Jel-Kép, 1980 (3. szám)

Szecskő Tamás: Évtizedek és generációk

Évtizedek és generációk „A 70-es évek műveltsége . . . nyárspolgári önzés, politikai tehetetlenség, lelki moz­dulatlanság, mely csupasz tagjait a... évek forradalmi frázisaival, szabadság, egyenlőség, testvériség üres jelszavaival fedi be..." — akár az Évtizedváltás című alkalmi rova­tunkból kiragadottnak is gondolhatná bárki ezt az idézetet, ha stílusjegyei nem árul­kodnának egy más korszakról: Szekfű Gyula tolláról, s így közvetetten arról, hogy nem századunk, hanem a múlt század 70-es éveire vonatkozhat. Nem is citálom itt másért (a Világosság májusi számában bukkantam rá, a neokonzervativizmusról szóló kitűnő tanulmányban), mint hogy érzékeltessem: évtizedváltások ideológiai vagy mentalitás­történeti cezúráit más korokban is jelentéssel telinek tartotta a történész, a társada­lomkutató, a kor értelmisége. Más megközelítésben ugyanarról van itt szó, mint amikor egy-egy generáció mentalitásáról beszélünk. Egy generáció tudatvilágában több évtized tapasztalatai rétegződnek egymásra. Egy évtized pedig több generáció élmé­nyeibe, emlékezetébe, reflexrendszerébe épül bele. Ám ennek az utóbbi — mondjuk így: keresztmetszeti — megközelítésnek akkor van igazán értelme, ha kissé a szociál­pszichológus fejével is gondolkozunk, Így ugyanis arra is felfigyelünk: nem mindegy, hogy egy generáció mely életkorában kapja egy-egy történelmileg karakterisztikusabb évtized impulzusait. Közéletileg legmaradandóbbak a társadalmi nagykorúsodás éveinek (tegyük ezt nagyvonalúan 15—25 életév közé!) tapasztalatai, élményei. A hatvanas és hetvenes esztendők kemény cezúráját, többértelműen is megrendítő korszakváltását minden felnőtt generáció átélte ugyan, de korosztályuk mentalitását, közéleti beállí­tottságuk szerkezetét, a történelemhez való viszonyukat meghatározó alapélményként elsősorban a mai harmincasok élték meg. Az Évtizedváltás hét vitatkozója közül öten ehhez a generációhoz tartoznak. Vajon a hetvenes évek a hatvanas évekhez, vagy az előttük járó évtizedekhez viszo­nyítva határozzák meg önmagukat? Szilágyi Ákos esszéje inkább az előző válaszra hajlik. A Magyar Tudományos Akadémia idei közgyűlésének társadalomtudományos vitaülése — ,,Az 1970-es évtized a magyar történelemben" — a nagyobb távú történelmi értel­mezési keretet választotta. De a hetvenes évtized ebben a szélesebb perspektívában is megőrzi markáns körvonalait. Berend T. Iván arról beszélt a Tudós Társaságban, hogy a hetvenes években „mintha változtatási dinamizmusunk korábbi lendülete alábbhagyott volna. A stabilitás, a már elért és megszokott megőrzése, a „csak rosszabb ne legyen" kényelme, a felismert és kitűzött feladatok megvalósításának lassúsága vagy elmaradása az elöregedés veszélyeit és közérzetét táplálták. A történelmi horderejű gazdasági reformkísérlet elleni félsikerű, de az évtized közepéhez közelítő időszakban már-már áttörni látszó támadás megfogalmazott közvetlen hatásainál súlyosabb, általános kérdé­seket is: mennyire merevedtek meg a kialakult keretek, s képesek vagyunk-e a valódi megújulásra." A kérdés — alapkérdés. Lényegén nem változtat — sőt, izgalmasabbá és termékenyebbé teszi! —, hogy a különböző generációk másképpen formulázzák. A fia­talság, fogalmazza meg Berend T. Iván is, „fel akar tenni olyan kérdéseket is, melyeket 3

Next