Cukoripar, 1981 (34. évfolyam, 1-4. szám)

1981-07-01 / 4. szám

148 Cukoripar XXXIV. é­vf. (1981.) 4. szám hogy tudatosan alkalmazzunk instacioner folyamato­kat. A technológiai számítási módszerek fejlődésén kí­vül ehhez feltétlenül szükséges volt az automatikus folyamatirányítás o­lyan lehetőségének létrejötte, amit a számítástechnika és újabban annak egyik, olcsóbb ága, a mikroprocesszor-technika nyújt. A Fransugar Engineering ionkizáráson alapuló me­­laszcukortalanító eljárása tipikus példája a tudatosan alkalmazott instancioner folyamatnak és az új elv erősségét mutatja, hogy egy ilyen nehéz elválasztási folyamatot nagyüzemi méretben, gazdaságosan oldot­tak meg. Munkájuk eredményességét az is szolgálta, hogy az újszerű működési mód mellett a megvalósítás­hoz is korszerű eszközöket vettek igénybe: nagy pó­rus és műgyantát, korszerű szerkezeti anyagokat, mik­roprocesszoros irányítástechnikát k­ itüntet. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa eredményes munkája elismeréseként dr. Fábián Károlynak, a Petőházi Cukorgyár igazgatójá­nak április 4-e alkalmából a MUNKA ÉRDEMREND ezüst fokozata kitüntetést adományozta. Fábián Károly a Petőházi Cukorgyár ösztön­díjasaként végzett a Budapesti Műszaki Egye­tem vegyészmérnöki karán. 1962. augusztus 1-én ebben a gyárban kezdte meg munkáját laborve­gyész beosztásban. 1963-tól laborvezető, műszak­vezető, műszaki osztályvezető, főmérnök beosz­tásokban dolgozott. 1979. február 1-től a cukor­gyár kinevezett igazgatója. Szakmailag az ipar legjobban felkészült szak­emberei közé tartozik. Főmérnöki tevékenysé­ge idején a cukorgyár jó munkájának elismeré­seként miniszteri dicséretben részesült. Kiváló szakmai képzettségét és vezetőkészségét bizo­nyítja, hogy kétéves igazgatói pályafutása alatt másodszor érte el a „Kiváló Vállalat” elismerő oklevelet. Kitüntetéséhez gratulálunk és további ered­ményes munkát kívánunk. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa eredményes munkája elismeréseként nyugállo­mányba vonulása alkalmából Czupy Imrének, az Ácsi Cukorgyár igazgatójának a MUNKA ÉRDEMREND ezüst fokozata kitüntetést adományozta. Czupy Imre 1941-től dolgozik a cukoriparban, mindvégig az Ácsi Cukorgyárban. 1941-től répa­­adminisztrátor és könyvelő, 1948. június 1-től a cukorgyár főkönyvelője, 1964. szeptember 1-től pedig a cukorgyár kinevezett igazgatója. Már fiatalon kitűnt jó munkájával, így került már 27 éves korában felelősségteljes beosztásba. Áttekintőképessége kiterjedt a gyár teljes gaz­dálkodására, megszilárdult a gyár számviteli­pénzügyi fegyelme, egyre jobbak lettek a gyár műszaki-gazdasági mutatói. Mint számviteli szakemberre az ipar vezetősége is minden idő­ben támaszkodott, érdemeket szerzett az ipar átszervezése során iparági számviteli-pénzügyi problémák megoldásában. Gazdasági, szakmai munkája mellett széles körű politikai és társadalmi tevékenységet fej­tett ki a vállalati, a járási pártapparátus munká­ját segítve. Pártmegbízatásait mindig lelkiisme­retességgel látta el. Munkájával, emberi maga­tartásával igen széles körben mindenhol és min­denkivel megtalálta azt a kontaktust, ami a vál­lalat és a vezetés munkáját elősegítette. Czupy Imrének egy gazdag életút és nem könnyű 40 éves szolgálat után az ipar nevében megköszönjük mindig önzetlen és áldozatkész munkáját, kívánunk hosszú, boldog és egészséges nyugdíjas éveket és kérjük, hogy élettapasztala­tával, bölcsességével továbbra is segítse mun­kánkat.

Next