Kis Ujság, 1937. szeptember (50. évfolyam, 198-222. szám)

1937-09-01 / 198. szám

É­ SZERDA, 1937 SZEPTEMBER­I KIS ÚJSÁG Harcraktiszen áll az orosz hadsereg a mandzsu határon­ ­ . . . u Óriási tömegű hadifelszerelést ad a szovjet Kínának Tokió, augusztus 31. A Domei-Iroda sanghaji jelentése szerint két japán vízirepülőgép megütközött azzal a három kínai repülőgéppel, amely a Presi­­dent Hoover óceánjárót bombázta. Az egyik kínai repülőgépet lelőtték. A repülőgép a Jangceking torkolatánál a vízbe zuhant. Hat japán repülőgép kedden reggel több bombát dobott a kantoni katonai repülő­térre, ahol kínai ütegek állomásoznak. A japán repülőgépek később újabb támadást akartak vezetni a repülőtér ellen, de a kínai légelhárító ütegek elűzték őket. A Jomjuri sanghaji értesülése szerint Anglia megengedte, hogy a kínai hajók an­gol lobogó alatt hajózzanak. A lap ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy ilyen körül­mények mellett Japán kénytelen lesz az an­gol lobogó alatt futó minden hajót figye­lemmel kísérni. A lap szerint az Egyesült Államok megtiltotta, hogy hajói útnak in­duljanak Sanghajba. Sanghaj, augusztus 31. A Shaskelies, a President Hoover amerikai óceánjáró egyik tengerésze, kedden reggel belehalt sebesülésébe­ bombázták. A bombák a negyed több épü­letét felgyújtották. Sanghaj, augusztus 31. Mint kínai hivatalos forrásból jelentik, a kínai csapatok Lotien közelében vissza­vonulásra kényszerítették a japán csapa­tokat. Nagyszabású orosz csapa­tösszevonás a mandzsu határon London, augusztus 31. Amikor nyilvánosságra került a Kína és Szovjet-Oroszország között létrejött meg­nemtámadási szerződés híre, már be is feje­ződött az orosz haderők távolkeleti felvonu­lása. Az orosz-mandzsu határon Blücher tá­bornagy vezetésével olyan nagyszabású csa­­patösszevonás történt, amilyenre csak há­ború esetén van példa. Mintegy ezer tank és ugyanennyi repülőgép áll teljes készenlét­ben a mandzsu határ mentén. A tokiói lapok jelentése szerint már meg is történt az első határincidens az oroszok és Japán között. Juki koreai kikötőben egy szovjetorosz hajóraj feltartóztatott egy ja­pán gőzöst. A vörös haditengerészet embe­rei a hajót átkutatták és csak egy óra múlva bocsátották útjára. Tokióban nagy izgalmat keltett az eset és a japán kormány a legeré­lyesebben fogja kifejezni tiltakozását Moszk­vában. KÍNAI GYŐZELEM Sanghaj, augusztus 31. Japán részről beismerik, hogy a kínai csapatok a vusungi szakaszon visszafoglalták Vuszung községet és az ottani erődítményeket. Azonkívül elfoglalták a kínaiak a Jangce folyó egész partját Vuszungtól Lionforest­­fortig. ­ Anglia és a megnem­támadási szerződés Tokió, augusztus 31 Az Aszahi Simbun úgy értesül, hogy Kína megkísérli rávenni Angliát a kínai—szovjet megnemtámadási szerződéshez való csatlako­zásra. Washington, augusztus 31 A washingtoni kínai nagykövet kihallgatásra jelentkezett a külügyminisztériumban, hogy Hull külügyminiszternek a nankingi kormány sajnálkozását fejezze ki a President Hoover óceánjárót ért támadás miatt és ígéretet tegyen, hogy a jövőben nagyobb elővigyázattal fognak eljárni. A Jomjuri sanghaji jelentése szerint a kínai —szovjet megnemtámadási szerződés megkö­tése miatt a nankingi kormány német tanács­adói lemondtak állásukról. Newyork, augusztus 31 A New York Times vezércikkében azt írja, hogy a President Hoover ellen vezetett kínai repülőtámadás következtében az amerikai köz­vélemény még inkább követeli az Egyesült Ál­lamok kormányától, hogy a hadviselőkkel szem­ben léptesse azonnal életbe a semlegességi tör­vényt. A szovjet óriási mennyi­ségű hadianyagot szálllít Kínának Párizs, augusztus 31. A Jour jelentése szerint a most megkötött kínai-szovjetorosz megnemtámadási szerző­dés alapján Szovjetoroszország november végéig a következő hadianyagot szállítja Kíná­nak: 362 repülőgép, köztük 150 vadász­­repülőgépet és 100 felderítő gépet, 200 harcikocsit, köztük 25 nehéz kocsit, 5000 lovat, 2000 tehergépkocsit, 2500 motorkerékpárt, 1500 tüzérségi vontató­gépkocsit, 150.000 puskát, 120.000 gránátot és hatvanmillió darab gyalog­sági töltényt. Azonkívül Szovjetoroszország önkéntese­ket és műszaki szakértőket küld Kínába. Kína köteles a szállított hadianyag vételárá­nak felét arányban megfizetni, azonkívül sok engedélyt nyújt Észak-Kínában Szov­jet­­oroszországnak, így többek között szovjet­orosz cég kapja meg az építési megbízást a kínai vasutakat a szibériai vasútvonallal összekötő szárnyvonal építésére.­­London, augusztus 31 Az angol sajtó nem kíséri megjegyzéssel a kínai—szovjetorosz szerződés megkötését. A lapok csak a külföldi sajtó véleményét ismer­tetik. A Morning Post jelentése szerint a moszkvai angol nagykövetet és a nankingi angol ügy­vivőt hivatalosan értesítették az új szerződés megkötéséről. A lap szerint a szerződés nem érinti közvetlenül Angliát. Angol körökben nem találnak semmi kifogá­solni valót a szerződésben, amely­ nem ellenke­zik a két ország népszövetségi kötelezettségé­vel.­­­ Újabb japánn bomba­zápor Sanghajra Sanghaj, augusztus 31. A japán repülőgépek a­z éjszaka folya­mán újabb bombazáport zúdítottak a város északi részére. A bombák különösen az északi pályaudvarban tettek igen nagy kárt. A kínai repülőgépek a Jangcepu-negyedet Graziamnak, Abesszínia alkirályának felesége ajándékokat oszt szét az ország szegé­nyei és betegei között. Bárdossy László bukaresti magyar követ tanácskozott Sinajában Sztojadinoviccsal és Máral Szinaja, augusztus 31. Sztojadinovics jugoszláv miniszterelnök és külügyminiszter — aki kedd este hosz­­szasan tanácskozott a román külügy­miniszterrel — kedd délelőtt háromnegyed tizenegy órakor Szinajában fogadta Bár­dossy László bukaresti magyar követet és húsz percig tartó megbeszélést folytatott vele. Utána a magyar követ Krofta cseh­ kül­ügyminiszternél jelent meg, akivel szintén húsz percig tanácskozott. Tatarescu román miniszterelnök hosszabb ideig tartó megbeszélést folytatott Sztojadino­­vics jugoszláv miniszterelnökkel, akivel is­mertette Hodzsával folytatott tárgyalásainak eredményeit. Azonkívül ismertette Romániának a Duna-me­dence kérdésében elfoglalt álláspont­ját is. Károly király kedd délben szinajai kasté­lyában kihallgatáson fogadta Szlojadinovics miniszterelnököt és Krofta külügyminisztert, akik A­ntonescu román külügyminiszter kí­séretében jelentek meg a királynál. A király azután ebéden látta vendégül a három állam­férfit. A román kormány valamennyi tagja ked­den Szinaiába érkezett. Bukarest, augusztus 31. Pellegrini olasz repülőtábornok repülő­gépen Bukarestbe érkezett és kedden dél­előtt hosszabb megbeszélést folytatott a román légügyi miniszterrel. Délután Sinaiá­­ba utazott, ahol megbeszélést folytat Anto­­nescu román külügyminiszterrel és Sztoja­­dinovics jugoszláv miniszterelnökkel és külügyminiszterrel.­­Úgy tudják, hogy rövidesen légügyi egyezmény jön létre Olaszország, Jugoszlávia és Románia között. Az egyezmény értelmében közvetlen légi­forgalmat létesítenek Olaszország, Jugoszlá­via és Románia között. Olaszországhoz közeledik a kisantantuj külpolitikája Sinaja, augusztus 31. A várakozás szerint egyenesen szenzációs lesz a kisantánt-konferenciáról kiadandó hivatalos kommünikének az a része, amely a kisantánt állásfoglalását foglalja ma­gában az olasz-francia viszony kérdé­sében.­ Sajtókörökben tudni vélik, hogy ebben a tekintetben pozitív állásfoglalás-módosulás fog bekövetkezni Olaszország javára. Ha a sajtóvélemények megfelelnek a ­ VASÁRNAP ZEMPLÉN MEGYÉBEN TÖBB GYŰLÉST TART A FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT A Független Kisgazdapárt vasárnap Zalá­ban több népgyűlést tart, amelyeken meg­jelenik és felszólal a párt vezére Eckhardt Tibor is. 3 W­enJT Budapest /V L OLYA­N SZELEKTÍVEN VÁ­LASZTJA EL EGYMÁSTÓL becset Budapesttől az EKA218 ÁEKSÖVES L L/X US RÁDIÓ ♦ Készségesen bemutatja: asgagafei m­m Ma9V- Wr* udv. hangszergyár VII, Rákóczi-ut 60. Az ország legnagyobb és legszebb rádióterme valóságnak, a kisántánt jelenlegi konferen­­ciája máris szenzációs eredményeket hozott. Nem maradtak a szenzációk a keddi napon lefolytatandó tárgyalásokról sem.. A keddi napon különösen két ponton érdekes a kis­ántánt tanácskozása. Az egyikben a Hodzsa­­tervet illetően foglalt állást a kisántant miniszterelnökeinek tanácskozása. Mint is­meretes, Hodzsa miniszterelnök az augusz­tus 21-­22-i mármarosi találkozás alkalmá­val kifejtette tervét Tatarescu miniszter­elnök előtt, akivel a tervet illetően meg­egyezést is létesített. Most Tatarescu miniszterelnök fogja a tervet Sztojadinovica miniszterelnök előtt ismertetni, akinek hozzájárulását fogja kérni. Szenzációja a kisántánt­ értekezletnek még Románia bejelentése a Duna ellenőrzés kér­désében. Románia ugyanis a Duna-ellenőrzés eddigi rendszerét módosítani kívánja. A Duna-ellenőrzést eddig két Duna-bizott­­ság látta el. Az egyik a Gáláéban székelő európai Duna-bizottság, amely a Duna alsó folyásának és az itt történő hajózás­nak kérdéseivel foglalkozik, a másik a békeszerződések alapján létrejött Duna­­bizottság, amely felváltva székel a duna­­menti államok fővárosaiban. Románia a két bizottságot egyesíteni kívánja, hatás­körét megfelelően módosítani, mégpedig a román állami szuverenitás legteljesebb jegyében. A magyar kérdés a tárgyalások előterében Szinaja, augusztus 31. Beavatott helyről származó értesülés sze­rint a kisántáni konferencia keddi tárgya­lásainak előterében is a magyar kérdés állt. A három külügyminiszter már hétfőn is tár­gyalt Magyarország fegyverkezési egyenjo­gúságának kérdéséről. A kiszivárgott hírek szerint a külügyminiszterek egyetértenek abban, hogy Magyarországtól nem lehet megtagadni a fegyverkezési egyenjogúságot, a kisántánt azonban ragaszkodik ahhoz, hogy ilyen felhatalmazás csakis előzetes tár­gyalások és megegyezés útján jöhessen létre, nehogy Magyarország befejezett tény elé állítsa szomszédait. Ismeretes ezzel szemben az a magyar álláspont, amely szerint Ma­gyarország egyenjogúságát semmiféle más kérdéssel nem lehet junkuióba hozni és fel­tételekhez kötni, mert ez a kérdés nem le­het semmiféle alku tárgya. Rendszerint jól értesült helyen úgy tudják, hogy a kérdés­ben nem lesz nehéz megegyezést létrehozni.

Next