Honvédségi Szemle 1999/2
1999 / 7. szám
Új Honvédségi Szemle Misszió Tisztelt Olvasóink! Lapindító rovatunk a megszokott Szerkesztői levél helyett a Fókuszban címet viseli. A rovatcím-változás mellett — szándékaink szerint — tartalmilag is megújul e két oldal. Hónapról hónapra a Magyar Köztársaság védelempolitikájával, a Magyar Honvédség helyzetével, feladataival kapcsolatos aktuális kérdéseket dolgozzuk fel, adjuk közre. Módosul a rovatot jegyző szerzői kör összetétele is. Folyóiratunk munkatársai mellett szerkesztőbizottságunk tagjai, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség felelős vezetői, a védelmi terület jeles szakértői jelentkeznek írásaikkal. (A szerk.) mindannyiunk számára oly kedves magyar nyelvben létezik egy kivételes szépségű szó: honvéd. Azokat a személyeket jelöli, akik - hivatásuknál vagy konkrét elhatározásuknál fogva - a hont, a hazát védelmezik, elsősorban természetesen külső ellenséggel, külső támadással szemben. A honvéd többet jelent, mint a katona (katonája minden országnak lehet, de honvéd csak nálunk van, nem is igazán tudjuk lefordítani ezt a szót egyetlen idegen nyelvre sem). A honvédség több, mint a hadsereg, és nem ugyanazt jelenti, mint a fegyveres erő, önmagában hordozza azt a védelmi jelleget, amelyet más országoknak, más népeknek külön kell deklarálniuk. Manapság azonban más típusú fenyegetések veszélyeztetik biztonságunkat, a magyar honvédnek másképpen kell bizonyítania készenlétét a haza védelmére. Ma mások a háborúk, a katonai cselekmények más formát öltöttek, válságokról, konfliktusokról hallunk, amelyekkel szemben fel kell lépnünk, amelyeket meg kell tanulnunk kezelni. Megváltozott a honvédség rendeltetése, kibővült funkciója, a hivatalos dokumentumok csaknem azonos fontosságúnak tekintik a magyar részvételt a különböző nemzetközi szervezetek égisze alatt folyó békeműveletekben. Az Egyesült Nemzetek Szervezete már megalakulásától kezdve zászlajára tűzte a békefenntartást, mint a regionális konfliktusok rendezésének alapvető formáját. Ez azonban azt feltételezi, hogy a konfliktus már elért egy olyan megoldási fázisba, amikor már létezik a béke, amelyet „csupán” meg kell szilárdítani, fenn kell tartani. Olykor azonban a válságok nehezen jutnak el idáig, és szükségessé válhat egy kis „besegítés”. Az ENSZ kifejezéstárában is megjelent a béketeremtés fogalma, ami a későbbiekben fenntartandó és továbbfejlesztendő körülmények kialakítását jelenti, de nem katonai erővel, hanem a diplomáciától a gazdasági szankciókig terjedő eszközök széles tárával. Létezik e fogalomkörön belül még egy kategória, amely a békés feltételek megelőző (vagy akár követő) megszilárdítását fedi, ez pedig a békeépítés. Mindezen tevékenységi körökben világszerte elismerést szereztek az Egyesült Nemzetek Szervezetének a legendás kéksisakosai, az ENSZ kék színét viselő, de számtalan népet képviselő katonái.