Kis Ujság, 1932. november (45. évfolyam, 246-269. szám)

1932-11-01 / 246. szám

A 1932 november 3 1 . Téglássy Béla dr. országgyűlési kép­viselő vasárnap fejezte be beszámolói körútját a paksi kerületben. Ezúttal Bölcskén, Madocsán és Dunakömlődön tartott beszámolót. A három község né­pe nagy lelkesedéssel fogadta s valósá­gos virágerdő között vonult be a közsé­gekbe. Beszédeiben a Gömbös-kormány nemzeti munkatervét ismertette. A hall­gatóság lelkesen állt Gömbös Gyula mi­niszterelnök mellé és táviratilag üdvö­zölte. Téglássy Bélát mindhárom köz­ség a legteljesebb bizalmáról biztosí­totta. Illés József, nagykárolyi képviselő v­a­sárnap Nyirlagos községben avatta fel a kerület negyedik népházát, mely alka­lomból beszámoló beszédet mondott. Kos tarsolyából kikotorta mind a pénzt, ami benne volt, a sarki boltosnál be­váltotta fillérekre, melyek mind úgy ra­gyogtak, mint az arany. A kisfiú pedig várt néhány órát. Illetve csak ő képzelte, hogy annyit várt, mert nagyon lassan múltak a per­cek. De talán ennyi is elég lesz ahhoz, hogy megtörténjék" a születés. Már in­dult is volna, de előbb tanácsot kért Anicától. Az nem értette eleinte, aztán felsikoltott: — Az a vén koldus ellopta Lacika aranyát. A kisfiú hiába magyarázta, hogy­ nem lopta el, hanem csak elvetette, mert az aranyat el kell vetni, mint a búza­­magot, nem hallgattak rá, összefutott az egész ház, kisereglettek a homokbucká­hoz, anya, sőt még apa is odament. A cselédek zúgolódtak, szitkozódtak s az egyik elfutott, hogy visszahozza az öreg koldust. A kisfiú semmit se értett az egészből és boldog izgalommal, ásta föl a homo­kot, ahol az aranyat elvetették. Mindenki odanézett. Aztán egyszer csak felsikol­tott. Csillogó, csinos fillér került ki a homokból. És még egy. És egymás után a többi. Vagy tíz darab s közöttük, mint valami öreg kotlós, a kedves, jó aranymama üldögélt. És akkor ért vissza a cseléd, hogy az öreg koldust sehol se lehet megta­lálni. Megszökött a városból. — Ezt nem hittem volna. — mondta P apa és meghatódott szégyenkezés volt a hangjában. Az öreg koldus nem is került elő többé. A kisfiú hiába várta őt és hiába vetette el az aranyat még sokszor a homokba, az már nem hozott fiakat világra. Várjon miért? Sok, nagyon sok esztendő teltett el, mire megtanulta, hogy azokat a fillé­reket a szeretet hozta a világra és az igazi szeretet nagyon ritka a világon. Kettős öngyilkosságot fedeztek fel szerdán reggel a budapesti Üllői­ út 11. számú házban. Reggel 8 órakor Mester Sándorné takarítónő beko­pogtatott Vajay Endre dr. társada­­lombiztosító-intézeti segédtitkár ne­gyedik emeleti lakásába, hogy napi munkáját megkezdje. A zörgetésére senki sem nyitott ajtót. A ház negyedik emeletének lakói már kora reggel erős gázszagra let­tek figyelmessé, amely Vajay dok­torék lakásából szivárgott ki. Mikor látták, hogy a takarítónőt nem eresztik be a lakásba, nyomban szóltak neki erről, mire a takarító­nő ijedten futott le a házmesterhez. Rendőrt hívtak, aki azután fel­törte a lakás ajtaját. Mikor végre be tudtak hatolni a lakásba, annak fürdőszobájában a szőnyegre terített lepedőn felöltözve, mozdulatlanul talál­ták a lakás bérlőjét, Vajay End­rét és fiatal feleséget. A gáztűzhely gumicsövéből ömlött a gáz. Nyomban meg lehetett álla­pítani, hogy Vajay és felesége ön­gyilkosságot követett el. Kiderült az is, hogy a szerencsétlen fiatal pár kedden éjjel halt meg. Nem sokkal a dráma felfedezése után megérkezett a helyszínre a rendőri bizottság is, hogy a szomo­rú esemény összes részleteit meg­állapítsa. A fiatal házaspár úgy látszik, m­ár napokkal előbb tervezgette az öngyilkosságot és végül is kedden határozták el magukat arra, hogy tettüket végrehajtják. Kedden egész délután otthon tar­tózkodtak, a házbeliek csak estefelé­­ látták Vajay doktort lemenni a­­lépcsőn, amikor a házmesterhez ment, hogy a házbért kifizesse.­­ Vajay Endre ez év október 20-án,­­ tehát öngyilkossága előtt tizenhárom nappal vette feleségül Kazup Emmát. Kiss Lajos ügyvéddel járt együtt an­nak idején a gimnáziumba és azután is jó barátságban volt a Kiss-csa­­láddal. Az ügyvéd felesége az Üllői­­út elején egy cukorkagyár leraka­­tát vezette. Az üzletben segítségére volt húga is, Vajay ott ismerte meg. A fiatalok hosszú ideig vártak ar­ra, hogy jobb anyagi viszonyok közé kerüljenek. A fiatalember egy ideig egy bank alkalmazottja volt, majd onnan a Társadalombiztosítóhoz ke­rült, ahol a baleseti osztályon volt előadó. A hivatalában nagyon sze­rették a fiatal segédtitkárt. Október 20-án megtartották az esküvőt, az­után beköltöztek az Üllői­ úti la­kásba. A házbeliek még nem is ismer­ték jóformán a fiatal párt és így a megrendítő eset után a rendőr­ségnek azt sem tudták megmondani, hogy Vajayék mikor tértek haza lakásukba. A lakásban több búcsú­levelet találtak. Az egyikben a rend­őrséget kérte Vajay és felesége, hogy ne boncolják fel őket. A má­sik levelet Vajay fivérének, Vajay Károly dr. belügyminiszteri titkár­nak címezte. A harmadik levelet a fiatalasszony irta nővérének, Kiss Lajos dr.-nénak címezte. Ebben töb­bek között a következőket írta: „Bandi minden kétségbeesett ellenkezés dacára meg akar hal­ni. Én nem tudnék nélküle él­ni, tehát vele megyek a halálba.« Kétségtelen, hogy az alig 28 esz­tendős asszony csakugyan azért ha­tározta el magát az öngyilkosságra, mert látta, hogy férjét kétségbe­ejtő szándékától eltéríteni nem tud­ta, viszont azt is érezte, hogy férje nélkül nem tudna élni. Valószínű, hogy a búcsúlevelek megírása után a fiatal házaspár a szobából nyomban egy szőnyeget vitt ki a fürdőszobába, azt letérhet­ték a kövezetre. Arra egy fehér lepedőt és egy vánkost helyeztek, majd mindketten felöltöztek, az asszony fekete ruhát vett fel, a férfi is sötét ruhába öltözött. A rendőrség a helyszínen történt szemle után a kettős tragédia ügyé­ben befejezte a nyomozást, mert kétségtelennek látszik, hogy az ön­gyilkossági dráma a férj idegbeteg­sége miatt következett be. A boldogtalan fiatal házaspár holt­testét a törvényszéki bonctani inté­zetbe szállították. A tragikus sorsú tisztviselővel hi­vatalában felettesei nagyon meg vol­tak elégedve. Szomorú érdekessége a tragédiá­nak, hogy Vajay a múlt vasárnap tette közzé az újságokban házassági hírét. Vidéki ismerősei és rokonai egész sereg táviratot és üdvözlő le­velet küldtek a fiatal párnak ked­den és szerdán. Még azután is tö­megesen érkeztek üdvözlő táviratok az Üllői­ úti házba, mikor a szeren­csétlen fiatal házaspár holttestét már elszállították. Tizenháromnapi házasság után halálba ment a fiatal pár A képviselőház kedden kezdi meg munkáját, de még mindig bizonytalan, hogy a kormány milyen törvényjavasla­tokkal kívánja foglalkoztatni, csupán annyi látszik máris elintézettnek, hogy a Ház napirendjére kerülő törvény­­javaslatok sorában elsők között lesz a nyugdíjtörvény reformja és a rokkantügyi javaslat. A pénzügyminiszter most dolgozik a nyugdíjtörvény módosításán, azon az ala­pon, hogy a kormány a szolgálati ide­jüket betöltött tisztviselőket feltétlenül nyugdíjba küldi. Másik alapelve ennek a javaslatnak, hogy egységesíti a nyugdí­jasok négy csoportját és ezentúl nem lesz különbség nyugdíjas és nyugdíjas között. Ez az intézkedés különösen az új nyugdíjasok körében kelt nagy nyugta­lanságot, mert ezek eddig kiváltságos helyzetben voltak a többi nyugdíjassal szemben és ezt az előnyüket most el fog­ják veszíteni. Fontos része lesz az­ új nyugdíjja­­vaslatnak a lakbérkérdés új szabá­lyozása is. A pénzügyi kormány ezen a téren is megtakarításokra tö­rekszik. A minisztériumokban most dolgozzák ki a miniszteri hatáskörök módosításáról szóló javaslatot, melyet a belügyminisz­ter készít. Készül a "közigazgatási bírás­kodás módosításáról szóló javaslat is, amely középfokú közigazgatási bírósá­gokat létesít- A földmivelési miniszté­rium az egységes bortörvény javaslatán is dolgozik," valamint a hegyközségekről szóló törvényjavaslaton. Ugyancsak a földmivelési miniszter el akarja rendelni, hogy minden falusi is­kolásgyermeknek évente egy fát kell el­ültetnie, melyeket a tanulók a hatévi is­kolai idő alatt gondozni tartoznak A parcellázásokra vonatkozólag a miniszternek az az elve, hogy 10—29 holdas kisbirtokokat létesít, hogy minden gazdának annyi földje le­gyen, amennyit maga a család egy igával megművelhet. Pol­tikai beszámolók KIS ÚJSÁG Mussolini távirata lord Rothermerellez Mussolini olasz miniszterelnök távirat­ban válaszolt Rothermere lordnak arra a sürgönyére, amelyben őt a trianoni békeszerződés ellen mondott szavaiért üdvözölte. Mussolini megköszönte azt a rokonérzést, amely a lordban vissz­hangra talált az olasz és magyar nem­zet iránt. Jól esik — írja Mussolini — az érzelmeknek ez a kifejezése, mivel olyan férfiútól jön, aki mindig a köz­vetlen cselekvést ajánlotta abból a cél­ból, hogy az igazság alapján biztosít­sák Európa teljes békéjét. ^ , Js Hasznos tudni, «||h hogy a derűs hangulat, a lé hérénél mindig I a 2Von­or és bz­ ek kifogástalan működésétől függ & Sse-fffSSátaeSlB szenvedőknél, •89®&$XlSSl8 hiányoknál pedig v ^ tjchmidthauer fe jiiJjs Fj |fg ^ természetes SLJ­­TJJLT 1 7 1 1 ' 9 i isese?®ff§ze weSISf fee Mi volt a cél? Az angol ellenzéki pártok és a munka­­nélküliek hosszú ideje elkeseredett har­cot folytatnak a munkanélküliek segé­lyezésének új rendje ellen. " Eszerint egy év elteltével csak azok­nak engedélyezik továbbra is a heti 20— 22 pengős munkanélküli segélyt, akik az arra illetékes bizottságok előtt hite­lesen igazolják, hogy valóban sem ke­resetük, sem vagyonuk nincs. Egyes ese­tekben ugyanis olyanok is élvezték a segélyt, akiknek pár ezer fontnyi taka­rékbetétjeik, vagy értékes ingatlanaik voltak, vagy pedig titokban állást vál­laltak. Az ellenzéki pártok szerint azon­ban a bizottságok az igazán arra szo­rulóktól is sokszor megvonták a segélyt és ezért a bizottságok eltörlését köve­ A nagy vereség Ilyen előzmények után tartották meg a Londonba érkezett felvonulók nép­­gyűlésüket, mely véres zavarg­ásokkal végződött. Kedden este a munkanélküliek meg­kísérelték, hogy felvonuljanak a parla­ment elé, de a palotát és a környező utcákat valósággal megszállta a rendőr­ség. A fenyegetődzve viselkedő tömeget gyorsan szétoszlatták és a rendőrség okoboz a kérvényüket, amit az alsóháznak akartak átnyúj­tani. Az alsóház ülésén hirtelen felállott a karzaton egy fiatalember és hangosan kiáltozni kezdett, hogy engedjék be a parlamentbe a munkanélküliek küldött­ségét és terjesszék be sürgősen a mun­kanélküliek állami segélyezéséről szóló törvény reformját. A fiatalembert a te­remőrök lefogták és eltávolították az ülésteremből. A parlament környékén szétoszlatot tömeg néhány kirakatablakot betört, autókat fordított fel, a villamosok táb­láit leszakította, rakétákat sütött el és néhány újságírót, akik a nyilvános tele­fonállomásokról telefonáltak, véresre vert. Lovas- és gyalogosrendőrség állí­totta helyre a rendet. Hatan zavargói letartóztattak. Húsz személy megsebesült, közöttük egy rendőr. Egyes útvonalakon még éjfél táján is voltak új gyülekezések. A lovasrend­­őrök mindenütt gumibotokkal állították helyre a rendet. A Nelson-szobor környékéről a gyalo­gosrendőrök gumibotokkal sem tudtál a tömeget eltávolítani, mire lovasrend­őröket vezényeltek oda. A lovasok ga­lopban érkeztek, fellovagoltak a szo­bor lépcsőire és úgy űzték el a töm­e­get. Hajnalra a rend helyreállt. a Véres zavargásokkal végződött az angol munkanélküliek londoni felvonulása Az angliai munkanélküliek tüntetését, amelynek szereplői a szigetország min­den részéből két héten át vonultak Lon­don főváros felé, kedden szétverte a rendőrség a londoni parlament előtt. Az éhségtüntetők felvonulását kato­nai pontossággal szervezték meg._ Anglia távoli vidékeiről egy hónapig is uton voltak a tüntetők, akik között igen sok nő volt. Egy 73 éves asszony Skóciából gyalogolt Londonba és ötven népgyűlé­­sen szónokolta el, hogy neki 16 gyer­meke, 48 unokája és 10 dédunokája van. A vidéki angol városok kórházakban és iskolákban szállásolták el a felvonu­lókat, sok helyen a polgármes­er és a városi tanács üdvözölte az éhségmartalé­kát. A gyűjtések alkalmával a rendőrök jártak elől az adakozásban, de különö­sen figyelmes volt a tüntetőkkel szem­ben az egyetemi ifjúság. Okszfordban és Kambridzsében, a két nagy egyetemi városban két napig látták vendégül a felvonulókat és elhalmozták őket min­den jóval. A lakomákon a legelőkelőbb asszo­nyok és leányok ve­tt­ék a pincéri teendőket. London közelében, Grinicsben — ahol a világhírű csillagvizsgáló van — a vá­rosházán tartottak fogadtatást az éhség­­felvonulók részére­ tették. Ennek a politikai akciónak a támo­gatására mozdították meg a munkanél­küliek tömegeit és sikerült is heteken át ráirányítani az ügyre egész Anglia érdeklődését.

Next