Kis Ujság, 1934. február (47. évfolyam, 25-47. szám)
1934-02-01 / 25. szám
tropon juttatnak pénzhez? A földművelési miniszter új főcsoportot szervezett, amelyhez azociális és földbirtokpolitikai ügyek artoznak. Ide tették a törvényelőészítési osztályt is és úgy halljuk,ogy ez az osztály most a telepítési örvény előkészítésével foglalkozik. Ez a törvény gondoskodnék arról, hogy a telepítést végre valóban meg is kezdjék, hiszen a magyar földiós lakosság nagy tömegeinek soráról végre gondoskodni kell. Az Aföldön, a Dunántúlon és túl a Tizán százezrek és százezrek várják hogy földhöz jussanak. Ez a földkérdés nemcsak az ő ügyük, reménységük és kívánságuk, hanem azgész nemzeté. Alulról fölfelé kell elépíteni a magyar társadalom épüetét, mert mindaddig, amíg óriási ütegek reménytelen küzdelmet folyatnak az életért, a társadalom többiagjai sem boldogulhatnak. Azt is halljuk, hogy komolyan gondolkodnak ennek a nagy problémának pénzügyi megoldásáról. Mert ha igaz is az, hogy a telepítés céljaira rendelkezésül állanak bizonyos földbirtokok, akkor is pénz kell hozzá. Hiába adnak a szegény embernek földet, ha nem tud rá hajlékot építeni, ha nem kap pénzt a legszükségesebb fölszerelések és állatállomány megszerzésére. Ha nagyon akarjuk megcsinálni a telepítést, akkor ott vannak azok a földek, amelyeket adóhátralékokban átvesz az állam a túlságosan hátralékos nagyadózóktól és ott van a vagyonváltságföldek egy része is. Föld az lenne, amelyet megművelne a dolgos kéz, de hogyan vegyünk mindehhez pénzt? Így merült föl az a gondolat, hogy az állam belső kölcsönt vegyen föl. Ma külföldön egyetlen ország sem tud pénzt kapni. A belső kölcsönnek viszont nagy sikere volt Olaszorságban, Franciaországban, Belgiumban és Ausztriában. Mind a négy országban olyan kölcsönt bocsátott ki az állam, amelyik kamatozik is és sorsjegy is egyúttal. Az ilyen sorsolásos nyereménykölcsön tervével foglalkoznak nálunk is és ennek a százmilliós kölcsönnek egy részét használnák föl a telepítés megkezdésére. Eljutottunk tehát odáig, hogy most már ügyosztálya is van a dolognak, pénzügyi tervekkel is foglalkoznak. Ami késik, az nem múlik, de azért jó pár esztendő telt itt el, mialatt ezzel a nagy problémával nálunk mélyrehatóbban nem igen foglalkoztak. Csak tervek voltak és szavak, de elmaradtak a cselekedetek és bizony szomorú, hogy a telepítési gondolatnak még csak ügyosztálya sem volt eddig. Ámde nem az ügyosztály a lényeges, hanem az a szándék, amely tetté kíván valósulni. Meggyőződésünk ugyanis, hogy az egész nagy magyar válság megoldásának kulcsa itt van. Ha széles tömegeket földhöz juttatunk, akkor ezáltal csökkentjük a munkanélküliséget viszont emeljük a fogyasztóképességet. Akik földhöz útnak, vásárlók lesznek, megérzi ezt a kereskedelem, méginkább az ipar. Ha több ember tud fogyasztani, ha bb embernek kell gép, szög, ruha, kasza, kapa, akkor többen is tudják ezeket a cikkeket gyártani, tehát a mezőgazdasági munkanélküliség csökkentése jelenti az ipari munkanélküliség kisebbedését is. Amilyen arányban tudunk több munkáskezet foglalkoztatni, olyan mértékben tudjuk elhelyezni a diplomás embereket is, a nagy szociális válságon csak így lehet segíteni. Mi nem tudjuk, miként gondolkodik a kormány a belső kölcsön tervéről, de az a meggyőződésünk, hogy a magyar közönség áldozatkészen sietne azoknak a millióknak összehoására, amelyek az ilyen nagy gonddal megvalósításához szükségesek. Azt is érezzük, hogy ez a belső kölcsön egyszerre lendületbe hozná a pénzügyi életet is, amely kijutna a mostani tespedésből. Bethlen Debrecenben a fizetőeszközök szaporítását követelte, vagyis több pénzt. A pénzügyminiszter és a Nemzeti Bank azt mondják, hogy ragaszkodnak a mostani pénzügyi politika elveihez. Nem akarnak mesterséges pénzszaporítást, meg akarják védeni a pengőt mai értékében. Hát jó. Viszont kétségtelen, hogy a gazdasági élet a mostani pénzszűke mellett nem tud boldogulni és ennek is egyik ellenszere volna az a belső kölcsön, amely a telepítés és beruházások folytán lüktetőbb lendületbe hozná a termelést. Ezért várjuk, hogy történjék már valami, ami csakugyan alkotás, csakugyan a magyarság milliói sorsán lendít, csakugyan jobbá teszi az életet Három tudós hősi halála a világűrt járó léghajó gondolájában Megírtuk, hogy kedden reggel a moszkvai repülőtérről három orosz tudós emelkedett fel léghajón a világűrbe. Céljuk az volt, hogy húsz kilométernél magasabbra emelkedjenek és ezzel megdöntsék az eddig elért világrekordot. A léghajó nagy gyorsasággal emelkedett fel a sztratoszférába a föld levegőrétegének határán túl, hogy tudományos megfigyeléseket tegyen. A három tudós léghajója levegőfejlesztő készülékkel volt felszerelve, mert különben életben nem maradhatnának. Kitűnő rádióleadóállomás volt azonkívül a léghajón. Délután négy órakor érkezett az első rádiójelentés a tudósoktól, abban azt közölték, hogy már húsz kilométer és hatszáz méter magasságban járnak, tehát sikerült a világrekordot megdönteniök. Attól kezdve azonban a léghajó rádiója elhallgatott és huszonnégy órája nem adott semmiféle hírt. Abban reménykedtek, hogy a léggömb eddig még ismeretlen helyen szerencsésen leszállód, de az sem volt lehetetlen, hogy utasaival együtt katasztrófa érte. Azon a vidéken, amely fölött legutoljára úszott a léggömb, óriási erdőségek vannak és arra gondoltak, hogy valahol az erdőségek mélyén egyik tisztáson szállott le három utasával. Egész éjszaka repülőgépek keringtek az erdőség fölött és fényszórókkal világítottak be nagy területeket, de azután eredmény nélkül tértek vissza. Szerdára sűrű köd ereszkedett le azon a vidéken és a tájékozódás megnehezedett. Az összes orosz repülőállomások utasítást kaptak, hogy minden intézkedést tegyenek meg az eltűnt léghajó felkutatására. Azonkívül felkérték a rádiótulajdonosokat, hogy azonnal tegyenek jelentést, ha bármilyen híradást fognak fel a világűrt járó léghajóról. Bár szerdán óriási havazás is volt, a repülőgépek százai keringtek az erdőségek fölött. A déli órákban sikerült a léggömböt megtalálni. A léghajó alumíniumból készült gondolájában holtan feküdt a három his tudós. Megállapították, hogy a léggömb még az éjszaka során ereszkedett le a világűrből a földre. Még nem tudták megállapítani, hogy a tudósok a leszállás alkalmával vesztették-e életüket, vagy a világűrben megfulladtak. A léggömb parancsnoka, a 36 éves Fedossejenko Pavel, valamikor egyszerű munkás volt és nemrég a szovjet polgári léghajózási hivatalának mérnöke lett. A repülésben résztvett Wassenko Andrei 35 éves mérnök és a 24 éves Ussiskin Ilja. A léghajóra felszerelt higany készülék 20,600 méter magasságot mutatott és arról tanúskodik, hogy hetvenhét fokos rettentő hideg volt a világűrben. KIS ÚJSÁG 1934 február 1 Februárban is be lehet fizetni az első kedvezményes adórészletet Meghosszabbították a január 31-én lejárt határidőt Az adóhátralékok 5 éves törlesztésére vonatkozó rendelet szerint a jelentkezés határideje szerdán járt le. Ma reggeltől kezdve minden adózó, akinek évi összadóelőírása 250 pengőn alul van, megkapja a hivatalos értesítést arról, hogy hátralékos adóját 60 hónapon át milyen összegű havi részletekben fizetheti. A rendelet szerint csak azok részesülhetnek az 5 évi részletfizetés kedvezményében, akik január 31-éig egész adóhátralékuknak egyhatvanadrészét megfizették. Tekintettel azonban arra, hogy a közönség nagy része tájékozatlan volt az első részlet befizetését illetően, az adóhatóságok úgy döntöttek, hogy a januári részlet befizetésének elmulasztása nem jár hátrányos következménnyel, ha az adóhátralékos a hivatalos értesítés kézhezvétele után a januári részletet pótlóan befizeti. Külön kérvény nélkül csak azok kapják meg az 5 évi részletfizetés kedvezményét, akiknek egész évi adóelőírása a 250 pengőt nem haladja meg. Több vidéki városban megtörtént, hogy az adóhatóságok, — függetlenül az ötéves törlesztési kedvezménytől — az egész adóhátralékra végrehajtást vezettek. Illetékes helyen kijelenetették, hogy az ilyen zálogolásnak nem lehet transzferálás a következménye, ha az illető adózó a 250 pengő alatti kategóriába tartozik és hátralékának egyhatvanadrészét megfizeti. Lenézett ruhák Elbeszélés, írta Németh Károly A tavaszi vasárnap derűs alkonyatába beleolvadt a villa terrasza és a villa terraszán a két rendkívül barátságos házaspár: Kovács Ferenc és neje, továbbá Szabó Ferencné és férje. Ez a négy ember bensőséges szeretettől átfűtött egyetlen család volt, veszendő roncsai egy nagy és szétágazó társaságnak, férfiaknak, nőknek, öreg és fiatal embereknek, asszonyoknak és lányoknak, akikhez valaha elpusztíthatatlan barátság kötelékei fűzték őket, mígnem a két asszony lassacskán összeveszett valamennyivel. Az elmúlt vasárnap még jelen volt az összejövetelen egy makacsul szeretetreméltó lány, a két házaspár valamelyik tagjának unokatestvére, ezt a kis teremtést azonban szinte minden erőlködés nélkül végezték ki a házastársnők: a kislány hat óra tájban megszégyenítve, leforrázva, felbosszantva és kibeszélve elkullogott. Teljes magukramaradottságuk első vasárnapján kissé unottan indult az ebéd utáni feketézés. Az asszonyok álmatag tekintettel nézegették az orgonabokrokat, néha-néha megjegyezték, hogy az orgonák elég lusták, szorgalmasabban is virágozhatnának, kis ideig szidalmazták a kalaposnőjüket, néhány átkot mormoltak a cselédekre, megleckéztették a Bóra nevű vizslakutyát, hogy többnyire akkor ugat, amikor felesleges és a múlt héten elűzött unokatestvérről azt mondták, hogy szemtelen, mert duzzog és nem jött el, bár nem is várták. A férfiak, név szerint Kovács Ferenc és Szabó Ferencné férje mohó barátsággal bámultak egymás szemébe. Szenvedélyesen örültek a nyugalomnak, amely most, a nagy elárvulás után rájuk köszöntött. Egy teljes téli szezont verekedtek végig keservesen asszonyaik oldalán, egész télen annyi idejük nem maradt, hogy kicseréljék baráti gondolataikat az élet komoly, szép nagy dolgairól, úgymint: jó és rossz szivarokról, cikóriás és becsületes feketékről, egykori meséjű borjúpörköltekről és Münchenben, festőnövendék korukban élvezett sörökről. A két férj lelkéből, rettenetes közveszekedések vériszapos haditemetőjéből, most, a megejtőn nyugodt vasárnap délután, lassankint felkerekedtek ezek az imádni való kísértetek. Szabó Ferencné férje tüneményes történetbe kezdett a szivar után közvetlen gyújtott cigaretta zamatéról. Álomszép tizenöt és húsz percek után Szabó Ferencné, a villa háziasszonya hirtelen így szólt: — Jaj, szivecském, el is felejtettem mondani, hogy a héten varrattam Ilonka szalonjában és egy olyan angol ruhácskát komponáltunk össze három divatlapból, hogy meg fogsz lepődni. Szabó Ferencné tette a bejelentést, Kovács Ferenc feleségének felcsillant a szeme, Kovács Ferenc pedig idegesen végigsimította a homlokát, mintha valami rossz látomást akarna elűzni. Szabóné férje buta boldogsággal értekezett még mindig a cigaretta izéről, mert neki sejtelme sem volt elkövetkezendő eseményekről. Kovács felesége látni akarta a ruhát, Szabóné pedig örömrepesve rohant is már érte. Néhány perc múlva lelkesen magyarázta: — Csodálkozni fogsz drágám ezen a kompozíción. Tulajdonképpen négy mintából állítottuk össze. De nálam mindig kell valami ilyen jukszot csinálni, mert a modellek nem illenek rám. Tudod, szívem, nekem kissé rövid a derekam, épen ezért nem szabad hosszú fazont varrni. A fazon legyen egy kissé szélesebb, a berakásokat pedig alul így ferdén lesteppeljük, ami által a valóságnál hosszabbnak látszik és ez igen előnyösen megnyújtja a slusszomat. Az sem véletlen, hogy ide hátra került ez a krepdesin betét, mert őszintén szólva, kissé erős a hátam és világos anyagban hurkásnak látszik. A fekete remekül tompítja a kidudorodásokat. Alul persze kötöttem magam a fehérhez, mert egyrészt jön a nyár, másrészt a fehér alul slankit, harmadrészt hál Istennek igen jó bokám van és ez csak hadd ugorjon ki a fehérből. — Szenzációs vagy, szivem, — suttogta szinte elaléltan a gyönyörűségtől Kovácsné. Kovács Ferenc ugyanekkor ijedten öszszerezzent, a következő pillanatban azonban határozottan kiderültek vonásai, mert felesége imigyen folytatta: — Én nyugodtan válogathatnám össze a színeket fordítva. Vállban egyáltalán nem vagyok erős, úgy, hogy ha a ruha felsőrésze fehér, az még jobb formájúnak mutat, mintha nem fehér. — Látom, szivecském, — szólt barátnője, — hogy van egyéni ízlésed és nem teszel úgy, mint Tomsóné, aki egyszerűen kikopirozza a divatlapból a modellt és a végén az Ilonkát szidja, hogy púposra szabta a kosztümjét. Ha egész őszinte akarok lenni, megmondhatom neked, hogy tulajdonképpen Tomsóné maga púpos. Én legalább is azt hiszem. — Igazad van, — szólt közbe Kovács felesége, — nekem van egyéni ízlésem és azt az egyet igazán nem lehet rólam mondani, hogy rosszul öltözködöm. Gondolkoztam a dolgon és már látom is, hogy ez a ruha, ha megfordítom rajta a színeket, tudod édesem felül fehér, alul fekete és nem alul fehér, felül fekete, nagyon jól fog állni nekem. Szabó Ferencné elsápadt és mint aki