A kert 1895

1895-08-01 / 10. szám - Közelről és távolról - L’Huillier István: A virágról, kertről s a kertész képzettségéről

A virágról, kertről s a kertész képzettségéről. Nincs oly nép a föld kerekségén, a mely a kertet s vele együtt a kertészkedést ne szeretné és ne pártolná. Nincs szebb, nincs eszményibb e szeretetnél, a mely ép olyan melegséggel nyilatkozik meg az élte alkonyán járó aggastyánnál, mint a harmat üde ifjú szívében. Érzékünk a szép iránt mindenekelőtt a virágoknál nyilatkozik meg. Avagy ki ne érezte volna azt a felemelő érzést, melyet egy teljes színpompájában ra­gyogó virágos kert fakaszt az emberi ke­belben. A virág kísér bennünket az életben; kel­lemet és szeretetet nyújt az ifjúnak, meg­nyugvást és vigaszt az öregnek. Nem múlik el sem egy víg, sem egy szomorú napunk a nélkül, hogy abban a virág jelentősége kifejezést ne találna. Már a kis gyermek, fiu és leányka együtt megy ki a rétre, hogy a sokféle virágokat felkutassák s minden ujabb felfedezésnél örömhangokat hallatva, vidá­man, szemlélik a természetalkotta, fensé­ges szinpompát s sugárzó arczczal viszik haza. — A bátor hegymászó és a gon­dolkodó tudós fáradságot megvetve baran­golnak ungon-berken át s kapaszkodnak nyaktörő sziklacsúcsokra néhány szál gyo­párért az egyik, ismeretei és gyűjtemé­nyeinek gazdagítása czéljából, a másik turista kedvét kielégítendő. Mirtuszszal ékeskedik az ártatlan meny­asszony, s virággal hintjük be az ünne­peltek útját. A művésznek értékes csokrot nyújtunk. Halottainknak koszorúval fejez­zük ki részvétünket és egy letépett egy­szerű virágot teszünk a csöndes falusi temetőben nyugvó kedves sirhalmára. Így kisérik a virágok az embert a böl­csőtől a sírjáig, lépten-nyomon ott találjuk őket, mint az emberek hű kísérőjét, mint az érzelmek néma, de hű tolmácsolóit. Minden idők és népek költészetében éltek, valamint hogy a költők és az egész embe­riség már ős időktől fogva bizonyos költői jelentőséget fűztek hozzájuk.­­— A rózsa a szerelem, az ibolya a hűség, a nefelejs a szeretet záloga, a fehér liliomalemondást és ártatlanságot jelképezi. — S mennyire elterjedt a virágok iránti szeretetünk! Az egyszerű földmives házának ablakaiban szerény virágocskák állanak, a dúsgazda­gok palotáit értékes növények díszítik s fényes berendezésű késkertek övezik.­­— Flóra kedves gyermekei után vágyódik a kietlen puszták fia épen úgy, mint a virágzó hegyek lakója. S honnan e határtalan szeretet virágaink­hoz ? Vonz az ő szépségük s kellemes illatuk. A szép virág gyönyörű alakja és szín­pompájával felkölti szeretetünket, lebilin­cseli szivünket s megcsodáljuk a tenyész­tőnek elért sikerét, de ha illata nincs, az illatos virágok még legegyszerűbbike fölé sem állítjuk. Az illatnélküli szép virág vászonra festett szép női arca, megbá­muljuk, de hidegen hagy. A kert eredete épen oly régi, mint maga az ember, hiszen a Bibliából tudjuk, hogy már az első emberpár is kertben, a para­dicsomban élt. — A kertalapítás eszméje abból az ezredévek előtti korból szárma­zik, a mikor az ember a nomád vándor élettel felhagyva, állandó lakházakat kez­ — 364 —

Next