Jel-Kép, 1985 (1. szám)
TALLÓZÓ - Könyvekről
KÖNYVEKRŐL A „Holocaust" leckéje Egy tömegkommunikációs esemény hatása és utóhatása (Das Lehrstück „Holocaust". Westdeutscher Verl., Opladen, 1982.) A négyrészes, összesen hatórás amerikai televíziós minisorozatot 1978 őszén mutatták be az NSZK-ban. A film egy Németországban élő zsidó család életét, szenvedéseit és részleges pusztulását mutatja be, keresztmetszetet adva a náci Németország politikai, hatalmi, de főként emberi, morális állapotáról. A Németországban korábban nagyrészt ismeretlen „holocaust" szó (vallási értelemben használva: engesztelő tűzáldozat) a hasonló című amerikai tévésorozat hatására fogalommá vált. Számtalan vitát, felzúdulást, karikatúrát váltott ki — így keletkezett ez a vizsgálat is. Már a bemutató előtt, a film megvásárlásakor kitört a vita. Többen egyszerűen propagandafogásnak minősítették a filmet, mások az „édeskés hollywoodi dramaturgiát" kifogásolták, ami a sorozatot nem teszi alkalmassá oktatási célra. Mindkét tábor végül is a témától és annak várható (és kiszámíthatatlan) hatásától félt. Maga Schmidt kancellár is tartott a filmet műsorra tűző országok németellenessé válásától. A bemutató után azonban a Bundestagban kijelentette: „Ezt a filmet egész Németországban be kellene mutatni. Az emberek ebből jogot, alkalmat és anyagot nyernének, hogy a német történelmet újra átgondolhassák". A múlt reális ábrázolásának az igénye már a háború vége óta megvolt, mind az „intellektuális kritikai reakciókban", mind pedig a „spontánul ható naiv érzésekben". Ez a film mégis mérföldkő a náci korszakkal való szembenézésben: a hozzá fűzött kommentárok, a film nyomtatott anyaga még három évvel a bemutató után is vitát váltott ki. Pedig korábban sem volt szó „kollektív amnéziáról", gondoljunk csak Nelly Sachs Nobeldíjára, Celan, Hochhuth vagy Peter Weiss munkásságára. A film hatásának vizsgálatánál nehéz eldönteni, hogy valóban a film hatását sikerült-e felfedezni, vagy a téma által kiváltott emóciókkal kellett számolni. A Holocaust-irodalom (amely ma már köteteket tesz ki) a kettőt szétválasztja „hatásra" és „utóhatásra". A hatás közvetlen vizsgálata erősen szubjektív körülmények között folyik, nehezen lehet kiszűrni az esetleges emocionális, zavarosan körvonalazott elemeket, megfigyeléseket. A pontosabb paraméterekre kíváncsi kutató a nézők vérnyomását, légzésmagasságát vizsgálja, az előregyártott kérdőívek helyett mélyinterjúkat készít. Ebben a lényegretörő észrevétel a banális summázattal keveredik, a film aprólékos, néha mellékes elemei sem hanyagolhatóak el, hiszen az általuk kiváltott egyéni reagálásokat gyűjti és ütközteti más reagálások.