Gazdasági Mérnök, 1883. január-december (7. évfolyam, 1-52. szám)

1883-11-08 / 45. szám

Előfizetési dí­­­j : Bel­földre: Egész évre 10 frt, félévre 5 frt, negyedévre ,1­2 frt 50 kr. Egy szám ára 150 kr. — Külföld­re: Egész évre 12 frt. — EGYSZERSMIND A TISZAVÖLGYI TÁR­SUL­AT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Szerkeszti és kiadja: Gonda Béla, magy. kir. ministeri főmérnök, műegyetemi m. tanár. Szerkesztőség és kiadóhir Budapest, IX. kerület, Csillag-utcza 8. Ide küldendők, a lap szellemi részét illető özlemények, úgy­szintén az előfizetések és hirdetések is. A 45 dik szám TARTALMA: CZIKKEK: Gazdasági és hitelszövetkezetek. — A nemzetközi geodetikus kongresszus. — A vizek értékesítése Algierban. — Társas­­ családi lakóházak New-Yorkban (Két ábrával.) — Adatok Magyarország mezőgazdasági termeléséről. TÁRCZA: A hangyák tartásából. TALÁLMÁNYOK: Javított csavarszoritó (Egy ábrával.) — Javított nap- és esernyő (Nyolcz ábrával.) — Javított csavarkulcs (Egy ábrával.) KIÁLLÍTÁSOK : „Kiállítási útmutató“. — Az országos kiállítás. — Az országos kiállítás építési pályázata. — Az országos kiállítás egész­ségügyi osztálya. — A háziiparnak az országos kiállításon. HASZNOS TUDNIVALÓK, EGYLETEK ÉS TÁRSULATOK. VEGYES KÖZLEMÉNYEK: Kinevezés. — Állami kedvezmé­nyek. — A parasztbirtok pusztulása Németországban. — Előmunkálati­­ engedély. — A gőzkazánok megvizsgálása. — A bécsi elektromos ki­állítás. — Tengeralatti Observatorium. — A szőlődézsmaváltsági tarto­zások lerovása. — A trencsén-zsolnai és galantha­szeredi vasútvonalak. — Uj vasúti hid a Dunán. — Az elevátor tarifája. — Füstcsövek és kályhák bemeszelése. — Czukorrépa trágyázása. — A vasúti kocsik lépcsői. — Uj óraszámitás. — A németországi szövetkezetek 1882-ben. — Nagy kőrobbanás. — Léghajózási társulat. VÁLLALATOK. HIRDETÉSEK.__________________________________ . Gazdasági és hitelszövetkezetek. közép- és kisbirtokos osztály sajnosan ta-­pasztalt hanyatlása, pusztulása újabb idő- é - Vjen felrázta eddigi tétlen közönyéből úgy­szólván az egész műveit gazda közönséget. Mindenki látja a pusztulást, érzi annak vészes hatását, úgy politikai mint közgazdasági szempontból, de a baj orvoslására nézve megoszolnak e vélemények. Az egyik rész a kormánytól, törvényhozási intézkedé­sektől várja a baj orvoslását, a másik rész társa­dalmi úton remélli és k­i­váltja a kórt czélszerűen és sikerrel orvosolni. Egyfelől a birtokminimum és „homestead“ (otthont biztosító törvény) másfelől a társadalmi szövetkezés az, a­mitől a közép- és kis­birtokos osztály prosperálását várják. S részünkről szintén sokkal czélravezetőbbnek tartjuk e tekintet­ben a társadalmi szövetkezést minden kormányi­­n­tézkedésnél, a­mely végeredményében egy vagy más irányban rendesen repressáliákat szü­l. Józan takarékosság, okszerű gazdálkodás, olcsó és könnyen hozzá­férhető hitel, a közvetítők lehető mellőzése úgy a beszerzésben mint a termények értékesítésében, ezek azon főbb tényezők, a­me­lyektől a közép és kisbirtokos osztály prosperálása első­sorban függ. Mindezek pedig nem oly dolgok a melyek létesítése állami beavatkozást igényelne. E téren az önsegély elve az, a­mely legin­kább talál alkalmazást. S ez önsegélyt megteremt­heti a gazdák szövetkezése. Példa van rá elég, hogy mit lehet alkotni ily szövetkezéssel. Németországban a Raiffeisen által 1849-ben alkotott hitelegyletek és szövetkezetek, valamint a Schultze- Delisch által 1851-ben létesített szövetkezések megannyi üdvös intézményei a munkás és kisbirto­kos osztály prosperálásának. A Raifeisen-féle hitel­szövetkezetek ugy vannak szervezve, hogy minden tag szavatol a szövetkezet összes adósságaiért. Csak igy lehetett hitelképes szövetkezetet ala­kítani, mert a Raiffeisen-féle szövetkezetek tagjai készpénzt nem vonhatnak el gazdaságukból és ezzel nem is igen rendelkeznek. Egyleti vagyonra a ka­matfeleslegekből és a provisiókból tesznek szert és abból fedezik az egylet költségeit és netalánt vesz­teségeit. Egyik nagy előnyük a Raiffeisen-féle szövet­kezeteknek az, hogy azok csak szűk körre terjed­nek ki. Ez biztosítékot nyújt arra nézve, hogy a hitelezők formai jogaikat nem használják szükség nélkül, a hitelezők pedig biztosak arról hogy a szövetkezet nem bocsátkozik koc­káztatott üzle­tekbe. Arra is néznek, hogy az igazgatóság és igaz­gatótanács tagjai az egész kerületben szét­szórva lakjanak, hogy mindenkit, aki kölcsönt kíván, ala­posan ismerjenek. Csak oly tagoknak adnak köl­csönt, akikről az egylet biztosan tudja, hogy tel­­­jesítik kötelezettségeiket. Bizonyos időközökben is­mételten megvizsgálják az adósok hitelképességét és az eredményhez képest járnak el irányukban. Ily módon érthető, hogy az egyleteknél veszteségek majdnem sohasem fordulnak elő és hogy hitelük a legerősebb válságok közt sem ingott meg. Ennek az is lett az eredménye, hogy Raiffeisen rövid le­járatra felvett pénzeket hosszabb időre adhatott ki és így a gazdák jóltevője lett. Mert az világos, hogy a Schulze-féle népbankok által adott három­havi hitel nem sokat segít a gazdákon. Ha Raiff­eisen a kisbirtokost meg akarta menteni az uzsorá­sok kezei közül, hosszabb időre és részletekben való fizetésre kellett neki kölcsönt adni. Eddig ez eljárásból a szövetkezetekre még nem hárult kár, de a tagokon nagy mértékben lett segítve. A közszellem emelése czéljából az is­ be van hozva, hogy a szövetkezet vezetése ingyenes. Az elöl­járók, az igazgató­tanácsosok és mindazok, kik az­­ egyletet szellemileg és erkölcsileg vezetik, hivatalu­kat nobile officiumnak tekintik és csak a számvevő kap fáradságáért fizetést. Az eredmény azt tanúsítja hogy ez az elv helyes volt, mert azok, a­kik a szövetkezetek élén állnak, csak tagjaik javát és a szövetkezet gyarapodását tartják szem előtt. De a szövetkezetek nem csak arra törekszenek, hogy a tagok kedvező feltételek közt kapjanak pénzt, hanem arra is, hogy a tagok közt a taka­­rékossági szellem fejlesztessék. Ezért sokszor taka­rék és kölcsönegyleteknek is nevezik. Alig van in­tézmény, mely erre a czélra alkalmasabb volna. A kis kerület lakói semmiféle pénzintézet iránt sem viseltetnek annyi bizalommal, mint a vagyonos pol­gárok iránt, akik a szövetkezet élén állanak. A gazdaember csak odaviszi megtakarított pénzét, ahol az feltétlenül biztosan van elhelyezve. Ismeri közelebb­ről az egylet vezérférfiait. Jellemük és vagyonuk oly biztosítékot nyújt neki, melyet jobban méltányol, mint a távoleső takarékpénztár értékpapírtárczáját. Nehezen szánja rá magát hogy ezekhez vigye pénzét, inkább a láda fiába teszi. De a kölcsön szövetke­zetre rábízza. Hoztak is ezekhez mindenféle apró és nagy pénzeket, melyek ezelőtt gyümölcsözetlenü­l hevertek. Raiffeisen behozta továbbá a fillér takarékpénz­tárakat, aki tiz fillért takarít meg, azt azonnal el­helyezheti; az egylet tiz fillérért egy-egy jegyet ad és a­ki tiz ilyen jegyet ad be, takarékpénztári könyvecskét kap és betéte után már kamat jár. Ily módon még a legszegényebb cseléd is elhelyez­heti megtakarított filléreit és folyóvá tétetik a leg­csekélyebb pénzösszeg is. A szövetkezeteknek messze elágazó tevékeny­sége folytán a tagok gyakran kénytelenek össze­gyűlni tanácskozásra és a szövetkezetek valóságos falusi gazdasági egyletekké fejlődtek, melyek a falu népe közt erős összetartást eredményeznek, mivel igen érezhető közös érdekekről van szó. Felmerül­nek itt javaslatok a helységben eszközölhető refor­mok és javítások iránt, számítások, kísérletek tör­ténnek, és előteremtik a reformokhoz netán szüksé­ges pénzt is, mely „gazdasági egylet“ háta mögött kölcsönpénztár is áll. Azok a tagok, akik valamit közösen be akarnak szerezni gazdaságukhoz, ta­nácskozást tartanak, közös megbízottat választanak, felhatalmazzák a vásárlásra és a pénzt a szövetke­zetnél solidáris jótállás mellett veszik fel. Egy-egy gép bevásárlására pl. külön szövetkezet alakul, mely­be csak azok lépnek be, kiknek ama gépre szük­ségük van. Így aztán a Raiffeisen-féle szövetkeze­tek valóságos fogyasztó szövetkezeteket is képeznek, melyeknek tagjai a kiskereskedő mellőzésével nagy­ban, tehát olcsóbban szerezhetik be szükségleteiket. A szövetkezetek mindig újabb és újabb válla­latokat vonnak működésük körébe , sok helyet siker­rel létesítettek marhabiztosító, bikabeszerző szövet-45

Next