Hasznos Mulatságok, 1837. 2. félév (1-52. szám)
1837-07-01 / 1. szám
Bernard’’ anyyának nevéről, Erzsébet Máriának kereszteltetett. Egy, egész Velenczében közönségesen ismert körülmény különös érdeket adott e’ véletlen összejövetelnek. Morosini és Trevisano két család több nemzedék óta gyűlölségben élt, melly gyakran vérengző vitákká fajult. Onofrio és Bernard’korában valólag lecsilapodtak a’ viszálkodások, de a’ közönség azt hivé, hogy csak el vannak altatva. Most a’ tanúk, nem akarva is a’ gondolatra jövének, hogy maga a’ gondviselés is igyekszik azoknak véget vetni, ’s e’ különös összetalálkozást a’ czélból intézte így, hogy a’ két főnemes családot, mellyek közt viszálkodás soha sem támadhatott a’ köztársaság’ kára nékül, e’ szent ’s megdöbbentő helyen hozza , békéltesse össze. Olly természetes vala ez érzemény, hogy Morosini és Trevisano is, noha szóval nem nyilvánítók, osztoztak benne,’s mint hoszszas távollét után véletlen összetalálkozó két testvér, egymás karjaiba borultak. Gyengéd ölelkezéseket váltván a’ sokaság’ örömrivaja közt megigérék gyermeküknek, 1öik evőkben. Összeházasítását , ha a’ rokonszenv, melly most születésük’ napján bennük mutatkozni látszék, korukkal folyvást növekedni fog, és e’ kölcsönös ígéret olly rögtöni volt, hogy nem lehetett tudni, mellyikök tévé azt elébb. János’ és Eliza’ éltének mindegyik éve ’s hónapja erősbíté a’ két nemes tanácsnok’ reményeit. Szerelmük szépségükkel együtt növekedett. Ők valóban két ideális teremtmény, két kivételi lény is valának, kiket tesz’ és lélek’ igen kifejlett tökélyei örök magányra kárhoztatának , ha a’ természet nem gondoskodott volna arról, hogy egy időperezben , a’ földnek egy pontján szülessenek , mint két ritka virág egy száron, mint két arany ’s azúr tollú paradicsommadár egy lomb alatt, ’s szinte egy fészekben. Nem is ébreszték fel az ő kölcsönös gyöngédségök az irigységet, mellynek legfőbb ingere van az emberi hiúságban. Bal képzelgésben kellett annak saját lényéről lennie, ki egyik vagy másik’ szerelmére áhítozott volna, ’s őket látni, elég volt annak érzésére, hogy Jánosért egyedül Eliza, Elizáért egyedül