Jel-Kép, 1980 (4. szám)

Kitekintés - Szekfű András: "Holocaust"

„HOLOCAUST" igen sok német családban — amint erre a kommentárok utaltak — a nácizmust tabu­témaként kezelték, nem beszéltek róla, a tévébeli dokumentumműsorokat nem néz­ték meg. A játékfilmes bemutatásmód, a személyes azonosulás lehetősége a hősökkel, a sorozatjelleg láthatóan sok helyütt áttörte a tabut. Másfelől, 1979-re már jelen­tősre nőtt a nem-szemtanú korosztályok aránya, akik a korról csak kevés és elégtelen információt kaptak szüleiktől és az iskolákban. Éppen az NSZK tévésugárzás idején éleződött ki a náci bűnök törvényes elévülése feletti politikai vita. Mivel a sorozatot Amerikában és Kanadában, valamint Angliában és Izraelben már korábban bemu­tatták, fellépett egyfajta nemzetközi elő-visszhang is. Erről az NSZK-sajtó részle­tesen beszámolt, és ahogy közeledett a sugárzás időpontja, kialakult egy előzetes publicisztikai eszmecsere magáról a sorozatról, sugárzásának szükségességéről vagy fölöslegességéről, művészi színvonaláról, illetve kommerszializmusáról, várható hasz­náról, illetve következményéről stb. Vitát váltott ki az is, hogy az NSZK-ban a Holo­caust­ot a WDR regionális tévétársaság (a III. műsor egyik összetevője) vásárolta meg, így az az első kettőnél lényegesen kevésbé nézett harmadik műsorban került bemutatásra. A sorozat ellenzői és pártolói előfordultak a legkülönfélébb politikai pártokban és csoportokban. Persze, más színezete van annak a kritikának, melyet pl. Itzhak Pruschnowski nyugat-berlini televíziós mond, maga is a nácizmus üldözöttje, és hasonló témájú dokumentumfilmek készítője („magunk is feldolgozhatnánk saját történelmünket . . . olcsóbban, jobban és hamis pátosz nélkül") mint Franz-Josef Strauss álszent ellenkezésének, mely szerint ez nem történelmi igazság, csak üzlet. Tehát: nemzetközi elővisszhang, hazai viták az elévülésről és publicisztikai írások sokasága sajtóban: ez előzte meg a sorozatot, mielőtt négy részben, huszonegy órás kezdésekkel, 1979. január 22. és 26. között megjelent volna a képernyőkön. Bár az egyes adások 95—140 (!) percesek voltak, az adásokat követő „Tessék betelefonálni!" című vitaműsoroknak (melyek ezek szerint fél tizenegy-fél tizenkettő között kez­dődtek) is több milliós nézőközönsége volt. Megemlítendő még, hogy egy, illetve két héttel a sorozat előtt az ARD tévé két dokumentumfilmet sugárzott, előbb az anti­szemitizmus történetéről Németországban és Ausztriában, majd „A végső megoldás" címmel a zsidók sorsáról a „harmadik birodalomban". A már említett bonni Politikai Képzési Központ és a WDR tévétársaság még 1978 őszén megbízást adott a Holocaust-sorozat hatásait feltáró kutatás tervezésére és le­bonyolítására. A kutatás eredményeit két vezetőjének, Uwe Magnusnak és Tilman Ernstnek részben a Media Perspektivenben megjelent közleményei, részben elő­adása alapján ismertetjük. Nézők, nézettség, vélemények és a hatás A Holocaust-vizsgálat klasszikus „előtte-utána" típusú kutatás. Két körülmény­ben tér el a legmegszokottabb sémától: nem laboratóriumi, hanem országos reprezen­tatív mintán készült, és az „előtte" megkérdezettek személyükben nem azonosak az „utána" megkérdezettekkel, hanem csupán egy másik, szintén országosan repre­zentatív minta tagjai. A 14 héttel későbbi, a maradandóbb hatásra irányuló utóvizs­gálat pedig egy harmadik mintán zajlott. A különálló minták használata egy lényeges kérdés megválaszolását nem teszi lehetővé: nem tudjuk, kikből lettek a Holocaust-nézők, és kik lettek a nem-nézők. Ez a hatás kérdését is megzavarja. Nézzünk például egy tipikus indikátort, a náciz­mus korszakának általános megítélését. A kérdőívben ez +5 („jó időszak") és —5 („rossz időszak") között változhatott. A kérdést feltették a Holocaust sugárzása előtt, az átlagos besorolás —2,08 volt. Azok közül, akiket az adás után kérdeztek, a Holocaust-nézők közt a besorolás —2,56 volt, a nem nézők közt pedig —2,28. Nem tudjuk azonban, hogy nem azok zárkóztak-e el a Holocaust megnézése elől (inkább), akik kedvezőbben ítélték meg a nácizmust, és nem azok nézték-e meg, akiknek

Next