Kis Ujság, 1949. július (3. évfolyam, 150-176. szám)

1949-07-28 / 173. szám

Hogyan dolgozik a kombájn? Beszélgetés a Szovjetben járt magyar parasztküldöttség egyik tagjával a szovjet gépesített mezőgazdaságáról, a kolhozparasztok életéről és egy nagy nép lelkéből fakadó szereteiről Fodor Imrével, a fiatal kisgazda­­párti országgyűlési képviselővel be­szélgetünk szovjetúnióbeli tanul­­mányútjáról. — Nehéz lenne arra a kérdésre válaszolnom, hogy mi tette rám a legmély­ebb benyomást — mondja Fodor Imre —, hiszen az egész ta­nulmányút olyan feledhetetlen él­mény számomra, ami csak egyszer akad, ha akad, egy ember egész . De minden ott töltött óra szol­gált valami meglepetéssel — foly­tatja. Nálunk például egy építkezés még a „legszebb“ békeévekben is kész tönkremenés volt egy kisember szá­mára. Egy egész élet kuporgatására volt szükség, hogy egy munkás vagy szegényparasztem­ber egy kis viskót mondhasson a magáénak. A voronye­zsi kerület „Iljics“ nevű kolhozában egész kolhozfalut építenek fel egy ki­dolgozott 6 éves építési terv alapján. Hár­om-négyszobás családi házaknak egész sora épül itt. Gyönyörű villa­szerű téglaépületek. S egy-egy család hat éven keresztül mindössze havonta két-két munkanapot teljesít az építés költségei fedezésére. Hat év után a ház a család személyi tulajdonába megy át, s ha elköltözik, szabálysze­rűen eladhatja. Az épületeknek mint­egy 20 százaléka már kész volt, ami­kor ott jártunk. A családi házakon felül közköltségen egy kétemeletes is­kolát és gyönyörű kultúrházat is épí­­tenek minden megerőltetés nélkül. — S hogy élnek egyébként a kol­hozparasztok? — Ott kezdeném, hogy a kolhozpa­raszt élete egészen más, mint a mi pa­rasztjainké. Munkája a gépek inten­zív alkalmazása következtében sok­kal könnyebb, kevesebb időt igényel, s a jól végzett munka után bőven jut idő pihenésre, önképzésre, szórako­zásra. Feltűnt nekem például szóra­kozásuk igényessége is. Táncuk, da­luk gyökere a népi lélek végtelen mélységeiből táplálkozik. Nyoma sincs a nyakatokért nyugati tánc- és dalgiccseknek, amik nálunk viszont lassan befészkelik magukat a legel­dugottabb falvakba, tanyákba is. A kombájn munkája —­ Láttuk munkában a kombájnt, az árató-cséplő- és tarlóhántológépet. Igazán csak akkor tudjuk felmérni értékét, ha elgondoljuk, csak ez az egyetlen gép is mennyi verejtékes munkától kíméli meg az embert. Amíg a mi fejletlen gazdálkodásunk mellett parasztjaink szinte már nem is emberi kínlódás közepette, verej­tékezve, tarlótól felsebzett lábakkal, a rengeteg vízivással elrontott ko­tyogó gyomorral, a nap tűző sugarain felforrt agyvelővel, szinte lázas be­tegen húzzák a kaszát lépésről-lépés­­re, addig a fejlett szocialista gazdál­kodásnak ez a remekül megszerkesz­tett gépe segítségével az ember mink ' életében. Kezdjük mindjárt a csapi fogadásnál. Az igazi emberi szeretet legmélyebb megnyilvánulásában volt részünk mindjárt azután, ahogy átléptük a magyar határt. Az én leg­nagyobb élményem ez a szeretet, ez a közvetlenség, ez az őszinte nyílt­­szívűség, s az az öntudatos, maga­bízás volt, amelyet minisztertől a legegyszerűbb kolhozparaszig min­den emberben tapasztaltam, kaja csak a felügyeletre, a gép irányí­tására korlátozódik. Nagyon tetszett nekem, amint a gépmonstrum gyors tempóban szelte a hatalmas gabona­táblát, vágta a rendet s egyben sza­pora búgás közepette ki is csépelte. Az egyik tartályba gyűlt a tiszta búza, a másikba a pelyva, bálákba préselve jött ki a szalma. S a kombájn nyo­mán fürge ekék túrták porhanyósra a földet. Aratás, cséplés, tarlóhántás egyszerre. Sóhajtoztunk is mind­annyian, bárcsak már otthon látnánk mindezt. — A kolhozparasztok és a gépállo­mások munkája csodálatosan össze van hangolva. Mindkettőjüknek ér­deke­­ több és jobb termés. Ha pél­dául a hektáronkénti búzatermés nem haladja meg a tizenhétmázsás átlagot, akkor a gépállomás 130 kilo­grammot kap hektáronként a gabo­nából. Ha eléri a 22 mázsát, 230 kilo­grammot kap, s ez progresszív mó­don fokozódik. Minél jobb a termés, annál több a gépállomás részesedése. Egy héttagú család jövedelmét is­merteti. A családból négyen dolgoz­nak. A család az elmúlt évben 19 000 rubelt kapott készpénzben, 32 mázsa búzát és rozsot, 140 mázsa burgo­nyát, 140 mázsa zöldséget a kolhoz jövedelméből. Ezt a terménymennyiséget a csa­lád természetesen nem tudja elfo­gyasztani. A felesleget szabadon el­adhatja. Hol van a mi parasztságunk ettől a jövedelemtől? S mindez csu­pán a jól megszervezett kollektív gazdálkodáson múlik, ami nemcsak a gépek hatékony alkalmazását je­lenti, hanem azt a hatalmas tudo­mányos kutató munkát is, s annak gyakorlati alkalmazását, amire jel­lemzésül elég, ha Micsurin 320 új növényét, az ötven-hatvan mázsás átlagterméses ágasbúzát, a moszkvai dinnyeföldeket és szőlőket, vagy a szibériai gyümölcsösöket említjük. — Miközben hazafelé zakatolt ve­lünk a vonat — mondja befejezőben Fodor Imre —, sokszor gondoltam arra, hogy milyen jó is volna, ha — mire hazaérünk — már itthon is meg­valósulna mindaz, amit a Szovjet­­únióban láttunk Dehát ez csak afféle álmodozás volt. Tudom, hogy kemény munka vár még ránk, míg mindezt megvalósítjuk, azt is tudom azonban, hogy a magyar parasztság jobb és szebb életet akar és ez a kívánság nagy segítségünkre lesz. Nem félünk a feladattól, nem félünk a nehézsé­gektől. Férfimunka lesz, de megéri. Horváth József Havi két munkanapért — családi ház (4) Csütörtök, 1943 július 28 Beszélgetés Görgeyről Az unokahúgom a dolgozók isko­lájába jár. Az idén a tanítóképző negyedik osztályát végezte el nagyon jó eredménnyel. A napokban fölke­resett, hogy megmutassa bizonyítvá­nyát. Értelmes szemei csillognak az örömtől. Roppant boldog, hogy ta­nulhat. Napközben egy pesti háztar­tásban dolgozik, délután iskolába megy, este tanul. Most­­ hazakészül szabadságra édesanyjához, az egy­szerű falusi asszonyhoz Borsodba. Az Íróasztalomon vaskos könyv fekszik. Friss írás, napjaink szak­emberei mondják el benne vélemé­nyüket a száz év előtti magyar for­radalomról és szabadságharcról. Nyomban megakad rajta a húgom szeme, mohón csap le rá és belela­poz. Hirtelen megáll a lapozásban s egy percig elgondolkozik: — Görgey... — szólal meg azután révetegen. — Bevallom, nem látok tisztán ebben a Görgey-ügyben — mondja gyermeki ártatlansággal. — A tankönyvünk nem foglal állást a kérdésben. De ki lehet érezni belőle, hogy Görgey jó hadvezér volt, ér­tette a dolgát, Kossuth viszont nem értett a katonai ügyekhez, mégis beleavatkozott... Áruló volt Görgey, vagy nem volt áruló? — szegezi ne­kem végül is a kérdést — Nézd — mondom neki —, én nem vagyok szakember De itt van előttem két könyv. Az egyiket sok évtizeddel ezelőtt olyan ember írta, aki maga is részt vett az események­ben, kortárs volt: Horváth Mihály történelm­e. A másikat most írták, az évfordulóra. És mind a két mű megállapítja, hogy Gergely súlyos mulasztásokat követett el, felelősség terheli az összeomlásért... Nemcsak az egyéni sértődöttség dolgozott benne, politikailag is szemben állt Kossuthékkal. Baloldali eltolódástól féltette a forradalmat, ezért egyez­kedő volt, „békepárti“. Nem helye­selte a Habsburgokkal való szakítást sem. — S mik voltak a mulasztásai? — veti rám kérdő tekintetét a húgom. Elmosolyodom magamban. Arra gondolok, itt van nálam rövid rokoni látogatóban ez a leányka s felad ne­kem egy kérdést, amelynek könyv­tárra menő irodalma van már s én más válaszoljak rá. Adjak választ, amely természetesen érdekes is le­gyen, rövid is legyen, meggyőző is. A nehézségen a bennem élő örök pe­dagógus segít át. Pillanatok alatt vil­lan keresztül rajtam, hogyan hozha­tom térben-időben testközelbe és te­hetem húgom számára személy sze­rint is érdekessé és meggyőzővé a témát. — Te most Borsodba mégysz láto­gatóba — kezdem a beszédet — Urad érdekes területein visz keresztül. Miskolcié mégysz, s onnan Mezőcsát felé. Ha majd erre a tájra érsz, gon­dolj rá, hogy ott zajlottak le száz évvel ezelőtt azok az események, ame­lyek Magyarország sorsát jóidőre el­döntötték. Ott és pontosan ezekben a június végi napokban. Mert ott, Mis­kolc tájékán késlekedett Görgey egy végzetes hetet... Bizonyára tudsz arról, hogy Kossuthék az orosz be­avatkozás után a Tisza alsó folyá­sánál akarták összevonni a nemzet egész katonai erejét. Görgey­ is oda­rendelték, de ő nem igen sietett ele­get tenni, a parancsnak. — Igen — veti közbe a húgom —, mert ő nem értett egyet a tervvel. Ez előbb az osztrákokat akarta megverni a Dunántúlon s aztán fordulni az oroszok ellen. — Ez igaz, csakhogy Győrnél már június végén csatát vesztett az­ oszt­rákokkal szemben s ettől kezdve a haditanács méginkább sürgette az erők egyesítését... — És Görgey? — Látszólag szintén elfogadta a döntést, de a parancsnak csak immel­­ám­mal tett eleget. Gondold csak el, már Komáromnál, Vácnál addig húzza az időt, amíg az orosz elvágja e­z útját dél felé. S tudod, merre in­dul Vác alól, hogy az Alsó-Tiszához jusson? — Úgy emlékszem, Losonc ellé... — Úgy bizony... Losonc, Rima­szombat, Miskolc felé. Vác alól júr. 16-án indul el, 22-én már Miskolcon van, de ott egyszerre csak megtorpan s eszében sincs tovább síelni, pedig akkor már minden perc drága volt.. Arról nem is beszélek, hogy közben a saját szakállára fegyverszünetről tárgyal az oroszokkal, ajándékokat cserél velük s ajánlgatja a magyar trónt valamelyik orosz nagyherceg­nek... — Erről nem szól semmit a köny­vünk. Nem tanultuk... — Jó lelkiismerettel, persze, senki sem állíthatja határozottan, hogy ak­kor megnyerjük a harcot, ha a ma­gyar seregek idejében egyesülhetnek. De nem állíthatjuk az ellenkezőjét sem. A késlekedésért mindenesetre fe­lelős Görgey. Július 22-én még két úton is átkelhetett volna a Tiszán: Fürednél vagy Tokajnál. De egyik irányban sem indul. Nyugodtan tölti a drága napokat előbb a Sajónál, majd a Hernád mögött... Mindig csak akkor mozdul tovább, ha az oro­szok szorítják. Mert Mezőkövesd fe­löl csakugyan szorongatják már. Har­sány, Görömböly, Miskolc... Az oroszok fokonként nyomulnak utána I de a Tiszán végül is csak júl. 28-án kel át Tokajnál. És ekkor is csak azért, mert arról értesül, hogy az oroszok megelőzték őt, Fürednél át­mentek a Tiszán és ha nem siet a tokaji átkeléssel, alaposan oldalba kapják majd Debrecen felől. És ez így is lett volna biztosan, ha közbe nem jön egy váratlan érdekes ese­mény ... — Még pedig? ... — Ide figyelj, mert most azután már igazán a mi szűkebb pátriánk­ról lesz szó, Alsóborsodról, Csátról és a falunkról, Igricsről... — Kezd izgalmas lenni... — Ha majd hazafelé menet Mező­csát irányában döcög már veled a vicinális, jusson eszedbe: éppen kerek száz esztendeje, hogy azon a tájon a Tisza felől, Csáton át Paskievics orosz hadai Miskolc felé vonultak. Görgey ellen, hogy kiszorítsák a Her­nád mögül. És ez volt a Görgey sze­rencséje. Az oroszok azon az ország­úton vonultak, amelyik mellett a vo­natod halad majd. Egyik részük a mi szülőfalunkon, Igricin is átment. Dédanyád sokat mesélt erről az ese­ményről. Dédanyád mindössze hat­éves volt akkor, de jól emlékezett a kozákokra. A sárverem partján vo­nultak s izzadtak a nagy melegben. A sereg hírére a határból hazasiettek az emberek és az udvarokon is abba­hagyták a kézihadaróval folytatott cséplést. Szorongva várták az esemé­nyeket. A gyerekek a sövények mögé bújva lesték a katonákat. Nem bán­tottak senkit, vizet kértek, dinnyét és uborkát. Szóval ez az orosz sereg akkor Görgey ellen iparkodott Mis­kolc és a Hernád felé ... — És hol volt akkor Görgey? — Hol volt? Szomorúan mulatsá­gos, hogy akkor már éppen Nyíregy­háza felé tartott hadaival, holott az oroszok azt hitték, még mindig a Hernád mögött táborozik. Nagy bosszúság volt ez Paskievicsnek és nagy csalódás. Képzeld csak el a helyzetét. Tudta: Görgey arra készül, hogy Miskolc mellől Tokajnál vezeti át seregét a Tiszán. Tiszafürednél átviszi hát a Tiszán serege egy ré­szét, hogy Görgeyt megelőzve oldalba kapja őt. Igen ám, de egyszerre csak azt hallja, hogy Görgey hadai ahe­lyett, hogy sietnének az átkeléssel. Gesztnél, a Hernád táján jól elverik az egyik tábornoka seregét. Mit csi­nál erre Paskievics? A vereség hírére visszarendeli a Tiszán átkelt hadait is, hogy összpontosított támadást intézzen Görgey ellen a Hernádnál. De mire odaérnek, kiderül, hogy Görgey már előző nap mégiscsak átkelt a Tiszán s Nyíregyháza felé tart... Miért? Mert ő viszont arról hallott, hogy az oroszok Fürednél átmentek és oldalazhatják őt. Sietve átviszi hát seregét a Tiszán, holott az oroszok akkorra már tájékozat­lanságból éppenséggel visszamentek a jobb partra Csegénél... így Gör­gey végül is egérutat vehetett a sa­ját maga által készített kelepcéből... Igen ám, de ez már a nemzet helyze­tén mit sem segített. Annál kevésbbé, mert Görgey tiszántúli útján is to­vább folytatta a késlekedő politi­kát... — Nagyon érdekes, nagyon érde­kes — ismételgette a húgom. Majd kölcsönkérte tőlem mind a két köny­vemet, amely a szabadságharccal foglalkozik. — Elolvasom a vaká­­­cióm alatt, mondta lelkesen. Nagyon szeretem a történetet... Csak valami jobb tankönyvünk lenne — tette még hozzá kesernyésen. Búcsúzáskor mégegyszer a lelkére kötöm, ne felejtse el a száz év előtti július végi napokra gondolni, amikor vonata elfut majd Mezőkövesdnél és a harsányi dombok alatt. Amikor vonata ablakából megpillantja a gö­­römbölyi hegyeket és a Sajó völgyét. Sorsdöntő események ez­llékei fűződ­nek hozzájuk ... Talán éppen itt és azokon a napokon dőlt el véglegesen a magyar szabadságharc sorsa. Simándy Pál Az év vége előtt kiemelik az Erzsébet-híd roncsait Versenyben az Erzsébet-híd és az esztergomi híd roncskiemelő dolgozói Az Erzsébet-híd és az esztergomi lúd roncskiemelési munkálatain dol­gozó munkások elhatározták, hogy az önköltség és­ a selejt csökkenté­sére, a brigád és újítómozgalmak fej­lesztésére párosversenyt indítanak. A versenyszerződés megkötése előtt ta­pasztalatokat gyűjtöttek egymás munkahelyein. A tapasztalatcsere után a két híd roncskiemelésén dolgozók megkötötték a versenyszerződést. Az Erzsébet-híd roncskiemelési határideje 1949 december 31. A dolgozók azonban vállalták, hogy 3 nappal előbb, tehát december 15-ig befejezik a munkálatokat. Ugyancsak 14 napos munkarövidí­­tést vállaltak az esztergomi híd dol­gozói, akik 160 tonna többletroncs kiemelését vállalták. A népi demokrácia egyik legna­gyobb sikersorozatát a nyilasok és a német hordák által elpusztított hidak gyors helyreállításával érte el. Buda­pest büszkesége, a sok szép híd volt és ezeket a nácik sorra felrobbantot­ták. A felszabadulás után tünemé­nyes gyorsasággal állították helyre hídjainkat. Utolsónak az Erzsébet-híd maradt, amelynek roncskiemelési munkálatai azonban most már oly gyorsan ha­ladnak előre, hogy a versenyfeltéte­lek szerint, azzal december 15-re el­készülnek. Újfajta születési bizonyítványok, olcsóbb diszpenzáció Az okirati díjak eltörlésével a há­zassági hirdetés alól való felmentés, az úgynevezett diszpenzáció is olcsóbb lett. A diszpenzáció díja 32 forint, ami másfél éven belül 50 százalékos csökkentést jelent. A diszpenzáció ki­állítása körüli adminisztrációs munka is lényegesen megrövidül. A ferencvá­rosi új elöljáróságon, az úgynevezett mintakerületben, nyolc perc alatt ké­szül egy diszpenzációs okirat. Régi igény volt a korszerű köve­telményeknek megfelelő születési bi­zonyítvány rendszeresítése is. Ez az új születési bizonyítvány az azonos­ság teljes igazolása mellett elhagyja az esetleg sérelmes anyakönyvi ada­tok feltüntetését. Egy legutóbb meg­jelent miniszteri rendelet intézkedik a talált gyermekek anyakönyvezeté­­séről. A talált gyermekek jogállása eddig a házasságon kívül született gyermekek jogállásánál is rosszabb, helyesebben, méltánytalanabb volt. Ezen változtat és segít most az új demokratikus jogalkotás, amely az emberek egyenjogúságán épül fel. Építési bizottságok alakultak az új munkamódszerek gyors és gyökeres bevezetésére A minisztertanács önköltségcsök­­kentő határozatának mielőbbi végre­hajtására a folyó építkezéseken sorra megtartják a munkásgyűléseket. " Milyen tapasztalatok és követ­keztetések vonhatók le az eddigi munkásgyűlésekből? — ezzel a kér­déssel fordult a Kis Újság munka­társa tájékoztatásért az építésügyi minisztérium illetékes osztályához. — Az eddigi gyűlések tapasztalatai kapták illetékes helyen a tájékoz­tatást — szükségessé tették, különös tekintettel a Szovjetúnióban alkal­mazott újítómódszerek figyelembe­vételével, hogy a korszerű építési módszerek alkalmazását már a gyűlések fo­lyamán megvitassák és azok ki­vitelezését azonnal megkezdjék. — Milyen konkrét szabályokkal és intézkedésekkel kívánja az építés­ügyi minisztérium a folyó építkezé­seket meggyorsítani s az építést álta­lában korszerűsíteni? — Az építésügyi minisztérium kilenc kisbizottságot alakított a föld, beton, vasszerelés, zsaluzó- és ácsfalazó, vakoló, szigetelő el­helyezési és helyszíni erőgyártó, állványozási és üzemszervezési munkamódszerek bevezetésére. Mindegyik bizottság az illető szakmá­ban elsőrendű képzettséggel rendel­kező vezetőből és a MÉMOSZ részé­ről mellé delegált egy-egy kiváló épí­tésvezetőből és élmunkásból áll. A bizottságok máris hozzáláttak a kor­szerű munkamódszerek kidolgozásá­hoz, hogy az önköltségcsökkentés gyors és gyökeres végrehajtását a folyó építkezés új módszereinek al­kalmazásával megkezdhessék. A ja­vaslat elkészítésénél természetesen részt vesznek az épületeken dolgozó szakmunkások és segédmunkások is, hogy a végrehajtás során szerzett ta­pasztalataikat a kialakított módszerek javítására érvényesíthessék. Megindult a szakmunkás­­és munkásvezetőképzés Az építés- és közmunkaügyi minisz­térium a MÉMOSz-szal karöltve megszervezte a szakmunkás- és mun­kavezetőképzést. Több, mint három­ezer szakmunkást képeznek ki, 3—3 hónapos iskolákon, ötszáz munkave­zető kerül ki a nyolchónapos tanfo­lyamot elvégzett szakmunkásokból. A MÉMOSZ ezenkívül tíz-, tizenhat- és húszórás esti tanfolyamokat ren­dez az élmunkások és a brigádok ré­szére. Az egyes munkahelyek kérdé­seit, a bevált és jó munkamódszere­ket ismertetik a tanfolyamokon és a felmerülő kérdéseket megbeszélik. Az egyes élmunkások és brigádok jó munkamódszereit az újítók bevált újításait minden munkahely dolgozó­jának meg kell ismernie. Eddig 42 nemzeti vállalatnál indult meg a ta­pasztalatcsereakció. Most még 192 budapesti és vidéki anyaggyártó és építkezési nemzeti vállalatnál indít­ják meg a tapasztalatcserét. Gépállomás­ tanácsokat állítanak fel A Magyar Közlöny szerdai száma közli a kormány rendeletét a gépállo­mási tanácsok létesítéséről. A rende­let kimondja, hogy a gépállomások és a termelőszövetkezeti csoportok jó együttműködése céljából, munkájuk tervszerűségének és szakszerűségének biztosítására minden gépállomás mel­lett gépállomási tanácsot kell létesí­teni. Ezeket tizenöt napon belül meg­­szervezni. A tanács a területén működő ter­melőszövetkezeti csoportok üzemter­vének figyelembevételével megvitatja a gépállomási munkatervet, és az egyes termelőszövetkezeti csoportok munkájának időbeli sorrendjét meg­határozza és gondoskodik arról, hogy a munkatervet kellő időben és szak­szerűen végrehajtsák. A tanács tagjai, a gépállomás vezetője és annak he­lyettese, a gépállomás mezőgazdásza, főgépésze és írnoka, a gépállomás te­rületén működő termelőszövetkezeti csoportok elnökei és a Szövetkezetek Országos Szövetségének megyei kiren­deltsége által kijelölt földműves szö­vetkezetek ügyvezető igazgatói. A ren­delet már életbe lépett.

Next