Honvédségi Szemle 1987/1
1987 / 1. szám - HIVATÁS-KÖZÉLET - Mészáros Ferenc vezérőrnagy: Akinek hivatása van, áldozatot is tud vállalni...
A felső vezetés a káderutánpótlás gondjainak megoldására egy sor hosszabb távra szóló intézkedést hozott. Többek között: a katonai főiskolai képzés reformjára; a tiszthelyettesi utánpótlás és képzés új rendjére; a honvéd kollégiumi hálózat teljes kiépítésére; a Pályárairányító Főosztály létrehozására. A főiskolai képzés reformja a képzési idő csökkentésével - reméljük - biztosítja az ütemesebb kibocsátást, és ezzel együtt a korszerű felkészítést, a lemorzsolódás csökkentését, a hivatástudat erősítését, a hallgatói állomány élet- és munkakörülményeinek javítását. A honvéd kollégiumi hálózat biztonságosabbá teszi a katonai főiskolákra történő beiskolázást. Az innen beiskolázott fiatalok tudatosan készülnek választott hivatásukra, tanulmányi eredményeik pedig - hisszük - garanciát adnak a minőségi követelményeket illetően is. A tiszthelyettesi utánpótlás és képzés új rendje, a tiszthelyettesképző szakközépiskolák rendszere az oktatás lényegesen magasabb színvonalával biztosítja - és a jövőre nézve az is garancia hogy tiszthelyettesi állományunk szakmai és általános műveltsége, intelligenciaszintje jelentősen növekedjen. A felsőszintű intézkedések egyaránt tükrözik a megnövekedett minőségi és mennyiségi igényeket. Természetesen ezek hosszú távra szóló döntések, az utánpótlás gondjai és problémái megoldására hatásuk nem azonnal, hanem később várható. Ám vannak olyanok, akik ezt figyelmen kívül hagyják, és maradnak a ma konkrét valóságánál. A ma valósága viszont szorító gondjaival a vitázókat néha türelmetlenné, sőt szkeptikussá teszi. Addig is, míg az utánpótlás gondjai megoldódnak, átmeneti megoldásokra van szükség, melyek természetesen kompromisszummal járnak. Ha alacsony a feltöltöttség, hogy a terhek tovább ne fokozódjanak, a hiányok pótlását tartalékos tisztek behívásával, tartalékos tiszti és tiszthelyettesi hallgatókkal, sorállományú parancsnokokkal kell megoldani. A kompromisszumok elfogadása sajnos nem mindig erős oldalunk, szemléletváltásra van tehát szükség. A panaszkodás helyett nagyobb gondot kellene fordítani a tapasztalatok átadására a fiatal tisztek, tiszthelyettesek részére, a tiszti beosztásokat betöltő tiszthelyetteseket pedig felkészíteni feladatuk ellátására, fokozottabban segítve őket munkájukban. A tartalékos tiszteket és hallgatókat, valamint a sorparancsnokokat rendszeresen, nap mint nap kell segíteni munkájukban, és ahol ők tevékenykednek, ott eleve úgy kell felfogni, hogy a beosztás fel van töltve, hiány nincs. Gyakran kritika éri a parancsnokokat, hogy engednek a zsarolásnak, és azokat, akik a szolgálati viszonyról lemondanak, áthelyezésre javasolják, ahelyett, hogy leszerelésüket támogatnák. Az a tapasztalatom, hogy bármennyire is szorítóak a gondok az utánpótlást illetően, a parancsnokok nem tesznek elvtelen engedményeket. Az alkalmatlanok és azok esetében, akik nem méltóak az egyenruha viselésére, fegyelmi eltávolításra tesznek javaslatot és nem tartják vissza őket. Másrészt, ha úgy lehet pályán tartani egy tisztet vagy tiszthelyettest, hogy emberileg érthető problémáját áthelyezéssel megoldjuk, az olyan kompromiszszum, amit vállalni kell még akkor is, ha nem ott van rá a legnagyobb szükség, ahova áthelyezését kérte. Az egyéni, családi érdeket is fokozottan tisztelnünk kell. Valószínű ennek hiányából is adódik, hogy némelyek elhagyják a katonai pályát, vagy csak a pályaelhagyással fenyegetőzve tudják kieszközölni problémájuk megoldását. Ez a mi hibánk, ami egyszersmind nem kielégítő toleranciára és empátiakészségünkre is enged következtetni. A szűk látókörű elöljárói szemlélet, nem kevésbé a merev, körülményes, bürokratikus eljárás és ügyintézés,, a személyiség tiszteletének elégtelen volta is sokszor akadályozza meg a pályához való kötődést. Magyarán: nincs jogunk és okunk feltételezni, hogy fiatal kollégáink, elvtársaink és bajtársaink kevésbé tisztességesek és erkölcsösek, mint mi idősebbek és magasabb rendfokozatúak. Természetesen az is kompromisszum, hogy egy adott beosztásban éppen hogy csak . Annak megítélésében persze, hogy a tiszt-és tiszthelyettes hiányok miféle elvi vagy nem elvi engedményekkel, kompromisszumokkal járnak, eltérő véleményekkel találkozhatunk. Pl. A politikai munkások pályántartása és utánpótlása cím alatt a Honvédségi Szemle 1986. 10. számában megjelent cikkében dr. Herczeg Ottó ezredes és Rohály András alezredes úgy ítéli meg, hogy az utánpótlás gondjai minőségi engedményekhez vezetnek, legalábbis ami az iskolai végzettséget illeti. Hasonló felfogásról tanúskodnak Gömbös János alezredes ítéletei Az erkölcs és fegyelem cím alatt megjelent írásában. Honvédségi Szemle 1986. 12. sz.