Soós Lajos, Csiki Ernő (szerk.): Állattani Közlemények 28. (1931)
1931 / 3–4. füzet - DR. VARGA LAJOS: Katasztrófák a Fertő-tó életében
vízállás, hogy a magyar Fertőn nem vághatták le a nádat, pedig ez az ottani lakosság egyik legfőbb jövedelmi forrása. A fiatal Phragmites-t ugyanis kitűnő takarmányként szokták nyár elején levágni és megszárítani. Ha pedig száraz a nyár, akkor ennek igen sokféle következménye lehet. A víznek sokszor 40—50%-a is elpárologhat, hiszen a hőmérséklete meleg augusztusi napokon 32—34°-ra is fölemeledhetik s ugyanezt a hőmérsékletet érheti el a vastag iszap is. Az 1928., 1929. és 1930. évi nyár volt ilyen forró és száraz ; csapadék alig volt s ennek következtében a párolgás tetemes volta miatt óriási területek váltak szárazzá. A nád nehezen fejlődött s nem adott jó termést. A sekély részek iszapja óriási cserepek alakjában száradt ki. S minél kevesebb volt a víz, annál erőteljesebb volt a párolgás. A víz kémiai viszonyai erősen megváltoztak. A hidrogénionkoncentráció foka csaknem 9-re emelkedett, tehát a víz nagyon alkálikussá változott. A magas sótartalom kitűnő fokmérője : a víz elektromos vezetőképessége a tavasszal mért értékeknek ötvenszeresére emelkedett. A vízi úszó és alámerülő növényzet kiszáradt, eltűnt. A nagy kiterjedésű Myriophyllum és Ceratophyllummezők, a szép Utricularia vulgaris-tömegek akkor pusztultak ki, amikor más, vízdús esztendőkben virágozni szoktak. Csupán a mélyebb vizekben tengette életét a nagyobb mezőket alkotó Potamogeton pectinatus. Ide menekültek a fiatal halak, melyek az előbbi növényzet közül kiszorultak. Elképzelhetjük, milyen nagy tömege pusztult el azoknak az alsóbbrendű élőlényeknek, melyek életüket epizoikusan a növényzeten vagy a között élték le. Inkább helyhez kötött életmódjuk nem engedte, hogy elmeneküljenek, hogy kövessék a vissszavonuló víz útját. A nagyobb halak a mélyebb területek felé húzódtak, s minthogy a halászok a kiszáradt csatornákon lapos csónakjaikkal sem tudtak közlekedni, megszűnt a délibb vidéken való halászat is. A varsák szárazra kerültek s a cserepes iszapba száradtak bele. A kikelő vadkacsa- és szárcsafiókáknak nagyobb utakat kellett a szárazon megtenniük, hogy vízhez jussanak. A partok felől nagyobb békatömegek vándorlása indult meg a több km-re húzódott mélyebb vizek felé. Egyes szobanagyságú, néhány ujjnyi vastagságú vízben 1929 szeptemberének elején anynyi békát és piócát láttam egy tömegben, amennyit elképzelni is alig lehet. Itt üldögéltek, védve testük nedvességét a perzselő nap szárító hatása ellen. Az ilyen kisebb pocsolyákban természetesen megrekedtek a halak is, melyek biztos zsákmányaivá lettek a vízimadaraknak s hulláikról szőlőfürtszerűen lógtak a lakmározó csíkbogarak. Az évi ingadozások is katasztrofális hatással lehetnek tehát az egész biocönozisra. 4. Tűzvészek a nádasokban. A nádrengetegek a nagy nyári szárazságban satnya virágzatot fejlesztettek s levélzetük zölden száradt ki. S pl. 1929 augusztus végén egy nádvágó ember gondatlansága következtében egyszerre kigyulladt a nád s nagy hevességgel égni kezdett. A tűz rőtvörös színe éjszakákon