Kis Ujság, 1931. március (44. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-31 / 73. szám

nem­ szabad visszautasítania azt, hogy a mi vendé­günk legyen ! " Az igazgató nevetve vette át a páholy­jegyet. A tár­cájába tette azzal az eltökélt szándékkal, hogy odahaza majd szépen megfeledkezik róla és nem mozdul ki ked­­­­­enc klubjából ennek a színházi estnek a kedvéért. j ' .Úgy hét óra lehetett másnap, amikor a Fehérsas Klubból, Sándor megszokott kártyapartnerei és sakkozói mind fölkerekedtek szmokingosan és frakkokban. Vala­­­­mennyien indultak a Városi Színházba, ahol a csodálatos­­ Kosé W­artner vendégszerepelt. Sándoron szmoking volt­­ ezen az estén és valósággal meglepődött, amikor magára hagyták. * — Pedig nekem is van jegyem! Végre is egészen mindegy, itt unatkozom-e vagy Rose Wartner zenei­­ gőgicsélése mellett! Gyerünk el mi is! . Az első felvonás közepére érkezett Fekete Sándor.­­ Néh­ány hangfutam odakintről, a távolból, aztán belib­­­­bent förgeteges tapsok és éljenzések között Bécs ünnepelt nagy művésznője, Rose Wartner...­­ • Sándornak minden vércsöppje az arcába és a szívébe­­ futott. Hátrahanyatlott székén, A szemét nem bírta le­venni a színpadról, csak ezt suttogta folyton maga elé: — De hiszen ez nem Rose Wartner! Ez Somogyi­­ Rózsika ! Aki eltűnt! És aki elfelejtett.... A VIRÁGREPÜLŐGÉP Fekete Sándor álmélkodása és habozása azonban nem tartott sokáig. Még mindig nem értette az összefüggést­­ Somogyi Rózsika hirtelen eltűnése és Rose Wartner­­ csodálatos nagy karrierje között, de meg volt győződve I affelől, hogy ez a leány, akár Rose Wartner, akár csak | valaki, aki az igazi Rose Wartner helyett szerepel itt | Budapesten, az igazi — Somogyi Rózsika!­s . Egyet gondolt, aztán kisietett a pénztárhoz, majd, a mískor azt zárva ,találta, a portástól kért valahol telefon­összeköttetést. A fülkében az eszébe jutott a régi Villám­ból vállalat telefonszáma, ezt hívta fel és a szám azon­nal jelentkezett ■ * .Virágkosarat rendelt náluk Fekete Sándor, egy­­­­ repülőgépet, amely csodaszép rózsákból álljon, i f­ Mire visszatért a páholyába, már beszállingózott a Joc közönség is. A tapsok, ünneplések, között szinte megrezzent, s­­ amikor a páholy nyitogatónő alázatosan bedugta a fejét­­ és megkérdezte, hajlandó-e fogadni a Villám­boy válla­lat­ egyik küldöttjét, aki egy virágcsodával jelent meg itt a folyosón. Sándor nagy meghatottságot érzett, önmagát látta ebben a tizenhatesztendős fiúban, aki kis sapkájához tisztelegve emelte a kezét. De leküzdötte elérzékenyülését. Névjegyet vett elő, valamit ráírt, a névjegyet betette­­­á repülőgép ülésébe, azután kifizette a vállalat számláját és­ külön egy­­százpengést nyomott a fiú markába. Az alig tudott szóhoz jutni a nagy meglepetéstől és örömtől. —­ Ezt vigye Rose Wartner művésznő öltözőjébe.­­ Semmit sem kell szólnia, csak átadja, aztán haza mehet. — Igenis, méltóságos uram! Köszönöm szépen. Fekete igazgató megvárta, aran­y vége a primadonna jdenésés­ek a színpadon. Amikor aztán eltűnt Rózsika édes arcocskája a szirtes lámpák elől, azt találgatta magá­ban, vájjon jelentették-e már neki a virágokból össze­állított hatalmas repülőgép megérkezését? Ő nemcsak a nevét írta meg neki, hanem diszkrét pici betűkkel azt is, hogy első emelet hatos számú páholy. Kiváncsi volt arra, lesz-e Rose Wartnernak egy kedves és hálás tekin­tete a virágok küldője számára? Mert ha igen, akkori.. És volt. A felvonás közben Sándor lesietett az öltözőkbe. A folyosókon végighaladva már messziről észrevette, hol van Rose Wartner színházi szállása. Azonnal meg­pillantotta Rózsikát, aki zavartan állott egy virágos szög­letben, de bosszankodva tekintett a tükör előtti nagy karosszékre,­ahol egy idegen férfi üldögélt nagy ottho­nossággal. • — Ohó! Csakhogy maga is idetalált már, kedves Fekete Sándor igazgató úr ! —kiáltotta fölemelkedve az ismeretlen, fehérszakállú férfi. Nagyon hasonlított valaki­hez, de Sándor nem bírta felismerni. — Ne csodálkozzék nagyon; azt hittem, még megtartott az emlékezetében Berlin óta! Vagy az az apróság, hogy már nem festem a szakállamat, annyira megzavarja magát, hogy n­em ismeri föl régi barátját, Van Baerenholm doktort? " Sándor ijedt mozdulatot tett, azután rámosolygott arra az emberre, akinek már eddig is olyan sokat kö­szönt, hiszen ő hozta össze Erich Hallerrel is ! De mégis Rózsikát kellett először üdvözölnie, feléje tartott tehát és mélyen meghajolva, kezet csókolt neki.­­ — Mondja csak, — okvetetlenkedett újra a doktor —, nem­­ maga volt az véletlenül, aki megmentette Rose Wartnert több évvel ezelőtt egy bécsi vasúti összeütkö­zésből ?­­Háttértől tudom, hogy maga éppen akkor vizsga­­után volt Bécs felé Drezdából és Valami különös kalandja akadt. Azok után, amik magukkal történtek, egy csöp­pet sem csodálkoznám! — Bizonyos, hogy ő volt! — Csendült föl most a rég hallott kedves hang. És ekkor megkezdődtek az elbeszélések. Kivel mi történt, hogyan kerültek egymástól távolra azok a szí­vek, amelyek folyton csak egymásért lángoltak? Senki sem lepődött meg, amikor van Baeren­heim megkérdezte : — Mikor lesz az esküvő? Megmondták neki­ És azt is, hogy Fekete Sándor nem engedi többé színpadra lépni a bécsiek ragyogó csil­lagát, Rosé Wartnert, Van Baerenholm és Erich Hallét lesznek az esketési tanuk, a nászút pedig Magyarországon lesz, mert a szerelemnek Rózsika és Sándor szerint meg­hitt és kedves zugok kellenek, nem pedig idegen vidékek, zajos pompája, végtelen vasúti és hajózási vonalai! Van Baerenholm bólintott. — Értem. És azt is sejtem, hogy Fekete Sándornak még van valami keresnivalója az életen. Bevallom, na­gyon érdekelt engem az ő sorsa és élete, kutattam is­­ utána. És meg vagyok győződve arról, hogy Egerbe kell mennie, ha kiváncsi a helyre, ahol apró gyermekéveit eltöltötte és talán látni akarja az édesanyját!. U)31 március 31 73. füzet­őiépes fslegény-zfjság 0-1 51 Kis Sfjság mindennapi ingyen melléülete KOLTAVARY KATALIN 77 A Szibériai Vándor második könyve - Regény - írta Falvay Andor A POKOLGÉP üreg János, halálsápadtan felugrott. Az egész teste remegett. — Hát ez mi volt? — szaladt ki ajkán a kérdés. Már szólni sem bírt, csak a szemét nyitotta tágra., Csige Márton gúnyosan meghajolt, mint egy cirkuszi bűvész, a jólsikerült mutatvány sfc után.­­­­ — Egy pokolgép! — mondta. — Ji­ rob­bantottam fel! Az óráját újból megnézte: — Pont háromnegyed tíz órakor!... Ami­kor­ a fenséges úr és a fenséges asszony be­szálltak az autójukba!... Egy­­pillanatra elhallgatott: — Azt hiszem, jól sikerült! .Öreg János úgy felordított, mint egy meg­sebzett vadkan és toporzékelt a lábaival. — Te gazember!... Te orgyilkos!... Te... S­tóf... Most már mindent értek!... Ezt a pokol­gépet rejtetted el, te haramia!­­ Csige Márton gúnyosan bólintott a fejével. — Persze, arra számítottál, hogy a fenséges úr háromnegyed tízkor száll be az autóba!... — kiáltott tovább Öreg János. — ügy van, — felelte gúnyosan a másik. A pokolgép pontosan robbant fel és ha nem tévedek, a fenséges úr halott r­á. Most aztán öreg János kacagott, de olyan vésztjósló élességgel, mintha az esze ment volna el. — Csakhogy, te orgyilkos, valamit, azazhogy valakit számításon kívül hagytál!... Engem, öreg Jánost, a hűséges vén komornyikot!...­­ Magát nem akartam felrobbantani. — gúnyolódott Csige Márton, azzal az akasztófa­humorral, mint aki­­ biztos abban, hogy úgysem szabadul meg a kötéltől. — Magára nem vonat­kozott az utasítás.... öreg János egészen melléje ugrott és úgy kiáltotta oda: ■ — Csakhogy nem sikerült az ördögi terved! ... Nemim!... Mert a jó Istent és engem szá­mításon kívül hagytál!... Tudod-e azt, te or­gyilkos, hogy a fenséges úr és fenséges asszony már legalább húsz perce elhagyta a palotát?! — Lehetetlen, —• mosolygott még mindig a másik. —• A terv az volt, hogy háromnegyed tízkor indulnak... ”­­. ■ — Hát ezt honnan tudtad? — kérdezte a vén komornyik.­­ — Elárulta a soffőr... fin szépen megkér­deztem, ő pedig megmondta... Persze, azt ha­zudtam, hogy látni akarom a dicső fenséges párt... — De itt voltam én, áld nem nyugodtam addig, amig húsz perccel korábban ki nem tuszkoltam őket a palotából... A­ pokolgéped felrobbant, de azt hiszem, senkiben nem tett kárt. Különben mindjárt megnézem... . Öreg János kiszaladt a kapu elé. Mari néni, Lopol, Babetta és a palota egész­­ személyzete ott állt és nézte a pusztítást. Sze­rencsére, a pokolgép csak a földbe fúrt egy nagy gödröt, de a palota falában semmi kárt nem csinált Mindenesetre jól volt elhelyezve, mert éppen azt az autót robbantotta volna fel, amibe a fenséges pár száll. Mindnyájan megrohanták öreg Jánost és ijedt kérdésekkel kezdték ostromolni. — Most nem érek rá!... Ti feleljetek! Semmi baj nem történt?! — Azt hisszük, semmi. — mondták össze­vissza.­­— Hát akkor, Babetta, le­men­j a legk­öze­lebbi rendőrért és kérd meg, hogy oszlassa szét a kapuban, meg a kerítés mögött összegyűlt kiváncsiakat... Te pedig, Lonci,­ fuss át Se­­vem Matyiért és kérd meg, hogy azonnal jöj­jön ide és hozza rendbe, tüntesse el az egész, gödröt... De siessen, hogy amire a fenséges úrek visszajönnek, nyoma se tegyem semminek

Next