Kis Ujság, 1948. május (2. évfolyam, 101-122. szám)
1948-05-01 / 101. szám
Épülnek a tiszai árvíz által elpusztított falvak Új élet sarjad Szatmárban és Berekben a romokon Gulács, április 30 (A Kis Újság kiküldőit munkatársa jelenti.) A felső Tisza mentén ismét zöld már a határ. . beregi tenger rég leapadt, csak nyomai látszanak még a pusztító vízözönnek. Amikor január első napjaiban erre jártunk csónakon, vigasztalan képet mutatott a messzi tiszai táj. A világ egyik legzabolátlanabbfolyóját azóta sikerült megint visszaszorítatni a töltések közé, duzzasztóművekkel rohanásában megfékezni. Gyengébbek erre a vetései, mint az ország más tájain, de mégis igéz kenyeret a föld, amelyet most már nem a kiöntött Tisza, hanem a csöndes, magános, parasztemberek verejtéke áztat. — Több, mint 700 lakóház és gazdasági épület rongálódott meg, öt lakóház pedig teljesen sárrá olvadt Beregben és Szatmárhgyi — mondja Szabó István főispán. Az árvízsújtotta falvakban még mindig szomorú a kép, az összeroskadt házak romjait nem sikerült ezideig eltakrítani. Első a határ, tavasszal szántani, vetni kellett, a ház csak másodrendű kérdés. Akik befejezték a fontosabb mezei munkák már megkezdték az építkezést. Darvas József építés- és közmunkaügyi miniszter, aki még január 5-én, a harmadik árhullám letörése alkalmával itt járt, látogatása után felállította Fehérgyarmaton az árvízi kirendeltséget s lehetővé tette, hogy a Gazdasági Főtanács által juttatott egymillió forint gyorssegéllyel megkezdődjék a legsürgősebb hely realitási munka a községekben. — A sérült házak alátámasztása, aláfalazása még Nagyszombatra befejeződött s Húsvét után megkezdődött az első házak építése. Tiszakóród, Tiszabecs és Gulács községekben 10—10 ház van jelenleg épülőtérben — válaszol kérdésünkre az építésügyi minisztérium egyik építészmér- nöke, akivel Gulácson találkozunk. Megkérdezzük tőle: — Menni a gyűjtés eredménye" Októberre felépül minden ház — A mai napig tudomásom szerint 6 millió 100 ezer forintot adott a magyar társadalom az árvízkárosultak megsegítésére. Ebből részben segélyt, részben pedig kölcsönt kapnak a károsultak .A legmagasabb összeg — méltánylást érdemlő esetektől eltekintve — 0000 forint. Ezt a házépítéssel megbízott Országos Házépítő Szövetkezet részben anyagban, részben pedig pénzben juttatna. Az építésügyi minisztérium üzembe helyeztette az összes környékbeli téglagyárakat, ellátta őket szénnel és a tégla égetése nagy iramban folyik. (11óber 1-ig minden elpusztult ház helyén, ott áll már készen a új ház. A rászorulók államkölcsönt is kaphatnak négyszáalékos kamat mellett, a kölcsönt 5—15 éven belül kell viszszafizetni. — Kik döntik el a jogosultságot ilyen kölcsönökre? — Az ötös építésügyi bizottságok, ezeknek a döntését azonban az OHÉSz miniszteri biztosa hagyja jóvá. — Gergelyiugornya kivételével minden községben hallottunk panaszt amely szerint az anyagkiutalás körül protekció érvényesül. A szomszéd községben, Jándon például Kaposi Lászlóné, egy hadifogolyfeleség lelt panaszt, mert elvették tőle a korábban kiutalt meszet, holott egyike a legsúlyosabban károsultaknak. Ez azért fordulhatott elő, mert a tavaszi munkák miatt csak most alakították meg a közös bizottságokat, kivéve Gergelyiugornyát, ahol igazán példás fegyelmezettségről teltek tanúságot az emberek A most megalakult bizottságok már megkapták az építésügyi minisztérium „ütemtervét“, amelyhez szigorúanártják magukat ők is, de mi is, akik az építkezéseket irányítjuk Június 30-ra fejezzük be a föl adást, a tetőfedést, vakolást, festést, üvegezést és meszelést pedig augusztus 15-én fejezzük be s ősszel már új házaikban laknak a károsultak. A házakat október 15-én adják át majd ünnepélyes keretek között. Lázas munka Az utakon tervergépkocsik közlekednek, hordják a téglát meszet, cserepet a községekbe. A faanyag csak később érkezik. Lázas munka folyik Tivadarban, ahol a gátszakadás neigen már erős jászolgát védi a beregi falvakat a Tiszától, a kubikosok azonban tovább dolgozna, magasítják a gátkoronát. A község a felbolygatni hangyabolyhoz hasonlít ezen a tavaszi délutánon. — Most várjuk Budapestről a szakértő mérnökök a, akik majd eldöntik a község sorsát. Megállapítják a helyszínen, ki kell , üríteni a községet vagy sem. A mérnökök ugyanis azt mondják, rossz helyen építkeztek dédapáink, túl közel a Tisza, szűk az árterület, a töltés vonnala hurokszerű. Ki akarják egyenesíteni a gátat s így valószínű, hogy más helyen kell majd felépítenünk a községet — mondja Kovács Kálmán gazda. A hírnek nem nagyon örülnek. Nehezen tudnának megválni a régi udvartól, a régi bártól, de majd csak megértik, hogy minden intézkedés az ő érdekükben történik. A napos tiszai táj megmaradt csendes öreg házai alatt reménykedve élnek a parasztok. Tuják, hogy a pilléradományok, no meg két acélkemény karjuk segítségéül őszre, ame a gyümölcs is beérik, felépülnek mint a házak, amelyeket a háragró Tisza döntött romokba. Merly István A kereskedelmi minisztérium rendelkezése az új iparjogosítványokról A kereskedelmi és szövetkezeti miniszter utasította az elsőfokú iparhatóságokat, hogy a minisztérium által elbírált iparrevíziós kérelmekről soronkívül értesítsék a kereskedőket és haladéktalanul állítsák ki részükre az iparjogosítvány kereskedők a kiértesítéstől számított harminc nap alatt kötelesek befizetni az új iparjogosítvány kiállítási díját. Azok, akik ilyen kiértesítést már kaptak, májusokig minden külön felhívás nélkül tartoznak■ befizetni a kiállítási díj összegét. A nemesfém-, drágakő- és ékszerkereskedők az eddigi díjak helyett az 1947. évre kivetett együttes kereseti és jövedelmi adó, illetőleg társulati adójuk kéthavi összegét, az arany-, ezüstműves, ékszerörvös vagy órásipar gyakorlására jogosító iparigazolvánnyal rendelkező kereskedők pedig az említett -adójuk egyhavi összegét, de minden esetben legalább 100 forintot kötelesek befizeti Az a kereskedő, aki az említett határidőig befizetési kötelezettségének nem tesz eleget, az iparjogosítványát helyettesítő iparrevíziós kérdőív számúszelvényét az elsőfokú iparhatósághoz visszaszolgáltatni köteles és őt úgy kell tekinteni, mintha részére a minisztérium a kereskedés folytatását nem engedélyezte volna Az ilyen kereskedőnek üzleti tevékenységét be kell szüntetni, üzlethelyiségét pedig igénybe kell venni. Monstre razzia volt 7,95 előállítással Tegnapról mára virradó éjszaka hatalmas arányú razziát rendezett a főkapitányság a kerületi kapitányságok bevonásával a főváros egész let idején. A razziát a szokásos negyedévenkénti ellenőrző razzia előtt tartották meg és — tekintettel a május elsejei hatalmas tömegmegmozdulásra — elsősorban a zsebtolvajokat és betörőket „részesítették figyelembe.“ A razzia során a város valamennyi pályaudvarát, romházát, sőt a ligetet és a város többi parkját is átvizsgálták, ugyanakkor igazoltatták a zugszállodák lakóit, nyilvános helyiségek vendégeit, sőt egyes kenderekben az utcai járókelőket is Az óriási arányú razzián 195 előállítás történt, közöttük 118 nő, 72 férfi és 5 fiatalkorú. Az előállítottak kihallgatása folyamatban van Május 1-től megszűnnek a textilutalványok A vásárláshoz elegendő a vevő vásárlási igazolványa • Nagymennyiségű közérdekű nyári textilcikk kerül forgalomba Nagyfontosságú változás következik be május 1-én a textil detail - forgalomban Az intézkedések azt a célt szolgálják, hogy a kereskedelem minél szabadabb keretek között bonyolódjék le és a fogyasztók minél könnyebben és olcsóbban juttassanak nyári és egyéb szezon-textilcikkekhez. Május elsejétől kezdve megszűnnek a különféle tetrtilutalványok, így a karácsonyi textilutalványok és a fogyasztói textilutalványok, valamint a kiskereskedői sorozat jeggel is, amelyekkel a kiskereskedelem vásárolt a nagykereskedelemtől, vagy a gyártól. A textilcikkek eladása a jövőben úgy történik hogy a kereskedő beírja a vételt a fogyasztó vásárlási könyvébe és ugyanakkor aláíratja a vevővel az eladásról vezetett összesítő jegyzéket Ez az egész művelet az eladásnál. A kereskedő az összesített jegyzéket a TEKOSz-hoz küldi, amely azokat átrevidiálja, lebélyegzi és ezután a kereskedő ott szerezheti be szükségletét, ahol akarja, bármely gyárnál vagy nagykereskedőnél. Mindezen intézkedések következtében lényegesen megkönnyebbül és meggyorsul mind a textilüzletek forgalma, mind a kiskereskedők árubeszerzése A tavaszi szezon beköszöntével az Államosított textilgyárak különösen közérdekű, előírt áruanyagokból,igen sok hasznos textilcikket szállítottak máris a kiskereskedőknek így sok színes kartonanyagot, fehérnemű árut, strand- és fürdőruhacikkestet, pongyolaanyagot. A szabad forgalomban szereplő cikkek közül főleg selymeket szállítottak nagyob mennyiségben és egyre szebb mintákban a kereskedőkhöz az államosított gyárak Egyébként a kereskedelem által forgalomba hozott típus és közérdekű, illetve szabadáru mennyiségek aránya is megváltozik . Eddig a forgalomba került textiláruknak körülbelül 10 százaléka típuscikl, volt, a többi közérdekű és szabmiáru. Május 1-től a típus-árucikkek forgaloma 15 százalék les, míg 20 százalékban közérdekű és szabad telhikleket kap a kiskereskedelem Ennek a változásnak az oka az ,ogy a közérdekű és szabadáru textilforgalom után fizetendő 20 százalékos nyersanyag behozatali illeték az eddigi típusáru-mennyiség forgalma mellet a fennálló importveszteséget nem fedezte FTC-pálya IX, Üllői út 129 Május 2-án, vasárnap d. u. fél 6 órakor BÉCS-BUDAPEST válogatott mérkőzés. Előtte fél 4 órakor BLASZ ifj. -NYUGAt ifj. válogatott mérkőzés. Ankarában havazik Ankara, április 30 A török fővárosból érkező jelentések szerint, csütörtökön egész máy havaz s a város és környékét vastag hótakarís borítja Az egész országot hideghullám ára.-t tolta el. t.Vk) MEGKEZDIK a százszázalékos hadirokkantak felülvizsgálását A Kis Újság megírta, hogy a Gazdasági Főtanács döntése alapján a hadigondozás ügyét központosították és megszervezték a Hadigondozó Hivatalt, amely a népjóléti miniszter felügyelete alatt működik. Mint értesülünk, az új hivatal már dolgozik és május 1-től kezdve Budapesten felülvizsgálja a százszázalékos hadirokkantak ügyét Június 1-től kezdve Budapest környékének és Test megye területének hadirokkant ügyeit vizsgálja felül az új hadigondozó hivatal, amely november 1-ig az ország egész területén átveszi a százszázalékos hadirokkantak ügyét. A népjóléti minisztérium a munka lebonyolítására megfelelő számú tisztviselőt rendelt ki. A hadigondozással kapcsolatos ügyek átszervezése a hadigondozottak érdekeinek szem előtt tartásával nagy erővel megindult Halálra ítélték a szép Valériát, a gyilkos női ördögöt Bécsből jelenti az Europa Report. Napokon át ostrom alatt tartotta a közönség a törvényszék nagytermét, ahol Valeria Mieskovsky bűnperét tárgyalták A fiatal nő, akit barátnői női ördögnek neveztek, tízszeri kísérlet után méreggel ölte meg barátnője férjét, Karl Heint. Olyan kényes részletek kerültek tárgyalásra, hogy a bíróság több ízben kizárta a nyilvánosságot. A szép Valéria elmondotta, hogy bensőséges viszonyban volt áldozata feleségével is, de volt közös barátnőjük is. Karl Heinnek hosszú időn át volt barátnője ..Lelki gyötrelmet okozott nekem — vallotta —, hogy a feleségét is szeretem. Végül is a gyilkosság mellett döntöttem“. A törvényszék Valerie Mieskovskyt kötélábán halálra délte Anyját bűnrészesség címén két és félévi súlyos flörtönte, az áldozat feleségét pedig fajtalanságért egyévi börtönre ítélték. A Ház elfogadta a szövetkezetek államosítására vonatkozó kisgazdapárti módosító javaslatot Az országgyűlés csütörtökön úgy általánosságban, mint részleteiben megszavazta az államosítási javaslatot, amely ellen csak a Demokrata Néppárt és a Soldachta Párt szavazott. Az általános vita végén Szakasíts Árpád miniszterelnökhelyettes, ideiglenes iparügyi miniszter szólalt fel beszédében megállapította, hogy talán még soha olyan egyértelmű lelkesedés törvényjavaslatot nem kíséri mint ezt a javaslatot Magyarország. — mondta Szakasits Árpád. — ma Európa ama kevés országa közé tartozik, ahol a rend, nyugalom, fűzfonság található ahol lelkes, komoly reményekre jogosító alkotó munka folyik, ahol a munkások, parasztok és értelmiségiek tudják, hogy miért dolgoznak Egyre nagyobb tömegek ismerik el a magyar gazdasági politika helyes voltát. Új rendet teremtettünk a politikában, új rendszert a gazdasági életben. Megteremtettük a munkásegységet és most már az egész magyar nép s-zoros politikai egységét, és megteremte tőlük a magyar népgazdálkodás egységét is. — Azt kérdezik tőlünk hogy hol áll meg az államosítás? Azt feleljük: a dolgozó milliói létérdekének határán! Ez persze nagyon is Általános megjelölés volna ezért hozzáteszem, hogy ezen a határon belül van a paraszt földje, a kisemberek műhelye, hallja azok az üzemek, amelyeknek államosítása értelmetlen és használódan. Eszünk ágában sincs a munkával szerzett, a létfenntartó munka folytatásához szükséges kistermelő eszközöi államosítása. Csak azt vesszük az állam birtokába, ami az államot, a nép demokratikus közösségét megilleti és ezt is úgy veszszük el, hog érintetlenül hagyjuk a kártalanítás elvét. Lzakasi Árpád végül kijelentette, hogy a munkásvezetők kitűnően beváltak és hangsúlyozta, hogy a törvény lehetőséget nyújt arra, hogy esetleges tévedéseket és hibákat kiküszöböljenek A javaslat részletes vitája nem sokáig tartott. Ennek során a Ház elfogadta Csejkey Ernő módosító javaslatát arra vonatkozólag, hogy szövetkezetet csak akkor lehet államosítani, ha az illetékes miniszter előterjesztésére a kormány hozzájárul az államosításhoz. A Ház legközelebbi ülését május 4-ikén, kedden délelőtt 10 órakor tartja, amikor is a belügyminiszter törvényjavaslata kerül napirendre, amely arról szól, hogy külföldön tartózkodó magyarokat, akik a kormány felhívására nem térnek vissza, magyar állampolgárságuktól meg lehet fosztani és vagyonukat el lehet kobozni. Vádiratot adtak ki egy hullafosztogató bűnszövetkezet ellen Múlt év őszén botrányos üzelmeket leplezett le a rendőrség Ismeretes, hogy a Váci utcában egy bérház felső emeletei leomlottak , szerencsetlenségnek több halálos áldozata volt. Hullaszállító kocsik a Bonctani Intézetbe szállították a szerencsétlenség áldozatait Kident hogy útközben ismeretlen tettesek a holttesteket levetkőztették és kifosztották. A tettesek csakhamar kézrekerültek Letartóztatták Tompos Lászlót, Molnár Istvánt, Szabó Ernőt, Bászli Istvánt, Buissi Józsefet és Hádelberger Lajost, akik a hullaszállításukkal foglalkoztak. Kihallgatásuk során újabb megdöbbentő beismerő vallomások hangzottak el Kiderült, hogy Tompos és társai más hasonló bűncselekmények sorozatát is elkövették és gyalázatos tevékenységüket már huzamosabb idő óta folytatták A szerencsétlenségek áldozatait sorra fosztogatták Beismertek olyan eseteket is, amikor a ravatalozóban követték el lopásaikat. A felravatalozott holttestekről leszedtek minden értékesebb holmi, azokat maguk között szétosztották és értékesítették Az államügyészség most fejezte be a hullarablással gyanúsított kegyeletsértő emberek elleni nyomozást és folytatólagosan elkövetett lopás bűntette címén vádiratot adott ki ellenük. A törvényszék Vodolla-tanácsa a napokban kezdi tárgyalni Tompos és társai bűnügyét. A GF fontos új határozatai Kris Zoltán, a Gazdasági Főtanács főtitkára a Főtanács mai határozatairól a következőket mondotta: A NIK a közelmúltban megszültette a deficitjét Most sor kerül arra, hogy a másik nagy állami vállalatot, a MÁSZ-t is szanáljuk A MASZ is követi a NIK példáját és jövedelmet biztosít az államnak. A Gazdasági Főtanács minden anyagi segítséget megad azoknak az iparválalatoknak, amely kukorica szárból, szalmából, nádból félcellulöző gyártási kísérleteket folytatnak (Perő miniszter javaslatára a MÁV újabb to gőzmozdonyt szerez be Az állami hivatalok és hatóságok alkalmazottainak öthónapi részletfizetésre szenet adnak A mezőgazda-lakosság rétegeinek kérelmére a Főtanács engedélyt adott, hogy vásárokat vasárnap is tarthassanak. Szombat, 1948 május 1 (3)