Honvédségi Szemle 1983/2
1983 / 7. szám - FIGYELŐ - A múltról, a hazáról, a felelősségről - Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
hez, feldolgozásához is. Közismert Nemeskürty István könyv- és irodalomszeretete, tisztelete. Mit jelent önnek a könyv? Mennyi és milyen irodalmi alkotást olvas? — Gyerekkorom óta nagyon szeretek olvasni. Noha a filmszakmában dolgozom, és a filmművészetet is nagyon szeretem, nem tudom az olvasás öröméhez még csak hasonlítani sem a filmnézés örömét. Az olvasás az ember legfontosabb szellemi tevékenysége. Sokat olvasok, nem tudok úgy elaludni, hogy ne olvassak. És kedves könyveimet gyakran újraolvasom. Van olyan könyv — nem is egy —, amelyet életemben tízszer, húszszor elolvastam már, és mindig újat tud adni. A legkülönbözőbbeket mondhatom anélkül, hogy bármilyen értékrendet vagy rangsort megjelölnék. Erich Kästner regényeit a mai napig szívesen olvasom. Jaroslav Hasek Svejíkjét —, amit a világirodalom remekművének tartok — nagyon sokszor elolvastam. Bánffy Miklós történelmi trilógiáját — amiből a „Megszámláltattál”-t most újra kiadták — sokszor elolvastam. Bevallom, bármilyen különlegesnek is tűnik, hogy én gyerekkoromtól kezdve Petőfi Sándor összes költeményeit is többször elolvastam már elejétől végig, mint egy regényt. — Irodalmi munkáiban gyakran szerepelnek honvédő harcosok, hadvezérek, levitézlett huszárok, a katonaseregek példamutató és az eseményekkel sodródó közkatonái. Érzékelhetően vonzódik a múlt katonatörténelmének ábrázolásához. Milyen a kapcsolata a mai katonaélettel, a néphadsereggel? — Egyszer hivatalos kapcsolatom volt, hiszen 1955-ben az akkor létesített hadmérnöki karon polgári alkalmazott tanárként tanítottam. Azóta már többen tábornokok meg ezredesek, akiket én annak idején tanítottam. De hát ez csak rövid hivatalos intermezzo volt. Irodalmi műveim iránt rendszeresen érdeklődnek a katonák, és ennek nagyon örülök. Voltam már irodalmi találkozón és beszélgetésen a Honvédelmi Minisztériumban, laktanyákban, különböző fegyveres testületeknél, katonai főiskolákon és egyéb helyeken. Úgy érzem, hogy szoros és jó kapcsolatom van a néphadsereggel. — Milyen benyomásai, tapasztalatai vannak a mai katonaéletről? — Felületes benyomásaim vannak, s ezek nem kedvezők. A közvélemény nem tiszteli kellően a katonákat. Ez mindkét fél hibája és mulasztása. A katonák nem mindig viselkednek egyenruhájukhoz méltóan a közvélemény előtt. Nem pattannak fel a villamoson, hogy a helyüket átadják, rendetlen, lompos ruházatban terpeszkednek. Még a tisztek sem ismerik sokszor az elemi viselkedés szabályait. És egyáltalán a közvélemény előtt igen gyakran nem lépnek úgy fel, ahogy kellene. Aztán egyszer nemrég egy laktanyában kérdeztem — ahol egyébként igen jól éreztem magam —, hogy miért vonulnak szótlanul ide-oda a katonák? Miért nem énekelnek? Általában ugyanis nem énekelnek. Szerintem most menetelni sem tudnak. Ezek persze felületes megfigyeléseim, de nagyon szeretném, hogy a közvélemény és a néphadsereg között sokkal nagyobb lenne a megbecsülés, és ha egy lánynak választania kellene a neki egyformán rokonszenves civil fiú és a katonafiú között, hogy kivel táncol, az lenne a szép, ha a katonát választaná. A helyes nemzettudat, a korszerű hazafiúi érzelmek kialakításáért a legtöbbet talán a család teheti, aztán az iskola, majd felnőttkorban mindazok a nevelőeszközök (könyvek, filmek stb.), amelyek közvetve vagy közvetlenül mindenkire hatnak a társadalomban. Megítélése szerint a néphadsereg mit tehet és mire lehet képes ezen a téren? — Nagyon sokat tehet. Az a 18—20 éves fiatalember, aki bekerül a katonasághoz, majd letölti a szolgálati idejét — egy életre szóló meghatározó élményeket kap. És ha ezek közé tartozik a haza őszinte és igaz szeretete, akkor már megérte, hogy a katonaságnál szolgált.