Palásthy Pál szerk.: Religio, 1866. 2. félév
1. szám
kegyetlenségekben. Mi érdemesebb közöttünk a megvetésre, vagy élesebb ellenszenvre, feltéve, mivel feltételezni köteleztetünk, a politikai becsületességet, semmint oly kormány, mely hat éven át másképen kormányozni nem tudott, mint minden jogból, minden szabadságból, minden alkotmányból grínyt űzve ? Alioz a nemzet javait eltékozolta, az adót minden nemeiben elviselhetetlen magasságig fokozta, bűnmerényeit hogy ma vérbe temethesse, háborút indit. Szerencsétlen nép, melynek kormánya, melynek trónja háború nélkül fel nem állhat. Itáliában a kétségbeesettnek öngyilkossága e háború, melyben ha győzne, végnélküli háborúknak néznénk elébe. Magyarországnak evvel rokonszenvezni annyi, mint véghetlen gyanúsításoknak anyagot adni, melyek a kiegyezkedést nehezíteni, lehetetleníteni fogják. A berlini kormány annexiókat keres, nemzeti létünkkel ellenséges eszme után jár. Mitől nem félhet Magyarország, ha az erőszakos annexiók közfolyamatba jönnek? Ő annectáltathatik, de nem annectálhat semmit. Mitől ne féljen Magyarország, ha a kisebb államok az erősebb által büntetlenül elnyelettethetnek ? Magyarország elnyelethetik, ő nem nyelhet el senkit, nem is akar. Nekünk jogon kívül más védvünk, történelmi, hagyományos állásponton, fejedelmünk atyai szivén kívül nincs támaszunk; mitől nem félhet Magyarország, ha Európában minden jog kitagadtatik, ha minden történelmi álláspont mellőztetik? Hodie mihi, eras tibi, mondják a kisebb nemzetek egymásnak. Itt a veszély hazánkra. Eszeveszett az, aki tombol, mikor a szomszéd háza lángban van. Súlyosabb csapás, eszmékben veszedelmesebb merény nem intéztethetett a birodalmi népek, különösen nemzetünk ellen, semmint az Austria ellen múlt évtől összeesküvő két ellenség által a császárra, a magyar királyra kényszerített jelenlegi háború. E háború azok részéről, akik azt előidézték, nemtelen, mivel elhatározván a háborút, erre csak ürügyet kerestek. Háborút akartak, másnak jogos birtokát elveendők. Ha ez szabad Európában, Magyarország jenlétének alapjai nincsenek többé. E háború a középkori várurak portyázásait, melyekről annyi sok a borzalmas rege, annyival fölülmúlja, mennyivel nagyobbak a mai hadeszközök. Európában a jognak, a törvénynek fogalma, kötelező ereje elveszett, ha ily háború lehetséges. Vae victis,vae infirmis, quia vincentur. A forradalom, a titkos dulakodás aláásta a nemzetek jönlétét, Bismarck Garibaldinak, Vilmos Victornak karján, a négy Mazzini körül, egy, eddig magát meg nem nevező hatalmas hadúr árnyékában, — ez a mai Europa. Ily Európában nemzetünkre gyászos sors várakozik, melyet csak az apostoli király körül lángoló lelkesedéssel összesereglett nemzet háríthat el magától ... ha a veszélyt felismeri. Felismerte a főrendek háza jun. 26-án, midőn K. Wenkheim Béla lelkes nyilatkozatát szűnni nem akaró éljennel magáévá tette : „Erős meggyőződésem és hitem, hogy magyar hazánk érdeke ugyanegy az összes birodalom érdekével. Az ő győzelme, az ő dicsősége, az ő jólléte, az ő becsülete a mienk is. Az ő veresége és megaláztatása bennünket is ér s hazánknak s magyar birodalmunknak fennállását is veszélyezteti. Azt hiszem tehát, nem roszalják, ha ezen alkalommal szavakat adok azon közindignationak és megbotránkozásnak, mely ellenségeink illegális, perfid, a művelt világ, a lovagiasság, a becsület törvénye által kárhoztatott, a népjog és megkötött szerződések félretételével a minden kiegyezkedést és békekészséget meghiúsító, a garázdálkodást magától vakmerő szemtelenséggel elhárító, és másra irányozni törekvő politika miatt mindenki kebelében méltán és akaratlanul gerjed." A trónbeszéd, gr. Cziráky és Wenkheim eme beszédje a hongyülés fénypontjai. 1848-ban, elvonva és helyeselve a socialis újításokat, melyre beleléptünk ezen, már európainak nevezhető felforgatási folyamba, mely alkotmányokat vet partra, de vissza is nyeri azokat, mely egyik partot alámos, hogy az ellentétes partot terjeszsze; corrector volt azonban a jogi öntudat, mely bármily eleven, bármily erős legyen, az európai forradalom nyomása alatt nem fogja magát sokáig föntarthatni. Abban van a mi veszélyünk, hogy Európában büntetlenül lehet támadni, mihelyt alkalom van reá. Izlam így lépett be Európába, így hódított; ma új izlam pusztítja Európát, La Moricière 1860-ban megnevezte őt. Ez az amit sajnálunk, hogy hazánkban e veszély fel nem ismertetik átalánosan s ellene óvás nem történik. Miseros facit populos peccatum, így vévén fel a legújabb bonyodalmat, örökre sajnáljuk, hogy a hongyülés hatalmas szavát nem emelte, mikor a háború valószínűvé lett, a szavát nem emelte, mikor a háború a birodalomra feltolatott. A felsőház késő tette, mivel hamarább nem tehette, az alsóház mindennap megtehette, de nem tette. Javasolta volna pedig megtenni a nemzeti hűség a király iránt, pragmatica sanctio értelmében a birodalmi kapocs, az ország érdeke, a politikai eszélyesség. Királyunk austriai császár, az ellene vitt merény tehát ellenünk vitetik, hatalmának nagy-