A kert 1915
1915-10-15 / 20. szám - Konyhakertészet - L’Huillier István: Konyhakerti gyökérfélék, répák
Az előbbennek legnevezetesebbjei : az aranygolyó, hólabda, wilhelmsburgi sárga, a közönséges kései sárga éseres és a Petrovszki-féle aranysárga sima kerek fehérrépa. A hosszúrépájúak közül az ottenbergi és bortfeldi sárga igen finom, az ulmi fehér hosszú zöld és vörösfejű és a teltowi apró hosszú fehérrépa. Van ezenkívül még egy egész sereg német és angol eredetű tarlórépa és fehérrépa, amelyek jórészt takarmányrépa számba mennek, de használható egyúttal főzeléknek is valamennyi, kiváltképpen az apraja, fiatalja és levesesebbje. Ez áll különben valamennyi fajtára, mindegyiknél arra kell törekednünk, hogy a répák túltenyésztettek, nagyok ne legyenek, mert ezek étkezési czélra kevésbé értékesek. Tenyésztésük, valamint az előbbenieké, szetén kétféleképpen, illetve két időszakban történhet, és pedig a nyári használatra vókat, az u. n. májusiakat márcziusban vetjük, az őszi, illetve téli eltérésre való késői fajtákat júliusban, augusztusban, szóval aratás után. Különbség csak az, hogy míg a káposztarépát palántálni kelezeket a tarló- és fehérrépákat ,slántálni, átültetni nem szükséges, tehát evenesen helybe vetjük és legföljebb az esetben palántáljuk is, ha vetésünkben helyenként foltok mutatkoznának. Az ilyen foltok kipótlását az első kapálás és ritkitás alkalmával végezzük s az egyes elültetett palántát ekkor külön is beöntözzük. Az öntözést a fehérrépák egyébként is meghálálják s ahol lehet öntözzük is őket, különösen az első fejlődési időszakban, lehetőleg gyakran és bőségesen. Gyakori öntözés a legjobb védelem a fehérrépák legnagyobb veszedelme — a földibolhák ellen is, amelyeket még permetezés és porozás árán is igyekeznünk kell távolvan, ahol a bolha és egyéb baj is inkább elkerüli. Kiváltképpen kedvelik a jó humuszos homoktalajt, a víz járta, völgyi árterületeket. Túlságosan kötött és hozzá még száraz természetű talajban ízletes, főzeléknek való répát termeszteni egyáltalán nem lehet. A czéklarépa (Beta vulgaris rubra) egyike a legkedveltebb és legelterjedtebb répaféléinknek. A czékla jelen van minden konyhán, háztartásban, házikertben és tenyésztése is annyira ismert, hogy róla újabbat mondani, az általánosan ismertekhez hozzátenni, szinte nem is igen lehet. Én azonban azt tartom, hogy nincs olyan kultúrnövényünk egy sem, amelyről minden elmondhatót napkeltétől napnyugtáig elmondani, pláne egy rövidke czikkben leírni lehetne. A czékla pedig nem is tartozik épen a legigénytelenebb növények közé és különös sajátosságai is szép számmal vannak. Ott van például sajátságos vörös színe, rengeteg festőanyaga , amelynek fokozása, megőrzése kiváló gondosságunkat képezi, mert a színe adja meg tartalmasságát, értékét. Tudni kell ugyanis azt, hogy a czékla festőanyaga annak levében feloldott állapotban van s mihelyt a növényen sérülés, nyilt seb ejtetik, az belőle nedvével együtt kiszivárog. Ezért kell a czéklát kikeléstől eltereléséig minden sérüléstől óvnunk és éppen ezen okból nem helyes a czéklát palántálni, hanem egyenesen helyére kell elvetni. Palántálni legfölebb addig lehetne, amíg a palánta olyan apró, hogy a vetőágyból minden gyökérszakadás, levél roncsolódás nélkül kiemelhető. A czékla levelét a tenyésztés idején is kimérni, óvni kell, úgyszintén a répáját is a kapálgatások és közrejárások alkalmával. A télire való czékla vetésével nem kell sietni. A korán vetettek rendszerint túlságos nagyok, szálkások, taplósak sőt odvasak is lesznek. Éppen ezért is nem szabad frissen trágyázott földbe vetni. Ez a czéklát rendszerint a téli retekkel egy 39. lett, tartani. A fehér- és tarlórépák helye már csak ezért is inkább hűvösebb és állandó nedvességgel biró, u. n. reteknek való talajon — 611