Katonai Szemle 1957/1

1957 / 1. szám

núíkazziink ! Alig néhány hónapja iszonyatos vihar rázta meg hazánkat. Mint gátját áttört szennyes áradat zúdultak elő a mélyből a nacionaliz­mus, a burzsoá restauráció, a fasizmus piszkos hullámai, elön- tötték az agyakat és a szíveket, és elsöpréssel fenyegették mind­azt, amit népünk ezeréves vágya, legjobb fiainak vére aranyo­zott szentté és 12 évi hősi erőfeszítés eredményeképpen magáé­nak mondhatott. A vad történelmi orkán, mint gyenge szalmaszálat forgatott em­bereket, pártokat, eszméket. Kártyavárként omlottak össze szi­lárdnak, megingathatatlannak vélt építmények, ólommá silányul­tak acélnak vélt jellemek. Feltámadtak és a „forradalmár” szere­pében tetszelegtek a már több mint egy évtizede a történelem szemétdombjára került erkölcsi hullák, „szabadságharcosokká” vedlettek a börtönből szabadult rablók, gyilkosok. Tombolt a percemberkék orgiája és diadalt ült az anarchia. A nemzeti jö­vendő egét a bizonytalan holnap sötét felhői borították, melyen időnként átcikáztak a felszabadulás előtti múlt ijesztő villámai. Az egyszerű ember elszorult szívvel, tehetetlenné gémberedett aggyal és iszonyodó tekintettel állt a förgetegben. De voltak em­berek, akiket nem tudott elhódítani a legvadabb vihar sem. Kommunisták voltak. Az eszme, a proletariátus ügyének hű Ka­tonái. A legeszeveszettebb forgatagban is védték az eszmét, a pártot, a proletariátus hatalmát, szóval és tettel igyekeztek ön­tudatra ébreszteni az elhódított, félrevezetett tömeget, megóvni azt, ami a legdrágább: a pártot, a proletárdiktatúrát. Büszkén mondhatjuk, hogy népünk és pártunk e legjobbjai között voltak katonák is. Az ellenforradalom mint a tűztől, úgy félt a kommu­nistáktól, gyűlölte és igyekezett minden eszközzel elpusztítani őket. Sajnos, egyes esetekben aljas tervüket végre tudták haj­tani. A káoszt, az anarchiát kihasználva sikerült megtizedelniük a legjobb kommunisták sorait és a vad vérfürdőnek áldozatul esett sok katona is. Emlékezzünk a hősökre: Sziklai Sándorra, Asztalos Jánosra, Papp Józsefre, Szabó Lajosra és a többi elvtársra, akik közül soknak ma még a nevét sem tudjuk. Emlékezetünkben állít­sunk márványnál maradandóbb szobrot elvtársainknak, akik a legdrágábbat, életüket áldozták az eszméért, a pártért, a népért és örök példáját adták a kommunista katonák helytállásának. De emlékezzünk, örök és olthatatlan gyűlölettel emlékezzünk a gyilkosokra is! Vérünk s ha kell életünk árán is akadályozzuk meg, hogy ezek a brigantik még egyszer felüthessék fejüket. Kitörölhetetlenül véssük szívünkbe mártírjaink életének és halá­lának tanulságait: aki a munkáshatalom ellen támad, bármilyen álarcban és bármilyen jelszóval is — az a dolgozó nép, a nem­zet ellensége. EMLÉKEZZÜNK ÉS ESZERINT CSELEKEDJÜNK! EMLÉKEZZÜNK! EMLÉKEZZÜNK! EMLÉKEZZÜNK!

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék