Jel-Kép, 1984 (3. szám)
MŰHELYEK, MÓDSZEREK - A józanság kiküldöttje - Polgár Dénessel beszélget Nádor Tamás
POLGÁR DÉNESSEL BESZÉLGET NÁDOR TAMÁS — Győrött születtem. Apám a kisemberek ügyvédje volt. Polgári radikális gondolkodású ember, aki sosem küszködött úgynevezett pénzes ügyekért. Elesettek védelmét viszont bármikor vállalta. Meg is gyűlt a baja a hatalommal: a Tanácsköztársaság bukása után letartóztatták. Kedvtelése a muzsika volt, szabad idejében a győri zeneegyesület főtitkári tisztét töltötte be. Győr akkoriban, minthogy Budapest és Bécs felezőpontján fekszik, gazdag és élénk művészeti életnek adhatott otthont. Az átutazó művészek, köztük a legnagyobb hangszeres szólisták, mindig szakítottak időt arra, hogy nálunk is koncertezzenek. Szüleink öcsémet is, engem is a zene szeretetére neveltek, gyakran utaztunk föl Pestre vagy Bécsbe egy-egy kivételes operaelőadásra, hangversenyre. Olyannyira, hogy egy ideig zenekritikusnak készültem. De a jó könyv s a kultúra többi ága is mindennapi kenyere volt a családnak. A Révai Miklós reáliskolába jártam, jó tanuló voltam. Igen hamar újságolvasó is lettem. Beleszerettem Bálint György írásaiba, s a Pesti Napló hasábjain is igen tetszettek egy,, Csillagos" Szabó nevű újságíró egyhasábos publicisztikái. Élvezettel forgattam jobb lapjainkat, melyekbe akkor — mint ismeretes — legjobb íróink is dolgoztak. Mit sem tudtam még a marxizmusról, szocializmusról, de Győr a szociáldemokraták fellegvára volt, a haladó polgárság mindig szociáldemokrata képviselőt választott. Ebben a közegben, hozzászámítva a megkülönböztetésünkből következő kirekesztettséget, a magunkféle könnyen radikalizálódott. Nem csoda hát, ha már középiskolás koromtól rokonszenveztem a haladó publicisztikával. Érettségi után, főként apám sugallatára, Pécsett beiratkoztam afféle mezei jogásznak, vagyis csak vizsgázgatni jártam le, valójában sosem érdekelt a jogi pálya. Csakhamar biztosan tudtam: sohasem leszek jogász. Akták tanulmányozása, íróasztalozó élet helyett inkább a szabad újságírópályára vágytam, mely alkalmat ad arra, hogy számos emberrel megismerkedhessen, hogy láthassam az eseményeket igazi mivoltukban . . . Végigjártam azért az egyetemet, de diplomát — a numerus clausus miatt — már nem szerezhettem. (Az egyetem különben számomra nem sokat adott. Inkább csak néhány humoros vizsgázásra emlékszem. Egyik professzorunk, nagy kávéházjáró, vizsgáztatás közben elbóbiskolt. Erre én udvariasan megálltam feleletemben. A hirtelen csöndre professzorom felriadt: — Főúr, fizetek! Egy másik tanárunk minden felelőnek két „beugrató" kérdést adott. Vagy nyolcvan ilyen kérdése volt, valamennyire tudtuk a választ. Az egyik így hangzott: — Uraságod megy az utcán, az egyik ablakban igen csinos leányt pillant meg. Mit lát uraságod ? A helyes felelet ez volt: — Jogalanyt. Ha az ilyen professzori kópéságra tudtuk a választ, a többi már semmi volt. . . Hát efféléket tanultunk mi Pécsett. De az is lehet, hogy csupán másfajta ambícióim miatt találtam érdektelennek ezt az egyetemet . . . Pestre kerülve, diploma nélkül, mi mást tehettem, tisztviselősködtem. És közben írogattam az asztalfióknak. Helyesebben: a magam kezdetleges módján utánozni próbáltam Bálint Györgyöt. Mondanom sem kell: kevés sikerrel. Később mindezt, hál'istennek, széttéptem, kidobáltam. Az emberiség így legalább megmenekült „zsengéimtől" ... S el ne feledjem, volt még egy kedvtelésem: szüleim jóvoltából, kisgyermek koromtól fogva, nyelveket tanultam. A németet otthonról hoztam, s erőteljesen tanultam franciául, majd angolul. Apám felfogása szerint ugyanis, aki ilyen elszigetelt nyelvtartományba születik, nem elégedhet meg a maga anyanyelvével. Ehhez próbáltam magam tartani, s később igen sokat köszönhettem nyelvi igyekezetemnek. Ám előbb még közbeszólt a háború, a fasizmus. 1940-től kezdve többször is behívtak munkaszolgálatosnak. Szerencsém volt: mint budai lakos Esztergom táborhoz tartoztam. A pestieket Nagykátára vitték, mely afféle megsemmisítő, haláltábornak számított. Nálunk, Esztergomban jóravaló parancsnok volt, mindent elkövetett.