Borsszem Jankó, 1869 (2. évfolyam, 53-104. szám)
1869-05-02 / 70. szám
ш S©s tetéi@19 Ha megrántja a zsineget — Azt mondotta Halbig — Meglátjuk a fényes szobrot Majd — tetőtől talpig. Jaj nem enged, — fránya lepel! Hozza vonja Halbig. No de azért derék szobrász — tetőtől talpig. Szegény szobor! számos évig Lim-lom között volt az árva Azután meg hat hónapig Ocsmány faketreczbe zárva. S most egyszerre nagy hűhóval Akarták őt mutogatni — Csoda-e hogy bús arczát most, Nem akarta megmutatni ? — A Józsefszobor. Műkritika. Az uj József-szobor arczczal a nemzeti kávéháznak, háttal a József téri patikának, jobb kézzel a „virágbokorhoz“ czimzett sorháznak, balkézzel egy józseftéri pénzváltóháznak fordul. Mindjárt e dispositióban kitűnik a művész éles combináló tehetsége. Étel, ital, pénz és orvosság : e négy sarkon fordul meg a világ, e négy elemből áll és él meg a mindenség. E négy hatalom felé van tehát a szobor négy oldala irányozva. S csakugyan lehetett volna-e épen József nádort, népünk atyját, jobban elhelyezni, mint igy ? Ily szempontból nézve, a szobor valóságos remekmű. Már maga az öltöny is, mely bő redeiben a testrészek tükröződését teljesen lehetetleníti, ez által a tiszta szobrászat főfeladatát fejti meg, mely a test megtestetlenítésének eszménynyé finomítására tartozik törekedni. És a test e láthatatlanságában mégis mennyi látszik és van kifejezve. Az arcot tekintetbe sem vesszük, miután ez a legkevesebbet jelentő testrész. De mily ábrázat maga ez a beburkolt test! A jobbik térd kidudorodásában mennyi államférfii belátás tükröződik, s mennyi atyai jóság a balkéz kisujjában s különösen annak finomul kikerekitett körme tövében! A czélszerű iránti érzéket jobban nem fejezte még ki senki, mint a művész e szobornál a lábfej és sark közti viszony csodálatos arányossága által, s mióta szobrászat létezik, soha több fenséggel vegyes egyszerűség könyökcsúcsában nem fejeztetett ki, mint a kérdéses műremeknél a jobbik könyökben. És aztán mennyi előrevigyázatosság a csizma vastag talpában ; mennyi takarékosság a harisnyában, melyre a csizmán belül bízvást következtethetni; mennyi megkülönböztetési tehetség abban, hogy nem a bal láb van a jobb elé tolva, hanem a jobbik a bal elé! Valóban, a legfőbb dicséretet megérdemli azon mesteri kéz, mely ily félreismerhetlenül és világosan ki tudta fejezni a jellem minden vonását a testnek erre alkalmas minden ízében! Mindazonáltal a jeles szobor hibáktól korán sem ment egészen. E hiányok közt első helyen áll a hasonlatosság. Nagy stylű szobornak sohasem szabad az eredetihez hasonlítani, különben arczképpé sülyed alá. A hasonlatosságot a fotográfia is elő tudja idézni, sőt még jobban ; az egyik műágnak pedig nem szabad köréből kilépni s a másikéba átcsapongani. Minél több emberhez hasonlít és minél kevésbbé hasonlít egy bizonyos egyénhez a szobor, annál hivebb képmás — magasabb aesthetikus szempontból ítélve. E részben Halbig is nagyot hibázott. Ő rabszolgájává alacsonyította magát az esetlegesnek, mert hisz az mindenesetre csak esetleges dolog, hogy a nádornak ilyen és nem más arcza volt valaha. Csak gondoljuk meg kissé, hogy hiszen így, ha a nádor véletlenül másforma talált volna lenni, ezen szobor most tökéletesen rész volna. A szépészeti műnek pedig az élettől függeni nem szabad. További nagy hiba az, hogy a kezek és lábak kilátszanak az öltöny alól. Ez valóságos pleonasmus és pedig fájdalom olyan, minőt mainap a legtöbb művész rendesen el szokott követni. Vagy tán nem pleonasmus, ha directe és roppant terjedelmességgel igyekezünk azt kifejezni és megmutatni, minek létezését úgyis mindenki tudja? Az magától értetik, hogy a boldogult nádornak kezei és lábai voltak, minek hát azokat még szándékosan ki is tenni, a helyt hogy a köpenybe burkolnák? Ugyanez áll a fejről is, mely tökéletesen szabadon áll a vállukon. Hisz úgyis tudjuk, hogy József nádornak feje volt, még pedig jó feje! E pleonasticus tendentia alól még az öltözéket sem lehet egészen kivenni, mert a legmagasabb széptani szempontból s a logika szerint ennek kifejezése is fölösleges, miután különben sem ismeretlen tény az, hogy a hold, nádor életében ruhát is viselt, ami őt a régi kor hőseitől némileg megkülönbözteti. Azonban e körülmények csak a legmagasabb szempontból nevezhetők hibáknak s igy jogosan mellőzhetjük őket. Különösen miután a technikai kivitel is igen tökéletes. A köpeny simasága például a legfinomabb posztóéval vetélkedik; a haj oly vékony, hogy minden reggel meg lehetne fésülni; a napbarnított arcz színe igen jól el van találva s a csizma talpa tartósságra nézve a legjobb valódi csizmáét is fölülmúlja. Mindössze tehát igazán nem csalódunk, ha az uj Józsefszobrot igazi mesterműnek és Pest város egyik fődiszének proclamáljuk s azt a komoly kritika nevében is e sorokkal őszintén üdvözöljük. Boesszem Jankó Május 2. 1869. Variáns. „Komor mogorva férfiú Frére-Orbán Bár csak mázsás uborka nőne az orrán.“ A Nagybácsi unokaöcscse.