Kis Ujság, 1934. április (47. évfolyam, 73-96. szám)
1934-04-01 / 73. szám
r Vasárnap, 1934 április 1.___________________________ KIS ÚJSÁG Olaszországiban egy-egy kiállítás a falvak népének olyan szédítő arányú felvonulását jelenti, amilyenről a szegény magyar falunak még álmában sem lehet fogalma. Nem is beszélve arról, hogy kiállítás nélkül is minden ünnepnapon folyton utaztatják az olasz népet az ország egyik végéből a másikba, csak azért, hogy ismereteit, tapasztalatait gyarapítsák. Talán ezek az olasz tömegek csupa tömött pénztárcával járják Itália gyönyörű világát, egyik sarkától a másikig? Dehogy. Az olasz földmíves zsebében is olyan ritka a líra, mint a mienkében a pengőt De amire ő egyedül, magárahagyatva képtelen volna és ami talán soha eszébe sem jutna, arra megsegíti, rákényszeríti az állam áldozatkészsége és bölcs megfontolása. Magsait a határon a 19 évi hadifogság után hazatért magyar - A KIS ÚJSÁG TUDÓSÍTÓJÁTÓL A legszomorúbb háborús történet néhány nappal ezelőtt játszódott le az orosz-lengyel határon és főszereplője egy magyar katona, aki tizenkilencévi fogság után hazatérőben volt az orosz pokolból. Temesi Istvánnak hívták ezt a magyar katonát, kinek története könnyeket csal minden érző ember szemébe. Temesi István a háború kitörésekor vonult be katonának. Idehaza, a szegedi tanyában, sok apró testvére és édesanyja búsult utána. Édesapja a háború kitörését követő héten esett el a szerb harctéren. Temesi az orosz frontra került és ott vitézül küzdött. Részt vett a legnagyobb csatákban, többször ki is tüntették. 1915 elején egy orosz ellentámadás során az oroszok fogságába került. A többi magyar fogolylyal együtt őt is a legsötétebb Szibériába vitték és egy legénységi táborban helyezték el. Itt élte a magyar hadifoglyok nyomorúságos életét éveken keresztül. A pestis, a tífusz pusztította a foglyokat. Egymásután haltak el mellőle társai, akik vele együtt voltak odahaza is, a fronton is. Mindenkit eltemetett és várt. Neki nem lett semmi baja, talán azért nem, mert oly nagyon bízott abban, hogy egyszer mégiscsak hazakerül. Az élete pedig a legszörnyűbb volt. Az oroszok erősen dolgoztatták, de ő ezt a munkát is kibírta. Az évek pedig teltek, egyik a másik után suhant el felette. Temesi István azonban nem tett le arról a reményéről, hogy egyszer csak mégis hazakerül. Sok fogoly megnősült, berendezkedett az új, életre, de őttovább is az, az egy gondolat éltette: hazamenni. A táborból később sikerült megszöknie. Az orosz nyelvet tökéletesen beszélte, külsőleg is hasonlított az oroszokhoz, nem volt tehát nehéz dolga bujdosás közben. Az egyik kaukázusi faluban telepedett le Földművelő lett egy parasztnál. A világ soráról mit sem tudott, csak várt, várt, amikor majd ül számára a szabadulás órája. Körülbelül két évvel ezelőtt egy magyar ember segítségével sikerült eljutnia Moszkvába. Itt szerzett tudomást arról a sok változásról, ami a világon 1915 óta történt és innen írta haza az első levelet édesanyjának. Ez a levél leírhatatlan örömet keltett idehaza. A fiút régen halottnak hitték, hogyne, hiszen annyi év után nem gondolhattak mást. De a fiú élt, sőt írt is. Szeretne haza jönni mielőbb, írta, de az itthoniak segítsenek rajta, mert a maga erejéből nem tud jönni Válasz ment a levélre, hogy siessen, mert édesanyja már nagyon öreg és súlyos beteg is. Egyidejűleg megkezdődött idehaza a kilincselés, hogy Temesi István tizenkiencesztendei hadifogság után végre hazatérhessen. A dolog azonban nem ment simán. Tengernyi utánjárás és kérvényezés után végre a múlt év végén sikerült számára a szükséges iratokat megszerezni. Akkor azonban Moszkvában volt valami baj. Temesi az egyik nagyobb gyárban dolgozott és onnan nem tudott elszabadulni. Nem írhatta meg, hogy miért, csak annyit közölt, hogy egyelőre nem jöhet. Február közepe táján ismét levelet hozott a posta. Az állott a levélben, hogy végre elindult és Isten segítségével nemsokára idehaza is lesz ,az itthoniak örömét és boldogságát leírni-nem lehet.Várták Temesi Istvánt, aki régén megsiratott fiút foszlós kaláccsal, jóféle hazaival. Az idő egyre múlott, azonban Temesi nem érkezett meg, sőt még csak értesítés sem jött, hogy mi van vele. Idehaza a hatóságok sem tudtak semmit sem mondani a megkerült és újból eltűnt fiúról. Hetek teltek el a várakozásban. tavaszon valósággal rögeszmém volt az orosz háború. Kitéphetetlen hitem lett, hogy legkésőbb szeptemberre lihegve fogunk csatázni valahol galíciai földön vagy Déloroszország futóhomokjában. S földöntúli érzéseim valóra váltak szóról-szóra. Azok közül a fiatal legények közül, akik húsz esztendővel ezelőtt nem voltunk még nagykorúak, alig hárman-négyen ténfergőnk csak e földi tereken. A többiek nagy csatákon múltak ki férfias halállal, a régi kisasszonyok pedig férjhez mentek vagy elszóródtak ... Az Ég tudná, merre? Azt azonban tudom, hogy ezen a mai ünnepen ők is emlékezni fognak a húsz év előtti luisvétra, amikor nem elégedtünk meg a magunk falujával, hanem kocsiba vágva magunkat, sorrajártuk a szomszéd községeket is és ahol egy-egy szemrevaló hajadon akadt, végigöntöttük kiskontyátót az apró cipője orráig... De azért nem nehezteltek meg reánk, sőt mosolyogva köszönték meg a vizet ... Förgeteges időket éltünk meg azóta! Jöttek a háborús húsvétok, amikor gyász ült minden családban. Ugyan kinek lett volna hangulata az öntözködéshez? Az egykori úrfiak harci sírjaikban feküdtek már ekkor avagy a lövészárkok agyagától heverve reménykedtek a szabadulásban. Az egykori kisasszonyok pedig elfogyhatatlan könnyekkel siratták édesbátyjaikat vagy eltűnt vőlegényeiket. Elmúltak a háborús évek, összeesett Magyarország, forradalmak következtek, a legtöbb magyar úr bujdosni volt kénytelen s falum népe is tizenhatodik esztendeje hiszi rendíthetetlen hittel, hogy szabadításukra felbukkannak egyszer a tiszai gázlókon a magyar huszárok. Azóta is csak öszsze-összejöttek a fiatal úrfiak, de alig volt hite többé bármelyiküknek is, hogy oltár elé vezethet valamikor egy rokonszenves teremtést, mivel igen-igen megnehezült fölöttünk az idők vonulása. A legutóbbi másfél évtized jelei és nyarai pedig nyakra-főre rohannak a hátunk mögé, mialatt fehér szálak kezdenek csillogni a hajunkban. Mostanában már a mai kisasszonyokat öntözgetik az azóta fölcseperedett új legénykék. Lehet-e csodálni, ha merengő búval s mégis melengető érzések közt gondolunk vissza az utolsó zavartalan húsvétra?! . . . Hanem azért erre a feltámadási ünnepre is készülődjünk azzal a verhetetlen hittel, hogy lesz még úgy, mint régen volt . .. Ezen a húsvéton is tűzzünk ibolyát a kalapunk mellé, vegyünk szagosvizet s locsolgassunk meg minden kislányt és minden menyecskét, hadd emlékezzen vissza rá a következő ünnepig! És ha kutya is ez a mai élet, nem kell azért elrúgni magunkból egykori híres kedvünket. És ha cigány is adódik ezen az ünnepen, kapjuk derékon a fehérnépet, forgassuk meg magunk körül s csapdossuk össze a bokáinkat! Fis ha magasra szökik a hangulat, kiáltsuk oda lelkesen a prímásnak, csücskösnek: , — Sose halunk meg! Vzgy&r ’vendefywvmidM smlMyyyujtgyd *M&m/ ctAxmmi fmgvt 2&MXY6 djVdliA #0 fymr '■ÁcgyZk- négyül 6.d * jiesuj-6. %&ndz&i pdcudalwMjm vagy Imholafm SiioL JLa M anAAcki'Mt 3udcweati SiUs&ny. . . ■' ' Tf.t\ 3 Eközben özvegy Temesiné a sok kiállott izgalom következtében szívbénulást kapott és meghalt. Nem tudta már megvárni hős fiát. Néhány nappal ezelőtt ismét postás kopogtatott a Temesi-tanya kapuján. Idegenírású levelet hozott, Temesiék csak forgatták a levelet, de elolvasni nem tudták, mert nem magyarul írták. A városban aztán lefordították nekik a lengyel nyelvű levelet, amelyben egy ismeretlen jószívű lengyel értesítette őket Temesi István haláláról. A levélből kiderült, hogy Temesi rendben megérkezett a lengyel határállomásra, ott azonban várakozás közben összeesett. Bevitték a kórházba, megvizsgálták az orvosok és súlyos ragályos betegséget állapítottak meg nála. Ez a betegség már régóta lappanghatott benne és csak most tört elő, de oly erővel, hogy néhány nap alatt végzett vele. A sok izgalomtól legyengült szervezete nem tudott megbirkózni a gyilkos kórral. Elpusztult akkor, amikor végre tizenkilenc esztendei távollét után megpillanthatta volna a hazai földet... Fabódék, vályogházak sorakoznak végig az összekötő vasúti hídnál, a lágymányosi Dunaparton. 100—150 összetákolt viskó düledezik itt egymás hegyén hátán. Nyomorgó, szegény emberek lakják, orosz emigránsok, halászok, munkások, munkanőik siltek^-Ez a „Jeruzsálem-telep"- __ A házak előtt ,maszatos gyerekek ülnek, rongyokba bujtatva. Maguk alá húzzák mezítelen, sovány lábukat és sóvárgó szemekkel nézve, nyújtják sovány kis kezüket —egy darab kenyérért. Benn a házakban, másfél-kétméteres, szobakonyhának nevezett lyukak vannak, tömve ócska régi bútorokkal. Sok helyen egy-két foltozott szalmazsákból áll a hálószoba. Az egyik fabódéban síró csecsemőt találok. Teknőben ringatja a nagyobb testvér, egy hatéves kislány, ő maga is sírva fakad, úgy szepegi: — Mászni ment a mami... Váratlanul a sarokban a rongyok közül még három kócos fej bukkan elő. Megsimogatom a sápadt arcokat és igyekszem ki a szabad levegőre, mert ebben a penészes odúban szinte elszorul a lélegzetem. A telep egyetlen lábas jószága egy kecske .Gyémánt'' a neve. A gazdája, egy öreg anyóka, mondja: — Ez kérem minden vagyonunk A család féltett kincse, napi 2—3 liter valódi, hamisítatlan léjet ad, ebből tengődik a család. — De azért húsért sem kell messzire menni, — beszéli. — tetszik látni — és fészkelő kezével a Duna felé mutat. — ott van a sok gyerek, fogják a vacsorára valót. A sziklás parton rongyos gyerekhad üldögéi kezükben maguk készítette horgászhot. Figyelik a vizet, várják a szerencsét. A legkisebb horgász sírva fukad, béka került a horogra. — Jó lesz a békacomb húsvéti sonka helyett, — vigasztalják nagy hahotával a többiek. Fent a parton egy nagyobb leányka valami búbánatos dalt dúdol. Megszólítom, idegen kiejtéssel felel. Kitűnik, hogy egy volt cári orosz alezredes gyermeke. Menekültek, rang vagyon, mindenük ott maradt Oroszországban. Az alezredes most a Lóden-gyárban mint munkás keresi kenyerét, heti 18—20 pengőből élnek. Megmutatja fehérre meszelt kis összetű „Gyémánt", a telep kincse konquícitál íj II |i ![ 7 állandási^aottfic ll ! ' nő**TM a /11 \' í! 1 I / 3*-1 csö'^,s