Hasznos Mulatságok, 1840. 1. félév (1-50. szám)

1840-03-28 / 26. szám

HASZNOS Pest 1840. Szom­b. Mart. 2-án 26ik szám. Első félév. De mi a’ hála? A’ hála őszinte megismerése, ’s—ha lehet—viszonzása a’ közölt jólétnek. Benső az és örök, mint a’ lélek, mellyben fogamzott, nyílt, erősbült, tiszta, mint a’ bérezi hó, melly­­nek szenvedlen havát még semmi érdemetlen meg nem tapodá; forró mint a’ nap, mellynek sugarai elővarázsolják az anyaföldből a’ virágokat, a’gyü­mölcsöket; és bensők, tiszták, hők az okok is, mellyek a’ hálát előhozzák. Nem tesz a’ haszon hálásokká, mellyet, ha ki néz, nem hálás; nem a’ büszkeség, mert a’ hála tartozás és senki sem hetykélkedhetik azzal, hogy adósságát lefizette: nem a’ félelem, mert a’ hálára nem hozanak tör­vényt az emberek, a’ természet szavát keresnek vevén, így milly nevezetes nap e’ mai reánk nézve Te, tudós férfiú mint koszorúzott kedves Tanítónk leginkább fogod átlátni, ki az előítéletek sötét ter­hétől megmentvén lelkünket, tisztán tanítói esz­­mélkedni; Te, ki bevezetél bennünket a’ szigorú bölcselkedés dús előcsarnokaiba; ki egy óriáské­pet, (a’ Philosophiáét,) állitál élőnkbe, mellyben fölmagasztalva ismerék­­ meg az emberész hatal­mát; Te, ki ma névnapod ünnepied, azon névna­pot, melly nevét adta annak, kinek mi a­ legbe­­csesb jók, a’ lelkiek közlésiért, a’ legnagyobb há­lával tartozunk; Te, ki előtt hálánkat ma vala­mennyire bebizonyíthatjuk; valamennyire mon­dom ; mert hálánk, annak őszinte vallomásával hogy lekötelezve érezzük magunkat, betöltve egé­szen nincs, még hátravan: mint fogunk élni jóléteid­­del? É s hálásak maradandunk-e? mert tettnek tet­tel, szivességnek szívességgel, jónak jóval teszünk eleget. Vedd azonban szent fogadásunkat, hogy semmit inkább nem óhajtunk, semmi után inkább nem sóvárgunk, mint­ hogy eszünkkel, mellyet Te művelés, mindig jól éljünk; hogy mindig az igaz pártolására, a’ gonosz megvetésére haszná­­landhassuk azt; ’s hogy hálánkat, melly éveink­kel növend, bebizonyíthassuk. Emléket emelünk szivünkben e’ mai napnak, melly négyszerte nevezetes ránk nézve: mivel észmű­velőnk névnapja ez; mivel hálánkat bebizo­nyíthatjuk ; mivel fogadást tehetünk hasznos pol­gárai lenni e’ honnak, melly főkép a’ hála és sze­retet szép világit nélkülözi; mivel kijelenthetjük érzelmeit ’s fölkiálthatunk: élj számos éveket sze­rette tisztelt kedves Tanítónk ! Csapó Péti első évi b­ölcselkedő. Bölcselkedést tanulok hálája. Martius 18. és 19én pesti magyar kir. tud. egyetemnél a’ bölcselkedés első és másodévi hallga­tói példás ünnepéllyel tartották szeretve tisztelt egyik kedves rendes tanítójuknak­­. Vertier József böl­cselkedés tanító és dékán urnak örvendetes név­napját, kik külsőleg is tanusitandók benső hála érzelmüket, mart. 18ka délutánján a’ másodéviek nevében Máriássy Béla jeles köszöntő beszéde mel­lett egy ezüst serleget nyíljta át e’ felirattal ,,Há­­laemléküil a másodévi bölcselkedőktiil 1840. — Más nap pedig mart. 19én az első évi bölcselke­­dők koszorúja körében Csapó Pál egy nyílt ’s kisebb kanalakkal körzött ezüst medenezét, e’ körirattal: Hálaemléküil az­­. évi bölcselkedőktiil tisztelkedve nyujta át mélyen tisztelt tanítójuknak, e’ következő jeles szerénységet szónoklata mellett: Tekintetes Dékán ’s Professor úr! Két dolog az embert nagggyá teheti: az ész és a’ társaság; az ész az alkotó, a’ társaság a’cselek­vő, mert minden állat létéről gondoskodott a’ter­mészet, adott a’ puszták aranyszőrü királyának fo­gakat; gyors lábat a’ gyenge őznek; szárnyakat a’ bérezi sasnak, egyedül az emberéről nem, sírva születik az, betegen és meztelenül, — az embert a’ természet öneszére bízta. Gyarló és durva volt az ember ’s martaléka a’ vadaknak, míg agya sötét, keble jég vala; m­ig az­­emberiséget csak czímül viselé. De később, midőn a’ tudás szelíd világa elűzé az ész barna lep­leit; midőn az érzelmek hatalma fölolvasztá a’ ke­bel téli fagyát; midőn gondolkodni mert a’halandó, egészen mássá lön; jobbnak, nemesebbnek érzé magát; ’s a’ felébredt öntudat maga ’s mások jólé­téről készté őt szorgoskodni. És fölálla egy, kinek lelke túl szárnyaló ez idők homályát és fölkiálta: Egyesüljünk! Mert az egyenkint gyöngék erősül­nek a’ társas élet által; mert egyesülve erősbek le­szünk az egyeseknél! És az emberek egyesülének. Az ész alapíta tehát társaságot, de a’ szabá­lyok, mellyeket alkota, nem valónak elegendők annak föntartására, mert az emberek nem szere­tők egymást; nem valónak hálásak a’jókat nyerők, nem készek az adók; és ismét mindannyian hálát­lanok valónak a’ társasághoz, mellytől minden jó származék. És az emberek újra fönnakadának; ’s most segédül hivák a’ kebelt, ’s ez megtanítá őket a’ szeretet és a’ hála szent érzetire, ’s ők bol­dogok , igen boldogok levének: mert a’ társaság kapcsa: a’ szeretet, a’ hála égé kebleikben.

Next