, habár constatálnunk kell, hogy repertoriunk rendes darabjai ez idén a szokottnál gondosabban fegyelmesebben rendezett előadásban kerültek színre, de elég sajnos, ezeken az előadásokon a nagyközönséget nem láttuk. Premiere a három és fél hó alatt nem volt, ha csak Delibes „Király mondta“ ez évig operájának replisét annak nem vesszük. Kiválóan gondos előadásban került színre „Aida“, ahol a színpadi zenekarmutatkozott be először, a „bolygó hollandia, melynek czímszerepében Ney Dávid ért el nagy hatást és Vazquez grófné magyarul énekelte Sentát, mely szerepet kár volt elvenni Rotter Gizellától, akinek ez kiváló alakítása. Hála Szilágyi Arabella elhatározásának előadhatták a „Walkür“-t, melyben Szilágyiné ismert kitűnő Brünhildája mellett Perotti vált ki, aki ezúttal először énekelte Siegmundot. Bellinzioni, Bianchi és Fumagalli pénztármentő vendégszereplései minden tekintetben jól sikerültek, habár — mint ezt e helyen már kifejtettük — a vendégszereplések nem valók a szezon derekára. A jövő évre sok érdekeset ígérnek. Zichy Géza gróf „Roland mestere“ után Goldmark „Briseis“ cz. operája jön sorra és ha az időből telik Giordanonak legújabb műve „Fedora“ is szinre kerül. Itt lesz alkalma megmutatni az operának, vájjon a jelen személyzettel tud-e valami kiválót produkálni. A tetralógia előadása elmarad ismét. Ez operánk „page noir“-ja. De reméljük és kívánjuk, hogy minél előbb találjon egy megbízható, intelligens jó tenoristát és egy elsőrangú Wagner-énekesnőt. Sok dicsérettel és igaz hálával emlékszünk meg philharmonikusainkról, akik eddigi négy hangversenyükkel a legjobbat nyújtották. Két zongoraművész, Bauer Harold és Risler Ede, mutatkozott be, melyek közt az elsőt nagy lelkesedéssel fogadták ; értelmes finom előadása igen megnyerő, Rislert márismerte közönségünk ; a philharmoniai estén őt is tüntetőleg fogadta a nagyközönség, de már önálló hangversenyén, a kis terembe szorult, habár technikai és dynamikai hatásokban Risler az elsők közt foglal helyet. A zenekari számok kitűnő interpretációban részesültek. Erkel Sándor nagy kitartással páratlan tudás és zenei műveltségének teljes felhasználásával, vezette derék seregét mindmegannyiszor a közönség lelkesedésétől kisérve és biztatva. Legutóbbi hangversenyükön Richter János jelent meg ismét közöttük, de erről más helyen számolunk be. Kiváló műélvezetet nyújtottak az idei valóban remek quartett concertjeink. A mi Hubay-Popper és Grünfeld-Bürger-féle négyeseink mindig zsúfolt teremben játszottak és nagy szolgálatot tettek a classicus zene ápolásának. A kivülök kétszer jártak itt a csehek, ez a négy megáldott művész, akik külön-külön talán nem érvényesülnének annyira, de összjátékuk oly megkapó és behízelgő, hogy az ember nem győzi őket hallgatni. A Rosé quartett is megmutatta, hogy mily kiváló magaslaton állanak. De ha összehasonlítani akarunk, akkor a legjobbak és a tökéletesek közt is a legtökéletesebb a világhírű Joachim quartett, kiknek élén a 65 éves mindnyájunk által körülrajongott hazánk fia áll és akiknek játéka hatása alatt tündérvilágba képzeljük magunkat. Magánhangversenyeink között Sauer Emil érte el a legnagyobb sikert : kétszer játszott, és mindkétszer zsúfolásig telt meg a vigadó nagy terme és se vége se hossza a tapsnak, mely oly nehézzé teszi a búcsút a művésznek, aki most az új világban akarja diadalait betetőzni. Így Damoiseau hadnagyét is, aki hűséget esküszik neki s egy arany szivet ad emlékül, hogy ha bármikor barátságára lenne szüksége, küldje azt hozzá s ő ott terem. A féltékeny Parbieuné meglesi, melyik szekrénybe rejti Yvette a szivet s erre alapítja cselvetését, hogy a leányt megronthassa. Pardenné most nem is tánczol a kötélen, annyira bántja kudarcra. De elkezdi útját, hogy visszatérítse Roland mestert. „Nem tudod már mi a szerelem Az édes,, a. gyönyörteli ? Hol minden csók új csókra készt, S a vágyat csókra növeli, Hol két futó láng összecsap, És tűzoszloppá egyesül, Két ember sziv ha üdvözül, Hol őrjöngés az érzelem. A nagy mindenség elborul, S két lélekben, egy kis pokol S egy nagy mennyország beszorul, Roland, Roland maradj enyém!“ Roland azonban nem akarja , de találkozásukat félreérti Yvette és ennek apja Levesol. Yvette azonban csakhamar meggyőződik, hogy Roland őt szereti, míg atyja, aki fegyverhordója Rolandnak, kérdőre vonja Rolandot, hogy ha leányát elcsábította, vegye is el, amire Roland vállvetve és nevetve válaszol. A „ZENELAP“ TÁRCZÁJA. Roland mester. Opera 3 felvonásban. Szövegét és zenéjét irta: gr. Zichy Géza. Első előadása a magyar királyi Operaházban január 5-én. — A „Zenelap“ eredeti tárczája. — A Roland mester legdrámaibb költeménye gr. Zichy Gézának. Eleven lüktetésű, gyors, cselekményü tragédia, mely nagyon alkalmas operatárgy, annál is inkább, mert staffagea változatos, élénk, tarka s míg a szólisták alkalmat kapnak benn a szenvedélyes effektusa, többesekre a karnak jó alkalmazása is többször lehetséges az egésznek kerekdedsége és hatásának emelése czéljából. Roland mester tárgya szintén a bajazzok világából való ; a czirkusz porondjára vezet s ebből a világból ragad ki egy szenvedélyes jelenetet. Roland mester híres czéllövő. Kedvencze a közönségnek, de a czirkuszvilág hölgyeinek is, mert majd mindnyájan szerelmesek bele. Ő is könnyen váltogatja kegyeltjeit. Legutóbb Parbiennével, a kötéltánczosnővel volt viszonya, aki azonban maga fordult el tőle, de most ismét olthatatlan lánggal ég érte. Roland mester azonban Yvettet, a virágárus leányt szerette meg, aki szintén oly szenvedéllyel csüng rajta, hogy minden ajánlatot visszautasít.