Századunk, 1926
Szemlék és jegyzetek - Lorsy Ernő: A császár futárja
Szemlék és jegyzetek fokozati viszonyaikat. Strasznoff, aki valóságos naturalista zsenije volt a szélhámosságnak, fütyült a sematizmusra. Efféle és hasonló dolgokba akkor is bele kellett volna, hogy törjék a bicskája, aminthogy ma is nyakát szegnék. De fénykorában bezzeg nem érte kudarc. Minden bármikép is sebezhető helyét födözte abbeli minősége, hogy a legfelső személyét képviselte, visitatér volt, aki egyenesen Ferenc József kabinettjéből jött. Néha azt sürgönyözte Strasznoff, ha kiszállott a vidékre Bécsből, mindig Bécsből: „Ministerialrat X. wird morgen in Allerhöchsten Auftragen in treffen". Az Allerhöchste személye, kinek állítólag küldöttje volt, mindig mögötte meredt láthatatlan őrzőként. Azt gyakran mondta Strasznoff, hogy a „nunciustól jövök!" Hogy a császártól jön, azt ritkán mondta ki ily nyíltan. De mindig ez volt alattomban értetődő feltétele misszióinak. Ez pedig Kolumbusz-tojás volt. A császár hatalmas volt, messze volt és ismeretlen. A császár volt a kétségbe nem vont autoritás az országban, különösen az volt olyanok számára, akik erősen tőle függöttek, és nemcsak a hivatalnokok, az egyházfejedelmek is ebbe a csoportba tartoztak. A császár volt minden hatalom feje. A rendszer, a látszatalkotmányosság rendszere volt; valóságban a császár a birodalom mindkét felében hűhó nélkül folytatta fiatalkorának személyes uralmát. Kormányzati tényeit, olykor még mindig egy eredetileg heves természet kifejezőit, bizalmasan intézte. Nem látta senki sem uralkodni, csak érződött, hogy uralkodva van az ember fölött. Alattvalóinak fantáziája sokat foglalkozott ezzel az átlagemberrel, akinek tekintélye elbátortalanított öregkora visszavonultságában megnövekedett. Föltettek, elhittek róla egyetmást, amit ő maga, aki mint önerőinek a maga kárán későn megokosodott becslője, már nem igen tételezett föl magáról. Strasznoff föllépése fedte azt a képet, amelyet a nép általánosságban magának a császár gondolkodásmódjáról alkotott. Úgy tett valahogy, mintha Ferenc József megnyúlt karja lett volna. Mint a császári bizalom embere, aki azért jött, hogy kényes dolgokat a császár nevében egész bizalmasan megbeszéljen és elintézzen; bizalmasan, mert a politikai viszonyok nagyfokú bonyolultsága miatt a legfontosabb és legérdekesebb dolgokról nyíltan úgyis alig lehetett szó. Strasznoff mutatóujját a szája elé tartotta: „Hogy ki küldött, sohasem fogjátok megtudni; őfelsége a császár küldött". Strasznoff mindig úgy lépett fel, mint aki többé-kevésbé homo regius, aki köteles minden véleményt meghallgatni és aztán dönteni. Mulatságos, hogy gyakran egészen okosan döntött és voltaképpen nem is igen csinált nagy zavarokat. Ha csak alapcélját tartotta szem előtt és közvetlenül afelé tartott, hogy 48 óra alatt megvágja embereit egy csinos kerek összeg erejéig, akkor legtöbbször minden jól ment, kiki megelégedett, Strasznoff is. A bajok akkor kezdődtek, amikor Strasznoff — aki erre hajlamos — mindenkit maga körül boldoggá akart tenni és többet ígért, mint amennyit Ferenc József megtarthatott. Mi módon is vágta meg Ferenc József titkos küldötte embereit? Egyszerűen. Hisz' nem a maga számára .kért. Összehasonlítottam a könyvben az átmeneteket, amelyek a bevezető homo regiusi fecsegése-