Kis Ujság, 1949. április (3. évfolyam, 76-99. szám)
1949-04-01 / 76. szám
Ki akarta siklatni vonatot egy kulák Háláiva Kárteszi György 24 éves kenderes gazdálkodó március 22-én éjszaka a Kunhegyes felé vezető vasúti pályatesten 30 darab sínrögzítő csavart franciakulccsal kioldott. A súlyos rongálást a pályaőr észrevette, a közeledő vonatot megállította és ezzel annak kisiklását megakadályozta. A tettes apjával együtt száz holdon gazdálkodó kulák. Apja Héjjas Iván különítményének volt a tagja, majd közvetlenül Horthynak szolgált. Tettét bosszúból követte el, mert apja traktorát az őszi mezőgazdasági munkák szabotálása miatt elkobozták. Kárteszi Györgyöt 1949 március 30-án, szerdán a budapesti büntetőtörvényszék, mint rögtönítélő bíróság vonta felelősségre és terrorcselekményéért halálra ítélte. A vádlott tettét és annak indító okát a bíróság előtt beismerte és a halálos ítélet kihirdetése után kegyelemért folyamodott. A mezőgazdasági nemzeti vállalatok dolgozóinak kollektív keretszerződése A mezőgazdasági nemzeti vállalatok vezetői csütörtökön országos értekezletet tartottak a mezőgazdasági kollektív szerződés és a teljesítménybérezés bevezetése ügyében. Vrácz Gyula, a DÉFOSZ főtitkára beszámolójában hangsúlyozta, hogy állami birtokaink nemzeti vállalatokká való átszervezésével szükségessé vált egy új munkabérrendszer és a teljesítménybérezés bevezetése. Ez a kollektív szerződés minden mezőgazdasági munkavállalónak meghozza a munkája után kijáró szociális juttatásokat, a jogokat és a lehetőséget a szabadságidőhöz és üdültetéshez, valamint a kollektív szerződés által biztosított kultúra neveléséhez és gyermekeik neveléséhez. Győri Mihály, a munkabérosztály vezetője ismertette a kollektív szerződés szövegét és a teljesítménybérezés kérdését. A kollektív szerződés hatálya alá tartozó valamennyi dolgozót megilleti a termelési idénynek megfelelően megállapított napi munkaidő, egészségük és munkaerejük megvédése. 25 napig terjedhető fizetéses szabadság, évi nyolc fizetett ünnepnap, napi félórás ebéd- és tisztálkodási idő, pihenőnap, illetve munkaszüneti nap, a rendes munkaidő előtt vagy után teljesített 1—21 bércsoportokba sorolják be, a munka nehézsége, illetve szakismeretet igénylő volta szerint. Az órabér az első csoportnál 1,26 forint, a 21-es bércsoportnál 2.30 forint. A teljesítménybérezésen felül a több és jobb munka eredményezésének díjazására a munkavállalók részére még egy többletjuttatás, úgynevezett prémiumot vezetnek be. A Manyar építőipar pissítése a végső határokig“ - ez a terve az Építőipari Munkaeszközkölcsönző Nemzeti Vállalatnak Építőiparunk korszerűsítésének, forradalmi fejlesztésének súlypontja nyugszik az Építőipari Munkaeszközkölcsönző Nemzeti Vállalaton. Ez a vállalat — rövidített nevén ÉMUK — látja el építőipari vállalatainkat országszerte modern munkaeszközökkel s zavartalan működésétől függ a hazai lakásépítkezési és általában a jelentősebb magasépítészeti tervek gyakorlati végrehajásának eredményessége. A vállalat céljáról, eddigi ezután működéséről nyilatkozott a Kis Újság munkatársának Lőrincz Gáspár, az ÉMUK ügyvezető igazgatója, aki kitűnő építőszakember, hosszú éveket töltött külföldön s nemrégiben tért vissza szovjetföldi tanulmányútjáról. Hármas feladat — Célunk hármas — kezdte nyilatkozatát Lőrincz igazgató. — Az ÉMUK első országos feladata, hogy a magasépítéseknél az izomerőt korszerű s kellőszámú géppel pótolja s így könnyebbé és olcsóbbá tegyük az építkezést. Második feladatunk: megszüntetni a magyar építkezések idényjellegét, vagyis a téli hónapokra nézve is biztosítani az építkezések folyamatosságát. Harmadik feladat pedig, hogy a hazai fahiány miatt az állványozáshoz s egyéb munkálatokhoz szükséges faanyagot megfelelő fémanyaggal helyettesítsük. — Mennyiben sikerült eddig e hármas feladatnak megfelelni? — A múlt év szeptember 28-án alakult a vállalat a Magasépítési Igazgatóság egyik szerveként 5,7 millió forint tervhitellel. Ebből az öszszegből 2,7 millió forintot állványbeszerzésre fordítottunk, 3 milliót pedig modern építőipari gépekre s a vállalat beruházásaira. Ez utóbbiak sorában a Timót utca 4. szám alatt fölépítettük a vállalat szertárát s az ország építészeti gépjavító műhelyét, amelyet most Magyarország egyetlen építészeti gépklinikájának lehet nevezni. Itt javítjuk ki és tesszük üzemképessé az országban feltalálható valamennyi használhatatlanná vált építőipari gépet. Majdnem ezer megjavításra váró gép van jelenleg limót utcai telepünkön s ezek 70 százalékának megjavítását még ez év folyamán elvégezzük importgépekre, 15,5 milliót pedig hazai rendelésekre. 12 millió forint értékben szándékozunk újabb külföldi építőipari gépeket hozatnunk részint a Szovjetunióból, részint Angliából, Csehszlovákiából, Franciaországból, Svájcból és máshonnan. Nemrégiben rendeltünk meg a magyar gépgyártó ipartól 120 darab betonkeverőt, 100 darab különféle magas húzóerejű modern csörlőt, 40 darab olyan szállító szalagot, amit most első ízben gyártanak Magyarországon, továbbbá emelődarukat, kötélkotróberendezést s számos más építőipari gépet és szerszámot. Ezeknek gyártása és szállítása folyamatban van, épp úgy, mint fémállványaink kipróbálása. — További tervek? — További tervünk a magyar építőipar gépesítése a végső határokig s az idei télen bevált téli építkezések általános rendszeresítése, amit megközínyít egy magyar találmány: Lazin építészmérnökünk hőaggregátor készüléke. Ez a magyar találmány 12 ezer köbméter kiterjedésben képes 15—20 fok fagypont alatti hidegben is 20—25 fok meleget tartani az építkezés színhelyén. Így nem fázhatnak meg többé az építőmunkások és friss betont sem repeszti meg a fal?( • • • m. t.) 43 millió az idei tervhitel — Az idei tervhitelünk — folytatja felvilágosítónk — 13.3 millió forint.Ebből 1.2 milliót költöttünk eddig Elfogtak egy ravasz szélhámost Újsághirdetés útján keresett pénzestársat „rizikómentes“ üzlethez Massony Miklós rákospalotai lakos. A hiszékeny áldozatait azzal áltatta, hogy vidéken kitűnő öszszeköttetései vannak és olcsón tud takarmányt és élőállatot vásárolni. A „beugratott“ társakkal leutazott vidékre, azokkal kifizettette a vásárolt árukat, majd „társát“ hazaküldte azzal, hogy az áruval másnap megérkezik, mert még egyéb ügyes-bajos dolgai is vannak a községben Azok jóhiszeműen vonatra ültek és várták Massangot, aki azonban csak nem akart megérkezni. Kiderült, hogy az árut csak a szomszéd községbe vagy városba szállította, ahol azokat értékesítette. A társak azonban sem őt, sem pénzüket többé nem látták. Massangot hosszas nyomozás után ma reggel elfogták. Kihallgatása folyik a főkapitányságon. A Daily Mail a magyarországi élelmiszerbőségről A Daily Mail párisi kiadása budapesti hírt közöl „Élelmiszercsomagok az Egyesült Államok részére“ címmel. A cikk beszámol arról, hogy az elmúlt évben 50.000 élelmiszercsomagot küldtek Magyarországról külföldre, a többi között az Egyesült Államokba is. Romániai haladó értelmiség a békéért A román haladó értelmiség kedden megkezdődött kongresszusán, amelyen a romániai magyar haladó értelmiség számos képviselője is részt vesz és amelyen a magyar haladó értelmiséget Darvas József építés- és közmunkaügyi miniszter és Alexits György, a Magyar Tudományos Tanács főtitkára képviseli, minden felszólaló a béke mellett foglalt állást. A szovjet értelmiség nevében Alexander Szurkov író hangoztatta, hogy a világ haladó népei a Szovjetúnió vezetésével hatalmas békefrontot alkotnak és egységesen küzdenek az angol-amerikai imperialisták háborús uszításai ellen. Darvas József felszólalásában kijelentene, hogy a román és a magyar nép a Szovjetunió által vezetett haladó erők táborában szilárdan küzd az imperialisták mesterkedései ellen. Az osztrák, belga, francia és a román kiküldöttek hasonló szellemben szólaltak fel. Győrmegyei katolikus papok elítélik a békebontókat A mosonmagyaróvári járás plébánosai a következő nyilatkozatot tették: Egy emberöltő alatt két háború borzalmas pusztításait élte át ez az ország. Egy emberöltő alatt kétszer borította vér a földet, árvák és özvegyek, édesanyák könnye öntötte a világot. A pénz rabjai, az üzlet megszákottjai számára mindez nem volt elég. Az imperialista hatalmak újabb háborút készítenek elő, újabb vérözönt akarnak zúdítani az emberiségre. Az emberek, a dolgozók százezrei és milliói békét akarnak. A mi kis országunk dolgozói is békében akarják tovább építeni hazánkat, békében akarják építeni boldogságukat. Most, amikor a háborús sebek még be sem hegedtek, az új háború felhőit rajzolják az égre, háborús készülődés jeleit mutatják azok, akik nem törődnek az emberiség érdekeivel. Mi, a Győr-egyházmegye papjai elítéljük a békebontókat visszautasítjuk a háborús propagandát, a dolgozó néppel együtt békét akarunk. A katolikus erkölcstan is elítéli a támadó háborút, ennek az erkölcstannak a jegyében emeljük fel tiltakozó szavunkat minden olyan kísérlet ellen, amellyel az imperialisták a békét meg akarják bontani. Most, amikor Párisban öszszegyűlnek a népek békekövetei, Isten áldását kérjük mindazokra, akik a békét akarják és a békét szolgálják. Kis Géza plébános, Bezenye, Horváth Vendel plébános, Hegyeshalom, Rákosi Elek plébános, Levél, Belovich István esperes, Mosonszolnok, Füredi Imre plébános, Várbalog, Horváth Jenő plébános, Pusztasomorja, Falu Ferenc plébános, Horvátkimre, Horvát Gábor plébános, Mecsér, Német Jenő plébános, Lébány, Láng József plébános, Mosonszentpéter, dr. Fehérvári Gyula plébános, Rajka, Boralics Viktor plébános, Mosonszentjános. Biztosították a szappanellátást Márciusban emelkedett a termelés A legutóbbi napokban a szappangyárak termelésének emelkedése következtében ismét nagyobb mennyiségű szappan, mintegy hetven vágon, került szétosztásra a KÖZÉRT, a Háztartási Bolt NV fiókjai és a kereskedelem körében. A tervgazdálkodásunkban a szappangyártás is tervszerűen történik, a szükségletnek megfelelően. Nyersanyaggal bőven el vagyunk látva, úgy hogy az új napraforgótermésig biztosítani tudjuk a zavartalan ellátást. Márciusban az előírt mennyiségnél is többet gyártottunk. A termelés jó eredményei megmutatkoznak a fogyasztás területén is. Demján Géza, a Háztartási Bolt NV központi kereskedelmi osztályának vezetője elmondotta, hogy a szappanellátás teljesen zavartalan, s minden fogyasztó részére biztosították a megfelelő mennyiséget. Az Albus-szappangyár és az albertfalvai MOSZK szappangyár a tervet túlteljesítették és az albertfalvai gyárban állandó sikeres kísérletekkel javítják a szappan minőségét is. Modern gyümölcscsomagolót rendeznek be a Nagyvásártelepen A felszabadulás után a pest megyei gyümölcsösök szomorú képet mutattak. Főképen a főváros környékén levő telepeken voltak súlyos károk. Budapest körülzárása előtt német katonák ugyanis feltüzelték a legértékesebb gyümölcsfákat. Buda hegyvidékén a híres őszibarackosok egyrészét teljesen kipusztították. Szerencsére 1945 év őszén már megkezdődött a nemesített gyümölcsfacsemeték szétosztása. A legtöbb helyen így pótolni lehetett a hiányokat. Csepel szigetén pedig, főképen a Duna közelében, új gyümölcstelepek létesültek, leginkább barackosok. Itt, a rádióállomás mellett lévő felparcellázott Hermina-majorban van Magyarország egyik legnagyobb gyümölcstelepe. Többezer sárgabarackfa és nemesfajú almafa sorakozik fel közvetlen a Duna mellett az árterület innenső szakaszán. E hatalmas telepről az idén már vagontételben fogják szállítani a nemefajú gyümölcsöket. Az új telepek áruinak zöme a Nagyvásártelepre kerül. Innen fogják irányítani a feleslegeket a külföldi piacokra és azokra a vidékekre, ahol gyümölcsben hiány van. A csepeli Nagyvásártelep a háború előtt nem rendelkezett gyümölcs-csomagoló helyiséggel és így sokszor esőben és szélviharban is a szabad ég alatt történt a beérkezett gyümölcsfeleslegek szortírozása és csomagolása. Most a vásártelep újjáépítése kapcsán szellős és tágas csomagolóhelyiségeket is építenek, ahol naponként 8—10 vagonnyi gyümölcsöt lehet majd átválogatni és a legmodernebb követelményeknek megfelelően csomagolni. " További 25 kg. árpa őrlésére kap engedélyt a dolgozó parasztság Az Országos Közellátási Hivatal új rendelete értelmében a 20 kat. holdnál kevesebb szántóterülettel rendelkező gazdálkodó és a mezőgazdasági munkavállaló június hó 30-ig a gabonalapján feltüntetett minden olyan ellátatlan személy részére, aki 12 évét betöltötte, az őstermelői fejadagon és az egy ízben már engedélyezett 25 kg árpán felül további 25 kg árpa őrlésére kaphat vámőrlési engedélyt. Ez a mennyiség az őrlésért fizetendő vámot, továbbá a tisztítási és porlási levonást is magában foglalja. Felhívás a Székesfővárosi Alkalmazottak Segítő Alapja (SzASA) volt biztosítottjaihoz 1949 április 4-én a Madách Imre-tér 2. sz. alatti volt SzASA-rendelőintézet megszűnik A SzASA volt tagjai ettől kezdve a lakóhelyük szerint illetékes alábbi OTI-rendelőintézeteket vehetik igénybe: I. kerületben lakók II. kerületben lakók III. kerületben lakók IV. kerületben lakók V. kerületben lakók VI—VII. kerületben lakók VIII. kerületben lakók IX. kerületben X. kerületben XI. kerületben XII. kerületben XIII. kerületben lakók lakók lakók lakók lakók XIV. kerületben lakók 11., Kapás-utca 22. 11., Kapás-utca 22. III., Knurr Pálné-utca 40. VII., Péterfi Sándor-utca 12. V., Kiss József-utca 47/c. VII., Csengeri utca 25. és VII., Péterfi Sándor-utca 12. VIII., Alföldi-utca 20. és VIli., Dologház-utca 4. IX., Mester-utca 45. X., Állomás-utca 10. XI., Bartók Béla-út 61. 11., Kapás-utca 22. XIII. , Gyöngyösi-út 60. XIV. , Pétervárad-utca 2. és VII., Péterfi Sándor-utca 12. Budafok Dózsa György-tér. Csepel ..............................Kossuth-tér Kispest Pestszenterzsébet . Pestszentlőrinc Rákospalota . . Újpest . . . . Kisfaludy-utca 12. Ady Endre-utca 43. Kossuth Lajos-utca 97. Árpád-utca 12. Árpád-út 40. Orvosi és gyógyszerellátás igénybevételénél a jelenleg is szolgálati viszonyban lévők és igényjogosult családtagjaik az áprilisi fizetéshez mellékelt bélyeggel érvényesített vénykönyvet, a nyugdíjasok és családtagjaik pedig a beragasztott címszelvénnyel érvényesített vénykönyvet és a jelentkezés hónapjának megfelelő nyugdíjszelvényt kötelesek igazolásul bemutatni. Egyéb szolgáltatások (gyógyintézeti ápolás, gyógyászati segédeszköz, anyasági és temetkezési segélyek) igénylésénél — kizárólag szolgálati viszonyban állók és családtagjaik t avénykönyvön kívül OTI-munkáltatói igazolványt (beteglapot) is kötelesek felmutatni. Ez év április 4-től a SzASA volt tagjai a lakóhelyük szerint illetékes rendelőintézet segélyezési kirendeltségénél a fenti igazolások ellenében gyógyászati segédeszközöket igényelhetnek, illetve a segélyezési fiókok azokat jogosítani fogják. Kórházi beutalásért, anyasági és temetkezési segélyekért az Intézet központjához (Vill., Fiumei út 19) kell fordulni. A körzetorvosi betegellátást további intézkedésig körzetorvosok végzik. az eddigi SzASABudapest, 1949 március 28. Az Országos Társadalombiztosító Intézet Igazgatósága Péntek, 1949 április 1 (3)