Kis Ujság, 1936. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1936-01-01 / 1. szám

4 A kilométerkőnél írta Matolcsy Mátyás dr. országgyűlési képviselő Ma mikor a naptár utolsó lapját letéptem, úgy éreztem, mintha az országút egy fehér kilométerköve mellett haladtam volna el: az 1935-ik év is mögöttünk van. Vajjon mi­lyen utat tett a meg a történelem országút­­ján botorkáló szerencsétlen népünk ebben az évben? Az évek, az idő határkövei nem jelölnek meg egyforma távolságokat az or­szágok fejlődésének útvonalán. Vannak évek, amikor a nemzet csak lassan halad előre, sőt nem egyszer a heggyé tornyosuló megol­datlan feladatok lejtőjén lefelé, visszacsú­szik az ország. Az 1935. év különös év volt. Az év elején a magvaság várakozással, teli életkedvvel éb­redt az új nemzeti megmozdulás virradatán: a népi politika jelszavát ragadta magával a tavaszi szél. A titkos választójog s a föld, a munka kérdéseinek már régóta várt megol­dását ígérte a tavasz, hogy a magyar élet der­medtségét feloldja és új életre kelhessenek az elfogott, a sorvadásnak induló magyar erők. Az 1935. év más volt, mint a többi. Tragikus év volt: ígérték a magyar élet nagy­­kérdéseinek megoldását és a magyarság, ez az optimista jó néző újra hitt, újra remélt és újra csalódott. A magyar sors felelősségtel­jes intézőit azzal az érzéssel és várakozással bocsátotta útjára a nemzet, hogy az 1935. év munkája meghozza az elvénhedt magyar élet újjászületését, megizmosodását, hogy az óriási gazdátlan földeken önálló élet sarjadjon, a kihűlt kazánok és gyárkémények újra ontsák a füstöt és a magyar értelmiség is láthassa életének értelmét. Azt remélte a magyar tár­sadalom, hogy a nemzet egyetemes kíván­sága olyan erőt ad azoknak, akiknek kezében életünk irányítása került, hogy félretéve minden egyéni érdeket, a magyar nép jövője biztosításáért nem rettennek vissza a legna­gyobb áldozatoktól sem s le tudnak küzdeni minden akdályt. Azt hittük, hogy a nyomorgó magyar nép millióinak vállára nehezedő ter­hekből valamit levesznek. Hiszen a terhek és a javak olyannyira igazságtalanul oszla­nak ma meg, mint talán soha. Vártuk, hogy megindulnak az új honfoglalás karavánjai megszállva a szép nagy földeket, hogy hazát teremtsenek a hazátlan magyarok százezrei­nek. Ezeket s ezek folyamán pezsgő friss élet megindulását vártuk. _ De sajnos ninU-MéntszerintL-"Sem vagyok pesszimista ember, a harcos természet alap­vonása az optimizmus, hisz e nélkül nem is lehet küzdeni, de nem is az én sötétenlátásom ez csupán, hanem az események objektív meg­figyelése és az eredmények helyes értékelése. Kiálltam a küzdőtérre önzetlenséggel, tőlem telhető felkészültséggel, magyar emberhez illő komolysággal; beszéltem, vitáztam, szá­mításokat végeztem, belevittem egész telke­met a parlamenti felszólalásokba, azt hittem, hogy a megcáfolhatatlan érvek elől, a fel­­v mutatott kötelesség és felelősség elől nem lehetet kitérni... Semmi nem változott. A költségvetést érdemben épp úgy állították össze az 1935. évben, mint más években, a terhek változatlan súllyal nyomják a magyar­ság s főleg a magyar parasztság széles réte­geinek meggörnyedt vállait, ha pedig az em­ber a félszázad óta kísértő földkérdésről és a parasztságról akar szólni, azt meg sem en­gedik. Minden megy a maga útján. Az 1935. év a reformok jegyében indult s az év végére a reformok komoly megkezdése helyett a magyar élet megreformálásának tiszta gondolata lett kompromitálva. Nem va­gyok ellenzékieskedő, de a jelenlegi adórend­szer fenntartását hibáztatnom kell; a hitbizo­mányi reformot, amely évtizedek múlva teszi lehetővé, hogy a mozdulatlan latifundiumok csak kis része is feloldassék régi kötöttségé­ből. keveslem, a földreformot (telepítési javas­­lat) pedig, amely egy negyed század alatt az évi magánparcellázások méreteit alig túllépve csak 4.500.000 holdnyi nagybirtokon teszi lehetővé a kisgazdaság létesítését, nem tart­hatom kielégítőnek. Ezek és a­ hasonló szel­lemben megoldott „reformok“ nem hozhatják meg a magyar élet újjászületését, a nemzeti alapon álló demokratikus életet. Ha most a tények mellett az okokat is ke­ressük, azt találjuk, hogy Magyarországon a széles rétegek felfogása nem tud kifejezésre jutni a politikai életben. Ennek egyrészt az az oka, hogy a politikai élet irányítását év­századok óta a társadalomnak csak egy ki­sebb rétege sajátította ki, másrészt az, hogy a jelenlegi kormánypártnak is csak formai kap­csolata van a néppel és nem letéteményese a közvéleménynek. Az első ok messze visszanyúló történelmi fejlődésnek következménye, annak ugyanis, hogy a rendi állam megszűntével nem­ tudott Magyarországon kifejlődni az a jómódú nagy­számú polgárság, amely minden országban a nemzeti alapon álló demokratikus társadalmi és politikai berendezkedést megteremtette Magyarországon ugyanis 1848 az emberi jogoknak általánosítását anélkül hozta, hogy az­ ország életének gazdasági rendszere meg­változott volna és így nem alkotmányjogi hanem gazdasági okok miatt lehetetlenné vált egy erős kisgazda és polgári társadalom kifejlődése. Társadalmi életünk ilyen szeren­csétlen formálódása mellett a nemzeti és népi alapokra fektetett Gömbös-kormánynak az lett volna az első feladata, hogy a politikai életben szoros kapcsolatot teremtsen a kor­mányzópárt és a széles néprétegek véleménye, a közvélemény között. Ez a kapcsolat ugyanis hiányzik, mert a kezdetben annyiunk által üdvözölt Gömbös-rezsim úgy politikai szer­vezkedésében, mint országépítő munkájában nélkülözi az igazi népies vonatkozásokat. Minden jóakarata semmivé, vagy formai meg­oldássá morzsolódik a kormányzópártban működő erők malomkövei között és kívülről a szemlélődő azt kénytelen tapasztalni, hogy bár a kormányzópárt tagjai közül néhányan azt a tisztultabb nemzeti és népi irányt köve­telik, amelyen maga Gömbös is elindult, mégis a kormányzópárt parlamenti szegmen­sének padsoraiból inkább kicsendül a feudális világ hangja, mint a nemzet jövője érdekében komolyan dolgozók aggódása. Mindaddig, amíg a kormányzópárt jelentős része feudális beállítású, addig Magyarországon a közvéle­mény és politikai élet között komoly kap­csolat nem jöhet létre, egyszerűen azért, mert az ország széles néprétegeinek, a parasztság­nak és a polgári társadalomnak felfogása ellentétes ezzel az iránnyal. Az egyik kilométerkő után jön a másik, az 1935. év után következik 1936. Mit várha­tunk ettől az évtől? A kormány parlamenti munkája alig lesz több, mint az említett ja­vaslatok letárgyalása és törvényerőre emelése. Én, a vázolt okok miatt nem is a parlament­től és a kormánytól várom az 1936. év ered­ményeit, hanem a magyar társadalomtól azt várom, hogy jogaiért öntudatosan, bátran harcoljon, lelki függőséget ledobva, követelje a közéleti tisztaságot, a nemzeti érdekek po­­litikai és gazdasági érvényesítését és a jelen­leginél komolyabban vett szociális vezetést. KIS­UJLA. A hivatalos lap január elsejei számú rende­­letet közöl a védettség visszaállításának kérel­mezés tekintetében megállapított és 1935 de­cember 31-én lejárt határidő háromhónapos meghosszabbítása tárgyában. Ennek a rende­letnek értelmében a megszabott szolgáltatások elmulasztása miatt ai körüli védettség visszaállítására irányudó kérelmet 1933. évi március 31. napjáig le­het még előterjeszteni. A védettség visszaállítására irányadó szabá­lyokat egyébként ez az új rendelet nem érinti. Ehhez képest tehát a kérelmet annál a járás­bíróságnál kell előterjeszteni, amely a védett­ség megszüntetésének kérdésében első fokon határozott. A most megállapított március végi határidő meghosszabbítását a kormány nem fogja enge­délyezni. ......................­­"fTfl----------­A megszűnt védettség visszaállítását március 3 ig lehet kérni Mi újság a vidéken? ORGOVÁNY község lakossága meleg ünnep­lésben részesítette Molnár Gergely református lelkészt 40 éves jubileuma alkalmá­ból. ZALAEGERSZE­GEN a nyílt utcán összeesett és rö­vidre rá meghalt Polgár Arnold nyu­galmazott állat­egészségügyi fel­­ügyelő, 74 éves ko­rában. NAGYKÖRÖS város képviselőtestülete leg­utóbbi gyűlésén bejelentették, hogy Torday Béla dr főorvos ellen indított fegyelmi vizsgá­lat felmentéssel végződött. KELEBIÁN, a legelőn megvadult a bika. A bojtárok nem mertek közelébe menni, egyedül a 70 éves Gálfi József öreg gulyás próbálta a dühöngő állatot beterelni. A bika szarvával fel­­hasította Gálfi hasát. Az öreg­embert a szegedi kórházba vitték, ahol sikerült az életnek meg­menteni. EGERBEN marósággal öngyilkosságot köve­tett el Légrády László szobafestő 23 éves fele­sége. A szerencsétlen asszonyt kórházba vitték, nem bíznak felépülésében. BÁNKUTON mulatságról volt hazatérőben Tassy Sándor 20 éves nyírmártonfalvai legény. Régi haragosai: Nánássy Imre, Ujfalusi József és Szlancs Mihály meglesték, fokossal agyba­­főbe verték és vérbefagyva hagyták az ország­úton. Tassyt súlyos állapotban vitték a kór­házba. KŐSZEGEN a napokban fejezték be az ottani tanulók egészségügyi vizsgálatát. A tisztiorvos jelentése szerint a tanulók egészségi állapota minden tekintetben kifogástalan. A megvizsgált KECSKEMÉTEN a fegyelmi hatóság állás­­vesztésre ítélte Rigó Lajost, a zálogház volt becsülés. GYOMRON meghalt Mátyás Béla 43 éves gimnáziumi tanár, özvegye és hét árvája si­ratja. 2000 növendék között egyetlenegy tüdővészes sem akadt. NAGYKÖRÖSÖN ottani rokonainál vott láto­gatóban Fejes Imre budapesti tüzér. Mulatozás után a vendéglátó Várkonyi József és családja véresre verték és összeszurkálták Fejes Imrét, akit kórházba kellett szállítani. DEBRECENBEN a villamos elütötte Bechert Manó kereskedelmi tanácsos 86 éves özvegyét. Az öreg hölgy néhány napi szenvedés után bele­halt sérüléseibe. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN a tavasszal if­jabb Kauda József sofőr autójával elgázolta Oláh János hétéves és Gyebnár József nyoléves kisfiúkat. A bíróság Kaudát most négyhónapi fogházra ítélte. NAGYKÖRÖSÖN Bugyi Mihály aláírásával röpirat jelent meg, mely súlyos rágalmakkal illette Sípos István dr-t, a református egyház ügyészét. A rendőrség a rágalmazó röpiratot elkobozta. Egy ötvenegy éves szolgálat után nyugalomba­­vonult református esperes díszpolgársága. Nyír­egyházáról jelentik: Nagyecsed községnek évti­zedeken át református lelkésze, tiszteletbeli es­perese Berey József, a Református Országos Zsinat és az Egyetemes Konvent tagja ötvenegy évi lelkipásztori­ szolgálat után nyugalomba vo­nult. Ebből az alkalomból a község díszpolgá­rává választottá­k meg és az oklevelet újév nap­ján nyújtják át - önne­délyesen a köztiszteletben álló agg Berey Józsefnek. DOMBÓVÁRY TAMÁSI vasútvonalon az egyik személyvonat belerohant a síneken áthaladó birkanyájba. Nyolcvanhárom birka nyomban kimúlt, 35 pedig olyan súlyosan megsebesült, hogy ezeket is le kellett ölni. .. DEBRECENBEN egy napon két súlyos gyer­mekszerencsétlenség történt. Koroknay Anna, egy napszámos kisleánya leforrázta magát. Hüse Miklós tízhónapos gyermek hasonlókép járt. Mindkét kisded állapota életveszélyes. Aranyérnél és az ezzel járó béldugulás, vég­­bélrepedés, kelés, terhes vizelési inger, májduz­zadtság, derékfájás, mellszorulás, szívdobogás és szédülés­ rohamok esetén a természetes „Ferenc József" keserűivíz használata csakha­­­mar kellemes megkönnyebbülést eredményez. Péter és Pál Elbeszélés, írta Derecskey Imre A színlapok valami megható operett szá­zadik előadását hirdették. Ezt a százas soro­zatot azonban nem a darab érdemelte ki, amely valójában semmit sem ért, hanem mindenki a primadonnára volt kíváncsi, akit külföldi sikerei után, pénzt és fáradsá­got nem kímélve, a színháznak sikerült szerződtetni, ő volt a csillag, az est fény­pontja, aki mint ilyen, művészetének és sike­reinek teljes tudatában rendületlenül állta a harcot, amellyel bankvezérek, vagy kis­diákok ostromolták szerelmükkel. De hiába, mert az ő szíve bevehetetlen maradt. Ilyenformán aztán lassan elfogytak a gavallérok. Átpártoltak békés, polgári „ci­vil" hölgyekhez, akiknek pedig ezek után is gyengéje maradt a színpad, az rendszerint valamelyik kis táncosnőn töltötte ki a bosszúját. Csupán két férfi állta továbbra is a sarat: Péter és Pál. Miközben titokban halálosan gyűlölték egymást, addig egyik is és a másik is azt remélte, hogy csak ő, egyedül ő lehet a győztes. Végre is egyszer csak megunja a nő ezt a versengést és kimondja a boldogító igent. Egy ideig még egymás szemében jó bará­tok voltak, de nincs az a kiábrándító férfi­­tulajdonság, amit akármelyik ne mondott volna el a másikról, ha véletlenül úgy adó­don, hogy négyszemközt maradt a nővel. Amikor a századik előadás után elszéledt a színház társulata, Péter és Pál rendületle­nül várták a primadonnát a színházi kis­kapuban. Egymástól alig tudtak szóhoz jutni, mert mindkettő igyekezett jókívánsá­gát és rajongását a művésznőhöz juttatni, aki mosolyogva jelent meg az ajtóban. Az­tán beültek egy autóba és a nő részéről hiába volt minden ellenkezés, hogy fáradt, meg aztán reggel korán kell kelnie, hogy az igazgatóval megbeszélje az új darabot, mert a két férfi mindenáron azt akarta, hogy menjenek el a Paradicsom bárba, ahol végre határozásra akarták kérni a nőt. Am­ikor a taxin megérkeztek az új vendé­gek, a zenekar az egyik divatos slágert i­ve­­lőtte fülsiketítődni, mintha mindenkép­pen túl akarta volna kiabálni a kések, villák és poharak csatazaját. A bár táncosa pedig, aki valamilyen idegen nevet vett fel, de valójában szerződésnélküli magyar artista volt, ■ jóformán még mielőtt elfoglalhatták volna a helyüket, már­is táncra kérte fel a művésznőt, ők ugyanis régi ismerősök vol­tak. Jóformán együtt kezdték a pályájukat az Oktogon-téri színpadon, ahol annak idején a közös sorsukban jól megértették egymást, amikor sikerekről álmodoztak. Péter és Pál n­em nézték szívesen, hogy egyetlen reménységük tánc közben erősen flörtöl a partnerével, de világfájdalmas ar­cuk megbékélt, amikor a női először az egyiknek, azután a másiknak súgott valamit a két legközelebbi táncszünetben. Hát igen. Hallay Lici, a Művész Színház külföldet bejárt művésznője, az idény leg­nagyobb sikerű darabjának primadonnája, másnap estére vacsorára hívta meg két gavallérját. — Pontban nyolc órakor, — mondta. — Holnap már nincs előadásom. A bárból valamikor reggelfelé kerültek­­haza és Péter meg Pál lázasan várták az estéit, amikor tiszteleghetnek a művésznő előtt. A legszebb ruhájukat vették fel és a szivarzsebbe hozzáértő gondossággal tették ki azt a zsebkendőt, amelyet kitartó hűsé­­gükért ajándékozott nekik a primadonna. Este, pontban nyolc órára, elegánsan és gondolatban szebbnél szebb mondatokat tar­togatva érkeztek meg. Természetesen egyik is és másik is azt hitte, hogy csak egyedül ő hivatalos a vacsorára. Végre egy egész estét lehet eltölteni az imádottal, bizalmas kettesben, akkor pedig a másik, az a buta, már nem jöhet számításba. De csak addig tartott ez a reménykedés, amíg mégis megjelent a másik is. Akkor tértek észre, hogy megint csak egy újabb szeszélynek kell hódolni. Akkor már kegyet­lenül gyűlölték egymást és nem is titokban, hanem amíg az ebédlőben néhány percig várakoztak, igyekeztek minél­ nagyobb go­rombaságot mondani egymásnak. — De hol a művésznő? — kérdezte Pé­ter a belépő szobalányt. Az tágra nyitotta a szemét. — Hát nem tetszenek tudni? A művésznő elutazott. — Kivel? Hová? Miért? — kérdezte a két férfi szinte egyszerre. — Nem tudom, kérem. Levelet kapott egy ajtól és amikor elolvasta, összepakolta a legszükségesebb holmijait és elsietett. Még nekem is csak annyit mondott, hogy majd a ruháit küldjem utána, mert lehet, hogy sokáig nem fog visszajönni. A szobalány akkor egy borítékot vett fel a földről. A levél hiányzott belőle, de minek is lett volna a levél, amikor a boríték bal felső sarkán nyomtatva ez állt: Paradicsom bár. Lomb­ utca 17. Péter és Pál elolvasta, aztán egymásra néztek és barátságosan, melegen megszorí­tották egymás kezét... Szerda, 1036 január 1 • •Összefogást! Oly bölcsen van ez így. A csalódások, melyeket az eltávozó esztendő számunkra hozott, mögöttünk vannak. A reménységek, amelyekkel az a t­ér elé nézünk, nem túl­zottak és nem szerénytelenek, de azért mégis jó, hogy nem látunk át a rózsaszínű függö­nyön sem, amely eltakarja előlünk a jö­vendőt. Ne is csináljunk számvetést az elmúlt esztendőről, ne vizsgáljuk, hogy mit vár­tunk és mit kaptunk. Ne kutassuk, hogy csalódásaink hosszú sorából, melyeket oko­zott önhibánk és melyeket balszerencsénk. Soha még a csodavárás nem fertőzte úgy meg az emberiséget, mint ma. Rejtelmes tudományokon és élelmes szél­hámosokon csüng az emberek szeme. Csillagképekből mondanak jövendőt, te­nyérjósok kutatják a holnap rejtelmeit. Ke­­lete van az ókori tudományoknak, mert te­hetetlennek érzi magát az újkor embere. Pedig sem tudósok, sem csalók nem leb­­­hez­tt-etik fel előttünk a holnapot elfedő leplek Nem tudhattuk meg, hogy mit rejt­mény­ben a jövendő, de tudnunk kell, hogy ön­erőnkből mit tegyünk sorsunk jobbrafordu­­lásáért Erős, kemény összefogással ki kell ma­gunk közül taszítani az elválasztó gátakat. Ne keressük, hogy ki milyen nyelven di­cséri az Istent ebben a csonkahazában, ki melyik politikában hisz — csak magyar le­gyen ez a politika és tisztahitű az imádság. Ne keressük, hogy kérgeskezű testvérünk ekevasat nyom­-e a szomorú magyar nearba, vagy kalapácsosat a kezében műhelyben, vagy gyárban szorgoskodik-e? Csak azt néz­zük, hogy magyar szívvel, magyar akarás­sal dolgozik-e helyén, hova sorsa sodorta. Ne éhezzünk a testvér falatjára, hanem becsületes akarással munkálkodjunk a ma­gunk kenyerének megszerzésén. Szeretetet hirdessünk és szeretetet gyakoroljunk. Távolba néző szemmel pedig nézzünk mindig túl a vérző csonka határokon, hon­­nét milliónyi rabmagyarok vágyakozó sóhaj­tása száll felénk. Magunkért és értük dolgozunk, ha becsü­letes munkát végzünk- Mert hisszük, hogy nincs messze a nap, amikor igazságot tesz­nek az igaztalanul sújtottaknak. Addig azon­ban példaadó tisztességgel, eréllyel tegyünk meg mindent, hogy a kevés joggal, melyet nekik meghagytak, élhessenek is. Így érhetjük el, hogy ne csak kívánjuk egymásnak, de segítsük is az eljövetelét egy boldogabb és szebb, feltámadást ígérő és hozó új esztendőnek.

Next