Horing Károly szerk.: Religio, 1873. 1. félév
1. szám
Pesten, jan. 1. 1. I. Félév. 1873. TARTALOM. Irányunk. — A kereszténység s a közvélemény. — Egyházi tudósítások. — Vegyesek. irányunk. Alig hiszszük, hogy találkoznék t. olvasóink közt, a ki puszta phrázisnak venné, ha azt mondjuk, hogy csak reszketve nyulunk a toll után, midőn immár arról van szó, hogy lapunk első számának homlokán, olvasóközönségünk előtt bemutassuk magunkat. Nem mintha elveinket fejtegetni s irányunkat jelezni vonakodnánk, vagy mintha bármi okunk lenne,, eszméinkre nézve a nyilvánosság szövétnekétől félni, — nem is azért, mintha a felvállalt, nehéz és fáradságteljes munkától visszariadnánk, hanem azért mondjuk ezt, mert mindinkább élesbedő vonásokban kezd lelki szemeink előtt kidomborodni azon erkölcsi felelősségnek terhe, mely gyenge vállainkra ama pillanattól fogva nehezedik, melyben e lapot, a „Religió"-t, saját nevünk aláírása mellett szétbocsátjuk. Mennyivel fontosabbnak, mennyivel magasztosabbnak képzeljük a „Religió"-nak feladatát; mennyivel szükségesebbnek létét s következetes haladását ; s menynyivel kivánatosbnak tartjuk, hogy az általa vallott és képviselt eszmék s elvek minél hamarabb s minél alaposabban, végleges győzedelemre vergődjenek , annál nagyobb mérvekben fokozódik mindenképeni elfogultságunk ; mert lehetetlen ezen kérdést nem intéznünk saját magunkhoz : „képes vagy-e ily nehéz tehernek elviselésére, képes-e arra, hogy a rád bizott lapot oly irányban vezessed, melyben azt a kornak szükségleteinél s körülményeinél fogva vezetni kell, ha azt akarjuk, hogy pályáját becsülettel is, haszonnal is befutva, a jónak s igaznak rettenthetlen előharczosa, az ügyrokonoknak tanácsadója, a magyar katholika egyház kül-s beléletének hű tükre, s egyszersmind azon összekötő lánczszem is legyen, mely mindenha ernyedetlen közvetitőül szolgáljon a külföld eszmevilága, józan törekvései s vivmányai, és saját szűkebb hazánk s egyházunk közt ; — szóval : képes vagy-e mindazon kötelességek teljesítésére, mindazon terhek elviselésére, mindazon feladatoknak közmegelégedésre való megoldására, melyek egy katholikus lap szerkesztésétől elválaszthatlanok; —képes-e mindazon igényeknek kielégítésére, melyeket a közönség méltán támaszt oly egyén irányában, mely a legszentebb ügynek irodalmi szolgálatába szegődött ?".... Gyenge, erőtlen vigasz, s talán nem is mondható annak azon gondolat, hogy az irodalmi pályára nem tolakodtunk, hanem tolattunk; és, ha kitűnő, s a mennyiben él szerkesztői állás, hogy ily kitüntetés után soha sem vágyódtunk , sőt ellenkezőleg, mindig féltünk tőle, mindig magunktól elhárítani iparkodtunk azt. De e körülmények, valamint nem oldanak fel azon kötelezettség alól, hogy most, miután a szerkesztést tényleg átvettük, az ezzel járó kötelességeket is erőnkhöz képest lelkismeretesen ne teljesítsük; úgy másrészt legkevésbbé sem képesek eloszlatni, amaz úgyszólván, lelkismeretes félelmet, melylyel a szerkesztői, époly rögös mint nehéz pályára lépünk. S hogy félelmünk nem gyávaság, azaz, hogy nem túlzott vagy alaptalan, mutatja, bár csak futólagos megfontolása is azon helyzetnek, melyben a katholicismus ügyét manap látjuk. Bármerre tekintsünk is, csak szomorú, csüggesztő jeleneteket látunk. Azon baráti frigy, az egyházi s világi hatalom közt, mely nélkül sem béke, sem boldogság nem képzelhető, s a melytől a társadalomnak mindenképeni haladása s üdvös fejlődése függ; az utóbbinak erőszakoskodásai, foglalásai s tulkapásai által felbontatván, az egyház majdnem mindenütt