Honvédségi Szemle 1980/1
1980 / 1. szám - VEZÉRCIKK - Dr. Csépe József alezredes: A kiképzés formáinak és módszereinek összefüggései
2 *1 tartalékok feltárása. A vonatkozó miniszteri utasítás előírásai szerint az alábbi elveket minden egyes vezetési szinten — a katonai kiképzésre is értelmezve — figyelembe kell vennünk: — a gazdálkodás hatékonyabb és takarékosabb megvalósítása mellett a néphadsereg egészének — benne az egyes csapatoknak, szerveknek stb. — a harckészültségi, hadrafoghatósági szintje, a katonai kiképzés eredményessége nem csökkenhet, a személyi állomány élet- és munkakörülményei nem romolhatnak. Tehát a hatékonyság feltételezi az észszerű takarékosságot az emberi energiával, a kiképzésben a ráfordított erővel, idővel, módszerekkel, eszközökkel, — a gazdálkodás hatékonyabb és takarékosabb megvalósításával elért megtakarításokat — s ez vonatkozik a kiképzésben elért megtakarításokra is — mindenekelőtt a rendelkezésre álló anyagi és pénzügyi lehetőségek (kilométerkiszabat, lőszer, üzemanyag, imitációs eszközök stb.) ésszerűbb, a korábbinál még céltudatosabb felhasználásával kell biztosítani ; — a kellő előrelátással (a foglalkozások, a gyakorlatok tervezése, anyagfelhasználás kidolgozása, kevesebb idő, ember, eszköz, üzemanyag, lőszerkiszabat stb.) biztosítani kell, hogy a megtakarítások eredményei hosszabb távon is jelentkezzenek. Ugyanakkor az azonnal is érvényesíthető megtakarításokat realizálni kell; — az ésszerű takarékossági szemlélet tudatos elmélyítésével, szélesítésével állandósítani kell ezt a tevékenységet, óvakodva attól, hogy a feladat kampány jelleget öltsön, avagy helytelen szemlélet és gyakorlat alakuljon ki. A katonai kiképzés hatékonyságának növelésével összefüggő tennivalókat — az alegységek, egységek, magasabb egységek vezetési szintjein — akkor tudjuk legjobban megközelíteni, ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy: milyen forrásai lehetnek a kiképző munkánk hatékonysága növelésének; milyen módszerek alkalmazhatók annak érdekében, hogy hatékonyabban, gazdaságosabban, takarékosabban oldjuk meg feladatainkat 1980-ban, illetve hosszabb távon is. Hangsúlyozni szükséges, hogy a kiképzés hatékonyságával, a gazdaságossággal és az ésszerű takarékossággal kapcsolatos feladatok differenciáltan értelmezendők, mivel azok összefüggnek az egyes kiképzést irányító és végző szervek szintjeivel, felelősségével, lehetőségeivel. Konkrét példákat említve itt az alábbiakról van szó: /A katonai kiképzéssel kapcsolatos hatékonyság, eredményesség, gazdaságosság összefügg az egyes vezető szervek, törzsek tervező, szervező munkájával. A parancsnokságok, a törzsek állítják össze a kiképzési terveket. A tervek tartalmazzák, summázzák a feladatokat, a gyakorlatok idejét, helyét, formáit, módszereit és eszközigényeit. Érzékelhető, hogy e munkában nagy a szerepe a megfelelő hatékonysági, takarékossági koncepciónak, az ésszerűségnek, a gyakorlóterek kiválasztásának, a komplex jellegű feladatok beállításának, a gyakorlótereken az oda-vissza gyakorlás tervezésének, az üresjáratok elkerülésének, a rendelkezésre álló idő maximális kitöltésének, így a foglalkozások, a gyakorlatok (tanteremben, laboratóriumban, műhelyben, hangárban, elektromos harcászati gyakorlótéren, speciális bázison stb.) ésszerű, körültekintő megtervezése, jó előkészítése, lefolytatásának szervezése és vezetése, összekapcsolva a néphadsereg, vagy esetleg a népgazdaság számára is hasznos egyéb tevékenységgel (pl. a gépjárművezetők kiképzésével, a javítóműhely foglalkoztatásával stb.) is egy útja lehet a gazdaságosságnak, a takarékosságnak. f ~~~t