Hévíz, 2005 (13. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 4. szám - Kardos Gy. József: Egy elfelejtett költőnő (tanulmány)
vállalta nyíltan nagyságának és jelentőségének hangoztatását. (Akadtak ugyan olyanok, akik hasonló véleményen voltak, ezt azonban mégsem mondták ki nyíltan.) Justh Czóbel Minkát kortársai közül a legnagyobbnak tartotta. Egy francia nyelvű antológiában úgy ajánlott, hogy Petőfi és Arany után (Gyulai Pál mellett) a legtöbb verssel szerepeljen. Hivatalosan csak annyi elismerést kapott, hogy 1910-ben a Petőfi Társaság tagjai közé választotta. Pedig az irodalomtörténész Hegedűs Géza szerint „... a modern magyar költészetnek, Adynak és a Nyugatnak az egyik legfontosabb előfutára volt, sok olyasmit kezdeményezett a XIX. század végén, ami abban az időben merőben új volt nálunk, és csak a Nyugat nemzedékénél vált irodalmi gyakorlattá.” Provincializmustól elforduló, érzelmeiben demokratikus, a modernséget előkészítő versei még az utókornak sem kellettek. Pedig Czóbel Minkát korának legműveltebb és legfilozofikusabb költői között tarthatjuk számon. („Megérintették” a katolicizmus; Platón; a XIX. század közepi, századvégi nyugat-európai individualista-pesszimista filozófusok, Schopenhauer és Nietzsche eszméi, a buddhizmus és a metafizika - „az élet felett lebegő” - tanai.) Ő fedezte fel Verlaine-t (aki példaképe is volt), akit fordított is, akárcsak a kor más divatos modern költőit (így Baudelaire-t). Elsősorban a franciák dekadenciája hatott rá, az elmúlás élménye, valamint a hangzás árnyalatainak sokrétűsége. Czóbel Minka szinte előzmények nélkül kezdett magyar szabad verseket írni. (Őelőtte ezzel csak Kazinczy és Petőfi próbálkozott, kísérletezett.) Ezt Walt Whitmantól, a szabad vers fő klasszikusától tanulta. Jól érezte a szöveg szabad hullámzását. Talán ezek a művei lettek így költészetének legszínesebb és legzeneibb darabjai. Másképp is rendkívül sokszínű és sokhúrú Czóbel Minka munkássága; a műnemek, a műfajok és a hangnemek meghökkentő változatossága jellemzi életművét. Művészi újításai miatt méltán tarthatjuk a magyar szimbolisták és szürrealisták elődjének is. (S akkor és nem is beszéltünk költészetében a szecessziós stílus sokrétű, megjelenéséről!) Nyugtalanítóan és lenyűgözően eklektikus költészet az övé: a távol-keleti költészet kifinomult formái; a magyar falusi élet realisztikus, friss, eleven és pontos képei; a német és az angol romantika legkísértetiesebb víziói, a századvégi túlcsorduló természetélménye például egyaránt megtalálhatók verseiben. Jó példa erre a Sárgarigó című költeménye, amelyből csak két sort idézek: „Csöndes a kertnek minden bokra-árnya/Álomlátó dél hamvas-kék egén.” Túltelített szenzualizmusát (a megismerés egyedüli forrása az érzet) a transzcendencia (a tapasztalatlantól függetlenül létező, az érzékfeletti) iránti kifinomult érzéke ellensúlyozza; festőiségét és zeneiségét pedig szemlélődő és bölcselkedő 2005/4 Hévíz A 51