Kis Ujság, 1949. december (3. évfolyam, 279-304. szám)

1949-12-01 / 279. szám

Gras, a Kínai Népköztársaság kormá­nyának jogában van, hogy foglalkoz­zék ezzel a kérdéssel, az a kormány pedig, amelynek országa menedéket ad a Kuomintang reakciós haderő­nek, felelősséget vállal cselekedeteiért és viselnie kell a felelősséget minden ebből származó következményért." A kínai néphadsereg felszsballította Csurtskingot A kínai nép felszabadító mozgal­mának nagy eseményéről számolnak be a jelentések. A néphadsereg csa­patai felszabadították Csungkingot, ahonnan Csangkajsek és a Kuomin­­tang-kormány tagjai a néphadsereg bevonulása előtt repülőgépen Cseng­­tuba menekültek. A csapatok bevonu­lása a városba, Kína utolsó Kuomin­­tang-kézben volt milliós városába teljes rendben folyik. A lakosság nagy örömmel fogadta a felszabadító csa­patokat. Hétfőn este a Kuomintang formó­­zai „főhadiszállása“ is jelentést adott ki, amelyben elismerte Csungking el­­estét. Azt hiszik, hogy a Kuomintang leg­ke­lebb két hétig tudja magát tar­tani Csengtuban, mert a néphadsereg csapatai Csu­ngking bevétele után azonnal folytatták előnyomulásukat az új „főváros“ felé. A hároméves terv során 500 községbe vezették be a villanyt Az ötéves terv végére m­inden faluban villany lesz Az ország villamosítását a múltban magánvállalatok irányították és azok­ra a területekre vezették be a villanyt, ahol üzleti számításaikat legjobban megtalálták. Felkutatták azokat a he­lyeket, ahol gazdagok, kulákok éltek, de elkerülték azokat az országrésze­ket, ahol szegény paras­ztok dolgoztak. Az elmúlt 50 év alatt csak a városok­ban és azokon kívül mindössze 1300 községben volt villanyvilágítás. A vi­déki fogyasztók száma 1925-ben 120.000 volt és ez 15 év alatt 1940-ig mindössze 360.000-re emelkedett. A múltban Magyarországon csak 230 kilométer távvezetéket építettek. A hároméves terv megindulásakor az ország területén 1346 községben égett a villany és a fogyasztók száma 413.000 volt. A hároméves terv so­rán az elmúlt két és fél év alatt több mint 500 községet villamosítottak és ezzel 900.000 falusi dolgozó jutott villanyhoz. Csak szeptember hónap­ban több mint 54 községet, 20 gép­állomást, 8 állami gazdaságot kap­csoltak be a hálózatba. Ebben az év­ben 180 kilométer hosszú távvezeté­ket építettek. A villamosítási munkák során sok ■újítást alkalmaztak. Az egyik legje­lentősebb a most alkalmazott föld­­vezetékes rendszer, amelynél nem három, hanem csak két vezetéken továbbítják a háromfázisú áramot A harmadik vezetőül a föld szolgál. Ezzel az újítással a vezetékek és egyéb felszerelési tárgyak egyharma­dát megtakarítják. Az ötéves terv során tovább fo­lyik a faluvillamosítás és az ötéves leg végéig az ország minden köz­ségébe bevezetik a villanyt. A Szov­jetunióban megvalósított faluvilla­­mosítás bebizonyította, hogy a vil­lanyáram használata rövid néhány esztendő alatt nagymértékben emeli a falu él­etszínvonalát. A Szovjetúnióban például a vil­lanyreflektorral való világítás­­le­hetővé teszi a gazdasági munkálatok éjszakai végzését. A villamosfűtésű melegágyakban az év minden sza­kában lehet termelni bizonyos mezőgazdasági termékeket. A tyúk­ketreceket villanyárammal világítják és a tojáshozadék így 20 százalék­kal emelkedett. A szovjet vetemé­­nyeskertekben egy 200 wattos lámpa égetésével éjszakánként egy kiló kártékony rovart pusztítanak el oly­módon, hogy a rovarok a lámpa fényébe repülnek s onnan a lámpa alatt elhelyezett víztartályba esnek és elpusztulnak. A Szovjetunió pél­dájára az ötéves terv során Magyar­­országon is villanyerőre rendezik be a gépállomások javítóműhelyeit, a malmokat, darálókat és a fűrész­telepeket. De villanyáram használatá­­val történik majd a baromfite­nyésztés, a takarmány előkészítése, szecskavágás, fejes, a tej feldolgo­zása, magvak tisztítása és szárítása, de még sok egyéb mezőgazdasági munka is. ­­feli fü­lpjéi is kiváló ers­zényeket érnek el a „szakma legjobb dolgozója” címért folyó versenyben ks állami gazdaságok, a gépállomá­sok és a termelőcsoportok dolgozói példát mutatnak a falu többi dolgo­zójának nemcsak eddigi vállalásaik teljesítésében, hanem abban is, hogy egyre újabb felajánlásokat tesznek. Győr megyében 13 termelőcsoport november 16-ra, hét mást pedig no­vember 19-re teljesítette azt a válla­lását, hogy az őszi mélyszántást ha­táridő előtt bevégzi. De az egyéni gazdálkodást folytató dolgozó parasz­toktól is érkeznek jelentések felaján­lásuk teljesítéséről. Békéscsabán Maulis András négyholdas, Lipták Já­nos ötholdas, Vandlik Pál 11 holdas, Szarvason Palkó Mihály és még 28 dolgozó kisparaszt végezte el no­vember 20-ig a mélyszántást és teljesítette a felajánlást. Oros­házán a DÉFOSZ helyi szervezete a „Dózsa“, a „Vörös Csillag“ és a „Táncsics" termelőcsoportoknak ün­nepélyesen kiosztotta az emléklapo­kat jutalmul azért, mert a három csoport a vállalt határidő előtt befe­­jezte a mélyszántást. A gépállomások dolgozói a „szakma legjobb dolgo­zója“ címért indított versenyben kiváló eredményeket érnek el. A mátészalkai alközpontban Virág Andor brigád­­vezető a legutóbbi munkahéten nor­máját 317-3 százalékban, Simon Ber­talan, a „Vörös Csillag“ brigádveze­tője 309 százalékban, Esztó Gyula traktorista pedig 183 százalékban tel­jesítette. A Kaposvári Erdészeti Üzem dolgozói, akik december 20-ig 3540 hold fásítását rá­sották, november 23-ig 2335 holdat erdősítettek. A szer­­fakihozatal 23 százalékról 29 száza­lékra emelkedett. Az üzem dolgozói közül Hajnal József 167, Marosvölgyi János 162, Bene József 150, Liba Já­nos 160 százalékra teljesítette normá­ját. A debreceni erdőgazdaság dol­gozói vallották, hogy az 1940— 50 évre előirányzott 33.000 köbméter fa kitermeléséből már az idén 20.400 köbmétert kitermelnek, azonkívül az előirányzatnál 790 köbméterrel több ipari fát hoznak ki. Ez 70.000 forint megtakarítást jelent. Az erdősítés te­rén vállalták 600 hold elhanyagolt erdőrész kipusztult fáinak pótlását, 180 holdon pedig csemetekertet léte­sítenek. ­I (Csü­­örtük: december 1) ­ Vásáridék hírei A mai árak kilónként és csomón­­ként nagyban a következők voltak: Vllbaba és nyári rózsakrumpli 0.44, Ella 0.38, étkezési Krüger 0.32, vörös­káposzta 1.60—1.80, makói vörös­hagyma 0.66, makói fokhagyma 2.12, fejeskáposzta 1—1.10, kelkáposzta 1—1.20, makói nyers dughagyma má­zsánként 166 forint, kalarábé 0.80—1, őszi saláta 0.40—0.50, tisztított karfiol 1—1.30, leveles 0.50—0.80, mezei sóska 1—1.20, tisztított paraj 1— 1.40, sárgarépa kg 0.60—0.80, petre­zselyem kg 1.20—1.60, torma 2—6, főzőtök 0.40—0.50, hónapos retek csomó 0.30—0.40, zeller csomó 1.20 2.20, zeller kg 1.20—­ 40, céklarépa X—1.20, petrezselyemzöldje csomó 0.80—1, kék csemege hagyma 0.80— 0.90, sütőtök 0.50—0.60, feketeretek 0.40—0.60 tömött csiperkegomba 6— 12 forint kilónként. Gyümölcs. Alma: I. csoport: Aranypármin 2 collos 1.10—1.30, Jonathan 214 collos 1.40—1.60, amerikai fajták 2'A collos 1.60—1.80, 2% és 3 collos 1.80—2 forint kilón­ként. II. csoport: Ananászranet 2 collos 0.60—0.80, Londonpepin 2’A collos 0.90—1.10 Koksz­ orange 2 ‘A collos 1.20—1.40, Belfleure 2s/1 collos 1.40—1.60, 3 collos 1.60—1.80 forint kilónként. III. csoport: közön­séges almafajták 0.80—1.20, nemes­­körte 1.10—1.50, birsalma és birs­körte 1—120, feketeszőlő 1—1.10, közönséges szőlő 1.10—1.40, nas­polya 1.60—1.80, aszalt szilva 5— 5 50, hazai gesztenye 5—6, héjas dió 3—4 forint kilónként. Szárazfőzelék: kifejtett nagyszemű bab 1.60—2, aprószemű fehér bab 1.30—1.40, nagyszerűűz lencse 3— 3.20, középszemű 2.60—2.80, kék mák 8.20—­8.40 forint kilónként. A tojás-, hús- és baromfipiacon az árak nem változtak. ­ A pécsi gyermekkli­nika szakkönyvtárának és labo­ratóriumának egy részét a fasiszták 1344-ben Németországba hurcolták. A­­ felszerelést a szovjet hatóságn­á­, megőrizték és most hiánytalanul újraajutatak Magyarországra. Zala és Vas megye után harmadiknak Csongrád megye fejezte be az őszi mélyszántást Vas megye nyerte a földművelésügyi minisztérium vándorzászlaját A szántóföldeken az utóbbi napok­ban jelentősen fokozódott az őszi mélyszántás üteme, mint ezt a föld­művelésügyi minisztérium hivatalos jelentése megállapítja. A kedvező ta­laj- és időjárási viszonyok meggyor­sították a dolgozó parasztság munka­ütemét s különösen szembeötlő az előretörés azokb­an a megyékben, ahol jó politikai felvilágosló munkával és példaadással mozgósították a dol­gozó parasztságot. A mélyszántás minősége ott ja­vul, ahol a gépi erőt fokozottab­ban veszik igénybe. A gépi erő fokozottabb felhasználá­sáért folyó verseny napról-napra újabb nagyszerű eredményeket hoz. A gépállomások traktora­ine­k jó ki­ha­­sználása tette lehetővé, hogy Csongrád megye dolgozó paraszt­sága az ország megyéi közül har­madiknak jelenthette a mélyszán­tás elvégzését. Az állami gazdaságok és a termelő­csoportok Sztálin generalisszimusz születésnapjára tett munkafelajánlá­­sai egyik pontjaként a mélyszántás mielőbbi befejezését tűzték ki. Ed­dig 11 állami gazdaság és négy megye termelőcsoportjai teljesítették száz százalékig a vállalásokat. A mélyszántási verseny jelenlegi állása A földművelésügyi minisztérium legutóbb kiadott hivatalos jelentése szerint a mélyszántási verseny ez­­időszerint a következőképpen alakult: Első Zala megye száz százalékkal. Második Vas megye ugy­­csak száz százalékkal. Harmadiknak november 26-ra Csongrád megye is befejez­i az őszi mélyszántást. A negyedik helyen a megyék között ezidőszerint So­mogy megye áll 96.1 százalékkal, ötödik Sopron megye 95.7 százalék­kal, hatodik Veszprém megye 95.3 százalékkal, hetedik Komárom-Esz­­tergom megye 89.8 százalékkal, nyol­cadik Szatmár-Bereg megye 88 szá­zalékkal, kilencedik Békés megye 83.6 százalékkal A versenyben a leg­uto­ló helyen állnak: Szolnok, Fehér és Bács-Bodrog megye. Mindhárom megyében 50 százalék alatt van az eredmény. Nem véletlen, hogy a gépi erő­ kihasználás ebben a három me­gyében volt a legrosszabb az elmúlt héten. Fehér megyében még mindig sok a két kamilailan kukorica. Külö­nösen Alsószentiván, Előszállás, Se­regélyes és Székesfehérvár környé­kén. Fokozni kell a munkák ütemét azonban Bihar, Csanád, Pest, Tolna, valamint — Zemplén megyét kivéve — az északi megyékben is. A leg­több megye példája bizonyítja, hogy az esőzések inkább megkönnyítették a mélyszántást. Az elmúlt héten az elmaradt megyékben sem esett annyi eső, ami indokolttá tenné az elmara­dást. Éppen ezért a politikai felvilá­­gosító munka fokozásával, a gépi erő jó kihasználásával, a kulákok szabo­­tálásának leleplezésével mindent el­követnek a mélyszántás mielőbbi be­fejezése érdekében. Az őszi munkálatokban Vas megye dol­gozó parasztsága a megyék kö­zött példaadó teljesítéssel vezetett. A tarlóhántást, a rozs- és búzave­­tést jóval a határidő előtt élőnek, az őszi mélyszántást határidő előtt pedig másodiknak végezte el. Ezzel a teljesítménnyel megnyerte a földművelésügyi minisztérium vándorzászlóját, amelyet december 3 án ad át ünne­pélyes keretek között a megye dol­gozó parasztságának Keresztes Mi­hály földművelésü­rgi ólamtatker Az őszi mélyszántási verseny természe­tesen még nem ért véget, egyre na­­gyobb lendülettel folyik tovább a Hofberr-géngyár dolgozóinak ván­dorzászlójáért. Hírek Éjszakai fagy A Meteorológiai Intézet jelenti: Skandinávián át tovább áru­ralik a Szovjetunió felől érkező hideg le­vegő Középeurópába. Az Északi-ten­gert azonban már enyhe léghullám árasztotta el, amely keleti, délkeleti irányban folytatja útját. Hazánkban kedden már mindenütt uralomra jutott a hűvös levegő. A hőmérséklet általában csak 7 — 10 fokig emelkedett. Néhány helyről még jelentettek kisebb futóesőt. Ba­ján az esti órákban köd keletkezett. Budapesten kedden 21 órakor a hőmérsék fok volt. Várható iíájára,­ szerda estig. Időnként élénkéül­ északi, észak­keleti szél változó felhőzet, egyes helyeken eső, havas eső, havazás. Éjszaka többfelé talajmenti fagy. A nappali hőmérséklet tovább csök­ken. A szovjet festők Nemzeti Szalonbeli kiállítása iránti érdeklődés az utóbbi napokban to­vább fokozódott. Naponta tízezrek tekintik meg a szocialista-realista szovjet festőművészek alkotásait. A kiállítás megnyitása óta több, mint 300 ezer dolgozó gyönyörködött a szovjet művészet képeiben. A kiállí­tás december 1-én zárul. ­ Oktatási ankétet tartottak az Agrártudományi Egyetemen a mező­gazdász, kertész és állatorvosi kar professzorai és a segédtanszemélyzet. Dr. Máté Imre a növénytani tanszék professzora, rámutatok arra, hogy a szocializmus építése, különösen pedig az a körülmény, hogy dolgozó pa­rasztságunk egyre nagyobb mérték­ben fordul a társas művelés felé, fo­kozott feladatokat ró az egyetemre, szükségessé teszi munkájának kor­szerűsítését. Száműzni kell az egye­temről a feudál-kapitalista eredetű szakműveltség még fellelhető marad­ványait, ami alapjában véve áltudo­­mányosság, mert nem kapcsolódik a társadalom kérdéseihez. Korszerűb­ben kell megoldani a szaktudás át­adást és szemléltetést. A tanszékekre nagyszámú új szakkönyv érkezett. Eddig szovjet szakmunkákat 15.000 forint értékben szereztek be. A régi szakkönyveket át kell értékelni. A több mint 50 százalékban munkás- és dolgozó parasztszármazású, a többi részben haladó értelmiségiek gyerme­keiből álló hallgatók nagy többsége megértette a tervszerű tanulás jelen­tőségét — mondotta Máté professzor. — A Franciaországból kiutasított lengyelek ünneplése Berlinben. A Franciaországból kiutasított 27 len­gyel Berlinbe érkezett, ahol Gerhard Eisler tájékoztatási miniszter fogadta és üdvözölte őket. A Szocialista Egy­­ségpárt székházában fogadás volt a lengyelek tiszteletére. Pieck köztársa­sági elnök és Grotewohl miniszterel­nök a német és a lengyel nép közötti baráti kapcsolatok elmélyülésének fontosságát hangoztatta. Pieck elnök megállapította, hogy a francia kor­mány lépése a lengyelek eljen újabb kihívás a békét és haladást szolgáló országokkal szemben.­­­ Angliában 30 százalékkal drá­gítják a teát és a rossz termés miatt a burgonyálé­s adagolás visszaállítá­sára készülnek. A Szovjetúnió műszaki tapasztalatai segítik a magyar technikus értelmiséget a termelés fokozásában A magyar műszaki értelmiség a munkaversenyek továbbfejlesztése ér­dekében szakmai gyűlés­sorozatokat rendez. Az első ilyen nagygyűlést a Textil és Ruházati Ipari Dolgozók Szakszervezetéhez tartozó textilipari értelmiségiek tartották a Magánalkal­­mazottak Szakszervezetének Központi Székházában, ahol többszáz mérnök, technikus, üzemvezető és művezető seregied beste, a főváros textilgyári­ból és több vidéki nagyüzemből. Fülöp György, a szakszervezet termelési felelőse, beszámolt arról, hogy milyen rohamosan növekedett meg a textiliparban munkaversenyt folytató műszaki értelmiségiek száma. Míg a múlt évben, a munkaversenyek meghirdetése után alig másfélezer műszaki értelm­iségi versenyzőt tar­tottak számon, ez év október elején az MDP nagybudapesti emlékezetes választmányi határozata és az emlé­kezetes Rákosi-beszéd nyomán, már 12.000-re nőtt a versenyző textilipari értelmiségiek száma, november ele­jére pedig elérte a 26.000-ret. — A műszaki értelmiség feladata — mondotta többek közt — még ak­tívabban belekapcsolódni a verseny­be, kiszélesíteni a munkaversenyek feltételeit, az újítómozgalmat, aktívan résztvenni a szűk keresztmetszetek kiküszöbölésében, a szervezés, a munkafegyelem további javításában, a korszerű műszaki tudomány szín­vonalának emelésében és a leghala­dóbb tudományos elméletek gyakor­lati érvényesítésében. Ez utóbbi kap­csán megemlítette, hogy a fejlődés irányító központja számunkra e tekintetben is a Szovjetunió kimagasló textilipara. Az ötéves tervben — mondotta ez­után — a textilipari értelmiségre olyan hatalmas feladatok várnak, amely feladatoknak csak a műszaki és elméleti tudás legmagasabb rangú kifejlesztése útján felelhetnek meg. A műszaki tudás emelését első­sorban a Szovjetunió mag­­szín­­vonali­ technikai tapcs­zt­latainak és eredményeinek felhasználásá­val biztosíthatják. Ezért kell tanulmányozni minél többet és minél jobban a Szovjet­­únió textiltechnikai tudományát és textiliparának elért hatalmas eredm­é­­nyeit, az ipar vezetésében és szerve­zésében szerzett tapasztalatait. Szüksé­ges a szocialista építéshez a szal­mai látókör kitágítása mellett a tökéletes politikai és világnézeti tájékozottság. A beszámoló után Miklovicz And­­rásné, a Textilipari Szakszervezet mű­szaki értelmiségi titkára számo­l be a műszaki csoportok alakulásáról a textilipari üzemekben. Ezek a mű­szaki csoportok műszaki bizottságokat választa­nak és a bizottságok feladata, hogy az értelmiségiek a fizikai dolgozókkal együtt megoldják a termelési felada­tokat. Az üzemi bizottságok a mű­szaki bizottságokon keresztül biztosít­ják majd a műszaki értelmiség tech­nikai és politikai továbbfejlődésének feltételeit. Hangsúlyozta, hogy ami­ként a munkásság az államosítás ide­jén céltudatosan belátta, hogy övé a gyár s magának dolgozik benne, a műszaki értelmiségnek ugyanígy osz­tatlanul be kell látnia a munkásság­gal való szoros szövetségben, hogy ezután önmagának fejleszti a techni­kái és nem a nagytőkések hasznára. A beszámolókat számos hozzászólás követte s mindegyik hozzászóló csat­lakozott az előadók indítványához. Tízmillió dollárt kaptak Churchillék a választási hadjáratra Brüsszeli pénzügyi körökből szer­zett értesülés szerint az Angol Kon­zervatív Párt központi tanácsa a Chase National Bank alján tízmillió dollárt kapott választási hadjáratára. Politikai körök szerint ilyen kölcsönt amerikai bank nem utalhat át még részben sem a kormány előzetes jóváhagyása nélkül. E kö­csönnyújtás politikai kö­rk szerint megerősíti azokat a híreket, hogy a Konzerva­tív Párt központi tanácsa és az ame­rikai külügyminisztérium között tit­kos megállapodás jött létre. Mű­helybizottság a Ill számú sebészeti klinikán A III. számú sebészeti klinika dol­gozói gyűlést tartottak, amelyen Pet­­rovszkij professzor, a klinika igazga­tója kifejtette, hogy a szakmai to­vábbképzés nem az orvosok kivált­sága. Az új műhelybizotságnak gon­doskodni kell arról, hogy az ápoló­nők, műtősök is részt vegyenek a szakmai továbbképző tanfolyamokon. A klinika dolgozói határozati javas­latot fogadtak el, melyben kötelezik magukat: öntudatos társadalmi és politikai munkával tesznek ,méltók ahhoz a támogatáshoz, amelyet a Szovjetunió orvostudománya a ma­gyar orvostudománynak nyújt. — Hetventagy zenekar alakult Sze­geden a Magyar-Szovjet Társaság ke­retében­ .Az új filharmóniai zenekar üzemi hangversenyeken ismerteti meg a dalgozókkal a Szovjet zene leg­kiválóbb alkotásait . Versenyre hívta ki Hejebábán Adám Díván a hejőpapi, igrici és a Mmesbikieszet a szovjet nép­­odaí­r­ának, dalainak és láncainak meg­­ismart'V Méhen. Kuhrtrivisrá­dókat ala* kítanak és a Szal­ad Fii’d téli esté* ken szovjet versek, dalok és láncok előadásával ymelyreznek egymással.

Next