Honvédségi Szemle 1960/2
1960 / 7-8. szám - Népi államunk alaptörvényének ünnepe
Népi államunk alaptörvényének ünnepe Néhány hónapja ünnepeltük hazánk felszabadulásának másfél évtizedes évfordulóját. Most, amikor az alkotmány ünnepére készülünk, akaratlanul is erre a tizenöt esztendőre gondolunk, mely fényével beragyogja egész felszabadult életünket, s amelyben megfogant népi államrendünk alaptörvénye, a Magyar Népköztársaság Alkotmánya, Népköztársaság. Rövid egy évtized alatt egészen megszokottá, mindennapivá vált számunkra e fogalom, melyet éppen az az alkotmány tett hivatalos államformává ez országban, amelynek születését ünnepeljük. Pedig milyen új volt tizenegy éve, s milyen elérhetetlennek tűnt még csak néhány évtizede is. Annyira annak, hogy csak a dolgozók tömegei által támogatott munkásosztály és legjobb fiai, a kommunisták bíztak megvalósulásában, csak őket nem lehetett eltántorítani se vérrel, se vassal a harctól, melyet valóra váltásáért, a proletárdiktatúra megteremtéséért vívtak,, s mely törvény szerint az alkotmányban öltött testet. Bár sokszor elmondtuk, mégis, valahányszor az alkotmány ünnepét üljük, nem mulaszthatjuk el, hogy ne ejtsünk szót mindarról, ami szocialista alkotmányunkat megelőzte. Meg kell ezt tennünk azért is, hogy lássék, mily nagyszerű tett volt kivívni új államrendünket, meg azért is, hogy bebizonyíthassuk azokat a lényeges különbségeket, amelyek a mi alkotmányunk s a földesúri Magyarország úgynevezett „alkotmánya” között fennállnak. Mert az urak szerint volt alkotmánya ennek az országnak azelőtt is,, méghozzá „ezeréves”, amellyel Magyarországot a második legrégibb alkotmányos országnak igyekeztek feltüntetni a világon, az „alkotmányosságot” homályos utalásokkal egészen I. Istvánig vezetve vissza. Az első hazai írott alkotmánynak pedig ködös indoklások segítségével II. Endre 1222-es Aranybulláját kiáltották ki. Csakhogy ez az „alkotmány” nem volt más, mint szabadságlevél a nemesség jogainak biztosítására, s ezért tulajdonképpen nem is volt igazi alaptörvény. Ezt egészítették ki azután Werbőczy hírhedt Hármas Könyvével, s az egész konzervatív földesúri és burzsoá jogalkotással. Ezt az „ezeréves alkotmányos” helyzetet — hogy a hatalomban biztosan megmaradhassanak — mindenkor féltő gonddal óvták a legcsekélyebb haladástól is. Bármilyen formájú és tartalmú volt is a törvény, melyet az alkotmány mezébe öltöztettek, egy dologban mind következetesen megegyezett: a dolgozók tömegeit évszázadokon át a kisemmizettség, az alkotmányon kívüliség, a teljes jogfosztottság állapotába helyezte. Ha nem is tudtak egyenes választ adni a kérdésre, hogy mi az alkotmány, rögvest alkotmányosságra hivatkozva hozták mozgásba az egész államgépezetet, mihelyt az elnyomottak megmozdulni mertek jogaikért. Uralmukat a „jogfolytonosság” ködfel .