Hasznos Mulatságok, 1840. 1. félév (1-50. szám)
1840-05-30 / 44. szám
( 174 ) hogy műveljük a’ nemzetet , pallérozzuk a népet ’stb. úgy de gondolja meg Kövy úr azt, hogy egy nemzetnek kimiveltetését mint valami nagy egészet kell tekinteni; már pedig ha egyenlő részek elhanyagoltatnak, akkor az egésznek is kell szenvedni. A’ nemzeti művelődés egy része a’ szép művek pártolása is, a’ nemzeti művelődés nem csak abból áll, hogy a’ falukon oskolák állítassanak , aztán a’ szegénység kényei eltöröltessenek, hanem áll legkivált a’ szép mesterségek pártolásában; mert a’ tudományok csak az észt pallérozzák, de a’ szép mesterségek különösen pedig a’ szobrászat a’ lelket emeli, és igy ha pallérozni akarjuk a’ nemzetet, tehát pártoljuk a’ szobrászatot is, melly a’ szép mesterségek egyik legfőbb ága; egy szobrásznak jeles historicusnak kell lenni, úgy szinte rajzolónak, de egyszersmind architektusnak is. Ezek mellett mindig fognak könnyek töröltetni és a’ tudatlan nép is mit vehetni, hogy Pest utczáit egy pompás szobor fogja diszesiteni. — Azt mondja Kövy úr hogy Washington sírja felett a’ zöldfa nem fényesebb-e, mint a’ Vendome tér ötven lábnyi magas érez tömege“? ha ezen állítás meg áll, úgy valójában nem látom ált mi szükség volt az amerikaiaknak a’ halhatatlan és nagy Canova által, drága pénzen Washington szobrát colossális nagyságban elkészíttetni, és azt a congressus palotájában Washingtonban felállítani. Már pedig Amerikában szinte művelik a népet és törülgetik a’ könyeket. Tökéletesen kezet fogok abban Kövy László úrral hogy sok szobor nem nékünk való, és magam is azt mondom hogy Kölcseyre és Kisfaludira nézve egy büsztöt, vagy egy igen jeles portrét is igen elegendőnek látok; de valójában megfoghatatlan is előttem, hogy, hogy lehet akkor csak elő hozni is Kölcseyt, vagy akár kit mást íróink közül, midőn a nagy Corvinusról van szó ? Mátyás király volt az a’ fejedelem, ki a’ despotismus setét Ilonában , a’ tudományokban annyira járatos volt, hogy tudományi ösmereteiről akkor időben könyveket írtak, theologus , philosophus , historicus, lingvista, mindegyik egyformán izzadott előtte ha akármellyikkel is vitába ereszkedett; népének atyja lévén, mint ember nagyobb emlékezetet nem hagyhatott maga után, mint hogy mai napig is sok századok múlva hangzik a föld népénél „igazság szerető Mátyás király dicsérete.“ Hát könyvtáráról ugyan mit szólljak, mellynek sehol a' világon párja akkor nem volt? és a’ mit Feszler Ignácz környűlállásosan le ir; végre mint hatalmas király minden szomszéd országokat maga előtt a’ porba homoritott, és nem csak hires fekete seregével, de bámulatos katonai tudományai vitték arra is, hogy egyrészről napkelet császárját meg rezzentvén, más részről Bécset elfoglalván, a’ császári trónba ült, ’s azzal végzé a nagy király pálya futását, mit sírköve felirata tanúsít. Hogy lehet tehát már most csak szóllani is Kölcseyről, vagy akár kiről is akkor, a’ midőn a’ magyar nemzet, sőt Európának legnagyobb fejedelméről van szó! Nagy Sándor csak a’ vitézségben volt halhatatlan, de Mátyás a’ tudományokban is, és mint ember is, tehát illy fejedelmet tegyen a’ magyar nemzet egy cathegoriába Kölcseyvel? az illy fejedelemtől sajnáljon egy nagyszerű monumentumot szent porai felett emelni, és a nagynak több századok után háládatosságbúl oltárt szentelni? fájdalom, valójában fájdalom! hogy mi elegendőn nem tudjuk meg becsülni, kit más nemzetek a’ nagyok nagyának neveztek. A’ magyar nemzet büszkesége,méltósága,lelkes és erényes érzése , de különösen a’ háládatosság azt hozza magával hogy legalább ezen nagy fejedelem emlékét hagyja által egy colossalis statuával, a’ maradéknak. Fordúlok már most egy két szóval hazád hazám lelkes szobrásza Ferenczy,és kérlek mind ezekre el ne tikadj a’ nehézségek súlya alatt, légy erős szivű, szánakodj az e*' féléken, és ha a' környülállások engedni fogják a’ mit biztosan reményiek, — mert háládatlanságot a' nagy Corvinus iránt nemzetemről fel nem tehetek — indulj a* nagy munkának, és végezd azt el hazád díszére és dicsőségére. Tudom jól hogy ha olvastad Kövy ur czikkelyét kivált ezen szókat, „ne emeljünk mi szobrokat“ tudom jól hogy akkor elkeseredtél, sőt talán vésődet el is hajintottad, mellyet valaha Olasz hon szép ege alatt csak azért forgattál amiit a’ nagy Canova és Torvalson útmutatása alatt, hogy valaha a’ magyar földnek szépet és nagyot művelhessél; és most midőn már a rég óhajtva várt nagy szempillantás eljött, és midőn már majd négy ezer pengő van a’ szent czélra kitéve, a’ tudományos és lelkes magyar hazafi Kövy László ur és kint barát az, ki a nagyszerű, pompás és dicsőséges lépés ellen kél ki nyilvánosan. Ha elejénte szólt vólna mindjárt Kövy László ur, fel se venném, de hogy most midőn már többen a' szent czélra adakoztak, a' részvételt kisebbíteni igyekszik, azon valójában minden igaz magyar méltán szomorkodhatik. Végre mind Ferenczyhez mind Kövy László úrhoz egy alázatos esedezésem van u. m. Ferenczyhez, hogy az úgy nevezett postament olly erős köbül legyen melly több századokig az idő viszontagságiral daczolhasson, és hogy a’ borostyán koszorú a’ fején ne hibázzék, valamint ezt mutatja Mátyás portréja Feszler munkáiban. De sőt több Olaszhoni régi gyűjteményekben. Kövy László úrhoz pedig és kinthet az, hogy ezen őszinte válaszomat, mellyben legkisebb személyeskedést is csak távolról sem hoztam