Hasznos Mulatságok, 1840. 1. félév (1-50. szám)

1840-05-30 / 44. szám

( 174 ) hogy műveljük a’ nemzetet , pallérozzuk a népet ’stb. úgy de gondolja meg Kövy úr azt, hogy egy nemzetnek kim­iveltetését mint valami nagy egészet kell tekinteni; már pedig ha egyen­lő részek elhanyagoltatnak, akkor az egésznek is kell szenvedni. A’ nemzeti művelődés egy része a’ szép művek pártolása is, a’ nemzeti művelődés nem csak abból áll, hogy a’ falukon oskolák állí­tassanak , aztán a’ szegénység kény­ei eltöröltes­senek, hanem áll legkivált a’ szép mesterségek pártolásában; mert a’ tudományok csak az észt pal­lérozzák, de a’ szép mesterségek különösen pe­dig a’ szobrászat a’ lelket emeli, és igy ha pallé­rozni akarjuk a’ nemzetet, tehát pártoljuk a’ szobrászatot is, melly a’ szép mesterségek egyik legfőbb ága; egy szobrásznak jeles historicusnak kell lenni, úgy szinte rajzolónak, de egyszersmind architektusnak is. Ezek mellett mindig fognak kön­nyek töröltetni és a’ tudatlan nép is mit vehetni, hogy Pest utczáit egy pompás szobor fogja disze­­siteni. — Azt mondja Kövy úr hogy Washington sírja felett a’ zöldfa nem fényesebb-e, mint a’ Vendome tér ötven lábnyi magas érez tömege“? ha ezen állítás meg áll, úgy valójában nem látom ált mi szükség volt az amerikaiaknak a’ halhatat­lan és nagy Canova által, drága pénzen Washing­ton szobrát colossális nagyságban elkészíttetni, és azt a­ congressus palotájában Washingtonban felállí­tani. Már pedig Amerikában szinte művelik a­ né­pet és törülgetik a’ könyeket. Tökéletesen kezet fogok abban Kövy László úrral hogy sok szobor nem nékünk való, és ma­gam is azt mondom hogy Kölcseyre és Kisfaludira nézve egy büsztöt, vagy­ egy igen jeles portrét is igen elegendőnek látok; de valójában megfoghatat­lan is előttem, hogy, hogy lehet akkor csak elő hoz­ni is Kölcseyt, vagy akár kit mást íróink közül, midőn a­ nagy Corvinusról van szó ? Mátyás ki­rály volt az a’ fejedelem, ki a’ despotismus setét Ilonában , a’ tudományokban annyira járatos volt, hogy tudományi ösmereteiről akkor időben könyve­ket írtak, theologus , philosophus , historicus, lingvista, mindegyik egyformán izzadott előtte ha akár­mellyikkel is vitába ereszkedett; népének atyja lévén, mint ember nagyobb emlékezetet nem hagyhatott maga után, mint hogy mai napig is sok századok múlva hangzik a­ föld népénél „igazság szerető Mátyás király dicsérete.“ Hát könyvtáráról ugyan mit szólljak, mellynek se­hol a' világon párja akkor nem volt? és a’ mit Feszler Ignácz környű­lállásosan le ir; végre mint hatalmas király minden szomszéd országokat maga előtt a’ porba hom­oritott, és nem csak hires fe­kete seregével, de bámulatos katonai tudományai vitték arra is, hogy egyrészről napkelet csá­szárját meg rezzentvén, más részről Bécset elfog­lalván, a’ császári trónba ült, ’s azzal végzé a­ nagy király pálya futását, mit sírköve felirata ta­núsít. Hogy lehet tehát már most csak szóllani is Kölcseyről, vagy akár kiről is akkor, a’ midőn a’ magyar nemzet, sőt Európának legnagyobb fe­jedelméről van szó! Nagy Sándor csak a’ vitézség­ben volt halhatatlan, de Mátyás a’ tudományok­ban is, és mint ember is, tehát illy fejedelmet tegyen a’ magyar nemzet egy cathegoriába Köl­csey­vel? az illy fejedelemtől sajnáljon egy nagy­szerű monumentumot szent porai felett emelni, és a­ nagynak több századok után háládatosságbúl ol­tárt szentelni? fájdalom, valójában fájdalom! hogy mi elegendőn nem tudjuk meg becsülni, kit más nemzetek a’ nagyok nagyának neveztek. A’ ma­gyar nemzet büszkesége,méltósága,lelkes és erényes érzése , de különösen a’ háládatosság azt hozza magával hogy legalább ezen nagy fejedelem emlé­két hagyja által egy colossalis statuával, a’ mara­déknak. Fordúlok már most egy két szóval hazád hazám lelkes szobrásza Ferenczy,és kérlek mind ezekre el ne tikadj a’ nehézségek súlya alatt, légy erős szivű, szánakodj az e*' féléken, és ha a' kör­­nyülállások engedni fogják a’ mit biztosan remény­iek, — mert háládatlanságot a' nagy Corvinus iránt nemzetemről fel nem tehetek — indulj a* nagy mun­kának, és végezd azt el hazád díszére és dicsősé­gére. Tudom jól hogy ha olvastad Kövy ur czik­­kelyét kivált ezen szókat, „ne emeljünk mi szob­rokat“ tudom jól hogy akkor elkeseredtél, sőt ta­lán vésődet el is hajintottad, mellyet valaha Olasz hon szép ege alatt csak azért forgattál ami­­it a’ nagy Canova és Torvalson útmutatása alatt, hogy valaha a’ magyar földnek szépet és nagyot művelhes­sél; és most midőn már a rég óhajtva várt nagy szem­­pillantás eljött, és midőn már majd négy ezer pengő van a’ szent czélra kitéve, a’ tudományos és lelkes magyar hazafi Kövy László ur és kint barát az, ki a­ nagyszerű, pompás és dicsőséges lépés ellen kél ki nyilvánosan. Ha elejénte szólt vólna mind­járt Kövy László ur, fel se venném, de hogy most midőn már többen a' szent czélra adakoztak, a'­ részvételt kisebbíteni igyekszik, azon valójában minden igaz magyar méltán szomorkodhatik. Végre mind Ferenczyhez mind Kövy László úrhoz egy alá­zatos esedezésem van u. m. Ferenczyhez, hogy az úgy nevezett postament olly erős köbül legyen melly több századokig az idő viszontagságiral daczol­­hasson, és hogy a’ borostyán koszorú a’ fején ne hibázzék, valamint ezt mutatja Mátyás portréja Feszler munkáiban. De sőt több Olaszhoni régi gyűj­teményekben. Kövy László úrhoz pedig és kinthet az, hogy ezen őszinte válaszomat, mellyben leg­kisebb személyeskedést is csak távolról sem hoztam

Next