Kis Ujság, 1928. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-08 / 56. szám

1928 március 8 KÖZGAZDASÁG­I MEZŐGAZDASÁG Az egri szőlősgazdák kölcsöne Az ország bortermelőinek szomorú helyzetéről már több ízben is beszámolt a Kis Újság. A hegyaljai bor­termelők hónapok óta várják a megígért kormány­segítséget és ezt kérték az egri szőlősgazdák is. Úgy látszik, hogy a közeljövőben végre legalább olcsó köl­csönnel segíteni fognak a bortermelők helyzetén és az egri szőlősgazdák az Országos Központi Hitelszövet­kezettől kapnak dollárkölcsönt. A földmivelési minisz­térium megígérte, hogy e kölcsön kamataihoz három éven át 4 százalékkal hozzájárul. Ezen intézkedéssel kapcsolatban a földmivelési minisztérium a december havi kamatrészleteknek az Országos Központi Hitelszövetkezethez való átutalása iránt már intézkedett is. A kárpitosok közgyűlése. A kárpitos- és paszomá­­nyosmesterek országos szövetsége a napokban tartotta évi rendes közgyűlését, Kendy László főtitkár a köz­gyűlésen ismertette az évi jelentést és a kárpitosok panaszait. Azután a tisztikart választották meg. Elnök : Fischer Zsigmond, ügyvezető elnök Szilágyi Aladár, társelnök Keresztessy Béla és Signer Miklós lett. Megindult a magyar burgonyakivitel Kelet felé. Az utolsó napokban megindultak a magyar burgonya­­szállítások a balkáni államok felé. Jugoszláviába na­gyobb tételekben vittek ki rózsaburgonyát, amelynek ára a nagybani forgalomban Budapesten 18—20 fillér kilónként. Görögországba pedig Ella- és sárgaburgonya kerül. Az Ella-burgonya mai nagybani ára Budapesten 13—15 fillér kilónként. Az olasz kivitel nem járt siker­rel, mert az olaszok kifogásolták a magyar burgonya csomagolását. Külföldiek a budapesti tenyészállagú állításon. A tenyészállatkiállítás és vásár rendezősége minden in­tézkedést megtett, hogy a külföld figyelmét felhívja a március 22—26-án Budapesten rendezendő kiállí­tásra. A gazdasági összeköttetések szempontjából figyelembe jövő államok földmívelésügyi kormányai állattenyésztési és mezőgazdasági intézményeik hivata­losan képviseltetik magukat a kiállításon. A bácskai gazdák nagyobb tanulmányi társasága, valamint az ausztriai és bajorországi gazdák egyik legnagyobb állat­tenyésztési szervezete tanulmányi kirándulást rendez Budapestre. A brü­nni állatorvosi főiskola hallgatóinak egy csoportja Kucsera tanár vezetésével jön a kiállí­tásra. Berlinből a marhaközpont igazgatója jön a kiállí­tást megtekinteni. A jelekből ítélve tehát nagyon sok külföldi látogatója és vásárlója lesz a tenyészállatkiállí­tásnak. Faápoló tanfolyam útkaparók számára. A gyü­mölcsfák ültetéséről, metszéséről, gondozásáról és a nagyobb fák téli ápolásáról tartott előadást a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara kertészeti szaktanára a szeg­halmi járás összes útkaparói részére. Az előadást a bé­késvármegyei állami építészeti hivatal főnökségének felkérésére tartották meg. A hivatal ugyanis az összes utak rendszeres fásítását kívánja végrehajtani. Értéktőzsde. A tegnapi föllendülés után ma újra elgyengült a tőzsde irányzata. A forgalom csekély volt, de az üzlettelenség mellett csak kisebb árlemorzsolódás volt érezhető. Az utolsó árfolyamok: Magyar Hitel 80, Angol-Magyar 89.80, Kereskedelmi Bank 110.20, Bauxit 3­84, Kőszén 797, Salgó 65.30, Fegyver 265, Ganz-Danubius 161, Ganz Villamossági 149 pengő. Mennyit érnek ma a külföldi pénzek ? Egy angol font 27.85—28.00, száz cseh korona. 16.88—16.98, száz dán korona 152.85—153.45, száz dollár 569—571, száz francia frank 22.55—22.75, száz hollandi forint 229.55—230.55, száz lengyel zloty 64—64.30, száz lej 3.49—3.54, száz líra 30.30—30.50, száz német márka 136.45—136.95, száz norvég korona 152—152.60, száz osztrák silling 80.35—80.70, száz spanyol peseta 96.25 —96.85, száz svájci frank 109.80—110.20, száz svéd korona 153.15—153.75 pengő. Nemesített kender- és lenvetőmag a gazdáknak A földmivelési minisztérium nemesített kender- és lenvetőmagot oszt ki, főként felújítás céljából korlátolt mennyiségben olyan termelőknek, akik a kender és len termelése folytán előállított fonálanyagot háziiparszerű­­leg feldolgozzák. Kendervetőmagból magtermelés céljaira nagyobb gazdaságok, továbbá uradalmak is igényelhetnek. Az igénylő nagyobb birtokosok kötelesek nyilatkozatot aláírni arra vonatkozólag, hogy a magtermelés céljaira részükre kiutalt kendervetőmagot a megadott útmutatás szerint használják fel. A len- és kendervetőmag beszerzéséről részletes felvilágosítást adnak az érdeklődőknek az országos és a körzeti mezőgazdasági kamarák. Elhájasodásnál, köszvénynél és cukorbetegség­nél a természetes (Ferenc Józsefi) keserű víz javítja a gyomor és a belek működését és előmozdítja az emésztést. Az anyagcserebántalmak gyógyító el­járásainak több kutatója megállapította, hogy a Ferenc József vízkára nagyon szép eredményhez vezet. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben. KIS ÚJSÁG A budapesti piaci árak A gabonatőzsdén szerdán nem volt egységes irány­zat, mert míg a határidőüzleti árfolyamok túlnyomó­­részt gyengültek, addig a készárúpiacon csupán a rozs gyengült kisebb mértékben, míg a búza további öt fillér árfolyamnyereséget ért el. A készárúpiacon tartott volt az irányzat. Ugyanilyen volt a takarmány­piac irányzata is, csak a zab szilárd, újabb 25 fillér árjavulással. Egyébként úgy zabból, mint árpából és tengeriből csak néhány vágon kötését jelentették be. A magpiac üzletiben. Bükkönyt adtak el Mátészalkán 25 pengőért. A lisztárak nem változtak. A hivatalos árfolyamok: Búza 32.45—33.55, 31.10—31.25, pest­vidéki rozs 31.35—31.45, egyéb rozs 31.15—31.30, tisza­vidéki tengeri 26.15—26.35, egyéb fajta tengeri 25.20—25.30, zab 29—29.25, lucernamag 190—215, lóhere 140—160, takarmányárpa 29—29.50, korpa 22—22.25, sörárpa 34—36, köles 23—24, repce 49—51 pengő. "A ferencvárosi sertésvásárra felhajtottak 523 da­rab sertést, amelyből 65 darab maradt eladatlan. Tar­tott irányzat mehet átg az, árak így alakultak : Öreg zsír­­sertés 1.44—1.48, fiatal nehéz 1.62—1.64, közép 1.58 —1.62, kivételesen 1.64, könnyű 1.36—1.44, szedett közép 1.48—1.50, angol urasági 1.60—1.64, szedett 1.50—1.54, süldő 1.60 pengő kilónként élősúlyban. Szalonnás félsertés 1.84—1.96, szalonna nagyban 1.64 —1.68, hús 1.92—2.20, zsír 1.90 pengő kilónként. Az élelmiszerpiacon ma lanyha volt az irányzat és az egyes élelmiszerek árai a tegnapiakhoz képest alig változtak. SPORT Vidéki játékosok az országos válogatott csapatban A Labdarúgó Szövetség legutóbbi tanácsülésén Ker­tész Elemért országos amatőr szövetségi kapitánnyá vá­lasztották meg. Kertész arra törekszik, hogy az orszá­gos válogatott labdarúgócsapatban szerepeltesse a vidék legjobb játékosait is. Ezért már felszólította az illetéke­seket is, hogy a szóbajöhető játékosok névsorát közöl­jék vele. Valószínűleg április 22-én a főváros és a vidék válogatott csapatai mérkőzést is játszanak és e tapasz­talatok alapján állítják majd össze az Ausztria ellen játszó válogatott csapatot. Az amatőr válogatottak részére két külföldi utat is­ előkészít Kertész, az egyik csapat Görögországba, a másik pedig Lengyelország, Észtország és Lettország nagyobb városaiban mérkőzne. Mezei futóbajnokság Káposztásmegyeren. Március 18-ikán rendezi a szövetség Káposztásmegyeren az idei magyar mezei futóbajnokságot úgy a régi futók, mint ifjúságiak részére. Kibővítik az újpesti pályát. Vasárnap, a Ferenc­város—Újpest futballmérkőzésen az újpesti pálya nem tudta befogadni az összes látogatókat, akiket kényel­mesen el sem tudtak helyezni. Ezek a tapasztalatok arra indították a pálya igazgatóságát, hogy a néző­tereket 300.000 látogató befogadására bővítik ki. Szaporí­tani fogják a kijáratok számát is. _9 A vidéki piaci árak Hódmezővásárhelyen a legutóbbi hetipacon az árak a következőleg alakultak. Állatvásár: marha 0.80 —0.90, borjú 1.10—1.55, juh 0.85—1.10, tejes bárány 1.30, hízó 1.20—1.38, sovány 1.10—1.30, választási malac párja 17—24 pengő. Gyenge, íjas tehén 400— 600, igásló 200—300, kocsisló 300—400, remondaló 500—700 pengő. — Gabonapiac: búza 30.50—30.90, árpa 29—30, tengeri 27.50—28, zab­­28—29, lucerna­mag kilója 2.20—2.25, lucernaszéna 14—16, gyep­­széna 12—13, réti széna 9—11, szalma K 7—15, kukorica­­szar kévéje 0.15—0.17, kocsi csőcsutka 7—­11, takar­mányrépa 3—3.50 pengő. — Baromfivásár: csirke 1.80, tyúk kilója 1.90—2, pulyka 1.40, hízott liba és kacsa 2.20 pengő. Tojás darabja 8 fillér. — Valódi rózsa bur­gonya 25, őszi rózsa 16, fehér bab 36, köleskása 60, vöröshagyma 30, fokhagyma 40, lencse 1.20, mák 1.60, keménymag 1.80, szegedi félédes­ paprika 3.00, éde nemes csemege paprika 4.80 fillér kilónként. Miért halt meg az Egy szerelmes ifjú hús története Londonban egy ifjú a vonat elé vetette magát. Hosszas kutatás után sikerült a rendőrségnek kiderí­teni, hogy Stedman Edgár 24 éves postatiszt volt az illető, akinek a naplójába többek között a következő volt beírva: •■Meg fogom ölni Violát.» Viola minden bizonnyal Stedman Edgár kedvese volt, akit azonban a rendőrség élve és jó egészségben talált. Küzelfekvő volt tehát, hogy az ifjú gyilkossági kísérle­tet tett és azután lett öngyilkos. A fiatalember édes­apja úgy nyilatkozott, hogy fia egészséges ember volt. Mikor Stedman Edgár édesapja a­, öngyilkosság nap­ján este hazatért, leánya azt mondta,­­hogy Edgár el­ment és az apa csak a halottasházban látta viszont a­ fiát. A rendőrség kérdezősködésére az idősebb Sted­man elmondotta, hogy nem emlékszik arra, hogy fia öngyilkossággal fenyegetődzött volna. Tudták, hogy szerelmes én hogy kedvesét Violának hívják, a leány azonban nem viszonozta a fiú érzelmeit. A fiatal­ember minden szabad percét a leánynak szentelte, úgy hogy még az evéshez sem vett magának elég időt. Az utolsó héten úgyszólván alig volt otthon. A fiatalember holttestét a­­sínekről szedték fel. Lábait tőből levágta a vonat. Zsebében egy naplót találtak, melyben feljegyzések voltak Violáról. Viola elcsukló hangon, könnybe lábadt szemekkel felelt a hozzá intézett kérdésekre. Elmondta, hogy 16 hónap óta ismerték egymást és,hogy el voltak je­gyezve. Nagyon sokat voltak együtt. Az utolsó össze­tűzésük oka az volt, hogy a leány táncolni szeretett volna menni a fiú akarata ellenére. Szóváltásuk annyira ment, hogy Edgar a leányt fojtogatta, míg az elvesztette eszméletét. A fiatal­ember naplójában Lancy név is szerepel. A leánynak egyik ismerőse volt ez, akire Edgar —­ Viola kijelen­tése szerint ok­ nélkül —féltékeny volt. További kérdésekre Viola beismerte, hogy az utóbbi hat hétben a fiú iránti vonzalma erősen aláhagyott, úgy érezte, nem lesz boldog, ha férjhez megy és meg is mondta Edgárnak, hogy leány akar maradni, szabad akar lenni. Stedman Edgár naplójában még­ a következő rész­­letek voltak olvashatók: "Találkoztam Violával. Egy kicsit veszeked­tünk. Ma este láttam Violát. Veszekedtünk. Viola csúnyán játszik velem, más férfiakkal ment el és gúnyolódik. Kértem, hogy magya­rázzon meg mindent. Azt mondta, hogy bo­lond vagyok. Várom az alkalmat, hogy meg­bosszulhassam magam. Megölöm Violát. Fogok vele találkozni a másvilágon.* A napló Lancyról is beszél: ' »Ez a férfi mindent tönkretesz köztem és Viola között. Tudja, hogy eljegyeztem Violát, mégis jár utána. Bár halna meg, a gonosz nemsokára. Még min­dig szeretem Violát. Őrült vagyok.* A bíróság elmezavarban elkövetett öngyilkosságot állapított meg. A szülők vigasztalhatatlanok. Árjegyzék 700 képpel ingyen ZSUVáT KAPHAT a Budapesti Munkaközvetítőnél (József­ utca 33.) 3 ügynök százalékra. 1 zománcolómester külföldön, 1 főgépéss vizsgázott ■ villamostelepkezelő vidéken. 1 műszerész számológépek összeállításához árszabály szerint. 1 hegyesztő 80 fillér órabér. 1 mechanikai szövőtőmester. 3 kötélgyártó 50—60 fillér órabér. 2 nyomdász, szedő 40—50 pengő hetibér. 2 üvegfúvó akkord munkára vidéken, 1 kerámiás égetőmester. 2 fésűs 60—80 fillér órabér. 2 celluloidárukészítő 60—80 fillér órabér. 2 nikkelezőnő 18 pengő hetibér. 1 bútor­fényezőnő 5—6 pengő naponta akkordban. 2 férfi­­felsőruhavarrónő 8—16 pengő hetibér. A Szegedi Munkaközvetítőnél (Tábor­ utca 3.) A világot 32 év óta uraló eredeti angol THE CRAMPION kerékpárokat havi 20­­ pengős részletre. Kerék­páralkatrészeket, lánc, pedál, nyerge­ket nagybani gyári áron.­­ Külső gumi :80 pengő, belső 2-X0 pengő. I .Íny Jakab és Fia kerékpár- és gum­inagykereskedők Budapest, József-körút 41. 1 fasarok-gépmunkás 40 pengő hetibér. 1 pap szipkasodró és égető 40 pengő hetibér. 1 vonalozok­ tér 40 pengő hetibér. 1 kosárfonó darabszám. 1 fiú cukrász. 1 hölgyfodrász 50 pengő havibér és edáté A Szombathelyi Munkaközvetítőnél (Városin) 1 szalagszövőmester. 1 kémkötősegéd 2 pengő b­etibér)

Next