Állattani Közlemények 1902–2012

Az Állattani Közlemények, mint az első magyar nyelvű zoológiai folyóirat, 1902-ben indult. Azóta az évente megjelenő 1-2 számával mai napig a legjelentősebb magyar nyelvű tudományos, általános zoológiai szaklap. A Királyi Magyar Természettudományi Társulat, majd később a Magyar Biológiai Társaság egyik legpatinásabb folyóirata: több mint 100 évvel ezelőtt indult. Ha a kötetek cikkeit lapozgatjuk, a háttérben nem csak a hazai tudományos élet, hanem egész történelmünk megelevenedik, két világháborúval, számos politikai rendszerváltással, híres és ragyogó elmékkel vagy éppen gyorsan felejthető mellékvágányokkal. Fájdalmas, küzdelmes, de mégis sikeres, mélypontokat és felemelkedéseket egyaránt felvonultató évszázad tanúja a folyóirat. Sikeres, mert az Állattani Közlemények, az egyetlen, teljes egészében a magyar zoológiának szentelt tudományos folyóirat a körülmények minden nehézsége ellenére fennmaradt, és külalakjában, tartalmában és szerkesztésében egyaránt folytonosságával hirdeti az őt létrehozó szándék érvényességét. Az Állattani Közlemények (kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel együtt) mindig abban a szerencsés helyzetben volt, hogy megjelenő anyagaival a mögötte létező, havi rendszerességgel ülésező Állattani Szakosztály előadóiból válogathatott, olyan nevekkel a szerzők között mint Frivaldszky János, Entz Géza, Bíró Lajos, Dudich Endre, Soós Lajos, Balogh János. Ez az 1891-ben megalakult tudományos testület az ezret meghaladó számú előadóülésénél tart már, s úgy tűnik, manapság a fiatalok körében is egyre népszerűbb. Az Állattani Közlemények célja ma is ugyanaz, mint 100 évvel ezelőtt: „közérthető és szép, magyar tudományos nyelven eljuttatni a tágabb értelemben vett hazánk állattant művelő szakembereinek eredményeit az Olvasóhoz; s egyben kapcsolatot teremteni és ápolni a nyitottságot egymás iránt mindazon elmék között, akik kutatásaikkal a Földünket nálunk jóval korábban birtokba vevő, de jelenleg velünk osztozni kényszerülő élőlényeket, az állatokat tanulmányozzák.” – írta az első főszerkesztő, Méhely Lajos 1902-ben. Az Állattani Közlemények szerkesztői 1902-től napjainkig: Méhely Lajos (1902-1907), Soós Lajos (1908-1918), Szilády Zoltán (1919-1922), Fejérváry Géza (1922-1926), Soós Lajos (1926-1943), Soós Árpád (1944-1946), Székessy Vilmos (1954-1957), Andrássy István (1957-1996), Bakonyi Gábor (1997-2005), Korsós Zoltán (2006-).

Terjedelem: 20 ezer oldal

megvásárlás az arcanum.hu oldalon

Tartalomjegyzék