Kis Ujság, 1936. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1936-01-01 / 1. szám
4 A kilométerkőnél írta Matolcsy Mátyás dr. országgyűlési képviselő Ma mikor a naptár utolsó lapját letéptem, úgy éreztem, mintha az országút egy fehér kilométerköve mellett haladtam volna el: az 1935-ik év is mögöttünk van. Vajjon milyen utat tett a meg a történelem országútján botorkáló szerencsétlen népünk ebben az évben? Az évek, az idő határkövei nem jelölnek meg egyforma távolságokat az országok fejlődésének útvonalán. Vannak évek, amikor a nemzet csak lassan halad előre, sőt nem egyszer a heggyé tornyosuló megoldatlan feladatok lejtőjén lefelé, visszacsúszik az ország. Az 1935. év különös év volt. Az év elején a magvaság várakozással, teli életkedvvel ébredt az új nemzeti megmozdulás virradatán: a népi politika jelszavát ragadta magával a tavaszi szél. A titkos választójog s a föld, a munka kérdéseinek már régóta várt megoldását ígérte a tavasz, hogy a magyar élet dermedtségét feloldja és új életre kelhessenek az elfogott, a sorvadásnak induló magyar erők. Az 1935. év más volt, mint a többi. Tragikus év volt: ígérték a magyar élet nagykérdéseinek megoldását és a magyarság, ez az optimista jó néző újra hitt, újra remélt és újra csalódott. A magyar sors felelősségteljes intézőit azzal az érzéssel és várakozással bocsátotta útjára a nemzet, hogy az 1935. év munkája meghozza az elvénhedt magyar élet újjászületését, megizmosodását, hogy az óriási gazdátlan földeken önálló élet sarjadjon, a kihűlt kazánok és gyárkémények újra ontsák a füstöt és a magyar értelmiség is láthassa életének értelmét. Azt remélte a magyar társadalom, hogy a nemzet egyetemes kívánsága olyan erőt ad azoknak, akiknek kezében életünk irányítása került, hogy félretéve minden egyéni érdeket, a magyar nép jövője biztosításáért nem rettennek vissza a legnagyobb áldozatoktól sem s le tudnak küzdeni minden akdályt. Azt hittük, hogy a nyomorgó magyar nép millióinak vállára nehezedő terhekből valamit levesznek. Hiszen a terhek és a javak olyannyira igazságtalanul oszlanak ma meg, mint talán soha. Vártuk, hogy megindulnak az új honfoglalás karavánjai megszállva a szép nagy földeket, hogy hazát teremtsenek a hazátlan magyarok százezreinek. Ezeket s ezek folyamán pezsgő friss élet megindulását vártuk. _ De sajnos ninU-MéntszerintL-"Sem vagyok pesszimista ember, a harcos természet alapvonása az optimizmus, hisz e nélkül nem is lehet küzdeni, de nem is az én sötétenlátásom ez csupán, hanem az események objektív megfigyelése és az eredmények helyes értékelése. Kiálltam a küzdőtérre önzetlenséggel, tőlem telhető felkészültséggel, magyar emberhez illő komolysággal; beszéltem, vitáztam, számításokat végeztem, belevittem egész telkemet a parlamenti felszólalásokba, azt hittem, hogy a megcáfolhatatlan érvek elől, a felv mutatott kötelesség és felelősség elől nem lehetet kitérni... Semmi nem változott. A költségvetést érdemben épp úgy állították össze az 1935. évben, mint más években, a terhek változatlan súllyal nyomják a magyarság s főleg a magyar parasztság széles rétegeinek meggörnyedt vállait, ha pedig az ember a félszázad óta kísértő földkérdésről és a parasztságról akar szólni, azt meg sem engedik. Minden megy a maga útján. Az 1935. év a reformok jegyében indult s az év végére a reformok komoly megkezdése helyett a magyar élet megreformálásának tiszta gondolata lett kompromitálva. Nem vagyok ellenzékieskedő, de a jelenlegi adórendszer fenntartását hibáztatnom kell; a hitbizományi reformot, amely évtizedek múlva teszi lehetővé, hogy a mozdulatlan latifundiumok csak kis része is feloldassék régi kötöttségéből. keveslem, a földreformot (telepítési javaslat) pedig, amely egy negyed század alatt az évi magánparcellázások méreteit alig túllépve csak 4.500.000 holdnyi nagybirtokon teszi lehetővé a kisgazdaság létesítését, nem tarthatom kielégítőnek. Ezek és a hasonló szellemben megoldott „reformok“ nem hozhatják meg a magyar élet újjászületését, a nemzeti alapon álló demokratikus életet. Ha most a tények mellett az okokat is keressük, azt találjuk, hogy Magyarországon a széles rétegek felfogása nem tud kifejezésre jutni a politikai életben. Ennek egyrészt az az oka, hogy a politikai élet irányítását évszázadok óta a társadalomnak csak egy kisebb rétege sajátította ki, másrészt az, hogy a jelenlegi kormánypártnak is csak formai kapcsolata van a néppel és nem letéteményese a közvéleménynek. Az első ok messze visszanyúló történelmi fejlődésnek következménye, annak ugyanis, hogy a rendi állam megszűntével nem tudott Magyarországon kifejlődni az a jómódú nagyszámú polgárság, amely minden országban a nemzeti alapon álló demokratikus társadalmi és politikai berendezkedést megteremtette Magyarországon ugyanis 1848 az emberi jogoknak általánosítását anélkül hozta, hogy az ország életének gazdasági rendszere megváltozott volna és így nem alkotmányjogi hanem gazdasági okok miatt lehetetlenné vált egy erős kisgazda és polgári társadalom kifejlődése. Társadalmi életünk ilyen szerencsétlen formálódása mellett a nemzeti és népi alapokra fektetett Gömbös-kormánynak az lett volna az első feladata, hogy a politikai életben szoros kapcsolatot teremtsen a kormányzópárt és a széles néprétegek véleménye, a közvélemény között. Ez a kapcsolat ugyanis hiányzik, mert a kezdetben annyiunk által üdvözölt Gömbös-rezsim úgy politikai szervezkedésében, mint országépítő munkájában nélkülözi az igazi népies vonatkozásokat. Minden jóakarata semmivé, vagy formai megoldássá morzsolódik a kormányzópártban működő erők malomkövei között és kívülről a szemlélődő azt kénytelen tapasztalni, hogy bár a kormányzópárt tagjai közül néhányan azt a tisztultabb nemzeti és népi irányt követelik, amelyen maga Gömbös is elindult, mégis a kormányzópárt parlamenti szegmensének padsoraiból inkább kicsendül a feudális világ hangja, mint a nemzet jövője érdekében komolyan dolgozók aggódása. Mindaddig, amíg a kormányzópárt jelentős része feudális beállítású, addig Magyarországon a közvélemény és politikai élet között komoly kapcsolat nem jöhet létre, egyszerűen azért, mert az ország széles néprétegeinek, a parasztságnak és a polgári társadalomnak felfogása ellentétes ezzel az iránnyal. Az egyik kilométerkő után jön a másik, az 1935. év után következik 1936. Mit várhatunk ettől az évtől? A kormány parlamenti munkája alig lesz több, mint az említett javaslatok letárgyalása és törvényerőre emelése. Én, a vázolt okok miatt nem is a parlamenttől és a kormánytól várom az 1936. év eredményeit, hanem a magyar társadalomtól azt várom, hogy jogaiért öntudatosan, bátran harcoljon, lelki függőséget ledobva, követelje a közéleti tisztaságot, a nemzeti érdekek politikai és gazdasági érvényesítését és a jelenleginél komolyabban vett szociális vezetést. KISUJLA. A hivatalos lap január elsejei számú rendeletet közöl a védettség visszaállításának kérelmezés tekintetében megállapított és 1935 december 31-én lejárt határidő háromhónapos meghosszabbítása tárgyában. Ennek a rendeletnek értelmében a megszabott szolgáltatások elmulasztása miatt ai körüli védettség visszaállítására irányudó kérelmet 1933. évi március 31. napjáig lehet még előterjeszteni. A védettség visszaállítására irányadó szabályokat egyébként ez az új rendelet nem érinti. Ehhez képest tehát a kérelmet annál a járásbíróságnál kell előterjeszteni, amely a védettség megszüntetésének kérdésében első fokon határozott. A most megállapított március végi határidő meghosszabbítását a kormány nem fogja engedélyezni. ......................"fTfl----------A megszűnt védettség visszaállítását március 3 ig lehet kérni Mi újság a vidéken? ORGOVÁNY község lakossága meleg ünneplésben részesítette Molnár Gergely református lelkészt 40 éves jubileuma alkalmából. ZALAEGERSZEGEN a nyílt utcán összeesett és rövidre rá meghalt Polgár Arnold nyugalmazott állategészségügyi felügyelő, 74 éves korában. NAGYKÖRÖS város képviselőtestülete legutóbbi gyűlésén bejelentették, hogy Torday Béla dr főorvos ellen indított fegyelmi vizsgálat felmentéssel végződött. KELEBIÁN, a legelőn megvadult a bika. A bojtárok nem mertek közelébe menni, egyedül a 70 éves Gálfi József öreg gulyás próbálta a dühöngő állatot beterelni. A bika szarvával felhasította Gálfi hasát. Az öregembert a szegedi kórházba vitték, ahol sikerült az életnek megmenteni. EGERBEN marósággal öngyilkosságot követett el Légrády László szobafestő 23 éves felesége. A szerencsétlen asszonyt kórházba vitték, nem bíznak felépülésében. BÁNKUTON mulatságról volt hazatérőben Tassy Sándor 20 éves nyírmártonfalvai legény. Régi haragosai: Nánássy Imre, Ujfalusi József és Szlancs Mihály meglesték, fokossal agybafőbe verték és vérbefagyva hagyták az országúton. Tassyt súlyos állapotban vitték a kórházba. KŐSZEGEN a napokban fejezték be az ottani tanulók egészségügyi vizsgálatát. A tisztiorvos jelentése szerint a tanulók egészségi állapota minden tekintetben kifogástalan. A megvizsgált KECSKEMÉTEN a fegyelmi hatóság állásvesztésre ítélte Rigó Lajost, a zálogház volt becsülés. GYOMRON meghalt Mátyás Béla 43 éves gimnáziumi tanár, özvegye és hét árvája siratja. 2000 növendék között egyetlenegy tüdővészes sem akadt. NAGYKÖRÖSÖN ottani rokonainál vott látogatóban Fejes Imre budapesti tüzér. Mulatozás után a vendéglátó Várkonyi József és családja véresre verték és összeszurkálták Fejes Imrét, akit kórházba kellett szállítani. DEBRECENBEN a villamos elütötte Bechert Manó kereskedelmi tanácsos 86 éves özvegyét. Az öreg hölgy néhány napi szenvedés után belehalt sérüléseibe. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN a tavasszal ifjabb Kauda József sofőr autójával elgázolta Oláh János hétéves és Gyebnár József nyoléves kisfiúkat. A bíróság Kaudát most négyhónapi fogházra ítélte. NAGYKÖRÖSÖN Bugyi Mihály aláírásával röpirat jelent meg, mely súlyos rágalmakkal illette Sípos István dr-t, a református egyház ügyészét. A rendőrség a rágalmazó röpiratot elkobozta. Egy ötvenegy éves szolgálat után nyugalombavonult református esperes díszpolgársága. Nyíregyházáról jelentik: Nagyecsed községnek évtizedeken át református lelkésze, tiszteletbeli esperese Berey József, a Református Országos Zsinat és az Egyetemes Konvent tagja ötvenegy évi lelkipásztori szolgálat után nyugalomba vonult. Ebből az alkalomból a község díszpolgárává választották meg és az oklevelet újév napján nyújtják át - önnedélyesen a köztiszteletben álló agg Berey Józsefnek. DOMBÓVÁRY TAMÁSI vasútvonalon az egyik személyvonat belerohant a síneken áthaladó birkanyájba. Nyolcvanhárom birka nyomban kimúlt, 35 pedig olyan súlyosan megsebesült, hogy ezeket is le kellett ölni. .. DEBRECENBEN egy napon két súlyos gyermekszerencsétlenség történt. Koroknay Anna, egy napszámos kisleánya leforrázta magát. Hüse Miklós tízhónapos gyermek hasonlókép járt. Mindkét kisded állapota életveszélyes. Aranyérnél és az ezzel járó béldugulás, végbélrepedés, kelés, terhes vizelési inger, májduzzadtság, derékfájás, mellszorulás, szívdobogás és szédülés rohamok esetén a természetes „Ferenc József" keserűivíz használata csakhamar kellemes megkönnyebbülést eredményez. Péter és Pál Elbeszélés, írta Derecskey Imre A színlapok valami megható operett századik előadását hirdették. Ezt a százas sorozatot azonban nem a darab érdemelte ki, amely valójában semmit sem ért, hanem mindenki a primadonnára volt kíváncsi, akit külföldi sikerei után, pénzt és fáradságot nem kímélve, a színháznak sikerült szerződtetni, ő volt a csillag, az est fénypontja, aki mint ilyen, művészetének és sikereinek teljes tudatában rendületlenül állta a harcot, amellyel bankvezérek, vagy kisdiákok ostromolták szerelmükkel. De hiába, mert az ő szíve bevehetetlen maradt. Ilyenformán aztán lassan elfogytak a gavallérok. Átpártoltak békés, polgári „civil" hölgyekhez, akiknek pedig ezek után is gyengéje maradt a színpad, az rendszerint valamelyik kis táncosnőn töltötte ki a bosszúját. Csupán két férfi állta továbbra is a sarat: Péter és Pál. Miközben titokban halálosan gyűlölték egymást, addig egyik is és a másik is azt remélte, hogy csak ő, egyedül ő lehet a győztes. Végre is egyszer csak megunja a nő ezt a versengést és kimondja a boldogító igent. Egy ideig még egymás szemében jó barátok voltak, de nincs az a kiábrándító férfitulajdonság, amit akármelyik ne mondott volna el a másikról, ha véletlenül úgy adódon, hogy négyszemközt maradt a nővel. Amikor a századik előadás után elszéledt a színház társulata, Péter és Pál rendületlenül várták a primadonnát a színházi kiskapuban. Egymástól alig tudtak szóhoz jutni, mert mindkettő igyekezett jókívánságát és rajongását a művésznőhöz juttatni, aki mosolyogva jelent meg az ajtóban. Aztán beültek egy autóba és a nő részéről hiába volt minden ellenkezés, hogy fáradt, meg aztán reggel korán kell kelnie, hogy az igazgatóval megbeszélje az új darabot, mert a két férfi mindenáron azt akarta, hogy menjenek el a Paradicsom bárba, ahol végre határozásra akarták kérni a nőt. Amikor a taxin megérkeztek az új vendégek, a zenekar az egyik divatos slágert ivelőtte fülsiketítődni, mintha mindenképpen túl akarta volna kiabálni a kések, villák és poharak csatazaját. A bár táncosa pedig, aki valamilyen idegen nevet vett fel, de valójában szerződésnélküli magyar artista volt, ■ jóformán még mielőtt elfoglalhatták volna a helyüket, máris táncra kérte fel a művésznőt, ők ugyanis régi ismerősök voltak. Jóformán együtt kezdték a pályájukat az Oktogon-téri színpadon, ahol annak idején a közös sorsukban jól megértették egymást, amikor sikerekről álmodoztak. Péter és Pál nem nézték szívesen, hogy egyetlen reménységük tánc közben erősen flörtöl a partnerével, de világfájdalmas arcuk megbékélt, amikor a női először az egyiknek, azután a másiknak súgott valamit a két legközelebbi táncszünetben. Hát igen. Hallay Lici, a Művész Színház külföldet bejárt művésznője, az idény legnagyobb sikerű darabjának primadonnája, másnap estére vacsorára hívta meg két gavallérját. — Pontban nyolc órakor, — mondta. — Holnap már nincs előadásom. A bárból valamikor reggelfelé kerültekhaza és Péter meg Pál lázasan várták az estéit, amikor tiszteleghetnek a művésznő előtt. A legszebb ruhájukat vették fel és a szivarzsebbe hozzáértő gondossággal tették ki azt a zsebkendőt, amelyet kitartó hűségükért ajándékozott nekik a primadonna. Este, pontban nyolc órára, elegánsan és gondolatban szebbnél szebb mondatokat tartogatva érkeztek meg. Természetesen egyik is és másik is azt hitte, hogy csak egyedül ő hivatalos a vacsorára. Végre egy egész estét lehet eltölteni az imádottal, bizalmas kettesben, akkor pedig a másik, az a buta, már nem jöhet számításba. De csak addig tartott ez a reménykedés, amíg mégis megjelent a másik is. Akkor tértek észre, hogy megint csak egy újabb szeszélynek kell hódolni. Akkor már kegyetlenül gyűlölték egymást és nem is titokban, hanem amíg az ebédlőben néhány percig várakoztak, igyekeztek minél nagyobb gorombaságot mondani egymásnak. — De hol a művésznő? — kérdezte Péter a belépő szobalányt. Az tágra nyitotta a szemét. — Hát nem tetszenek tudni? A művésznő elutazott. — Kivel? Hová? Miért? — kérdezte a két férfi szinte egyszerre. — Nem tudom, kérem. Levelet kapott egy ajtól és amikor elolvasta, összepakolta a legszükségesebb holmijait és elsietett. Még nekem is csak annyit mondott, hogy majd a ruháit küldjem utána, mert lehet, hogy sokáig nem fog visszajönni. A szobalány akkor egy borítékot vett fel a földről. A levél hiányzott belőle, de minek is lett volna a levél, amikor a boríték bal felső sarkán nyomtatva ez állt: Paradicsom bár. Lomb utca 17. Péter és Pál elolvasta, aztán egymásra néztek és barátságosan, melegen megszorították egymás kezét... Szerda, 1036 január 1 • •Összefogást! Oly bölcsen van ez így. A csalódások, melyeket az eltávozó esztendő számunkra hozott, mögöttünk vannak. A reménységek, amelyekkel az a tér elé nézünk, nem túlzottak és nem szerénytelenek, de azért mégis jó, hogy nem látunk át a rózsaszínű függönyön sem, amely eltakarja előlünk a jövendőt. Ne is csináljunk számvetést az elmúlt esztendőről, ne vizsgáljuk, hogy mit vártunk és mit kaptunk. Ne kutassuk, hogy csalódásaink hosszú sorából, melyeket okozott önhibánk és melyeket balszerencsénk. Soha még a csodavárás nem fertőzte úgy meg az emberiséget, mint ma. Rejtelmes tudományokon és élelmes szélhámosokon csüng az emberek szeme. Csillagképekből mondanak jövendőt, tenyérjósok kutatják a holnap rejtelmeit. Kelete van az ókori tudományoknak, mert tehetetlennek érzi magát az újkor embere. Pedig sem tudósok, sem csalók nem lebheztt-etik fel előttünk a holnapot elfedő leplek Nem tudhattuk meg, hogy mit rejtményben a jövendő, de tudnunk kell, hogy önerőnkből mit tegyünk sorsunk jobbrafordulásáért Erős, kemény összefogással ki kell magunk közül taszítani az elválasztó gátakat. Ne keressük, hogy ki milyen nyelven dicséri az Istent ebben a csonkahazában, ki melyik politikában hisz — csak magyar legyen ez a politika és tisztahitű az imádság. Ne keressük, hogy kérgeskezű testvérünk ekevasat nyom-e a szomorú magyar nearba, vagy kalapácsosat a kezében műhelyben, vagy gyárban szorgoskodik-e? Csak azt nézzük, hogy magyar szívvel, magyar akarással dolgozik-e helyén, hova sorsa sodorta. Ne éhezzünk a testvér falatjára, hanem becsületes akarással munkálkodjunk a magunk kenyerének megszerzésén. Szeretetet hirdessünk és szeretetet gyakoroljunk. Távolba néző szemmel pedig nézzünk mindig túl a vérző csonka határokon, honnét milliónyi rabmagyarok vágyakozó sóhajtása száll felénk. Magunkért és értük dolgozunk, ha becsületes munkát végzünk- Mert hisszük, hogy nincs messze a nap, amikor igazságot tesznek az igaztalanul sújtottaknak. Addig azonban példaadó tisztességgel, eréllyel tegyünk meg mindent, hogy a kevés joggal, melyet nekik meghagytak, élhessenek is. Így érhetjük el, hogy ne csak kívánjuk egymásnak, de segítsük is az eljövetelét egy boldogabb és szebb, feltámadást ígérő és hozó új esztendőnek.