Kis Ujság, 1947. november (1. évfolyam, 108-132. szám)
1947-11-23 / 126. szám
JIM,‘ Képes eléklet m Hadifogoly-névsor ^ra 4Q HUé,Vasárnap, 1947 november 23 A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt központi lapja Főszerkesztő: Dobi István — Felelős szerkesztő: Antalffy Gyula Egy kilogram robbanóanyag egy bérház pincéjében Kétszáznyolcvan kisparaszt vetőmag pere Hajdúhadházon Visinszkij újabb éles támadása Amerika ellen Marshall Londonba érkezett, Molotovot hétfőre várják — A külügyminiszterhelyettesek nem tudnak megegyezni — Leon Blum miniszterelnökségéhez nem járult hozzá a francia nemzetgyűlés \ külügyminiszterhelyettesek pénteki londoni ülésükön sem tudtak megegyezni a külügyminiszterek kedden kezdődő értekezletének napirendtervezete dolgában. A külügyminiszterhelyettesek ma délután újból összeülnek és azt remélik, hogy talán kikerülhetnek abból a zsákutcából, amelybe kerültek, ha elfogadják a francia, angol, amerikai, másfelől pedig a szovjet indítványokat egyetlen jelentéstervezetbe összefoglaló francia javaslatot. Marshall amerikai külügyminiszter pénteken repülőgépen megérkezett Londonba, ahol kijelentette az újságíróknak, hogy a külügyminiszteri értekezlet kilátásait illetőleg nem pesszimista, de nem is optimista. Azért jött Londonba — mondotta — hogy minden tőle telhetőt tegyen a Németország ügyében megvaló megegyezés érdekében. Molotov szovjet külügyminisztert és a francia külügyminisztert hétfőre várják Londonba. Előreláthatólag a szovjet küldöttség lesz a legnagyobb és több mint százötven tagból áll majd. Londonba várják az értekezletre Gruber osztrák külügyminisztert is. Benin brit külügyminiszter mellett németországi szakértők lesznek az értekezleten. Londonban általában inkább borúlátóan ítélik meg az ötödik külügyminiszteri értekezlet sikerének esélyeit. Szovjet vádak a nyugati hatalmak ellen Az Egyesült Nemzetek közgyűlésének pénteki ülésén Visinszkij szovjet delegátus hosszabb beszédet mondott. Megállapította, hogy a külpolitikai ellentétek összeütközése most már leplezetlen. A jövő dönti majd el, mi következik ezután: együttműködés, vagy pedig teljes széjjelválás, ami halálos csapás volna a világra. Visinszkij ezután utalt a politikai bizottságnak a vétójog felülvizsgálásának döntésére és hangsúlyozta, a Szovjetúnió arra sem hajlandó, hogy a vétójog bármilyen formában történő módosítását egyáltalán fontolára vegye. A teljes vétójog nélkül lehetetlenné válnék a nagyhatalmak együttműködése. Visinszkij ezután kapcsolatba hozta Truman elgondolásait és Marshall programját a vétójog problémájával és kijelentette, hogy ennek is az a végső célja, hogy az Egyesült Államokat a világ gazdasági diktátorává tegye. Ez a lépés az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapelveibe ütközik és megvalósítása a szervezet elpusztítására vezetne. Az Egyesült Államoknak semmi joguk sincs arra, hogy ők határozzák meg, mi a demokrácia — folytatta Visinszkij. A Szovjetunió már belefáradt abba az unos-untalan hangoztatott ismételgetésbe, hogy kizárólag a nyugati demokrácia az igazi demokrácia. Beszéde végén Visinszkij rámutatott arra, hogy a Marshall-program még nem mutatkozott meg teljes nagyságában, majd így fejezte be beszédét: ,, Figyelmeztetem az áldozatokat: Shinock igényt tart még aő egy font húsára“ Az Egyesült Nemzetek közgyűlése egyébként 38 szavazattal 6 ellenében úgy döntött, hogy a vétókérdést a kisközgyűlés elé utalja. A közgyűlés helyt adott annak a kívánságnak is, hogy az öt nagyhatalom egymás között tanácskozzék a kérdésről. A németországi Szövetséges Ellenőrző Tanácsnak a londoni értekezlet előtt tartott utolsó ülésén is a nyugati hatalmak elleni támadás hangzott el szovjet részről. Szokolovszki tábornok, a Szovjetunió kiküldötte azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, Nagybritanniát és Franciaországot, hogy ismételten megszegték a potsdami egyezményt, valamint a többi négyhatalmi megállapodást. _ — y Azzal vádolta a nyugati hatalmakat, hogy Németország megszállási övezeteiben nem hajtották végre nácítlanítást a demilitarizálást, és a németországi sajtóban szovjetellenes és háborús uszítást folytatnak. A brit kiküldött válaszában visszautasította a vádakat és kijelentette, hogy azok a vult vádak, amelyeket már számtalanszor megcáfoltak. Még nem oldódott meg a francia válság A francia nemzetgyűlés péntek délutáni ülésén Leon Blum ismertette programját. Rámutatott arra, hogy a helyzet súlyos, a köztársaság és a polgári szabadság veszélyben van. Franciaországot kellős veszély fenyegeti: egyrészt a nemzetközi kommunizmus nyíltan hadat üzent a francia demokráciának, másrészt a de Gaulle-párt meg akarja szüntetni a nemzeti szuverenitás alapvető jogait. A köztársasági elemek összefogását sürgette. Ismertette ezután belpolitikai programját, majd külpolitikai térre áttérve rámutatott, hogy Franciaország küldetése a harmadik nemzetközi erő megszervezése a nézeteltérések elsimítására és a gyanakvás megszüntetésére. Ezután a különböző pártok szónokai mondottak beszédet. Budos, aki a kommunista párt nevében hangoztatta, hogy nincs „harmadik erő“ sem nemzeti, sem nemzetközi vonalon. Csak imperialisták és nemimperialisták vannak. Élesen támadta Blum tervezett politikáját. Blum válasza után szavazásra került a sor, amelynek során nem kapta meg a többséget. Az alkotmány értelmében Blumnak 309 szavazatra lett volna szüksége miniszterelnöki megbízatására, azonban csak 300 szavazatot kapott, míg 277 képviselő ellene szavazott. A nemzetgyűlés ülése után Vincent Auriol köztársasági elnök éjfélkor újból megkezdte tanácskozásait a pártvezérekkel az új kormány megalakításáról. Elsőnek Schuman radikálispárti volt pénzügyminisztert fogadta, majd éjszaka kettőkor abbahagyta tanácskozásait. Ma délelőtt a köztársasági elnök Freynaud volt miniszterelnököt és a De Gaulle-párt egyik vezetőjét fogadja. Azt remélik, hogy még ma délelőtt kijelölik az új miniszterelnököt. Fokozza a nemzetgyűlésen a nehézségeket az, hogy az MRP két tagját kizárják a pártból, miután csatlakoztak De Gaulle mozgalmához, mire tiltakozásul a pártnak még hét képviselője kilépett A sztrájkhelyzet is súlyosbodott Franciaországban. .A marseillei vasutassztrájk átterjedt Paris külvárosaira és már általános vasutassztrájk fenyeget. A kikötői és dokkmunkások hétfőre általános sztrájkot hirdettek. Bombák robbantak Rómában Szombatra virradó éjszaka két bomba robbant Rómában. Ismeretlen tettesek bombákat dobtak a kereszténydemokrata párt és a qualanquisták római helyiségére. A bombák mindenütt komoly pusztítást végeztek. Az összetűzések is tovább folytatódnak az ország különböző részeiben. De Gasperi miniszterelnök pénteken hosszasan tanácskozott a carabinieri vezetőjével a sztrájkhelyzetre vonatkozólag. Az olasz nemzetgyűlés pénteken viharos ülésen kezdte meg a vitát a baloldali pártoknak a fasiszták és monarchisták elleni akciót követelő javaslata felett. A baloldali képviselők viharos ellenzéssel fogadták a kereszténydemokrata párt szónokának azt a kijelentését, hogy ezt az akciót minden olyan mozgalommal szemben alkalmazni kell, amely erőszakkal akarja megbuktatni az olasz kormányt. Az olasz baloldali pártok egyébként a választásokon valószínűleg közös listán indulnak. Az osztrák munkásság a Schilling-reform ellen Ausztria minden részéből jelentések érkeztek, hogy a munkásszervetzetek pénteken tiltakoztak a bankjegyreform ellen. Az osztrák kommunista párt központi bizottsága felhívta tagjait, tiltakozzanak „az osztrák nép brutális kifosztása ellen“. A párt tömegtiltakozásokat tervez „a külföldi politikának Ausztriában való érvényre jutása ellen“. Több helyen sztrájkok törtek ki. A belügyminiszter rendelkezése szerint mindazok, akik a schillinget nem hajlandók fizetési eszközként elfogadni, öt évig terjedhető büntetésre ítélhetik. Nagy események sorokban Az amerikai szenátus köztársasági pártja elhatározta, hogy az 597 milliós szükségsegélyről szóló törvényt szerdán estig letárgyalják. Truman elnök pénteki sajtóértekezletén kijelentette, hogy a Szovjetúnió ez év első kilenc hónapjában 11,1.700.000 dollár értékű árut vásárolt az Egyesült Államokban és nem látja okát annak, miért szüntetnék be a nehézgépek és mezőgazdasági felszerelés oroszországi bevitelét. Az új szlovák megbízotti testület tagjai letették az esküt. Az Egyesült Nemzetek Balkánbizottsága pénteken Párisban tanácskozott és elhatározta, azonnal átteszi működésének színhelyét Szalonikibe. Az Egyesült Nemzetek palesztinai albizottságának pénteki ülésén módosító tervet terjesztettek elő, amely továbbra is fenntartja Palesztinának zsidó és arab államra való elosztásának tervét. A holland külügyminiszter beszédet mondott, amelyben állást foglalt egy európai államszövetség ellen László Ferenc LONDON ELŐTT Magyarország nem közvetlen témája a küszöbön álló londoni konferenciának, amely kizárólag a német és osztrák kérdések rendezésével foglalkozik, de ha szerencsére témája nem is vagyunk ennek az értekezletnek, érdekeltjei annál inkább és érdekeltségünk semmivel sem kisebb, mint bármelyik más európai államé, a napirenden szereplő Németországot és Ausztriát beleértve. Mint mindenki, mi is világosan látjuk, hogy ezen a konferencián dől el Európa sorsa és lévén ennek az Európának szerves része, jó sorsunkat, vagy balszerencsénket nem lehet, nem is igyekszünk elválasztani a kontinensétől Félreértés ne essék: balszerencse alatt nem a háborút értjük. Ez a konferencia — bármilyen sorsdöntő is — nem háború és béke között fog választani, hanem „csak“ valódi és látszólagos béke, egységes, vagy megosztott világ között, ami — sajnos — majdnem olyan tragikus választási éspedig mindkét oldal, de mindenekelőtt a kis nemzetek számára. És ha ezen a konferencián érdekeltek, súlyosan érdekeltek vagyunk, akkor többé-kevésbé kötelességünk a magunk álláspontját a konferenciával és várható eredményeivel kapcsolatban leszögezni, annál is inkább, mert hallgatással a problémát megkerülni amúgy sem lehet. Ez az állásfoglalás nem olyan egyszerű, mint amilyen közvetlenül a háború befejezése után volt, a világon közben történt egy és más és az a tétel, amelyet annak idején még könnyű volt megformulázni: egyforma barátság valamennyi nagyhatalommal — ma már csak üres frázisnak tűnik. A helyzet most sokkal többet követel ettől az országtól, csak úgy, mint a többitől; meg kell határoznunk, sőt világosan kifejezésre kell juttatnunk a magunk álláspontját, még akkor is, ha az nem mindenütt találkozik majd méltánylással. Nem mintha egy fegyvertelen és gyenge kis nép számára nem az volna magától értetődő álláspont, hogy minden nagyhatalommal egyformán kíván jó barátságot fenntartani, ez nemcsak természetes álláspont volna, hanem természetes érdek is. A jámbor óhaj azonban nem elég, ennek teljesüléséhez szükség volna a nagyhatalmak zavartalan együttműködésére, amelytől egyelőre messzebb vagyunk, mint bármikor a háború óta. A helyzetet reálisan kell mérlegelnünk és a londoni konferenciától a legjobb esetben is csak valamiféle részmegoldást várhatunk, amely majd időnyereséget és ezzel egyben újabb eshetőséget jelent a jövőbeni, kétségtelenül bekövetkező megegyezésre, ami fájdalmas és sovány vigasz különösen azoknak, akik hittek az „egy a világ“ eszméjében, akik a háború győztes befejezésétől egy újjászületett egységes, virágzó Európa megteremtését várták. Mégis: ezekben a nehéz időkben túl kell tennünk magunkat a csalódásokon, tudomásul kell vennünk a valóságot és ennek alapján kell helyzetünket újból felmérnünk, tennivalóinkat meghatároznunk. A jobb jövőbe vetett hiten kívül azonban ma a realitás mindössze annyi, hogy számolnunk kell Európának legalábbis ideiglenes és előre meg nem határozható mértékű kettéválásával. Hogy ez a kettéválás milyen lesz, hogy milyen gazdasági és kulturális együttműködés képzelhető el majd Kelet és Nyugat között, hogy milyen lesz az egyes európai országok viszonya egymáshoz, azt előre megjósolni lehetetlen. De ha ennek a megoszlásnak mértéke és hatásai sok területen vitásak is lehetnek, egy síkon — és ez könnyen felismerhető igazság — még vita sem képzelhető el, hogy ez a kettéválás területileg hogyan fog alakulni — éspedig elsősorban a bennünket legjobban érdeklő magyar vonatkozásban — az nyilvánvaló mindenki előtt, aki csak egyszer is látta a háború utáni Európa térképét. És minden más érvtől eltekintve, teljesen függetlenül attól, hogy milyen kapcsolatok maradnak meg a két oldal között, teljesen függetlenül a nagyhatalmak jövőbeni politikájától. Magyarország elhelyezkedését és politikai állásfoglalását földrajzi helyzete már egymagában is ellentmondást nem tűrő határozottsággal állapítja meg. Ez a tétel pedig, amelynek semmi köze ideológiához, társadalmi és gazdasági rendhez, belpolitikához, éppen olyan világos igazság mint amennyire világos az is, hogy például Kanadának és Mexikónál szükségszerűen együtt kell működniök az Egyesült Államokkal, azaz egyszerű oknál fogva, mert egymásgzemen élnek. De a földrajzi helyzet kényszerén túl, vannak egyéb, nem kényszerű szempontok is, amelyek meghatározzák állásfoglalásunkat. Magyarországnak alapvető exisztenciális érdeke a béke és ennek az érdeknek minden mást alá kel rendelnie. Legutóbb egyik egyházi vezetőnk mondotta, hogy a magyarságnak a fennmaradás politikáját kel folytatnia, ennek a politikának pedig nyilvánvalóan alapfeltétele a béke És ha vannak olyanok az országban akik ezt nem értik meg, akik nem csak gondolnak a háborúra, hanem attól egyenesen sorsuk jobbrafordulását várják, ezeket emlékeztetnünk kell Shaw bölcs megállapítására amely szerint „a háborúk mindig elérnek valamit, de sohasem azt, ami elindítóik elérni akartak“. Ez az igazság különösen azokra áll, akik nálunk — a nyugati helyzetet teljesen félreismerve — a háborúról csak beszélnek, de annak valóságos következményeire nem is gondolnak, min ahogy nem gondoltak 1914-ben 1939-ben sem. Ezekről mondotta az egyik szomszédos állam vezetője a napokban, hogy „azok, akik a háborút kívánják, voltaképen első áldozatai lennének ennek a háborúnak“, amihez hozzátehetjük, hogy első, de nem utolsó áldozatai. Nem szívesen firtatjuk ennek kérdésnek külpolitikai összefüggései! Nekünk nincsen módunk a nagyhatalmak vitájában, amely fejünk felől zajlik, politikai, vagy gazdasági eszközökkel alátámasztani álláspontunka és érdekeinket, egyetlen fegyverünk a érvelés és ebben a roppant feszültségben ez vajmi kevés. Mi megértjük ha a nagyhatalmak következetes , egységes, minden területen egysége politikát folytatnak egymással szemben és megértjük azt is, ha egy kedvezőtlen ponton fekvő kis országnál ettől szükségszerűen szenvednie kel! De nekünk elsősorban mégis csak magunk dolga fontos és azt kell látnunk, hogy ebben a nyílzáporban amely a nagyhatalmak páncélját az is sérti, a mi belső rendünk veszélyt kerül. Sajnálatos, hogy a világpiacokról nem kapunk elég gyapotot és ma nyersanyagot, amelyet iparunk feldolgozhatna, nagyon jól tudjuk, hogy fizetési mérlegünk megbillent egyensúlyát nemigen tudjuk politikusal exportjával helyrebillenteni, de ennek a fonák helyzetnek csak részben vagyunk mi, exportőrök az okai miután az ilyen tranzakciók lebonyolításához nyilvánvalóan importőr is kell. Nap mint nap halljuk az új emigráció hangját, amely szerint a magyar helyzetet csak fegyveres beavatkozással lehet megoldani, holott az igazság az hogy mindenképen inkább lehet, csaj így nem. Mégis, az ilyen hangok nem csak a kialakulóban levő és kétség* >