Kis Ujság, 1949. október (3. évfolyam, 228-253. szám)
1949-10-14 / 239. szám
Nogy közönség előtt taroltak rögrébál a válogatott futballisták Sopronban és Egerben Az osztrákok ellen készülődő magyar válogatott labdarúgók szerdán főpróbát tartottak. A Bécsben játszó magyar csapat Sopronban, a Budapesten mérkőző második együttesünk pedig Egerben játszott edzőmérkőzést. Sopronban több, mint 6000 néző jelent meg a sporttelepen. Az A-válogatott csapatunk 9:5 (4:0) arányban nyerte meg a mérkőzést a soproni válogatottal szemben. A mérkőzés után Sebes Gusztáv ugyanazt a csapatot állította össze, mint amelyiket már tegnap jeleztünk. Ez a következő: Kenni — Rudas, Balogh II. — Bozsik, Lóránt, Zakariás — Budai, Kocsis, Deák, Puskás, Zséndel?. Tartalék: Bursa, Kispéter, Józsa, Keszthelyi 11. Az edzőmérkőzés után Sopron városa vacsorát adott a magyar válogatottak tiszteletére A B. Válogatott csapatunk, amely Budapesten játszik az osztrák B. ellen, Egerben több mint 4000 néző előtt mérkőzött az egri Szakszervezeti csapattal. A B. válogatott 5:1 (1:0) arányban győzött. A B. válogatott csapatban nincs semmi változás, ugyanazok játszanak, mint akiket már tegnap közölt a Kis Újság. Az edzőmérkőzésen egyébként óvatos játék folyt, mert az egri pálya talaja egyáltalán nem volt alkalmas arra, hogy a válogatottak erejét növelje. A végén Mansik Béla másodkapitány örült, hogy nem történt sérülés. Sebes Gusztáv szövetségi kapitány nyilatkozott Sopronban és elmondotta, hogy a csapatösszeállítási nehézségek ellenére reméli, hogy Bécsben a legrosszabb esetben döntetlen eredményt tudunk elérni. Itt említjük meg, hogy Budapesten az osztrák és magyar B csapatok mérkőzése előtt a magyar „csikó“-válogatott játszik az ifjúsági válogatottal A „Csikó“-válogatott mérkőzésén alkalom kínálkozott volna arra, hogy tehetségeket kipróbáljanak A csapat összeállítása a következő: Mészáros — Vigh, Farsang II. — Dékáni, Káldi, Kotász — Tóth, Teleki, Kóczián, Palotás, Kovács IV. Tartalék: Pamuki, Jager és Kárász. Toto-jelentések a vigaszdíjról és az utolsó formákról A totózók száma legutóbb is emelkedett. Most, hogy a sorsjegynél is megkezdődik az első osztály húzása, a szerencsét keresők vetélkedésében a sorsjegy és a Toto fej fej mellett haladnak A hangulatot legjobban tükrözi vissza az Oktogon-téri Torozó, ahol totozók és sorsjegyisták nagyszámmal fordulnak meg. Itt az októberi vigaszdíjra eddig 240 szelvényt adtak le. Két hétnek az eredménye arra enged következtetni, hogy októberben komoly összeg lesz a vigaszdíj. Az október hónap öthetes, tehát öt szelvénnyel lehet egy teljes sorozat összegét megkapni, viszont a tolózónál egy-egy szelvény is nyer Tekintettel arra, hogy az elmúlt héten és az azelőtti héten is csak kétkét telitalálat volt, a kilences találatosok szép összeghez jutnak. Előállhat olyan helyzet, hogy a kilencesek a vigaszdíjban többet kapnak, mint a tíz találatosok A Belvárosi totózóknál is kedvezően alakul a vigaszdíj. Vidéken Szeged és Szolnok vezet.• A szeptemberi vigaszdíjat most állapítják meg. A Lottó jövedékői Csütörtök Október 1I. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Falurádió. 1. Gazdakalendárium 2. Zúgnak még a traktorok. 3 Versenyben a jövő évi jobb termésért. 4. Ipari munkások a dolgozó parasztságért. 11.30: Szabadegyházak vallásos félórája. 12.15: Bor Kálmán együttese. 13.00: Szimfonikus indulók 13.45: Hanglemezek. 14.15: Gyermekrádió. 14.45: Szomszédaink — barátaink. Hiradó a baráti népek országaiból. 15.38: Női szemmel... A Rádió, asszonyrovata 16.00: Rádióiskola. 1. Orosz nyelvtanfolyam kezdőknek. 2. A hangszerek világa. (Oboa és angolkürt.) 16.40: A Szovjetúnió a szocializmus hazája. A szocialista társadalom megvalósulása. I. 17.30: Hanglemezek. 17.40: Szovjet napok — szovjet emberek. 18.15: Termelési híradó. 18.30: Nagy orosz realisták: A kegyelemkenyér. Rádiójáték Turgenyev nyomán. 19.20: Hanglemezek. 21.00. ..Csütörtökön este .. .** 22.20: Hanglemezek. 23.00: Tátrai-vonósnégyes. 23.40: Tánczene. PETŐFI HÉDID 6.35: Tetőtől-talpig. (Ruhagondok ) 7.20: A legkorszerűbb magyar vasútállomás. Előadás. 7.30: Hanglemezek. 8.08: Hanglemezek. 8.30: Zenélő doboz. Hanglemezek. 10.30: Farkas László énekel, ifj. Babos Gyula zenekara magyar nótákat muzsikál. Farkas műsora: 1. Sej haj, ne feküdj a szénaboglya tövébe. 2. Réten, réten. 3. Végigmentem az utcán. 4. Beterelték a ménest 5. Haragszik az édesanyám. 6 Három bokor saláta. 7. Hideg szél fúj édesenyám 8. Kodály: De szeretnék hajnalcsillag lenni. 9. Vörösbort ittam az este 10. Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok. 11. Sűrű csillag ritkán ragyog az égen 12. Látod-e, babám. 13. Kodály: Szánt a babám. 14. Tíz pár csókot egy végből. 14.30: Hanglemezek. 15.00: Rádióiskola 11. A negyvennyolcas szabadságharc az irodalomban. (Magyar.) 2. Zenés percek. 15.40: Szív küldi szívnek szívesen. 16.00: Lengyelország szól Magyarországhoz. 16.30: Sebők György zongorázik. 17.00: Felek Rezső énekel, Radics László hegedül. 17.30: A tervgazdálkodás kérdései A magyar selyem. 17.45: A Szovjetúnió harca az atomfegyver betiltásáért. Gömöri Endre előadása. 18.00: Bertók Gyula együttese játszik. 19.00: Kérdezz — felelek! A Magyar Rádió tudományos fejtörő negyedórája. 19.20: Verdi Otella. Opera négy felvonásban A milánói Scala ének- és zenekarának előadásában Hanglemezek. Az I. és II. felv. után. 20.30: Hírek. 0.40: Mi újság a sportvilágban? 21.05: Az operaközvetítés folytatása. Utána. 21.45: Hírek szlovénül. 22.00: Opera IV. felvonása. Péntek Október 21. KOSSUTH RADIO 6.00: Falurádió. 1. Gazdakalendárium 2. Tele lesz a a bődön zsírral. 3. A répa tárolása. 4. Versenyben a jövőévi jobb termésért. 5. Nézzünk körül az országban. 11.45: Elbeszélés. 12.15: Roósz Emil együttese. 13.00: Keringők. 13.45: Hanglemezek. 14.15: Fúvószenekar. 15.00: Hanglemezek. 15.30: Hanglemezek. 16.30: Rádióiskola. 1. Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. 2. Népzene. 16.40: Marxista-leninista negyedóra. 17.30: Rimszkij-Korszakov: Májusi éj — nyitány. Hanglemez. 17.40: Szovjet napok — szovjet emberek. 18.15: Operettrészletek. 18.30: Román láncok. 19.15: Bach: Olasz verseny Hanglemez. 19.30: Gretry: Balettszvit Hanglemez. 19.45: Falurádió. 21.00: Rádiózenekar. Közreműködik Gertler Endre hegedűművész. 22.20: Népszerű opera részletek. 23.00: Tánczene. PETŐFI HADIG 6.3: MNDSZ tíz perce. 7.20: Az Atlanti-óceán kapuja. Előadás. 7.30: Hanglemezek. 8.00: Hanglemezek. 8.30: Hanglemezek. 11.10: Óvodások műsora. 14.30: Jeney Zoltán fuvolázik. 15.00: Rádióiskola. 1. Berzeviczy Gergely. (Történelem.) 2. Mit írnak mai zeneszerzők gyermekeknek? (Szovjet gyermekzene.) 15.40: Odysseus kalandjai. IV Az egyszemű óriás. Hőmérős époszát fordította és rádióra alkalmazta Devecseri Gábor. 16.40: Kiváncsi mikrofon. 17.00: Dolgozók Zeneiskolája. 17.20: Tánczene. 18.00: Az ifjúság hangja. 18.20: Indulók. 18.30: Könyvszemle. „Maxim Gorkij Amerikában “ 19.00: A technika úttörői Putyin, a lemezvágó brigátvezető. Eseményjáték. 19.20: Némethy Ella énekel. Bura Sándor zenekara magyar nótákat muzsikál. 20.00: Falurádió. Egy falu — egy nóta. 21.10: Szív küldi szívnek szívesen. 21.30: Mi újság a sportvilágban? 22.00: Kalandozások a zenetörténetben. Musszorgszkij életregénye. Közreműködik: Déri Pál (ének), Hajdú István (zongora), Lukács Margit. Kamarás Gyula, Kőmives Sándor, Dénes György. Szabó Sándor Szombat Október 22. KOSSUTH 11411(0 6.00: Falurádió, 1. Gazdaasszony-kalendárium 2. Mari néni fótanácsa. 3. A legderekabb asszonynak a legszebb nóta. 12.15: Harmónia művészegyüttes. 13.00: Színes muzsika. 13.45: Hanglemezek. 14.15: Mi van egy mondat mögött? Eseményjáték. 1430: Magyar Enciklopédia. 15.00: Hanglemez 15.30: Előadás a stúdióban Don Aristotile szerelmi ábécéje. 15.50: Gyermekrádió. A rászedett kádi. Zenés mesejáték. 16.35: Tanuljunk énekszóra oroszul. 17.10: Tánczene. 17.40: Szovjet napok — szovjet emberek. 18.15: Termelési híradó. 18.30: Előadás a stúdióban: A szelistyei asszonyok. Vidám játék sok zenével Mikszáth Kálmán nyomán írta Szász Péter. Zenéjét szerzette Polgár Tibor. 21.00: Vidám zenés hétvége Közreműködik Rácz Vali, a Pallós énekhármas. Herendi füttyhármas Martiny—Túrán —Bágya zongorahármas és a Rádió tánczenekara. A szöveget elmondja ifj. Latabár Árpád. 22.20: Szív küldi szívnek szívesen 23.00: Tánc éjfélig. PETŐIFIRÁDIÓ 6.35: A kisgyermek egészsége. 7.20: A nyelvtisztítás túlzásai. 7.30 Hanglemezek. 8.00: Hanglemezek. 8.30: Hanglemezek. 9.45: Görög gyermekek műsora 14 30: Népek zenéje. Az Annecy-i kórus énekel. A VIT műsorából. 15 00: A Rádióiskola tarka műsora. 15.48: Szerkeszd te is műsorunkat 16.10: Közvetítés az Ifjúsági Színházból: Zichy-palota. Vígjáték három felvonásban. 19.00: Operett részletek. 19 20: Falurádió, így dolgozunk a szövetkezetekben. 20.00: Népnevelők húsz perce 20 29: Közvetítés Varsóból. A lengyel rádió szórakoztató műsora a magyar rádió hallgatóinak. 21.00: Hangos újság. 22 00: Mi újság a sport világban? 22.20: Népszerű operarészletek. Vasárnap Október 23. KOSSITZI HAD Kft. 7.00: Jó reggelt. Hanglemezek. 8.25: Szív küldi szívnek szívesen. 9.00: Új lemezeink. 9 30: Evangélikus vallásos félóra. 10.09: Unitárius istentisztelet közvetítése a Koháry utcai tempiormból 10.45: Külügyi negyedóra. 11.00: Csárdások. 11.15: Rádiózenekar. 12 15: Rádiózenekar. 13.00: Tabányi Mihály együttese. 13.30: Hangos újság. 14.15: Ünnepi hanglemezek 15.00: Magyar népi muzsika 15 30: Brahms- Brácsa-dalok 16.00: A cseh filharmóniai zenekar hangversenye Hangfelvétel. 17.10: Magyar Parnasszus. A magyar rádió irodalmi folyóirata. 18.15: Hansz mezek. 18 30: Falurádió. 19.30: David Ojsztah és Lev Oborin zongorázik A VIT műsorából. Hangfelvétel. 21.00 Vidám Rádiószínház, Szabadlábon. G B Show vígjátéka rádióra alkalmazva. Zenéjét szerzette Kemény Egon 22.15: Tánczene. 23.00: Hanglemezek. PETŐFI RADIÓ. 8.00: Magyar nóták. Hanglemezek. 8.30: Falurádió. Mit tartsunk észben? Rendeletek ismertetése. 2. Könyvszemle. 9.90: Fejtörő séta Zenopotámiában. 10.90: Hanglemezek. 10.40: Hanglemezek. 11.40: Vasárnap déli Rádiószínház: Lakodalom. Csehov színműve. 12.00: Térzene. 13.00: A Néphadsereg híradója. 13.20: A Világirodalom Kincsesháza Dosztojevszkij. 13.50: Hanglemez. 14 00: Könnyű Múzsa-zenekar 15.00: Nagy elbeszélők. 15.20: Zongoraszámok. 15.45: Vasárnapi krónika. 16.00: Hanglemez. 16.15: A ..Szív küldi szívnek szívesen a hangversenye. Közvetítés a Városi Színházból. Közben. kL. 17.30: Előadás a stúdióban: Hol a csizma? Vígjáték. 18.09: A „Szív küldi szívnek“ hangyversenyének folytatása. 19 00: Séta Moszkvában. Közreműködik Hajnóczy Lívia és Kőmives Sándor. Rendező Lehel György. 19 40: Orosz balett részletek. 20 00: Hangképek a vasárnap sportjáról Közben 20 30: Totóhírek. 21.15: Indulók 21.25: Rádióankét. 22.00: Színes Szőttes. nyert értesülésünk szerint több, mint háromezer sorozat tesz. A jövő hét végén hirdetik ki az eredményt és mindjárt meg is kezdik a szeptemberi vigaszdíj kifizetését. Most is sokan részesülnek vigaszdíjban, de nem annyian, mint augusztus hónapban Viszont októberben kevés sorozattal is lehet nyerni, jóllehet még három forduló van hátra Az Oktogon-téri Totózók csoportonként is totóznak, kollektív variálják a szelvényeken a tippeket és a nyereményt, a befizetett összeg arányában szétosztják Ezenkívül a totószelvények arányában kollektív vesznek részt az osztálysorsjátékban is. Egyébként a Lottójövedék Nemzeti Vállalat Szalai utcai helyiségében az alagsorban levő totózó-termeket kibővítették és az őszi időjárás beálltával rendszeresen fűtik, hogy ezáltal is a totózók kényelmét szolgálják. * Az utolsó formákról szóló jelentésünkben hangoztatjuk, hogy a bécsi osztrák-magyar mérkőzésen mind a három eredmény egyformán lehetséges. A helyi pálya előnye és a magyar válogatott játékosok jelenlegi gyengébb formája osztrák győzelemre enged következtetni, de könnyen lehetséges hogy éppen a bécsi mérkőőzésen játékosaink jó formáid kirobban A magyar és osztrák B csapatok budapesti mérkőzésén változatlanul a magyar B csapat a favorit. Viszont itt is történhetnek a meglepetések. * A két válogatott mérkőzésen kívül a Nemzeti Bajnokság II. osztályának küzdelmei szerepének a Totó-szelvényen. Az Elektromos megszokott teljes csapatával áll ki a Goldberger ellen Figyelembe kell venni, hogy a Goldberger csapata újra formába lendült.• Pécsről jelentik: A Pécsi BTC Opata edző vezetésével tartott edzést. Komplett együttessel jönnek Budapestre. Ellenfelük a KőbányaiSE lesz. A Kőbányaiaknál Gondos sérült. Hosszabb ideig nem játszhat. Diósgyőr és Ózd régi versenytársak. A két vasgyári csapat most is nagy harcot vív a győzelemért. Diósgyőr két tartalékot szerepeltet. 1 A Kiskunhalas és a Szolnoki Lokomotív mérkőzésére a szolnoki Vasutasok ugyanazzal a csapattal mennek, mint amelyikkel az elmúlt vasárnapi a helyi rangadón szerepeltek. A Sajószentpéteri Torna—Pereces mérkőzésen a Perecesiek tartalékosan szerepelnek. Egyik legjobb játékosuk Krajnák megsérült. A Dohánygyár: Lendület—Soproni VSE meccsen a Dohánygyáriaknál Szűcs helyett Cser lesz a kapus Ezzel a védelmet erősítik. Fenyvesit és Csőkét is beállítják Tőlük nagyobb lendületet vár a Dohánygyári Lendület. A soproniaknál Vermes beteg, sok erősen tartalékosan vonulnak fel. Hofer, Verebes, Tóth, Forró betegek, nem is játszanak. A Sátoraljaújhelyi TK—Salgótarjáni Vasas meccsen a Sátoraljaújhelyieknél Bodrogi nem játszhat. Ők is tartalékosan szerepelnek, ami által erősen növekedett a Salgótarjániak esélye. Az Autotaxi—Pécel meccsre a taxi-MHK-próbák reggeltől estig Szerdán reggel 9-től egészen addig, míg be nem sötétedett, MHK-próbák voltak a Beszkárt sporttelepén. Délután 6 óráig több mint ötszázan próbáztak. Amikor már hétszázan jelentkeztek, a próbát egyelőre lezárták. Az a lelkesedés, ahogy a Beszkárt-pályán próbáztak — mondotta Füredi József, a Beszkárt-pályán folyó MHK-próbák vezetője —, azt igazolja, hogy a dolgozók magukévá tették az MHK-t és átérzik ennek a mozgalomnak rendkívül nagy jelentőségét. Öregek, fiatalok, nők és férfiak egymással vetélkedve mérik össze az erejüket. Az 5000 méteres gyaloglásnál feltűnt egy már nem egészen fiatal gyalogó, aki nagy lendülettel rótta a köröket. Amikor célba érkezett, a feltett kérdésre a következőket mondotta: — Szilágyi J. István autóbuszellenőr vagyok, 45 éves, családos ember. Rendkívül megtetszett az MHK-mozgalom és ezért elhatároztam, hogy ahol csak tudok, ott indulok. Aranyjelvényt szereztem eddig a súlylökésben, a fekvőtámsban, a kislabdadobásban és most az 5000 méteres gyaloglásban. " A VIII. kerületi pedagógiai gimnázium 100 növendéke 14 és 20 év körüli lányok. 90 százalékban aranyjelvényt szereztek. Vojtányi Margit testnevelő-tanárnő, az iskolások vezetője ezeket mondotta: — Nagy lelkesedéssel vesznek rést a lányok is az MHK-ban. Tanítás után délután 2 órakor jöttek ki, ellenszomjan várták míg rájuk kerül a sor és nagy ambícióval tették le a próbák. A Kultuszminisztérium dolgozói ugyancsak szerdán este próbáztak a Margitszigeten. Kuhár Miklós, a kultuszminisztérium sportfelelőse vezeti a csoportot. Kétszázan próbáztak le. DALION, LUDIN V'bar-átlátszó* és esőkabát Hisártosa és £$acsisz V TELEKI PÁl-UTCA 3 Férfiruhákért, bundákért, bőrkabátért legtöbbet fizetek, hibásért is. Frost, Klauzál-utca: 21. Telefon: $22-546 Asszonyom! Hozza be felesleges ruháit, jó! eladja „Occasió" Ruhaüzlet Teréz.-kíjrai 27 SeptfíbbéS fitflpbi férfi ruhákért télikabátért saját üzletem részére Marspuhffrn és Esifas Hív töv T 997.1QA Kazár u Horribilis árakat fizetek használt férfiruhákért, bundákért saját üzletem részére Fros! Andrássy Öt 47 Abbázia mellett Telefon: 227-317 Yekirmaliun 137 «23 zálog tárgyait, használt férfiruháját bőrkabátját szmoking ját szón végéi magas éren megveszem Népszínház 21* ruhafizlet Eladja lea és Herat remi kívül «leső áron s belvárosi divatszalonok modell darabjait Váci utca Hz Nem Tel: S8«»f*ip Használt férfiruháért szövetért bárkinél magasabb összeget fizet Tóth , Belvárosban Bp IV Égyelem utca kettő Tel . 732 Munkaruhát, köppenyt legolcsóbban a készítőnél G Grünwald Kazár a 1 Férfiöltönyért, télikabátért legtöbbet fizetek, hívásra jövök. Grünwald, Kazárutca egy. Tel.: 227-110 Férfiruháit legdrágábban megveszem S eilersdorfer sischefa a tizenöt Király utcánál) Tel 221 67 a t'annfix. Irha stb bundák olcsón! Alkalmi vételek! Használt szörmebundát veszek! Szemere szfiis. Erzsébet-körút huszonhat UJBÚTOROK SZTOPKA scepp»ofH9 «saSamour Métoesa Vidékre ewmainnlá* Király o Fiókfk.kl nincs Hímre flívelni Hálók k-mohók kombinál'«k82 WIMIMNIiKJIDBBMM Használt férfiruhákért csodálatos árat fizetek. Fischbein, Dob utca huszonöt Telefon: 421-080. Hívásra jövök Férfiruháit föl eladhatja 'Szabónénak Dob utca 37 Tel: 220-356 Hívásra lőzök Szőnyeget hibásat i)öafvidékről is) ponyvát, bőröndöt magasan vesz Freund Kuno. 12- II. Ifj. Telefonj 137 845 135 812 Szővegüzetemet ÁTHELYEZTEM V.. Teleki l.u. 15. sz alá PERZSA és mindenfajta SZŐNYEGET magas árban veszek es eladok C A M H I A Telefon: 312-174 írógépet sürgősen vennék. Telefon: 329-688 I It Ő GÉPÉT, • számológépet legmagasabb árban priváttól ■ vennék. Tel . H Golyóstollat fillérekért 1311: Rákori út 27/A BÚTORÉRT, irodabútorért háztartásért ruháért legtöbbet fizet Steiniszer Telek) tér 3 Telefon- 135-370 Gyermekágy, gyermek bocsi vaságyak Prohászka gyárból. Zichy Jenő-utca negyvenhat és Üllői-út hét SZŐNYEGEK VÉTELE - EI.AI14SA legjutányosabban Clarkovitsnál. Rózsa-utca nyolc, tszl 2. Tel.: 424-942 Perese és másfajta szőnyeget, is magas áron veszek Krankel, Wesselenyi-utca huszonkilenc I 5 Telefon 127 201_______________ Mimienlapu szőnyegek vétele-eladása Futár. Királyutca tizennégy Telefon: 226-424 ÓRIÁSI árat fizetek szőnyegén hibásem ista ponyváért, ruháért.MTAI felelőm 471-516 Apróhirdelési áraU I szó hétköznapi szó vasárnap 50 fillér 1 forint Legkisebb hirdetés fit szól Az első szó és a vastagon szedett szó duplán számi’ Helyiségenként, heti 5 FORINT részletre ciánoz STANDARD KIRÁLYI PA!-11 l’CA 18 telefon 18!» 585 CSEMPE Porta KFT. V. József Attila-a. I Tel : 586-147 ablak redőnyt készít, tavit, felállással Vozarík Lacza Rottenbiller-u. 12. Telefon: 425-780 kombinált szobát ímű bútort) priváttól. Székely, VI., Vichy Jenő-u. 37 Telefon: 111-135 (fennék Bécsi és angol mechanikás zongorák és pianinók olcsón vásárolhatók. Rákóczi-út 63. 111 Hantken Háznál bútorjavítást fényezési garanciával vállalok. Koletár műasztalos. III., Zápor u. 11 Szakszerűen figyel nyomot dr Békésy Tibor nyug renkőralezredes macán nyomozó Erzsébet-kr. . Telefon: 222-8H? Kárpitos házakhoz, házon kívül ajánlkozik Várady Király utca harminckettő Udvarban Csillárt Vogel csillárüzemtől Részlet javítás, felüvegezés, alkalmi vételek Mária Terézia tér egy Bérmunkát adok 10—12-es sikkötőgéppel rendelkezőknek. ..Pullover cardigan“ jeligére kiadóba exentizációs most induló akcióhoz fix és jutalék mellett férfiakat és nőket szenint felveszek Jelentkezés okmányokkal. Nagymező u. 3. 1. óra. Szegőnél Vennek zongorát vagy pianinót sürgősen priváttól! Pozsonyi-út egy. Virágüzlet. Telefon: 110-823 A Ferencváros Prágában jelentettük, hogy a Ferencváros labdarúgó csapata szerdán Prágában játszik a Spartával. A Ferencváros válogatott játékosai hétfőn este érkeznek haza Bécsből és kedden reggel 8 órakor a Nyugati pályaudvarról utaznak tovább a csapat többi tagjaival csehszlovák fővárosba. A Ferencváros teljes csapatával szerepel, ezenkívül elutazik mint tartalék Mindszenti Csiszár, Dékány és Guba. A csapatot Száraz István az PDOSz sporttitkára vezeti a prágai mérkőzésre. KIS ÚJSÁG I. évfolyam 239. szám Kiadja a Független Kisgazda Párt A kiadáson feléig KATONA JENŐ felelős szerkesztő Az előfizetés ára havonként 15 forint Csekkszámla: 936 510 Szerkesztési és kiadóhivatal: Bpest, VI . Eötvös utca 12. Telefon: * 420 760 Nyomatott: Független nyomda IV. Bpest, VI. Eötvös-u 12 Felelős: Földi Vilmos igazgató.