Kis Ujság, 1932. október (45. évfolyam, 220-245. szám)

1932-10-01 / 220. szám

Urfi.'GiKl' i Kib­a­n­­a­a­u A sajóbábonyi csendőrgyilkos a miskolci rögtönítélő bíróság előtt A statáriumi ítéletet ma hirdetik ki A­ sajóbábonyi csendőrgyilkosság ügyében péntekre tü£te ki a tárgya­lást a miskolci statáriumi bíróság,­­amelynek Tóth Dezső dr. az elnöke. Váradi Imre, a csendőrgyilkos le­gény, zárkájában ébren töltötte az éjszakát. Imakönyvet kért és órákon át ájtatos arccal imádkozott. Reggelire barna kenyeret kapott,­­amit jóízűen fogyasztott el. Csak akkor rendült meg, mikor a zárká­ból a fogházfelügyelő elé vezették és közölték vele, hogy rögtönítélő bíróság elé állítják. Ekkor elsápadt, levegő után kapkodott és a fogh­ázőrök kar­jaiba dőlt. Néhány perc alatt tíz évet öregedett. Szinte öntudatlan állapotban ért vissza aztán a zárkába, ahol az ágyra roskadt és zokogva jajveszé­­kelt. Mikor azonban a tárgyalásra kel­lett indulnia, összeszedte magát és elfogatása óta először szappannal mosdott meg és megfésülködött e­lyettest altestén és ez a szúrás halá­los sebet ejtett. Papp Arzén szeptember 24-én belehalt sérüléseibe. A vádlott nem akar emlékezni Váradi a vádirat ismertetése után az elnök kérdéseire kijelentette, hogy bű­nösnek érzi magát, de nem tudja, ho­gyan történt az eset. A csendőrök meg­pofozták és puskatussal verték őt, ami­kor találkozott velük az utcán. Ő a közelben levő szeszfőzde felé menekült, de a csendőrök utolérték és ráncigálták. Elnök: Hogyan került a puska is maga kezébe? Vádlott: Nem emlékszem. Elnök: Mikor sült el a fegyver? Vádlott: A fegyver akkor sült el, ami­kor a csendőrök ráncigálták és a földre estünk. Elnök: Kinek a kezében volt a fegy­ver? Vádlott: Erre nem emlékszem. Az elnök további kérdéseire, amelyek a lövés és a szúrás körülményeit akar­ták tisztázni, vádiott szintén azt han­goztatta, hogy nem emlékszik semmire. Az elnök ezután megkérdezte tőle, hogy az eset után hova ment. Váradi előadta, hogy az egyik csűrbe ment és ott aludt. Reggel pedig, ami­kor hallotta hogy Papp Arzén haslövést kapott, bement Miskolcra és önként jelent­kezett az ügyészségen. Elnök: Maga arról is beszélt, hogy mindkét csendőr részeg volt. Vádlott: Ittas állapotban voltak. Elnök: Miből gondolja ezt? Vádlott: Abból, hogy amikor engem cibáltak, velem együtt­ ők is felbuktak. — A csendőrök előzően a szeszfőzdé­ben jártak — mondta — és onnan tá­vozva, találkoztak Váradival. Szóváltás és zaj hallatszott, azután hárman szaladtak a szeszfőzde felé és közvetlenül az épület előtt mind a hárman fölbuktak. Váradi kelt föl­­ először és ekkor már kezében volt­­ Papp Arzén csendőrtiszthelyetes­­ fegyvere.­­ Elszaladt, megállt a szeszfőzde oldalánál , és a fegyvert lövésre készen tartotta. " Valótlan, hogy Papp Arzén és Váradi dulakodott volna. Mikor Papp Arzén fegyvertelenül fölkelt a földről, a szesz­főzde oldala felé tartott. Egy perc múlva hallottam a lövést. Két-három perc múlva bejött Papp , Arzén és azt mondta, hogy Vár­­­radi meglőtte. Levettük zubbonyát, a mellén és a há­­­­tán voltak sebek. Kovács Ignác csendőrfőhadnagy ar­ról tett vallomást, hogy Papp Arzént derék, a szolgálatban minden tekintet­ben kiváló embernek ismerte. Szándékos emberölés a vád A tárgyalás megnyitása előtt bevitték a terembe a meggyilkolt csendőrtiszthe­lyettes fegyverét, szuronyát, átlőtt zub­bonyát és a gyilkosnak a helyszínen maradt kabátját. A csendőrgyilkos legényt három szu­ronyos börtönőr vezette be a közön­séggel zsúfolásig megtelt tárgyalóte­rembe. Bernát István királyi ügyész ismer­tette a vádat. Szándékos emberölés kí­sérletéért, hatósági közeg elleni erősza­kért és lőfegyverrel elkövetett szándékos emberölés bűntettéért vonja felelősségre a bíróság Váradi Imrét. Váradi a vád szerint szeptember 23-án este Sajóbábonyban Papp Arzén csendőrtiszthely­ettes kezéből kikapta a fegyvert, rálőtt a tiszthelyettesre és a lövéssel annak balkarját megsértette. Ez a lövés nem volt halálos, ellenben Váradi ezután megszúrta a tiszthe­ Váraira vall a gyilkosság szembúja Elnök: Egyetlen tanú sem állítja azt, hogy a csendőrök ittasak voltak és a boncolás sem mutatott ki alkoholt a meggyilkolt tiszthelyettes belső részében. Az első tanú Zachár József sajóbá­­bonyi földmives. hát. Meg vagyok győződve, hogy amint valahová azzal a szándékkal nyitnék be, hogy becsapjak valakit, a kiszemelt ál­dozat szobájában megszólal egy csengő : Vigyázat! Szélhámos érkezett! — Ezt le kell küzdeni. Én is kalandor vagyok. — Szóval, ön is dolgozik a maga módján, pedig gyűlöli és lenézi a mun­kát? — Úgy van, a magam módján én is dolgozom és helyesen mondta, hogy le­nézem és gyűlölöm a robotot. — De hát miből is él tulajdonképpen? Ez az, amit már régen szeretnék tudni. — Elárulom, bár üzleti titok. Eláru­lom, mert ön úgysem használhatja ki. — Tehát? — Én az emberi butaságot adóztatom meg. Tudnia kell ugyanis, hogy min­denki boldog, ember és mindenki ostoba, dán a különös dolgokat beszélőtől. — Hallja! Hiszen ez rendszeresen bevezetett kunyerálás. Amaz elvigyorodott: — Nyers és helyet nem álló kifejezé­seket használ. Én egyszerűen megadóz­tatom a túlpöffeszkedő és hiú vagyont s ahogy már mondtam : a butaságot. — Megmondtam, hogy maga nem túlságosan hálás azok iránt, akik meg­segítik. A j­óltevői... — Ők? Ők az én jóltevőim? Óriási tévedés ! Én vagyok az ő jóltevőjük ! Én ! Elhiheti, ha mondom. — Erre igazán kiváncsi vagyok. — Lesz szerencsém kielégíteni a kí­váncsiságát. Hallgasson ide. A tükrük, amibe az elfogult szemükkel néznek, a szabójuk és az asszonyaik szépnek ha­zudják őket; a hízelgők, a kullancsaik és alantasaik okosnak. Én vagyok az , akit váratlan szerencse ért. — Még mindig nem értem meg, hogy hogyan csinál ebből pénzt? —­ Az első az, hogy az ember tudjon újságot olvasni. Az újság óriási áldás annak számára, aki érti az olvasás mód­ját ... Ne, ne szóljon közbe, mert ki­zökkent az őszinteségből. Ritkán van ilyen rohamom. Itt van például ez a szín­házi újság. Ebből megtudhatja, aki való­ban tud olvasni, hogy melyik színházi csillag kinek ragyog, ki tött szerződést egy jobb ajánlat kedvéért, ki vásárolt új autót vagy villát, kik voltak jelen a nagy primadonna vagy a bankvezér estélyén? Ezek az emberek számomra az igazi, jó tipek. Mert vagy boldogok, vagy azt hiszik, hogy minden fenékig tejfel, vagy csakugyan fölveti őket a pénz. Aztán a közéleti jubileumok, az örvendetes családi események és az in­gatlanforgalmi hírek... Az ember ne legyen lusta. Olvasson el mindent és ne restelje a levélírást és az utánjárást. A másik kissé elhúzódott most a pa­takör, amelyben jónak látják magukat. No ! Remélem, most már belátja, hogy lekötelezem őket. A másikat szemmel láthatólag jókedvre hangolta a gazdagok jóltevőjének ez a furcsa bölcsessége. Elnevette magát. Nem felelt és a másik is hallgatott. Most a »jóltevő» felállt és szertartáso­san meghajolt az ismerőse előtt : — Jó éjszakát. Én visszavonulok háló­termeimbe. Pompás éjszakám lesz. Sze­retem a szénaillatot. — Szóval, ma senkivel sem sikerült — jót tennie? — Istenem, nem mindig papsajt. Hi­szen, ha mindig sikerülne, én kapnám a leveleket. — Furcsa ember ön ... — Ön pedig szinvak, akinek hiába beszélnék a jómód csillogó aranyszíné­­ről, amikor a koplalás fakóságának ad előnyt. Jó éjszakát, uram... És eltűnt a bokrok között, a falusi hangulatú ligeti éjszakában, a pesti élet­nek ez a különös bogara. Vallomás a halálos ágyon Ezután 18 tanút hallgattak ki, akik közül néhányan döntő vallomást tettek. Ifjabb Papp Arzén, a szerencsétlen végű csendőrtiszthelyettes 20 éves okle­veles tanító fia elmondta, hogy édes­apja a műtét után rövid időre teljesen eszméletre tért és akkor elbeszélte neki megsebesülése történetét. Eszerint Papp Arzén és Kakuk Imre rendes járőrút­­jukon voltak és éjfél előtt érkeztek el Sajóbábony községbe. Papp Arzén iga­zolásra szólította föl Váradit, aki azon­ban igazolás helyett a szeszfőző felé menekült. A csendőrök követték és ami­kor odaértek, Papp Arzén elbukott, puskáját kiej­tette kezéből, amelyet azután Váradi fölkapott és futni kezdett vele. A két csendőr tovább üldözte és ami­kor közelében voltak, Váradi vissza­fordult és rálőtt Papp Arzénre. A fiú vallomása szerint apja azt gon­dolta, hogy a hasán lévő hatalmas szúrt seb szintén lövéstől ered. A halálos ágyon tett vallomást egyéb­ként régi barátja és társa. Joó Bernát csendőrőrmester is hallotta, mert egy­­időben volt látogatóban a kórházban. A feltűnést keltő vallomás után Boros Jánost, a gyilkos Váradi sógorát szólí­tották vallomástételre, de Boros a közeli rokonságra való hi­vatkozással, megtagadta a vallomás­­tételt. A védelem pedig éppen Boros Jánostól várt igen fontos adatokat Váradi sze­mélyére és a gyilkosság előzményeire vonatkozóan. A végzetes éjszaka Kakuk Imre csendőrőrmester, Papp Arzén társa, az ügy egyik koronatanúja tett ezután vallomást. Elmondta, hogy egynegyed tizenkét óra tájban érkeztek Sajóbábony községbe. Vallomása első szavainál félbeszakí­totta Kakuk Imrét az elnök és pillanatig mereven a csendőrőrmester szemébe nézve, azt kérdezte: — Ittak-e előzőleg valahol? — A szolgálati szabályzat ezt nem engedi meg, — felelte Kakuk — és­­nem is ittunk sehol sem. — A szeszfőzdében sem ittak? — kér­dezte újból az elnök. — Boros János és Zachár a helyszíni szemlén azt mondták a vizsgálóbírónak, hogy önöket pá­linkakóstolásra hívták meg. — Sem én, sem pedig szerencsétlenül járt társain nem ittunk szeszesitalt az­nap este és a szeszfőzdében sem fogad­tuk el a meghívást, — felelte a csendőr­őrmester. Ezután elmondta hogy a szeszfőzdéből a cigánytelep felé mentek és a sötét utón összetalálkoztak egy csavargó külsejű fér­fival, akiben fölismerték Váradi Imrét és igazolásra szólították föl. — Szabályosan igazoltatták Váradit? — kérdezte az elnök. — A legszabályszerűbben. Hanem Vá­radi az igazolás helyett vadul futni kez­dett és azt kiabálta vissza, hogy majd Fehérvári-út mellett a HÉV kitérői­nél Budapest határán a Ferenc Jó­zsef hídtól 15 percnyire. A Kondorosi* út, Mahunka Imre­ utca és Déli vasút között 150-200 négyszögölt­ lelkek négyszögölönként mér 11 pengőtől, 5 évi részletre kaphatók. Érdeklődni lehet a Magyar Tisztviselők Takarék­­pénztáránál Budapest, IX., Mester utca 15. Telefon: 461-56, vagy a Kondorosi-útiparcellázási irodánkban a szeszfőzdében igazolja magát, ahol most éppen ott van Boros János, a só­gora. Mind a ketten üldözőbe vettük, de társam parancsára súlyba vett fegy­verrel. Elsőnek Papp Arzén ért a kö­zelébe és mivel Váradi a szeszfőzde bal­oldalán tűnt el, jobboldalról került eléje. Ezután határozottan kijelentett® a bíróság előtt Kakuk Imre, hogy sem­miféle dulakodás nem előzte meg a lövést és a szúrást sem. Ő csak a fegyver csörrenését hallotta, de azért nem lőtt, mert távol állt és erre Papp különben sem adott neki pa­rancsot. Az elnök itt újra félbeszakította Ka­kuk Imre vallomását és megkérdezte, hogy miért üldözték annyira Váradi Imrét? A tanú erre azt felelte, hogy büntetett előéletű volt, rossz embernek ismerték, akinek lakása sem volt és aki gyakran csavargott. Azt gondolták, hogy azért nem igazolja magát, mert megint vala­milyen bűn terheli a lelkiismeretét és amikor menekülni látták, ez a gondola­tuk megerősödött. Ezután folytatta val­lomását a gyilkosság körülményeiről. Izgalmas szembesítés Kakuk Imre vallomása után izgalmas szembesítés következett Váradi Imre és a csendőrőrmester között. Az elnök felszólította a gyilkossággal vádolt legényt mondja a szemébe Ka­­kuknak, hogy a halált okozó szúrás előtt dulakodtak a földön, sőt Kakuk Imre is dulakodott velük együtt. Váradi szemrebbenés nélkül ismételte meg a helyszíni vizsgálaton tett vallo­mását és mereven szembe nézve Kakuk Imrével, nyugodt hangon azt mondta: — Igenis dulakodtunk mind a hár­man. A bíróság Zachár Józseffel, az első tanúval is szembesítette Kakuk Imrét. Zachár is azt mondta vallomásában, hogy a lövések zaját dulakodás előzte meg. A szembesítésnél megismételte ezt a vallomást. Az elnök a csendőrőrmester elé tárta Zachárnak a vizsgálóbíró előtt tett val­lomását, amely szerint a csendőrök fel­tűnően jó hangulatban lép­ek be a szesz­főzdébe. A csendőrőrmester megmaradt amellett, hogy nem ittak semmiféle sze­szes italt. Jászka Ferenc a következő tanú, aki szintén jelen volt a szeszfőzőben. Ami­kor a csendőrök beléptek közéjük, túl­­hangosan beszéltek, amiből arra követ­keztet, hogy ihattak. Ittasság azonban nem látszott rajtuk. Dulakodást nem hallott, csak azt, hogy Papp Arzén szi­gorúan rákiabált valakire: »Tedd le a puskámat azonnal!« A falu rossza Váradi Imre nagybátyja, Tőkes Lajos azt vallotta, hogy a legény rossz vi­szonyban volt a mostohaanyjával és ez a feszült viszony juttatta őt a züllés útjára. , Dulakodó természetű, izgága és dur­­valelkű ember lett belőle, valóságos falu rossza. A bíróság tagjait láthatólag meglepte a rokonnak ez a vallomása. Pillanatokig feszült csend ült a teremre, csak a gyil­kos feszengett idegesen a vádlottak padján. Joó Bernát törzsőrmester megerősí­tette vallomásában a fiatal Papp Arzén előbbi vallomását apjának a halálos ágyon tett elbeszéléséről. Pávai Miklós sajóbábonyi főjegyző mondta el ezután, hogy Pappot ő szállí­totta kórházba. Váráésról így szólt: — Nem volt olyan vasárnap, amikor részegen ne láttam volna a züllött sorba csúszott legényt, aki csak szé­gyene volt a­ falunak. Néhány tanút hallgatott ki még a bi­ 8

Next