Honvédségi Szemle 2011
2011 / 1. szám - Dr. Szakály Sándor: Hatvanöt esztendő
LÖVÉSZZÁSZLÓALJ AKNAVETŐALEGYSÉGEINEK LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI 11 A GYAKORLATOK VALÓS BIZTOSÍTÁSÁNAK BIZTONSÁGTECHNIKAI SZEMPONTJAI 37 Honvédségi Szemle 2011/1 Dr. Szakály Sándor: HATVANÖT ESZTENDŐ Történelem-könyvtár szakos egyetemi hallgató voltam az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1975 és 1980 között. Egy alkalommal sajtótörténeti szemináriumon dolgozatot kellett írni. A téma választható volt. Úgy döntöttem, hogy a két világháború közötti magyar katonai sajtóról írok, mert gondoltam, kellett hogy legyen egykoron magyar katonai sajtó. Nem tévedtem, volt - nem is akármilyen. A Hadtörténelmi Közlemények az egyik legismertebb - s egyben egyik legrégibb -történelmi folyóiratnak számított. A Magyar Katonai Közlöny - melyet a Magyar Katonai Szemle váltott 1931-ben - a hivatásos honvéd tisztikar szakmai-tudományos folyóiratának számított, és ott voltak még az altiszti kar - a tiszthelyettesi kar elnevezése 1941-ig - tagjai számára fenntartott folyóiratok, lapok is. A nagyközönség pedig - főleg a második világháború évei alatt - a különböző katonai lapokból - így pl. Magyar Katonaújság, Tábori Újság - tájékozódhatott a „katonaságról”, ha nem a katonai-szakmai kérdések érdekelték, hanem a színes riportok, a harcterek hőseinek történetei és így tovább. Ez a több mint harminc esztendővel ezelőtti „vállalkozásom” jutott az eszembe, amikor azt a megtisztelő felkérést kaptam, hogy írjak „vezércikket” a Honvédségi Szemle 2011. évi januári számába. Azonnal igent mondtam. Ám amikor hozzáfogtam e sorok írásához, rádöbbentem: nehéz feladatra vállalkoztam. Mert lehet-e érdemben szólni a magyar katonai sajtó fontosságáról, múltjáról, jelenéről és remélt jövőjéről röviden? Ha igen, miként lehet érvelni a „papír alapú" folyóirat(ok) mellett a mai elektronikus világban? Ha a Honvédségi Szemlét, amely ebben az esztendőben lép hatvanötödik életévébe, veszem a kezembe - s megteszem ezt immáron három évtizede havi-kéthavi rendszerességgel - eszembe jut, hogy vajon miért csak hatvanöt éves? Miért nem öregebb? Szégyellni kellene a Magyar Katonai Közlönyt, a Magyar Katonai Szemlét? Netán a még korábban megjelent Ludovika Akadémia közleményeit? Azt hiszem nem. Napjainkra eljutott már oda a Magyar Honvédség és annak minden rendű-rangú tagja - tényleges és nyugállományú tábornokok, főtisztek, tisztek és tiszthelyettesek -, hogy elődeinek tekintse a magyar katonát, és több mint ezeresztendős Kárpát-medencei létünk történelmében ne politikai előírások alapján szelektáljon. A mi távoli és közeli múltunkban egyaránt találhatók szép és kevésbé szép események, vannak példaképnek tekinthető személyiségek és felejtendők egyaránt. Nemzeti múltunk megismerése és vállalása azonban valamennyiünk kötelessége, annak minden erényével és hibájával együtt így kell néznünk és értékelnünk a magyar katonai sajtót, annak papír alapú periodikáit, lapjait és az elektronikus változatokat is. A magyar katonai sajtó folyóiratai, hetilapjai mindig is a magyar katona szakmai-tudományos fórumai voltak, amelyek hasábjain beosztásra és rendfokozatra való tekintet nélkül lehetett és illett a szakmai elismerésre és megbecsülésre törekvőknek publikálniuk, vitatkozniuk. A magyar katonai sajtó termékeit pedig illett valamennyiüknek olvasniuk. Egykoron elképzelhetetlen volt, hogy a tábornoki és tisztikar tagjainak jelentős része ne fizesse elő a Magyar Katonai Szemlét, és ne olvassa azt. A jövendő tisztjei, az akadémikus urak - így nevezték a katonai akadémiák hallgatóit egykoron - a legtermészetesebbnek tartották, hogy maguk is megjelentessenek tudományos igényű folyóiratot - az volt a Ludovikás Levente. Ezek mind olyan hagyományok, amelyekre büszkék lehetünk ma is. És büszkén kell vállalnia a Honvédségi Szemlének is elődeit, a Honvédet, a Honvédelmet, a Honvédségi Szemlét, az Új Honvédségi Szemlét. A folyóiratnak pedig a katonai-szakmai viták színhelyévé kell(ene) válnia, olyan fórummá, ahol - mint egykoron - rendfokozatra és beosztásra való tekintet nélkül megszólalhat mindenki, aki fontosnak érzi a honvédelem ügyét, és annak kérdésében érdemi mondanivalóval bír. Valamikor, úgy hetven-nyolcvan évvel ezelőtt a különböző rovatokat vezérkari tisztek, a magyar katonai elit későbbi tagjai vezették. A legjobb szakemberek gondozták a beküldött írásokat, és tettek sokat azért is, hogy az idegen haderőkre vonatkozó információk is eljuthassanak a tisztikar tagjaihoz, hiszen nem adatott meg mindenkinek akkor sem, hogy olasz, német, francia, brit vagy szovjet katonai folyóiratokat fizessen elő. A szerkesztőség azonban megtette ezt. Az idegen nyelveket jól használó, a katonai-szakmai kérdések iránt elkötelezett fiatal tisztek pedig rövid összefoglalók közreadásával hívták fel a figyelmet az idegen haderőkben megjelent technikai újításokra, új kiképzési módszerekre, jogi szabályozásokra. Talán ez a szemlélet kell ene) hogy nagyobb teret kapjon a jövőben a Honvédségi Szemle hasábjain, amely - jogelődeit is számítva - hatvanöt éve szolgálja a magyar haza, a magyar honvédelem ügyét, valamennyiünk javára és megelégedésére. Remélem, hogy még legalább ugyanennyi ideig teljesíti nemes küldetését! !