Jel-Kép, 1985 (1. szám)
FÓRUM - Tomka Miklós: Kommunikáció-e a tömegkommunikáció?
KOMMUNIKÁCIÓ-E A TÖMEGKOMMUNIKÁCIÓ? Külföldön is megfordulnak csinos hölgyek után, akár el is füttyentik magukat, de ha mondanak valamit, az nem annak a „Juliskának" szól, hanem saját társaságuk — mindegy, hogy milyen nemű — tagjainak. A közös nyelv ismerete igen sokat jelent: bizonyos kulturális közösséget, azt a biztonságot, hogy meg tudom értetni magam, a másik személyhez való hasonlóságból eredő erőt. Amikor mindezt az első megszólalás kifejezi, egyúttal elvárásokat is közvetít. Amikor Jancsi mond valamit Juliskának, azt reméli, hogy Juliska szóba áll vele. Jancsi nem egyetlen információt ad át, mint a mennydörgés vagy a déli harangszó. Jancsi egyetlen mondatával önmagát adja: magabiztosságát vagy annak hiányát, tolakodó vagy szerény természetét, udvariasságát vagy udvariatlanságát stb. Nem is lehet eldönteni, hogy mi Jancsi szándéka, valamilyen szűkebb körű személytelen információ átadása, vagy egyfajta „bemutatkozás", azaz önmagáról Juliskában egy olyan kép kialakítása, amit Jancsi megfelelőnek vél. Ugyanígy nem lehet eldönteni, hogy Juliska milyen jelentőséget tulajdonít a közlés nyilvánvaló és rejtett elemeinek. Mindkét fél megteheti, hogy igyekszik az egyiket vagy a másikat hangsúlyozni, és nem szükségszerű, hogy mindketten ugyanazt az oldalt tartsák fontosabbnak. Bármi is azonban Jancsi és Juliska szándéka, ha megértik egymást (azaz ha a kommunikáció technikai feltétele, pl. a közös nyelv adott), akkor Jancsi megszólalása akár csak egy rövid mondat erejéig — bizonyos közösséget teremt kettejük között, — tartalmazza Jancsi önjellemzési szándékát, és — kifejezi, hogy Jancsi hogyan ítéli meg Juliskát. — Az a bizonyos közösség pedig nem egyszerűen a közös kultúra, a közös eredet következménye, hanem társadalmilag is struktúráit, mindkettőjük (egyelőre még csak szándékolt, illetve feltételezett) társadalmi helyzetét s ennek megfelelően a köztük levő társas viszonyt is kifejezi. — A viszonyításon túl Jancsi megszólalása feltételezi és elvárja a választ. Csak akkor szólunk valakihez, ha úgy gondoljuk, hogy az tud valamit kezdeni közlésünkkel, azaz ha valamiképpen reagál. Mindez az elképzelés és elvárás azonban mindaddig a,,levegőben lóg", míg Juliska válaszával nem jelezte, hogy megértette Jancsi mondását. Ez a válasz nem kell, hogy felelet, azaz egy újabb mondat legyen. Egy grimasz, vállrándítás vagy tüntető elfordulás is megteszi. Ha Juliska megmarad a nem szóbeli jelzésnél, ezzel nem tudja kétségbe vonni sem a kettőjük közötti kulturális közösséget, sem Jancsi önjellemzését és Jancsinak róla — Juliskáról — alkotott felfogását. Bizonytalanná tudja azonban tenni a kettejük feltételezett társadalmi besorolásából következő viszonyt (ami éppúgy jelenthet taktikát egy számára előnyösebb viszonyítás érdekében, mint az olyan mértékű távolságtartás igényét, ami kizárja a kommunikáció folytatását). Juliska válaszának többféle jelentősége van. Egyrészt — talán bizonyos helyesbítésekkel, de — tudomásul veszi, elfogadja, hogy Jancsi hogyan látja a világot, s milyen szerepben látja kettőjüket. Másrészt a válaszban is megvannak mindazok az elemek, amelyek Jancsi első megnyilatkozásában. De ez már egy magasabb lépcsőfok, részben az előzőek megerősítése, részben kiegészítése, részben korrekciója. — A kettőjük közötti közösség erősödik, a megértés kölcsönössé válik, és új elemekkel bővül. — Jancsi önjellemzését Juliska tudomásul vette, és most mellé teszi, hogy ő hogyan látja Jancsit. A két megítélés általában nem tökéletesen azonos, van közöttük némi feszültség. Ez indokolja a kommunikáció folytatását, ami kettőjük közösségének egyre alaposabb körül- 62