Hasznos Mulatságok, 1838. 1. félév (1-52. szám)

1838-01-31 / 9. szám

66­rályi udvarán kívül ren­d elé tar­tatn­i, a' st érző említést sem teszen.“ ’sat.— Hogy ez utóbbi pontot előadom, azt a’ bíráló is elismerő fö­­nebb, midőn azt rosszalá; hogy pedig az I. Istvánról mondottakat sem mellőztem el, — utasítom hazug bí­rálómat, munkám ’ lapján a’ 6—8 sorra, hol ez áll: „A’ nyomosabb ügyeket Önmaga és a’ nádor elintézé­se alá bocsátandóknak hagyta fön.” Mikép adhatni hi­telt ezek után a’ bíráló egyéb állításainak is ? Illy ön­­czáfoló kritikusnak én nevet sem tudok adni. Esze és szíve egyenességét azonban méltán kétségbe hozhatom. Egyébiránt, Ítéljen elhatározólag az igazságszerető kö­zönség. Kunoss: Kirándulás Pestről Szent -Endrére. A’ folytonos tudományokkali foglalatosságból szár­mazott némi unalom, a nagy város’ zajra szülte kel­lemetlenség, foglalatosságaimról mintegy kéntetének lemondani, ’s egy kevés időre a’ városi nagy lármá­tól távol magamat kipihenni. — Úgy jön, múlt évi Sep­tember­bén egy barátommal felültünk a’ bérkocsira Sz-Endrére utazandók. Minekutána Ó-Budáról kiér­tünk , mindjárt szemünkbe tűnt, a’ hagyomány szerint II. József által épített omladozó selyem-gyár. Olly lát­vány ez, melly nemzetünk’ közboldogságát csökkenni nem kívánó, hanem növekedni óhajtó szívet földig sújtó fájdalommal borít­ el. Eszembe jutának a’ nagy férfin’ köz­ jólétünk körül tett érdemi, a’ sok intéze­tek, mellyeket kereskedésünk előmozdítására tett; ’s gondolám, milly nagy kár, hogy törekvései’ e’ szemem előtti gyümölcsét, az utódiság’ gondatlansága miatt, az idő’ vas foga illy csúfosan megrombálta. A’ hat sor ablakú magas épületből, csak a’ falak, és még kevés be nem esett tető diadalmaskodtak az idő’ vihar­jaim­­’ felállításakor remélt gyári zaj helyett, most bús ’s borzasztó mély csend uralkodik; csak egy bőröket készítő mester, ki a’ roppant épűlet mellett lévő kis házban mint felügyelő lakik, és még talán éjszakán­kat a’ baglyok, adják némelly jeleit az életnek. Vaj­ha— sohajték magamban—korunk’ kitünőbb vonásai közé tartozó annyira kikürtölt eleven részvét, a’ ki-

Next