Kis Ujság, 1931. március (44. évfolyam, 49-73. szám)
1931-03-31 / 73. szám
nem szabad visszautasítania azt, hogy a mi vendégünk legyen ! " Az igazgató nevetve vette át a páholyjegyet. A tárcájába tette azzal az eltökélt szándékkal, hogy odahaza majd szépen megfeledkezik róla és nem mozdul ki kedenc klubjából ennek a színházi estnek a kedvéért. j ' .Úgy hét óra lehetett másnap, amikor a Fehérsas Klubból, Sándor megszokott kártyapartnerei és sakkozói mind fölkerekedtek szmokingosan és frakkokban. Valamennyien indultak a Városi Színházba, ahol a csodálatos Kosé Wartner vendégszerepelt. Sándoron szmoking volt ezen az estén és valósággal meglepődött, amikor magára hagyták. * — Pedig nekem is van jegyem! Végre is egészen mindegy, itt unatkozom-e vagy Rose Wartner zenei gőgicsélése mellett! Gyerünk el mi is! . Az első felvonás közepére érkezett Fekete Sándor. Néhány hangfutam odakintről, a távolból, aztán belibbent förgeteges tapsok és éljenzések között Bécs ünnepelt nagy művésznője, Rose Wartner... • Sándornak minden vércsöppje az arcába és a szívébe futott. Hátrahanyatlott székén, A szemét nem bírta levenni a színpadról, csak ezt suttogta folyton maga elé: — De hiszen ez nem Rose Wartner! Ez Somogyi Rózsika ! Aki eltűnt! És aki elfelejtett.... A VIRÁGREPÜLŐGÉP Fekete Sándor álmélkodása és habozása azonban nem tartott sokáig. Még mindig nem értette az összefüggést Somogyi Rózsika hirtelen eltűnése és Rose Wartner csodálatos nagy karrierje között, de meg volt győződve I affelől, hogy ez a leány, akár Rose Wartner, akár csak | valaki, aki az igazi Rose Wartner helyett szerepel itt | Budapesten, az igazi — Somogyi Rózsika!s . Egyet gondolt, aztán kisietett a pénztárhoz, majd, a mískor azt zárva ,találta, a portástól kért valahol telefonösszeköttetést. A fülkében az eszébe jutott a régi Villámból vállalat telefonszáma, ezt hívta fel és a szám azonnal jelentkezett ■ * .Virágkosarat rendelt náluk Fekete Sándor, egy repülőgépet, amely csodaszép rózsákból álljon, i f Mire visszatért a páholyába, már beszállingózott a Joc közönség is. A tapsok, ünneplések, között szinte megrezzent, s amikor a páholy nyitogatónő alázatosan bedugta a fejét és megkérdezte, hajlandó-e fogadni a Villámboy vállalat egyik küldöttjét, aki egy virágcsodával jelent meg itt a folyosón. Sándor nagy meghatottságot érzett, önmagát látta ebben a tizenhatesztendős fiúban, aki kis sapkájához tisztelegve emelte a kezét. De leküzdötte elérzékenyülését. Névjegyet vett elő, valamit ráírt, a névjegyet betetteá repülőgép ülésébe, azután kifizette a vállalat számláját és külön egyszázpengést nyomott a fiú markába. Az alig tudott szóhoz jutni a nagy meglepetéstől és örömtől. — Ezt vigye Rose Wartner művésznő öltözőjébe. Semmit sem kell szólnia, csak átadja, aztán haza mehet. — Igenis, méltóságos uram! Köszönöm szépen. Fekete igazgató megvárta, arany vége a primadonna jdenésések a színpadon. Amikor aztán eltűnt Rózsika édes arcocskája a szirtes lámpák elől, azt találgatta magában, vájjon jelentették-e már neki a virágokból összeállított hatalmas repülőgép megérkezését? Ő nemcsak a nevét írta meg neki, hanem diszkrét pici betűkkel azt is, hogy első emelet hatos számú páholy. Kiváncsi volt arra, lesz-e Rose Wartnernak egy kedves és hálás tekintete a virágok küldője számára? Mert ha igen, akkori.. És volt. A felvonás közben Sándor lesietett az öltözőkbe. A folyosókon végighaladva már messziről észrevette, hol van Rose Wartner színházi szállása. Azonnal megpillantotta Rózsikát, aki zavartan állott egy virágos szögletben, de bosszankodva tekintett a tükör előtti nagy karosszékre,ahol egy idegen férfi üldögélt nagy otthonossággal. • — Ohó! Csakhogy maga is idetalált már, kedves Fekete Sándor igazgató úr ! —kiáltotta fölemelkedve az ismeretlen, fehérszakállú férfi. Nagyon hasonlított valakihez, de Sándor nem bírta felismerni. — Ne csodálkozzék nagyon; azt hittem, még megtartott az emlékezetében Berlin óta! Vagy az az apróság, hogy már nem festem a szakállamat, annyira megzavarja magát, hogy nem ismeri föl régi barátját, Van Baerenholm doktort? " Sándor ijedt mozdulatot tett, azután rámosolygott arra az emberre, akinek már eddig is olyan sokat köszönt, hiszen ő hozta össze Erich Hallerrel is ! De mégis Rózsikát kellett először üdvözölnie, feléje tartott tehát és mélyen meghajolva, kezet csókolt neki. — Mondja csak, — okvetetlenkedett újra a doktor —, nem maga volt az véletlenül, aki megmentette Rose Wartnert több évvel ezelőtt egy bécsi vasúti összeütközésből ?Háttértől tudom, hogy maga éppen akkor vizsgaután volt Bécs felé Drezdából és Valami különös kalandja akadt. Azok után, amik magukkal történtek, egy csöppet sem csodálkoznám! — Bizonyos, hogy ő volt! — Csendült föl most a rég hallott kedves hang. És ekkor megkezdődtek az elbeszélések. Kivel mi történt, hogyan kerültek egymástól távolra azok a szívek, amelyek folyton csak egymásért lángoltak? Senki sem lepődött meg, amikor van Baerenheim megkérdezte : — Mikor lesz az esküvő? Megmondták neki És azt is, hogy Fekete Sándor nem engedi többé színpadra lépni a bécsiek ragyogó csillagát, Rosé Wartnert, Van Baerenholm és Erich Hallét lesznek az esketési tanuk, a nászút pedig Magyarországon lesz, mert a szerelemnek Rózsika és Sándor szerint meghitt és kedves zugok kellenek, nem pedig idegen vidékek, zajos pompája, végtelen vasúti és hajózási vonalai! Van Baerenholm bólintott. — Értem. És azt is sejtem, hogy Fekete Sándornak még van valami keresnivalója az életen. Bevallom, nagyon érdekelt engem az ő sorsa és élete, kutattam is utána. És meg vagyok győződve arról, hogy Egerbe kell mennie, ha kiváncsi a helyre, ahol apró gyermekéveit eltöltötte és talán látni akarja az édesanyját!. U)31 március 31 73. füzetőiépes fslegény-zfjság 0-1 51 Kis Sfjság mindennapi ingyen melléülete KOLTAVARY KATALIN 77 A Szibériai Vándor második könyve - Regény - írta Falvay Andor A POKOLGÉP üreg János, halálsápadtan felugrott. Az egész teste remegett. — Hát ez mi volt? — szaladt ki ajkán a kérdés. Már szólni sem bírt, csak a szemét nyitotta tágra., Csige Márton gúnyosan meghajolt, mint egy cirkuszi bűvész, a jólsikerült mutatvány sfc után. — Egy pokolgép! — mondta. — Ji robbantottam fel! Az óráját újból megnézte: — Pont háromnegyed tíz órakor!... Amikor a fenséges úr és a fenséges asszony beszálltak az autójukba!... Egypillanatra elhallgatott: — Azt hiszem, jól sikerült! .Öreg János úgy felordított, mint egy megsebzett vadkan és toporzékelt a lábaival. — Te gazember!... Te orgyilkos!... Te... Stóf... Most már mindent értek!... Ezt a pokolgépet rejtetted el, te haramia! Csige Márton gúnyosan bólintott a fejével. — Persze, arra számítottál, hogy a fenséges úr háromnegyed tízkor száll be az autóba!... — kiáltott tovább Öreg János. — ügy van, — felelte gúnyosan a másik. A pokolgép pontosan robbant fel és ha nem tévedek, a fenséges úr halott rá. Most aztán öreg János kacagott, de olyan vésztjósló élességgel, mintha az esze ment volna el. — Csakhogy, te orgyilkos, valamit, azazhogy valakit számításon kívül hagytál!... Engem, öreg Jánost, a hűséges vén komornyikot!... Magát nem akartam felrobbantani. — gúnyolódott Csige Márton, azzal az akasztófahumorral, mint aki biztos abban, hogy úgysem szabadul meg a kötéltől. — Magára nem vonatkozott az utasítás.... öreg János egészen melléje ugrott és úgy kiáltotta oda: ■ — Csakhogy nem sikerült az ördögi terved! ... Nemim!... Mert a jó Istent és engem számításon kívül hagytál!... Tudod-e azt, te orgyilkos, hogy a fenséges úr és fenséges asszony már legalább húsz perce elhagyta a palotát?! — Lehetetlen, —• mosolygott még mindig a másik. —• A terv az volt, hogy háromnegyed tízkor indulnak... ”. ■ — Hát ezt honnan tudtad? — kérdezte a vén komornyik. — Elárulta a soffőr... fin szépen megkérdeztem, ő pedig megmondta... Persze, azt hazudtam, hogy látni akarom a dicső fenséges párt... — De itt voltam én, áld nem nyugodtam addig, amig húsz perccel korábban ki nem tuszkoltam őket a palotából... A pokolgéped felrobbant, de azt hiszem, senkiben nem tett kárt. Különben mindjárt megnézem... . Öreg János kiszaladt a kapu elé. Mari néni, Lopol, Babetta és a palota egész személyzete ott állt és nézte a pusztítást. Szerencsére, a pokolgép csak a földbe fúrt egy nagy gödröt, de a palota falában semmi kárt nem csinált Mindenesetre jól volt elhelyezve, mert éppen azt az autót robbantotta volna fel, amibe a fenséges pár száll. Mindnyájan megrohanták öreg Jánost és ijedt kérdésekkel kezdték ostromolni. — Most nem érek rá!... Ti feleljetek! Semmi baj nem történt?! — Azt hisszük, semmi. — mondták összevissza.— Hát akkor, Babetta, lemenj a legközelebbi rendőrért és kérd meg, hogy oszlassa szét a kapuban, meg a kerítés mögött összegyűlt kiváncsiakat... Te pedig, Lonci, fuss át Sevem Matyiért és kérd meg, hogy azonnal jöjjön ide és hozza rendbe, tüntesse el az egész, gödröt... De siessen, hogy amire a fenséges úrek visszajönnek, nyoma se tegyem semminek