A DUNÁNÁL - 2002. SZEPTEMBER (1. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM)

Takács Jenő: Gyermekkor és tanulmányok - Kicsi Sándor András: Cinfalva, Burgenland

szonytól vettem, aki egy morva katonazenekar karmesterének lánya volt. Kezdetben a Damm­­féle zongoraiskolába jártam, ahonnan egy-két év múlva az újonnan alapított Eugen Buresch­­féle zenei magániskolába iratkoztam a Deák tér 38-ba. Itt a fiatal lengyel Ida Wasilkowsky lett a tanárnőm, aki nagyon tehetséges zongorista volt. Segítségével nagyot léptem előre: egy isko­lai diákkoncerten Beethoven G-dúr variációit adhattam elő. Ifjabb Eugen Bures, Eugen Buresch fia, rövidesen a barátom lett. Ma professor emeritus Buenos Airesben, az ottani zeneművészeti főiskolán. Barátságunk immáron több mint het­venöt esztendeje tart. Soproni iskolatársaim közé tartozott Scholz János is, aki - jó csellista lévén - tanulmányai elvégzése után, szinte gyerekként a magyar Roth Feri alapította kvartett tagja lett, és New York-i lakhelyéről az egész világot beutazta. Egy másik soproni iskolatársam, az orvos és író Richard Berczeller, szintén New Yorkban él. Szintúgy soproni barátom volt a művészettörténész Csatkai André, utóbb Sopron város múzeumainak igazgatója, sajnos, már nincs közöttünk. Neki köszönhetem, hogy soproni és bécsi iskolaéveim alatt - a magyar iro­dalom mellett - már tizenöt évesen megismerkedhettem Franz Kafka, Anatole France, Oscar Wilde, Bernard Shaw, Otto Weininger és mások munkásságával. 1922-ben felvettek a Bécsi Zeneakadémiára, egy rangos zongorista, dr. Paul Weingartner osztályába, aki egykoron Emil Sauernek, a Liszt-tanítványnak a keze alatt tanult. Eredetileg az osztrák mesterhez, Franz Schmidthez szerettem volna kerülni. Amikor ő meghallgatott, azt ajánlotta, hogy jelentkezzek Weingartnernél. Kapcsolatom Franz Schmidttel ezután ugyan felü­letessé vált, de barátságunk megmaradt. A Wimmer-féle fogadóban, ahol szokás szerint a „Nagyok” étkeztek, mi, diákok is helyet foglalhattunk az asztaluknál. Joseph Marx gyakran ren­delt dupla adagot kedvenc ételeiből, például a savanyú káposztából. Felsorakoztatta maga előtt a tányérokat, gyorsan magába lapátolta tartalmukat, hogy aztán megjegyezze: „Közép- Európában én eszem a leggyorsabban.” Az Akadémián tanárom volt Richard Stöhr (össz­hangzattan), Max Graf (zenetörténet) és Alexander Wunderer (kamarazene). Wunderer filhar­monikus volt, és mohón vágyott minden újdonságra, így történhetett, hogy elsőként mutatták be Bécsben többek között Sztravinszkij Troispoésies-jét japán szöveggel szopránra és kamara­­zenekarra. Az első világháború utáni évek bécsi viszonyainak bemutatása túl messzire vezetne. Száguldó infláció, éhezés, hideg, influenzajárványok, tőzsdekrachok, hadirokkantak, koldusok A szülőház (Beyer-Dóczy Péter fotói) 2002. szeptember

Next