Kis Ujság, 1948. november (2. évfolyam, 253-276. szám)

1948-11-26 / 273. szám

Egy év alatt 2500 új traktor Hatásfokban a világ valamennyi traktorát felülmúlják a most készülő magyar traktorok A magyar mezőgazdaság korszerű­­sítése ma a legnagyobb nemzeti fel­adat. Ezt a célt szolgálja a földmű­velésügyi minisztérium és a Terv­hivatal egymást követő sok akciója, a szövetkezeti termelés kiszélesítése, elsősorban pedig a gépesítés. Nem vitás ugyanis, hogy elmaradottságun­kat a mezőgazdasági termelés tekin­tetében elsősorban a korszerű mező­­gazdasági gépek és eszközök hiánya okozta. Annak a ténynek, hogy a ma­gyar mezőgazdaság a terméseredmé­nyek tekintetében az európai államok között majdnem az utolsó helyen ál­lott mindezideig, elsősorban az volt az oka, hogy a magyar parasztságnak nem volt megfelelő eszköze a föld jó megmunkáláshoz és a mezőgaz­dasági növények megfelelő ápo­lásához. A második világháború előtt például alig hétezer traktor volt az ország­ban és csak minden 1100 holdra ju­tott egy-egy traktor, míg például a Szovjetunióban minden 220 holdra jut egy traktor. Új típusú traktorok készülnek A felszabadulás után nagyarányú munka indult meg a mezőgazdaság gépesítése terén. Az ország legkülön­bözőbb pontjain állítottak fel gép­állomásokat s ez a fejlődés elsősor­ban annak volt köszönhető, hogy a magyar gépipar nagy erővel fogott hozzá a traktorgyártáshoz. Az első tervévben havonta 140—150 traktort állítottunk elő s a kispesti Hofherr-gyár, amely ma már széria­gyártásban készíti a traktorokat, az 1949-es tervévre 2500 traktor gyártá­sát irányozta elő. Az országban működő traktorállo­mások már eddig is jelentős eredmé­nyeket értek el, felmerült azonban annak szükségessége, hogy a külön­féle típusú traktorok helyett egységes traktorokat állítson elő a magyar ipar, nemcsak a gyártást gyorsítja meg, hanem a traktorok gazdaságo­sabb kihasználását és az elromlott al­katrészek pótlását is könnyebben le­hetővé teszi. Éppen ezért a Tervhi­vatalban az ország legkiválóbb szak­értőiből traktorszerkesztő bizottság alakul abból a célból, hogy a­ magyar viszonyoknak legjob­ban megfelelő, szántásra és von­tatásra egyaránt alkalmas leg­modernebb traktortípus tervét elkészítse. A bizottság kétféle traktortípus gyártását javasolta. Az egyikfajta traktor egyhengeres, izzófejes, öblítő­hengeres nyersolajmotor lesz, amely jóval meghaladja, majd eddigi trak­toraink hatásfokát. Ezekből az új­fajta 45—50 lóerős nyersoljtrakto­­rokból 1949 nyarára elkészülnek az első darabok. Nagyjelentőségű újítások Egy másfajta traktortípus megszer­kesztésének munkálatai is javában folynak. Ez lényegesen nagyobb tel­­jesítményű lesz és kiküszöböli az egyhengeres traktor hátrányait, a hangos pöfögést és erős rázkódást. Ennek a kéthengeres, izzófejes trak­tortípusnak a tervei is rövidesen el­készülnek és a jövő ősszel már ezzel a traktorral szánhatnak gazdáink. Az újtípusú traktorok szántásra, vontatásra és más mezőgazdasági munkákra egyaránt alkalmazhatók, gazdaságosak és ami a legfontosabb: megfelelnek a táblás művelés min­den követelményének. Ez a két trak­tortípus olyan újításokkal rendelke­zik, amelyeknek révén hatásfokban felülmúlják a világ valamennyi traktorát, tehát exportlehetőségei is jelentősek. A traktorszerkesztők súlyt helyeznek arra, hogy az új traktoroknak lehető­leg minden alkatrésze hazai anyag­ból készül­jön és az eddig hasonló mezőgazdasági gépeknél olcsóbb le­gyen és emellett kevesebb üzem­anyaggal működjék. A jövőre elkészülő új traktorokat az állami mezőgazdasági gépállomá­sokon keresztül állítják a parasztság szolgálatába. Kereskedelmi forgalom­ba nem is bocsátják, hiszen a cél nem az, hogy csak egyesek, a leg­módosabbak jussanak traktohoz, ha­nem hogy a legszegényebb földműve­lők is részesülhessenek a gépnyúj­­totta nagy lehetőségekben. Állandó műsodszámok Budapest I. (549.5 m)1 . 38: Hajnali muzsika. 6.45: Reggeli torna. 7.80: Hírek músni­smertetés (Ünnep és vas. 8.00 kor). 7.20: Reggeli zene. közben Kaptár (Vasárnap és ünnep kap 7.03-kor.) 9.53: Az áttelepítés! kormány­biztosság közleményei. 10 Ofl: Hírek 12.00: Déli harangszd. hírek 14.00: Hírek 15.55: Műsorismertetés. 17.00: Hírek . 17.10: Szovjet napok — szov­jet emberek. 17.50: Hűek oroszul. 18.00: Hírek szerb nyelven. 26.06: Hírek sporthírek. 21.00: Hírek 22.00: Hírek. Mit hallunk o­lnap? 24.00: Hírek. 0.10: Hírek és krónika franciául 0.20: Hírek és krónika Budapest II. 1549.5. m.). 21.00: Hirek. Hétfő November 29. BUDAPEST L 6.30? Falurádió. 1. Milyen és mennyi silótakarmányt etessünk? 2. A tyúkok téli tojáshozamának fokozása. 3 Gazdakalendárium. 8.60*. Háztartási tanácsadó. 8.15: Heli zenés kalendárium. 9.1G: Siniczky László szalon­zenekara. 12.15: Indián népzene. Köz­reműködik: Máthé Jolán (ének), Kovács Barna (gitár) és Deme­ter Hedv­ig. 13.00: Te­rv­elési Híradó. 13.15:­­''Szlati muzsika. 14.15: Házi­ együttes. 15.00: Rádióiskola. 1. Az­­európai színjátszás fejlődése. 2. Az ismétlés a zenében. 3. Közös el­énségünk: a légy. . 16.00: Kalandozások a zene­történetben ..Puccini." Elő­adás hanglemezekkel. 16.40: Petőfi kora. A Gyé­mánt per. Előadás. 17.20: Szív küldi szívnek szívesen. 18.10: A „Harmónia" mű­vészegyüttes. 18.40: „A hajdúhadházi gyermekváros. ” Esemény­játék. 19.30: A Falu Hangja. 1. Élő könyvtár. Az ész az Isten, mely minket vezet. Összeállí­tás Berzsenyi Dániel költésze­téről. 2. Gergely bácsi meg­magyarázza ... 3. A dolgozó parasztság időszerű kérdései. 4. Mit tartsunk észben? 20.35: Magyar muzsika. 21.40: Jazzmuzsika. 22.10: Hangos Újság. 22-45: Mit hallunk holnap? 22.50: Hanglemezek. BUDAPEST­­. 17.60: Tánczene. 18.00: Operarészletek. 18.45: Miről írnak a paraszt­ság újságjai? 19.00: A rádió népiskolája. 1. Magyar nyelv és helyes­írás. 2. Számtan. 3. Miért szép? 19.36: Hangos Heti Sport­híradó. 19.45: Közellátási helyzet­kép. 20.00: Radics Jóska és ci­gányzenekara magyar nótákat muzsikál 26.30: A Rádió Szabadegye­teme. 1. Az októberi forrada­lom és nemzetközi hatása. 2. Az engedmények politikája és következményei. 21.15: Mi történik a világ­­gazdaságban? 21.30: Orgonaszámok. 21.55: Szórakoztató zene. Kedd November 30. BUDAPEST I. 6.30: Falurádió 1. Tavaszi vetéstervünkbe állítsuk be a magtermelést is. 2. Az állatok csontgyengeségének gyógyí­tása 3. Gazdakalendárium. 8.09: Szován legendája. Elő­adás. 8.20: Orosz hanglemezek. 9.00: Postászenekar. 12.15: Sulczer Gabriella zon­gorázik, , Ányos Irén énekel. Zongorán kísér Hajdú István. 13.00: Andris. Elbeszélés. 13.20: Házi­ együttes játszik. Iván Margit énekel. 1. Mozart: Török induló. 2. Liszt Ferenc: Ctalászfiú — dal (Iván). 3. Ravel: Habanera 4. de Fries Károly: Májusi szél — dal (Iván). 5. Bányai Aladár: Ta­rantella. 6. Szedői: Volt egy szép hős legény — dal (Iván). 7. Rodolphe Berger: Val se triste. 8. Kálmán Imre: Haj hó, dal a Csárdáskirálynő c. operettből (Iván). 9. Pack­er­­negg: Kis bécsi induló. 10. Hajdú Julia: Hervadó rózsa­szál. 14.15: Hanglemez. 14.30: A kispest-munkáste­lepi Dolgozó Ifjúság énekkara. 1. Friderici—Nádasdy: Baráti kör. 2 Dowland—Szabó Mik­lós: Drága perc. 3 Péter Jó­zsef: a) Lement 3 nap, b) Félre tőlem búbánat. 4. Rossa Ernő: Kikityomba. 5. Bárdos Lajos: Két népdalkórus. 6. Ádám Jenő: a) Elindultam szép hazámból, b) Általmen­­nék én a Tiszán. 7. Händel: ünnepi zsoltár (zenekari kísé­rettel). 15.00: Rádióiskola. 1. W­­a­­shington zászlaja. 2. Muzsikálj velünk! 3 Mesél a nép. 16.00: Aki először látta meg a bacillusokat. Eseményjáték. 16.39: Kopeczky Alajos orgo­nái 17.20: Szív küldi szívnek szívesen. 18.45: Világhiradó. 19.00: Hedy Gigler hegedül, Ernest Gruber énekel. 20.35: „Basti ’c." Rádiójáték. Ir.a: Karinthy Ferenc. Szemé­lyek: Jeanne de la Motte grófnő — Sulyok Mária; Rohan herceg, kardinális — Uray Tivadar; Vergennes, külügy­miniszter —■ Kemény László; Thiroux de Crosne, rendőr­főnök — Dávid Mihály; Oliva, széplány — Romvári Gertrud; Mmn. Campan udvarhölgy~ — Szilágyi Bea; Bochmer, éksze­rész — Szigeti Jenő; Rétaux de Villette, szélhámos — Dé­nes György; La Motte gróf, egy nyegle — Gács László; Cagliostro, egy nemes utazó — Olasz Lajos; Saint Jean, poroszló — Sugár Lajos; ír­nok — Máriás József. 21.50: Hanglemez. 22.25: Tölgyessy Julia és Solti Károly énekel. . Pertis Jenő cigányzenekara magyar nótákat muzsikál. 23.00: November hónap rá­diókrónikája. 23.45: Operakórusok. BUDAPEST II. 17.00: Tánczene. 18.00: Zenei élő újság. 18.15: Hangos Híradó. 16.30: Olinto Barbetti hege­dül. zongorán kíséri Kondor Linót 18.50: Hanglemez. I.ül: A Falu Hangja. 1. A boldog ember. Összeállítás Móricz Zsigmond „A boldog ember" c. regényéből. 2. A két újszülött: Dobozi Imre vi­dám jelenete. 19.30: Orosz művek. 20.30: A Rádió Szabadegye­teme. 1. A gyarmati kérdés: India és Pakisztán. 2. Tudo­mány és miszticizmus harca a filozófiában. Eszmék, egyéni­ségek, társadalom 21 15* Kíváncsi mikrofon. 21.30: Szív küldi szívnek szívesen. 22.30: Hanglemez. Szerda December 1. BUDAPEST I. 6.30: Falurádió. 1. Gazda­sági tanácsok december hóra. 2. Gazdakalendárium. 8.00: Az angolkór és meg­előzése. 8.15: Magyar operettrészle­­tek. 1. Buttykai, Ezüstsirály — egyveleg. 2. Huszk?.: Gül Baba — egyveleg. 3. Jacobi: Sy­bill — egyveleg. 9.6Ö: A Pedagógusok Zenei Tagozatának műsora. 1. For­ma és harmónia. 2. Régi zon­goramuzsika. 12.15: Benczi Gyula (Debre­cen) cigányzenekara , magyar nótákat muzsikál. 13.00: Ce­ntenáriumok a tu­dományban. 13.15: Asztali muzsika. 14.15: Szórakoztató zene. 15.00: Rádióiskola. 1. Euró­pai népek zenéje. 2. A beli­tván városa: Scarbantia. (Pan­nóniai séták.) 3. A csodaló. Jan Larry regénye nyomán. 16.00: Takács Gitta és Rózsa Nándor sanszonokat énekel. 16.40: Az olajos korsó. Egy ókori munkáslány története. 17.20: Hangos Újság film­­rejtvényének nyertesei. 17.25: A Vöröskereszt közle­ményei. 17.30: A Szakszervezeti Ta­nács műsora. 18.10: „Az acélt megedzik." Osztrovszkij regényéből rá­dióra alkalmazta Fráter La­jos. Személyek: Pável — Kár­páti Zoltán; Pavka — Fehér­egyházi Tibor; Galia — Deme­ter Hedvig; Tonya — Feleki Sári; Anya — Szende Mária; Zsukrij — Lengyel Vilmos; I. munkás — Basa György; II. munkás — Balázs János; Vik­tor — Horváth Tivadar; Be­szélő — Gáborjául Klára. 18­ 40: „Költők — muzsiku­sok." Közreműködik Nagyko­vácsi Ilona 19.40: A Falu Hangja. 1. A kisújszállási gépállomás trak­toroslányai. 2. Hallotta-e szom­széd? Mit tartsunk észben? 20.35: Lukács Pál mély­hegedűn játszik. Zongorán kí­sér Petri Endre. 2006: Heti szemle. 21.25: Könnyű dallamok. 21.45: Időszerű kérdések. 22.10: Hangos Újság. 22.40: Mit hallunk holnap? 22.45: Totóhírek. 22.50: Ja­zz muzsika. 23.39: Závodszky Zoltán éne­kel, zongorán kíséri Hajdú István. BUDAPEST H. 17.00: Tánczene. 18.00: Hangos Híradó. 18.30: „Színes muzsika." Közreműködik Kiss Ferenc (hegedű) és Vécsey Ernő (zon­gora). 19.00: A rádió népiskolája. 1. Orosz nyelv. 2. Földrajz. 3. Mit írnak az újságok? 19.30: „Szerelem, gyötre­lem." Losonczy Dezső népfel­dolgozásai. Közreműködik Bé­res Mária, Vattai Szabó Gyula (ének) és Oláh Kálmán ci­gányzenekara. 20.20: Hanglemez. 20.30: A Rádió Szabadegye­teme. 1. A művészet forra­dalma. 2. A júliusi és februári forradalom. 2015: Szív küldi szívnek szívesen. 22.00: Adásra minden rend­bejön. Hanglemezre vit. 22.30: Hanglemez. Csütörtök December 2. BUDAPEST I. 6.30: Falurádió. 1. Előkészü­letek désre. 2. Jobb törzste­­nyészeteket. 3. Gazdakalen­dárium. 6.45: Reggeli torna. 8.90: A tűztől a nagyfrek­venciás villamos konyháig. 8.15: Szalonzene. 8.30: A Szabadegyházak val­lásos félórája. 9.00: Bedő Mária hegedül. Hertelendi Fehér Pál énekel Reményi Vera zongorázik. 12.15: Magyar szerzők mű­vei. Házi­ együttes játszik, Ben­­cze Miklós énekel. 13.00: Harmadik út. Elbeszé­lés. 13.15: Asztali muzsika. 14.15: Magyar nóták. 1. Két csárdás: a) Hej édesanyám, b) Részeg vagyok. 2. Alpár Géza: Miért kerültél az utamba. 3. Fábián Ferenc József—Alpár Géza: a) Eresz alatt fecske­fészek, b) Zamatos a szőlő.­­ Kiss Manyi nótákat énekel. 5. Erőss Béla—Selymesi: Elme­gyek az életedből. 6. Kiss An­gyal Ernő: Cudar ez a világ. 7. Rudolfi Rezső—Juhász Ár­pád: Fekete szemedből. 8. a) Én vagyok a falu rossza, b) Ritka búza — népdalok. 9. Szerdahelyi János—Herodek Sándorné: Rózsa, rózsa. 10. Erőss Béla: Egy krajcáros le­vélpapír. 11. Nádor Jóska: Le­szakítják a rózsát a szagáért. 12. Nádor: Hogyha egyszer a szerelem. 13. Kralovánszky Mór—Tóth Endre: Fekete szem éjszakája. 14. Kiss Manyi nó­tákat énekel. 15.09: Rádióiskola. 1. Meg­jelennek a lovasnomádok. 2. Magyar népzene. 3. Hollandia, a világ fuvarosa. 4. A MINSx Diákszövetség énekhangja. 16.00: Jószomszédság muzsi­kája. Román műsor. 16.30: Gyermekrádió. 1. Léna keresi az édesapját. Orosz gyermek regény. 2. Pet­­ruska Mesejáték. 3. Hírek. 4. Találós kérdések. Műsorismer­tetés. 17.20: A Vöröskereszt közle­ményei. 18.10: Duna­völgyi Híradó. 18.40: Szív küldi szívnek szívesen. 19.00: Közvetítés az Opera­házból. Verdi: Don Carlos. Opera 3 felvonásban. Szerep­­osztás: II. Fülöp, spanyol ki­rály — Székely Mihály: Erzsé­bet királyné, neje Warga Lí­via; Don Carlo?, infáns — Nagypál László; Eboli herceg­nő és Ai ember, grófnő, ud­varhölgyek — Palánkai Klára és Murányi Erzsébet; Posa márki — dr. Palló Imre; Lerma gróf — Benkő Sándor; Tebaldo, a királyné apródja — Horány­ Karola; Főinquisi­­tor — Losonczy György; V. Károly császár — Farkas Sán­dor; Egy udvarhölgy — Kol­­tai Valéria; Mennyei hang — Raskó Magda. Angolul A Kis Újság rádióműsora 1948 november 29-től december 5-éiil megérkezett az 53-ik és 54-ik vonat — A Kis Újság debreceni tudósító­­tártai telefonjelentése — Mint jeleztük, a m­áramarosszigeti gyű­jtőtáborba a napokban magyar hadifoglyok érkeztek. Az odaérkező foglyokat fertőtlenítették és az ad­minisztrációs munka után vagani­­rizták őket. Szerdán este két szerel­vénnyel közel 2500 magyar hadi­fogoly indult el Máramarosszigetről. Mindkét szerelvény csütörtökön délelőtt haladt át a magyar határon, 9 óra után érkezett Záhonyba. Az idei 34-ik hadifogolyvonattal 1202, n­. 55-ik hadifogolyvonattal szintén 1202 hadifogoly érkezett. A szerel­vények az esti órákban már meg­érkeztek a debreceni átvevőállomásra. Hsdifogolyüzsütetek Az alábbiak üzenik hozzátartozói­nak a Szovjetunióból, hogy rövidesen hazatérnek: Szőllősi Ferenc szüleinek Balaton­­füzfére a 7251/6 táborból, Tófalusi Tamás ismerőseinek Egerbe a 7251/16 táborból, Kenyeres Miklós szüleinek Nyíregyházára, Csillag­ u. 7. száza alá a 7182.0 táborból, Kiss Antal szülei­nek Pálmonostorra a 7182/5 táborból, Odor István feleségének Gömörpéter­­falvára a 7182/4 táborból, Bella Jó­zsef szüleinek Győr, Jókai­ u. 2. szám alá a 7251/5 táborból, Madarász Dezső bátyjának Lévára a 7181/5 táborból, dr. Dónyi Zoltán édesanyjának Ceg­lédre, Kazinczi­ u. 16. szám alá a 7182/6 táborból, Nagy József feleségének Jászapá­tiba a 7225/15 táborból, Sü­ttő Lajos szüleinek Bátorkeszibe a 7182/4 tá­borból, dr. Szabó Károly feleségének Pápa, Fő-urca címre a 7182/2 tábor­ból, Szépvölgyi János feleségének Martonvásár­helyre a 7182/2 táborból, Koponyás Géza feleségének Kisvárda, Bem-u­. 81. szám alá a 7251/5 tábor­ból, Kiss Károly feleségének Alsó­­mosoládra a 7225/15 táborból, Fied­ler István szüleinek Hajósra a 7181/3 táborból, Deák Ferenc feleségének Mélykútra a 7225/15 táborból, Péter Gyula szüleinek Diósgyőrbe a 7182/5 táborból, Czinger László szüleinek Kerekegyháza, Deák Ferenc­ út 459. szám alá a 7251/5 táborból. Orosz József szüleinek Nyírbá­torba a 7182/5 táborból, Sallai Benő nővérének Debrecenbe a 7182/11 tá­borból, Lendvai Mihály feleségének Szentlőrincre a 7256/21 táborból, Sáf­rány Béla szüleinek és ismerőseinek Martonosra a 7182/11 táborból, Ki­­noványi István feleségének Taksony (Pest m.) címre a 7225/15 táborból, dr. Kiss István feleségének Debre­cenbe üzeni, hogy Máramarosszige­­ten van és a legközelebbi szerelvény­nyel érkezik. Az Állami Konzervgyárak 250 va­gon savanyított káposztát gyártottak exportcélokra, most további 600 va­gon káposztát savanyítanak, amely­nek legnagyobb része külföldi kivi­telre kerül. A mind­szentizmus felszámolása­ lehetővé teszi a meg­egyezést az egyházzal A Rádió heti szemléjében Gyön­gyösi János, a Független Kisgazda Párt főtitkára, továbbá Kállai Gyula miniszter, a Magyar Dolgozók Pártja nevében és Darvas József miniszter, a Nemzeti Parasztpárt nevében nyi­latkozott a Mindszenty-féle reakció­ról. Gyöngyösi János kifejtette, hogy a demokratikus kormány nemcsak a vallás szabad és zavartalan gyakorlá­sát biztosította, de komoly áldozato­kat hozott a katolikus intézmények fenntartására és ezeket a cselekede­teket őszinte hálával fogadta a kato­likus társadalom. A katolikus híve­ket tehát egyre nagyobb mértékben aggodalom, sőt kétségbeesés tölti el, hogy a bíboros érsek államellenes tevékenysége az eddigi eredményeket veszélyezteti. A katolikus hívek egy­re erősödő tömegmozgalma — mon­­dotta Gyöngyösi János — ennélfogva arra irányul, hogy a bíboros érsek vagy változtasson magatartásán, amely az egyház létérdekét is veszé­lyezteti, vagy pedig vonja le az általa teremtett helyzet logikus következte­téseit. Kállai Gyula miniszter hangsúlyozta, hogy Mindszenty más szerepe nem egyházi, hanem politikai funkció. Mindszenty a hazai és külföldi reak­ció elsőszámú ügynöke, aki a házi­apostolokból, ü­zemi agitátorokból és rémhírterjesztőkből új hadsereget épí­tett ki magának. Mindszenty népelle­nes tevékenysége azonban sem a jelen­ben, sem a jövőben nem befolyásol­hatja a magyar demokráciának a megegyezésre irányuló eddigi politi­káját — mondotta Kállai Gyula. — Ellenkezőleg: a demokratikus erők hiszik, hogy a mindszentyzums felszá­molása lehetővé teszi azt, hogy a ma­gyar demokráciának a megegyezésre kinyújtott baráti keze a katolikus egy­ház részéről is megértő viszonzásra találjon. Darvas József miniszter azt fejte­gette, hogy Mindszenty és köre nem megegyezést akar, hanem harcot, a lelkek békéje helyett a lelkek nyug­talanságát, nyugalom helyett zűr­zavart, a népek közti tartós béke he­lyett új világháborút. A magyar városokból és falvakból még mindig egyre áradnak a tiltako­zások az egyházi reakció ellen a mi­­niszterelnökhöz és a belügyminiszter­hez. Pécsett a Független Kisgazda Párt baranya megyei járási szervezeté-­ nek közgyűlésén a következő hatá­­rozati javaslatot fogadták el: „A Független Kisgazda Párt pécsi, pécsváradi, hegyháti, siklósi, villányi és mohácsi járási szervezetei határo­­zottan állást foglalnak a Mindszenty bíboros vezetése alatt álló egyházi re­akció ellen. Tiltakozunk az ellen, hogy templomainkban az ellenforra­dalom szellemét tápláló politikai agitáció folyjék.“ Autóbuszjáratot kapott 280 község, amelynek eddig semilyen közlekedési eszköze nem volt Közlekedésünk hatalmas fejlődést ért el a felszabadulás óta. A MÁVAUT dolgozói például közös munkával messze a békebeli színvonal fölé emelték a közüli közlekedést. A hároméves terv első évének vé­gére a MÁVAUT 25 új vonal meg­nyitásával 280 olyan községet kap­csolt be a közlekedésbe, amely vasút híján eddig teljesen el volt zárva az ország többi részétől. Ezeket az új járatokat anyagi ál­dozatok árán is fentartja a MÁVAUT, egyrészt azért, mert így sokezer dol­gozó paraszt számára járathassa, másrészt pedig azért, mert sokezer munkást szállítanak ilyen járatokon lakóhelyükről a városok gyáraiba. A jegyek ára is mutatja azt a ha­talmas változást, amely a MÁVAUT forgalmi politikájában a felszabadu­lás óta bekövetkezett. A munkás- és tanulójáratokban a fővárosi villa­moshetijegy áráért utazhatnak a dol­gozók és tanulók. Az új járatok megindításával a MÁVAUT vonalhálózata több mint 60 százalékkal haladja meg a békebelit. De nemcsak a vonalak hossza, ha­­nem az utasforgalom is jelentős mér­­tékben emelkedett. Három újabb falu kapott villanyt. Az Állami Villamosművek faluvilla­­mosítási programja keretében a napok­ban kapcsolta be a hálózatba Tác fejér megyei, Báta tolnamegyei, Hajdú­­bagos hajdúmegyei községeket. Érdemes ma meghallgatni! Budapest I-en, 20.35 órakor a Rádiózenekar hangversenye! Somogyi László vezényletével. MŰSORON: A Centenáris Bizottság által kiválasztott magyar művek. 1. Kadosa: Nyitány. 2. Dávid: Szimfonistta. 3. Szabó: Concerto. 4. Veress: Nyitány. 5. Weiner: III. divertimento Péntek* 1948 november 26 (3)

Next