Soós Lajos, Csiki Ernő (szerk.): Állattani Közlemények 28. (1931)

1931 / 3–4. füzet - DR. VARGA LAJOS: Katasztrófák a Fertő-tó életében

vízállás, hogy a magyar Fertőn nem vághatták le a nádat, pedig ez az ottani lakosság egyik legfőbb jövedelmi forrása. A fiatal Phragmites-t ugyanis kitűnő takarmányként szokták nyár elején levágni és megszárítani. Ha pedig száraz a nyár, akkor ennek igen sokféle következménye lehet. A víznek sokszor 40—50%-a is elpárologhat, hiszen a hőmérséklete meleg augusztusi na­pokon 32—34°-ra is fölemeledhetik s ugyanezt a hőmérsékletet érheti el a vastag iszap is. Az 1928., 1929. és 1930. évi nyár volt ilyen forró és száraz ; csapadék alig volt s ennek következtében a párolgás tetemes volta miatt óriási területek váltak szárazzá. A nád nehezen fejlődött s nem adott jó termést. A sekély ré­szek iszapja óriási cserepek alakjában száradt ki. S minél kevesebb volt a víz, annál erőteljesebb volt a pá­rolgás. A víz kémiai viszonyai erősen megváltoztak. A hidrogénion­koncentráció foka csaknem 9-re emelkedett, tehát a víz nagyon alkálikussá változott. A magas sótartalom kitűnő fokmérője : a víz elektromos vezetőképessége a tavasszal mért értékeknek öt­venszeresére emelkedett. A vízi úszó és alámerülő növényzet ki­száradt, eltűnt. A nagy kiterjedésű Myriophyllum és Ceratophyllum­mezők, a szép Utricularia vulgaris-tömegek akkor pusztultak ki, amikor más, vízdús esztendőkben virágozni szoktak. Csupán a mélyebb vizekben tengette életét a nagyobb mezőket alkotó Potamogeton pectinatus. Ide menekültek a fiatal halak, melyek az előbbi növényzet közül kiszorultak. Elképzelhetjük, milyen nagy tömege pusztult el azoknak az alsóbbrendű élőlényeknek, melyek életüket epizoikusan a növényzeten vagy a között élték le. Inkább helyhez kötött életmódjuk nem engedte, hogy elmene­küljenek, hogy kövessék a vissszavonuló víz útját. A nagyobb halak a mélyebb területek felé húzódtak, s mint­hogy a halászok a kiszáradt csatornákon lapos csónakjaikkal sem tudtak közlekedni, megszűnt a délibb vidéken való halá­szat is. A varsák szárazra kerültek s a cserepes iszapba szárad­tak bele. A kikelő vadkacsa- és szárcsafiókáknak nagyobb uta­kat kellett a szárazon megtenniük, hogy vízhez jussanak. A par­tok felől nagyobb békatömegek vándorlása indult meg a több km-re húzódott mélyebb vizek felé. Egyes szobanagyságú, né­hány ujjnyi vastagságú vízben 1929 szeptemberének elején any­nyi békát és piócát láttam egy tömegben, amennyit elképzelni is alig lehet. Itt üldögéltek, védve testük nedvességét a per­zselő nap szárító hatása ellen. Az ilyen kisebb pocsolyákban természetesen megrekedtek a halak is, melyek biztos zsákmá­nyaivá lettek a vízimadaraknak s hulláikról szőlőfürtszerűen lóg­tak a lakmározó csíkbogarak. Az évi ingadozások is katasztrofális hatással lehetnek tehát az egész biocönozisra. 4. Tűzvészek a nádasokban. A nádrengetegek a nagy nyári szárazságban satnya virágzatot fejlesztettek s levélze­tük zölden száradt ki. S pl. 1929 augusztus végén egy nádvágó ember gondatlansága következtében egyszerre kigyulladt a nád s nagy hevességgel égni kezdett. A tűz rőtvörös színe éjszakákon

Next