Honvédségi Szemle 1983/2
1983 / 7. szám - FIGYELŐ - Dr. Pataky Iván ezredes: Vannak már katonák! De milyenek?
nem képes elviselni. Előkapja szolgálati pisztolyát, és „csípőből tüzel”. Lívia egy életre nyomorék marad. Sokáig gondolkoztam azon, miért kellett katonának lennie e féltékeny figurának, míg rájöttem. Az ötvenes évek végén a katonatiszteken kívül pisztolyuk legfeljebb a munkásőröknek, rendőröknek volt. És ezután térjünk át az 1983-ban forgalmazott magyar filmekre. Az első hideg zuhany „A kutya éji dala” című film. Nagyon sokan várták Bódy Gábor új filmjét, hisz a rendező előző filmje, a „Psyché” általános közfeltűnést keltett. Az új film az egyik legnagyobb sületlenség volt, amit filmen bármikor is láttam. A mátraalji falu mikrovilágában kibontakozó történet egyik főszereplője egy piromániás, pszichopata tiszt, akit elöljárói nem ismernek el (nem is csodálom, olyan degenerált), ezért lelki válságban szenved, ésa film kezdetén) aludni akar. A nejére pedig pont akkor jön rá, hogy holtfáradt férjétől házastársi kötelezettsége teljesítését követelje. Veszekedés tör ki közöttük, ami kissé trágárkodva zajlik. Ezt követően a feleség elhagyja férjét, s egy zenekar énekesnőjeként próbál szerencsét. Miután felesége elhagyta, tisztünk tökrészegén, legjobb barátjával, egy tengerésztiszttel együtt a nyomában koslat, és féltékenységében, valamint a rengeteg alkohol hatására mindenkit meg akar verni. Egyik botrányt csinálja a másik után. Így néz ki tehát egy mai ifjú magyar tiszt ebben a filmben. Ehhez képest „felüdülés” volt Sándor Pál „Szerencsés Dániel”-je. A film ma már — az ellenforradalom után 27 évvel — inkább történelmi, mint mai téma. A film kettes számú főhőse Angeli Gyuri, amikor megtévedt, sorkatonaként átállt az ellenforradalmárok oldalára, katonaesküjét szegte meg, és hazaárulóvá vált. Egyébként ezért is kellett a filmben elpusztulnia. Sándor Pál ítélete pontos! Vetítik már a mozikban Dobray György „Vérszerződés” című filmjét. Főhőse, Pici, pesti vagány, aki katonai szolgálatát tölti. Sürgősen Pestre kívánkozik, mert szerelme férjhez megy. Természetesen nem kap eltávozást. Erre megszökik, és hogy minél gyorsabban érjen célhoz, rábeszéli Tulák nevű katonatársát, hogy motorkerékpárján lógjanak meg. A folytatás: börtön, gyilkosság, újabb szökés és végül halál. Tény, hogy az ifjúkori bűnözés fokozódik. Sőt az is tény, hogy a hadsereg sem zárható el a negatív társadalmi jelenségektől. Mégis tudomásul kellene venni, hogy sem a mai fiatalok között, sem a hadseregben vagy a határőrségnél nem a bűnözők a mértékadók, a meghatározók! Ellenkezőleg: a helytállók, a becsülettel dolgozók! Róluk miért nem készül film? Miért csak mellékfigura, egy-egy villanásnyi epizód a jó, a jellemző, mint amilyen például Kézdi Kovács Zsolt: „Visszaesők” című filmje főhősnőjének, Julinak az öccse? Ő, aki határőr, a nagyon is vitatható erkölcsi mondanivalójú filmnek talán az egyetlen normálisan, becsületesen élő és dolgozó alakja. Reméljük, a jövőben egyre több lesz a hasonló példa. Talán még főszerepben is. Nehéz összegezni az eddigieket. E filmekben a katonákról alkotott összkép egyértelműen negatív. A tisztek: részegesek, féltékenyek, kötekedők. Szakmájukról, munkájukról alig esik szó. Ám tegyük őszintén szívünkre a kezünket. Mindent megtettek-e illetékeseink, hogy bemutassák, megismertessék társadalmunkkal hivatásunk szépségeit és nehézségeit? Hol az a céltudatos propaganda, amely őszintén mindenki elé tárná hétköznapjainkat, eredményeinket, sikereinket, gondjainkat? Úgy vélem, ezek a mulasztások is közrejátszanak a nemkívánatos jelenség kialakulásában. A sorkatonák ábrázolása a filmekben már jóval árnyaltabb. E téren is bőven találhatók ugyan negatív jelenségek, nemkívánatos és felületes ítéletek, de a hősök — még a bűnöző vagy hazaáruló figurák is — összetettebbek, motiváltabbak. Jobban tudunk velük azonosulni vagy őket elutasítani. Ennek oka szerintem: az írók, rendezők személyes élményei határozták meg hőseik jellemét és fejlődését. Tollamat helyenként szándékosan mártottam epébe. Elsősorban magunk, tehetetlenségünk miatt. Egyszerűen nem értem, miért nem tudjuk elérni, hogy megváltozzék az összkép?