Kis Ujság, 1927. november (40. évfolyam, 248-272. szám)

1927-11-22 / 265. szám

2 Fiatal an­yá pusztulása Lovrich József nőgyógyász, egyetemi tanár, a budapesti bábaképző-intézet tudós és érdemes igazgatója is elmondotta véleményét a Magyar­­országon folyó gyermekgyilkolásról. Szavai óriási jelentőséggel esnek a latba, mert ő az ország leg­jelesebb nőorvosa. Őt is a legnagyobb aggodalom tölti el a nemzet jövőjét illetőleg, mert a születé­sek körül a legszomorúbb tapasztalatai vannak. Dr. Lovrich tanár úr szerint Csonka-Magyar­­ország szempontjából minden kis emberpalánta és minden anya külön számbaveendő érték. A nemzeti létnek, vagy nemlétének kérdése függ a magyarság számbeli erejétől. Erkölcsös tiszta család, egészséges, erőteljes új sar­ad­ék a nemzeti jövőnk biztosítója. Intézményesen biztosítani kell az anyavédel­met. Úgy mint a németeknél, nálunk is minden anyát és gyermeket, ha erre rászorulnak, állami támogatásban kell részesíteni. Nálunk az évi népszaporodás évi kétszázötven­ezer fő. Ebből azonban harmincezer már az első évben elhal. Háromszázezer család pedig teljesen meddő, ezek nem vesznek részt a nemzeti erő nevelésében. Ott, ahol a meddőségnek nem valami betegség az oka, szinte kizárólag a mesterséges védőeszkö­zök okozzák az indokolatlan vetéléseket, abortuszo­kat. Ilyen nemzetirtó cikkeket nem volna szabad reklámozni és árusítani. Még az orvosnak is csak a legritkább esetben volna szabad ilyet előírni. Magyarországon valóságos heródesi gyermek­gyilkolás folyik a tiltott műtétek agyonszégyenlése ál­tal. Évenként harmincezer fiatal anya pusztul el nálunk csupán azért, mert végzetes könnyelműség­gel veti alá magát a legkockázatosabb kínzásnak. Ez a harmincezer halott édesanya, nemcsak harmincezer halottat jelent végeredményben, hanem az összes elmaradt születésekkel együtt százezres nemzeti veszteség­listát. A lélekarány szerint ez annyit jelent, hogy a kuruzslók minden öt évben ugyanannyi emberéletet pusztítanak el, mint a világháború. Ha a férfiaknál is volna ilyen népirtó, könnyel­mű bünhozám, akkor például a nemzeti hadsere­günk (30 ezer fő !) minden évben háromszor az utolsó emberig kihalna ! A lappangó bűn, a szándékos vetélés, amely az élet forrásainál piszkos kézzel vétkezik, tíz év óta egy milióval csökkentette a magyarság létszámát. A javasasszonyokat és kuruzslókat, de minden­kit, aki ilyen tiltott műtéteket, operációkat végez, a legszigorúbban kell felelősségre vonni. Egy ilyen kuruzslóra rábizonyították, hogy két anyát és két magzatot ölt meg. Csekély egy évi börtönt szabtak ki reá, pedig itt szántszándékos emberölésről van szó, amelyért legalább nyolcévi börtön járna min­denkinek. Egész falvak néptelenednek el egy ilyen javas­­asszony miatt. Az új büntető törvénykönyvbe kellene felvenni olyan szakaszokat, amelyek a szülések körüli leu­­ruzslást lehetetlenné teszik. Ahol ismételten követi el valaki ezt a bűnt, ott a büntetés többszörösét kellene kiszabni, majd el­menne akkor az angyal­csinálástól a kedvük ezeknek a boszorkányoknak. A tisztességes anyáknak minden ilyen esetet föl kellene jelenteniük az ügyészségnél a magyar asszo­nyok nemzeti becsületének a megmentése érdekében. Akik haszonlesésből követik el a bűnt, azokat az elfogadott honorárium százszorosáig kellene pénz­­büntetéssel is sújtani a börtönön kívül. Még csak fokozza a bajt, hogy ezek az anya­örök rendesen a többgyermekes családanyákat viszik a romlás útjára. A sok rákbetegségnek az oka is az, hogy a leg­szegényebb városi népeknél az ilyen bűnös operá­ciók következtében sok veszedelmes sérülés és seb­zés következik be. Mindenek előtt egészséges lakásokat kell biz­­tosítani népünk számára. Diósgyőrön e téren gyö­nyörű példákat lehet látni. Legsürgősebb a biibakérdés rendezése Az utóbbi tanfolyamokon 3000 bábát nevel­tünk. Most már úri leányok is tanulják ezt a tiszte­letreméltó foglalkozást, amely olyan fontos nemzeti szempontból. Az utóbbi években a tanfolyamokra csak magasabb intelligenciájú nőket vettünk fel. Ezeket a valóban tudós bábákat azonban méltóképen kellene elhelyezni és tisztességesen kell fizetni. Négy pengőért, vagy néhány tányér lisztért ilyen életre kiható munkát végeztetni valakivel még­sem volna szabad ! Ma a tanult szülésznők évi fizetése akárhány helyen — hatvan pengő. Csoda-e, ha ilyen nyomor­ban élek pénzígéretek csábításának engednek ás­­ rossz útra térnek és bűnös manipulációknál segéd­keznek ? A gólyanéni, a madám majdnem mindenütt ingyenmunkát végez. Még a betegségér­yzőből kapott bábasegélyt sem adják oda neki. Minden faluban szülőszobákat és szülőházakat kellene felállítani. A terhes anyák számára minél több anyaotthont kell létesíteni. A világhírű Semmelweis Ignác felfedezése előtt, aki feltalálta a gyermekágyi láz okát és ellenszerét, az anyák húsz százaléka pusztult el a szülésnél. Ahol orvos, szülésznő, tisztaság és rend van, ott ezer közül legfeljebb 2­3 van veszélyben a szülő anyák közül. Sajnos, az elhagyott vidéken, a falvakban, ahol az édesanyákról és a csecsemőkről nem gondoskodik a község, ott még ma is minden ötödik, hatodik anya sírba száll, mikor új életet ad. Az egész anya védelmét államosítani kell. Az állam ne csak tanácsokat adjon az egyke ellen, hanem támogatást, anyagi segítséget is. A tudo­mány minden eszközével és törvényes biztosítékok­kal le lehet küzdeni a fehér halált! Hiába azonban minden erőfeszítés, ha a családi erkölcs helyre nem, áll! Ez a munka a hitélet gondozását kívánja elsősorban! KIS ÚJSÁG 1927 november 22 izenöth­onas kisgazda véleménye Késeiről írja Szegő Károly: Tizenötholdas gazda vagyok. De adóval úgy agyon vagyok sújtva, hogy majd attól koldulok. A kisemberek gyermekei a kemence mellett kuporognak és nem men­nek iskolába, mert nincs ruhájuk. A szegények mint az ürgék úgy bújnak elő a kuckóból, ha valaki bekocon hozzájuk. A meg nem született gyermekek oltalmánál talán fontosabb az élők fölnevelése. A taníttatás renge­teg pénzbe kerü­l. A nép azt tartja, hogy nem is élet, ha nincs gyerek. Nem kellene a­ vagyonos osztálynak annyit költeni a hejehujára, akkor lehetne segíteni az ínségeseken. Akkor lehetne a betegeknek gyógyszert, az éheseknek kenyeret és a mezíteleneknek ruhát adni. A képviselők mikor a­ kerületeikben járnak, nézzenek el a legszegényebb nép tanyáira is. Az ország nagy szükségén csak­­Trianon fölrúgása segíthet. A munkások hajnali háromtól este sötétig dolgoznak, de még a házi bútort sem tudják megvásárolni. A szobában csak egy három­lábú priccs van, egy kis szalmával s benne egy halavány­­arcú kis poronty, egy gatyából készült,ingben, pólyában,­­takarója az édesanyjának egy rossz szoknyája. Krumpli­val eteti az édesanyja. Ölelgeti, csókolgatja és bármily szegényes, mégse atáná oda senkinek ötven hold földért sem. Ha kapálni vagy kaszálni megy az órával nap­számba, öt-hat kilométernyire is viszi a kisdedet. Majd meg­görbülünk a nagy adóba. Csak az fáj, hogy mások, akiknek több a földjük, kevesebbet fizetnek. Pedig én kint voltam a fronton és még emlékszem arra, hogy milyen erélyesen követelte már akkor is Huszár Károly, hogy a hadseregszállítókat és a hadinyerészkedőket nagy adóval kell sújtani­. Ha akkor Huszár Károlynak megfogadták volna szavát, akkor talán sose lett volna forradalom. Bár csak most hallgatnának reá. Legyen mindenki terjesz­tője a Kis Újságnak, a magyar nép legjobb lapjának. Által az após nem akar unokát!... Kunhegyesről írja a Kis Újság egyik olvasója­­ . No csak hogy végre valahára kezdik kutatni, hogy kik a fóbű­nösök a magzatirtásban. Hát én bevallom, hogy az én családomban a gőgös és szívtelen, de gazdag após az ok. Örökös harcban élünk amiatt, mert­ házassá­gunkból gyönyörű szép, egészséges baba született. Attól fél az öreg, hogy a vagyon szétoszlik. Mi, fiatalok, nem félünk az élettől, megküzdünk a sorssal, de a kapzsi após folyton szemrehányást tesz a menyecskének, hogy mire való ez a gyerek. Tudok én arról, hogy sok ilyen após van ! Sok családban az ilyen vagyonkuporgató vénember miatt nincs gyermek. Ne tessék egyedül az asszonyokat felelőssé tenni mindenért. Ezek a kapzsi öregek, akiknek már a másvilág kapukilincsén van­­­ kezük, azt hiszik, hogy a földet és a vagyont is elvihetik magukkal a másvilágra, pedig az ilyen családirtó gonoszok csak egyedül fognak lesülyedni a pokol mélységes fenekére. Az állam nem alkalmaz családos munkást! Pilismarótról írja Bok­a Gyula: Örömmel halljuk, hogy kezdik védeni a családot. Erre égetően szükség van. Itt van például a következő eset: Egy kétgyermekes családapával, Szmnicska Já­nossal történt a múlt héten, hogy a műegyetemre való felvételét, remélhette, mint munkás. Az utolsó pillanat­ban azonban a fiókjában találtak egy miniszteri rende­letet, amely szerint az egyetem nem alkalmazhat csa­ládos embert. Hát kérem, ha az állam ilyen példával jár elő­, akkor hogyan szülessenek gyermekek. Klebels­­berg miniszter változtassa meg ezt a családellenes ren­deletet ! Iparospanasz Békésről írja Kovács Sándor kocsigyártó : Ritkán olvasok lapot, a kenyérkereset miatt nem érek rá politizálni. Véletlenül került, a kezembe a Kis Újság. Mikor Huszár Károly cikkét elolvastam, fölforrt bennem a lélek. Sohasem éreztem még úgy, hogy mi­lyen keserves sors a szenvedő magyar nép fiának lenni. Nekem is van családom. Alig tudok annyit keresni, hogy az élelmet és a ruháravalót előteremtsem. Adónk nincs arányban a jövedelemmel. Tudom nagyon jól, hogy Huszár Károly nem azokat a családokat ostorozza, akik a nélkülözés miatt nem tudnak gyermeket felne­velni, hanem azokat, akiknél nagy a vagyon és éppen ezért nincs gyermek. Az iparosokon úgy lehetne segíteni, hogy nem kellene külföldi iparcikkeket beengedni az or­ A LŐPOROS HAJÓ A KIS ÚJSÁG REGÉNYE '371 — Egy yankee azt teszi, amit más elgon­dolni sem mer, annyi szent. Ha ismerném az ön ügyének részleteit, adhatnék talán jó taná­csot ... De látom, hogy a fickók odaát végeztek. Beszélgetésünket talán egy kedvezőbb alkalommal folytatjuk. György kitekintett a szálló felé, melynek ka­puját épp most csukták be, ámbár a banditák még ott álltak a ház előtt az utcán. Azután megint fel­mentek az úton. — És most? — kérdezte György rövidesen és üzletszerűen, amikor mindenütt csend volt. — Most egy időre tiszta a levegő. Bizonyára vannak okmányai, talán pénze is és egyéb holmija odaát a szállóban? — Eltalálta! — Tudtam. Jól van, menjünk hát el érte. A városban szerencsére nincsen telefon és ilyenkor a legtöbb ember alszik. Van egy-két óránk, hogy elhatározzuk, mitevők legyünk. György örült, hogy Jim Cox minden felhívás nélkül hajlandó volt ügyét a magáévá tenni. A tá­madás, mely olyan váratlanul jött, hogy ő már-már ott veszett, megmutatta neki, milyen módszerek vannak Costa Negrában napirenden. Néhány pilla­natnyi gondolkodás elegendő volt meggyőzni Györ­gyöt, hogy az ő küldetése nemcsak nagyon nehéz, hanem szinte lehetetlen. Látta, hogy "túlbecsülte erejét és hogy biztosabbnak érezné magát, ha tudná, miféle ember Jim Cox. — Megveszem ezt a legényt és ami nem sike­rült egy embernek, majd csak sikerül kettőnek —– gondolta magában. Kiléptek az utcára és átmentek a szállóhoz. Az első kopogás nem járt eredménnyel és csak közös dörömbölés után gyújtottak a házban világot — Ki az? — kérdezte egy remegő,hang — Az egyes és hármas szám, — felelte György. — Hard­son úr? — Ezúttal nem a félelem, hanem az elcsodálkozás tette a hangot bizony­talanná. — Nem ismersz meg, Piquillo, vagy hogyis hínok? — De, uram, de. — A kulcs fordult a zárban és az ajtónyílásban jelentkezett Piquillo fekete arca, melyet a lobogó gyertya világított meg. A néger nyilván bánta már, hogy ajtót nyitott és rögtön be akarta megint csukni, de Jim Cox meg­előzte. Kitárta a kaput, félretolta a pincért és belé­­pett. Amint György is benn volt, Cox az ajtót maga zárta be és zsebre tette a kulcsot. A négernek, aki tátott szájjal bámulva nézte, csak ennyit mondott : — Nehogy elvesszen, tudod. Vezessen a szo­bájába, Hardison ! — A meglepett Piquillo kezéből kivette a gyertyát és Györggyel indult fölfelé a lép­csőn. — Hátha sürgősen vissza kellene vonulnunk, a legjobb , ha a kulcs nálam marad,­­— suttogta kísérőjének, aki megállt a szobája ajtaja előtt. Ez belülről be volt zárva. Amikor ismételten meg­rázta az ajtót, egy mérges hang kérdezte spanyolul, hogy ki az, aki az utast álmában zavarja. — Ez valóban az ön szobája? — Jim Cox rá­világított az ajtóra. — Amikor a szállót elhagytam, az enyém volt. A másik halkan füttyentett, mintha sejtené az összefüggést. — Az ön ügye rosszul áll. Itt a szállóban tud­ták, hogy ön nem fog visszatérni. — De . . . — A néger úgy bámult önre, mintha kísértetet látna. És amint elment, elfoglalták a szobáját. Úgy látszik, ön alaposan felbosszantotta a minisztert. — Hm ! Nem akarom magamat senkire sem ráerőszakolni, ha csak megkapom, ami az enyém. — Halló j­ön odabenn ! — szólt be Jim Cox spanyolul. — Nagyságod, az az úr, aki ön előtt lakott ebben a szobában, a poggyászát kéri. — Ha nem hagy nyomban békén, lövök, — hangzott a válasz. — Ezt csak ön bánná meg, mert mi hasonló pénzzel fizetünk ! (Szerdán folytatjuk.)

Next