Kis Ujság, 1949. december (3. évfolyam, 279-304. szám)
1949-12-01 / 279. szám
A magyar nép Sztálinnak felajánlott ajándékai a Műcsarnokban Dolgozó magyar népünk művészien kivitelezett, szeretésből fakadt ezer meg ezer ajándékkal kíván kedveskedni Sztálin generalisszin, úsznak 70. születésnapja alkalmából. A születésnap időpontjáig, december 21-ig eljut Moszkvába a magyar föld és a magyar munka számos szebbnélszebb remekműve, azok az ajándéktárgyak, melyeket művészek és dolgozók fáradságot, munkát, időt nem kímélve hoztak létre. A születésnapra szánt ajándékokat, mielőtt azok még elindulnának hosszú útjukra, bemutatják a magyar főváros lakosságának, Budapest népének is. A kiállítás ugyan csak néhány napig tart, hisz a születésnapi dátumra már a szovjet fővárosban lesz a sok-sok ajándéktárgy, mégis alkalma és módja lesz mindenkinek megnézni: a Műcsarnok kapui ugyanis ezekben a napokban reggeltől késő estig nyitva várják a látogatókat. Mert a Műcsarnokban rendezik meg ezt a kiállítást is. A Magyar- Szovjet Társaság csütörtökön nyitja meg a kiállítást, Apró Antal mond ünnepi beszédet. Az Újítók Kiállítása meghódította a dolgozó nép számára a maradiság e fellegvárát is és a nagy kiállítási csarnok most már végérvényesen a dolgozó népé marad. Használhatja arra, amire a szíve parancsolja. A Műcsarnok több termében fáradoznak még a dekorációk tervezésén. Nagy gondot igényel ez a feladat, hisz a nagyszerű, művészi ajándékoknak valóban méltó keretet keül adni. Adnak is. Ismert művészek hatalmas arányú falfestményeket festenek, témául Sztálin életének egy-egy hősi epizódját használva fel, az épület főhelyén egy óriási Sztálin-portrét láthatunk, vörös lobogókat vontak köréje. De az ajándéktárgyak is rendre érkeznek már. Hozzák a fővárosi és vidéki üzemek, gyárak, pártszervezetek, testületek, intézmények, földművesszövetkezetek, a nők, az ifjúság ajándéktárgyaikat. Látogatásunk során máris kibontakozik szépségük, az a sok-sok ötlet és leleményesség, melyet az ünnepi ajándékok tervezésére és kivitelezésére fordítottak. Megcsodáljuk a herendi étkészet és a salgótarjáni üvegkészlet nemesen szép darabjait. — A herendi készlet 742 darabból 4n, az üvegkészlet meg mintegy 300 darabból — halljuk a tájékoztatást. Minden egyes darabját ugyan — éppen az üveg meg a parcellán törékeny voltára —, nem tesszük ki közszemlére, de a legszebb darabokat bemutatjuk a látogatóknak. A tompa őszi fény nehezen tör át az épület homályos üvegablakán, mégis az üvegedények csillogása csodás. Hol megcsillan a fény az üvegen, hol az üveg egy-egy hajtása játszik vele, aztán visszatükrözi Valóban szép. S olyan rózsák díszítik a porcellánokat, majd hogy élnek ízek a porcellánvirágok. Mindkét készlet 48 személyes s a porcellánkészlet minden nagyobb darabján a szovjet és a magyar címert láthatjuk. Veszprém megye dolgozóinak háromrészes virágtartós, gyümölcstálas óriási kristályvázája is mellen kerül a herendiek ajándéka mellé, Szentes Város dolgozóinak égetett, fekete domborműves agyagvázája mellé. De már tovább tekint a pillantás és az ózdi nagyolvasztó kicsinyített, rézlemezekből összeállított másánál akad meg. De nem is olyan kicsiny ez, hisz vagy két-három mázsányit nyom, hát még az a hatalmas márványlap, melyre rászerelték. A fafaragásukat is sokáig elnézegetjük. A szegedi MDP-szervezet fából készített dohányos szelencéjén a szegedi híd építésének egyik mozzanatát láthatjuk. Fejér megye MDP pártbizottsága fából faragott gyümölcstálat küld Sztálin 70. születésnapjára. A tálat zömök oszlop emeli magasra, az oszlop körül szovjet katona, egy munkás, egy dolgozó parasztaszszony fából faragott alakja csoportosul. — Egy idős parasztbácsi készítette — halljuk. Hivatott művész kezének is dicséretére válnék. De ki győzné felsorolni és dicsérni azt a sok szebbnél-szebb fafaragást, melyet a magyar vidék küld el szereldének kifejezésére Moszkvába, a Kremlbe, Sztálin 70 születésnapjára. A budapesti közlekedési dolgozók ajándéka egy bronzföldgömb. Moszkva földrajzi helyén a szabadság szobra emelkedik ki a földgömbből és tőr a magasba, jelezve, hogy a szabadság hirdetője a nagy Szovjetunió, három kis dombormű pedig a földgömbön a szovjet-magyar barátságot jelképezi. És hosszú-hosszú sorban ezüstveretes, bőrkötéses albumok, melyek mind az egyes üzemek, földművesszövetkezetek, termelőcsoportok fejlődését igazolják. Különösen szép a Gamma-gyár dolgozóinak ezüstveretes albuma, melyet kovácsoltvas-tartóba helyeztek el. Izómappák sorakoznak hosszú glédában, soksok mintás párna, a hajdúnánási termelőszövetkezet szalmafonatból készített szovjet és magyar címere mind-mind azt bizonyítja: a magyar nép nagy szeretettel készül Sztálin születésnapjának megünneplésére. . A Standard-gyár öröknaptár-órája az ajándékok ezernyi változatos szépségében is külön helyet érdemel. A magyar műszaki termelés egyik ékessége és büszkesége A Gamma-gyár a legjobb látcsövét és a legjobb fényképezőgépét ajánlja fel. A kelenföldi Goldberger-gyár több mint kétméteres állólámpáján egy munkás és egy dolgozó nő tartja a magasba az égő vörös csillagot, a salgótarjáni bányászok ajándéka bronz bányászfigura A pestszenterzsébeti óragyár földgömb-órája az Internacionale három első akkordját zengi, ha a nagymutató, a XII-re ér, a XIV. került ajándéka pedig egy olyan állólámpa a Kreml egyik tornyával, melynek toronyóráján minden egyes órában a „Drága föld ...“ néhány akkordja csendül fel. S állandóan hozzák az ajándékokat a kiállítás területére. Mint Valami hatalmas ajándékáradat ömlik ide a Műcsarnokba a szeretet ezer ötletben megnyilvánult kifejezője. — Méltó lesz ez a sok szép ajándék a magyar néphez. — szólal meg a Műcsarnok egyik munkája. Hű kifejezője a szeretetnek, melyet a magyar nép Sztálin iránt érez. És ezt érzik majd mindazok, akik a következő napokban ezt a kiállítást megtekintik. Kiállítás Prágában Sztálin születésnapja alkalmából A prágai Szláv Bizottság és a Csehszlovák-Szovjet Társaság Sztálin generalisszimusz hetvenedik születésnapjának megünneplésére. „A Szovjetunió — tanítónk és testvérünk“ címmel nagyszabású kiállítást rendezett a csehszlovák fővárosban. A kiállítás anyaga fényképekből és különböző okmányokból áll, amelyek bemutatják, hogy a Szovjetunió mindenkor milyen önzetlen támogatásban és segítségben részesítette Csehszlovákia népét. A kiállítás ünnepélyes megnyitásán megjelent John, a csehszlovák nemzetgyűlés elnöke, a kormány több tagja, Szilin prágai szovjet nagykövet és a népi demokráciák prágai diplomáciai képviselői. Nejedig közoktatásügyi miniszter megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió volt az egyetlen állam, amely 1938-ban nem hagyta cserben a válságos helyzetbe került Csehszlovákiát. A Szovjetunió a háború alatt komoly segítséget nyújtott a csehszlovák népnek és a Szovjet Hadsereg szabadította fel Csehszlovákiát a fasiszta megszállás alól. A háború után a Szovjetúnió nagylelkűen támogatta az átmenetileg nehéz gazdasági viszonyok közé került csehszlovák népet. — Mindez — mondotta Nejedly miniszter — mélyen szívünkbe vésődött, minderről soha nem fogunk megfeledkezni. Szlovák vezető politikusok a magyarok és szlovákok testvéri egyetértéséről A szlovákiai nemzeti bizottságok több helyen kerületi értekezleteket rendeztek az egységes földművesszövetkezetek tagjai és hívei számára. A nyitrai értekezleten Rastovánsky, a Szlovák Kommunista Párt főtitkára foglalkozott a szlovákiai magyar parasztság munkájával is. Kijelentette: örömteli jelenség, hogy a magyar földművesek öntudatosan bekapcsolódtak az egységes földművesszövetkezetek kiépítésére irányuló munkába. Felhívta a földműveseket, hogy ne tűrjék a nemzetiségi súrlódásokat, igyekezzenek még jobban elmélyíteni a szlovák és a magyar dolgozók közötti barátságot és testvériséget. A szlovákok és ,a magyarok testvéri egyetértésére van szükség ahhoz hogy gyönyörű Dél-Szovákiánkból annak valamennyi lakosa számára boldog hazát építhessünk. Dr. Hudiák, a szlovák megbízottak testületének elnöke, az egységes földművesszövetkezetek elnöke, az egységes földművesszövetkezetek polcon;// értekezletén a szlovák és magyar parasztság viszonyának kérdésével foglalkozva ezeket mondotta: — A szlovák kis- és középparaszt a legjobb barátja a magyar kis- és középparasztnik. A magyar kis- és középparasztnak, akárcsak a szlovákénak, közös ellensége a zsírosparaszt, akár magyar, akár szlovák. A falusi szegényeknek össze kell fogniok azok ellen a zsírosparasztok ellen, akik minden rendszerben, a szlovák vagy magyar fennhatóság alatt egyaránt nyúzták a kisparaszti. A falvakban dolgozó kisemberek testvérisége és nemzetiségre való tekintet nélküli összefogása a jólét és haladás biztosítéka. Egyéves a „Néphadsereg" December 1-én ünnepli egyéves évfordulóját a „Néphadsereg“, a Honvédség központi hetilapja. Szeretettel és ragaszkodással fordul ezen a napon az egész Honvédség harcos fegyveréhez, amely jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy valóban erős, korszerű és ütőképes hadserege legyen a Magyar Népköztársaságnak. Milyen munkát fejtett ki a „Nép- hadsereg“ egyéves működése során? ! Elsősorban hozzájárult ahhoz, hogy a Honvédség katonái megismerjék, elsajátítsák a győzelem tudományát és ezzel méltóak legyenek példaképeikhez, a szovjet harcosokhoz. Igyekezett teljes valóságukban bemutatni a magyar honvédeknek a hős szovjet S'td’p'fttC'S’ Itt Csütörtökön 19.20-kor Petőfin: Svanda a dudás cseh meseopera magyarországi bemutatója harcosokat, akik legyőznek minden akadályt, bátran szembenéznek a nehézségekkel és sziklaszilárdan állnak a béke arcvonalán. Ugyanakkor iránytűként szolgált a „Néphadsereg“ a kiképzés politikai alátámasztásában és jelentős munkát fejtett ki a hadsereg politikai nevelésében, az eszmei politikai színvonal emelésében. A Szovjetúnió és Sztálin generalisszimusz iránti szeretetre, a Párt és Rákosi Mátyás iránti hűségre, hazaszeretetre és az elenség gyűlöletére nevelte a lap a Honvédség katonáit. Hozzájárult a „Néphadsereg“ ahhoz a megtisztelő feladathoz is, hogy közelebb hozza a néphez fegyveres erejét. Cikkekben, riportokban és képekben mutatott rá arra, hogy a nép és hadserege egy fogalom, egy cél vezérli: a szocializmus építésének meggyorsítása és a béke szilárd megvédése. Ezzel a munkájával és minden erőfeszítésével a „Néphadsereg“ nemcsak a Honvédség, hanem az egész magyar népi demokrácia fejlődését és megerősödését szolgálta. Tankolté, nevelte, oktatta és szórakoztatta a néphadsereg katonáit, hogy valóban biztosítani tudják a békefront magyar szakaszának eredményes védelmét. Joliot-Curie vezetésével francia küldöttség járt a párisi indiai nagykövetnél, tiltakozott az indiai békemozgalom résztvevőinek üldözése ellen. Nem csupán a termelési formát megváltoztatni, hogy döntő mód bebizonyosodjék a kizsámányolásmentes társadalmi életforma fölénye a kizsákmányolás trendijével szemben. A termelési forma mellett a termelési módot is meg kell változtatni, a termelékenységen is javítani kell, hogy országszerte, sőt világszerte mihamarább mindenki belássa, mennyire többet és jobban lehet termelni a felszabadult népek országaiban, mint ott, ahol a földesurak és tőkések uralkodnak a dolgozó nép helyett. A szocializmust építő országok összes munkahelyein hatalmasan felül kell múlni a kapitalista országok termelési arányait, hogy senki előtt se legyen kétséges: a világnak mely részén folyik közhasznúbb termelés s a kapitalista „nemzetgazdaságom“ legképmutatóbb zsonglőrei se tudhassák egykönnyen elhazudni a népi tervgazdálkodás nagyobb előnyeit. E szempontból kell értékelni a magyar sztahanovistákat és köszöntenünk azokat, akik Alberttelepen és Győrött elindították a magyar sztahanovista mozgalmat. Amilyen erkölcsi forradalmat jelentett a hazai munkahelyeken a munkaversenyek elindítása a népi tervgazdálkodás első — hároméves — tervciklusának keretében, ugyanolyan erejű változást jelent az újabb — ötéves — ciklus küszöbén a munkaversenyek továbbfejlesztésében a magyar sztahanovista mozgalom elindítása. Az 500—1000 és annál is több százalékra menő munkaeredményjavulások már nem fokozati, de minőségi változásról tanúskodnak. Az alberttelepi bányász-ztahanovisták s a győri vasmunkás sztahanovisták nemcsak többet termeltek a normánál, de áttörték az eddigi normarendszert. Új helyzetet teremtettek nemcsak a saját munkahelyükön, de az összes hazai munkahelyeken. Bebizonyították a szovjet sztahanovisták példája nyomán magyar részről is, hogy a szocialista munkaerkölcs öntudatával, hével s akaraterejével egy közepes iparral rendelkező ország is szinte egycsapásra eléri s el is hagyhatja a legkifejlettebb iparral rendel elég kező kapitalista országok termelékenységét. A munkaverseny forradalmi ereje azonban nemcsak erkölcsi példaként tanulságos és követésre méltó. A munka hősei nemcsak erkölcsi jutalomban részesülnek, de anyagilag is igen jól járnak. Ha a kapitalista országokban a többteljesítményért a többletértéket a kizsákmányolók vágják zsebre — s így a kapitalista országokban már csak azért sem tudnának egy ilyen munkaversenyt elindítani! —, nálunk és minden más kizsákmányolásmentes országban is mindenki megkapja a többleljesítményért megillető több bért. A munkának azok a hősei, akik nem kisebb hősök a Kinizsiknél és Dukovics Tituszoknál s akiket a jövőben egyáltalában nem kisebb hősökként emlegetnek az utódok történelemkönyvei, mint a világ eddigi korszakformáló hőseit — anyagi hasznát is élvezhetik újításaiknak. Nemcsak szép elismerő szavakkal lesznek gazdagabbak, mint eddig, de olyan fizetéssel is, aminkben nem volt és nem is lehetett részük eddig az országban kétkezi munkásoknak. Ez az eredmény is csak sarkalló lehet, hogy a nagy hazai kezdeményezést érdemes követni. Olyan kezdeményezésről van szó, amely több, mint nyers munkaerőpróba. Értelmi viadal, ötletpróba ez inkább s végeredményben arra irányul, hogy megszabadítsa a dolgozókat a gépi erők segítségével a fizikumot megeröltet és felőrlő nehézétesi munkától. E célra nézve a műszaki értelmiséginek is határozottan be kell nevezni a nagy versenybe A műszaki értelmiség előtt soha olyan szép célok, soha olyan nagyszerű s a valóságban is elérhető eszményi távlatok nem állhatnak, mint most. Soha olyan eszményi összhangba nem kerülhetett eddig a műszaki értelmiségiek munkája a mesterek és szakmunkások termelő munkájával, mint aminő összhang megteremtésére most nyílt alkalom, hogy az elméleti tudomány igazságát igazolhassa a közérdekű gyakorlat, maga az élet. Enver Hoxha hadseregtábornok napiparancsa Albánia felszabadulásának ötödik évfordulója alkalmából Enver Hoxha hadseregtábornok Albánia felszabadulásának ötödik évfordulója alkalmából a néphadsereghez intézett napiparancsában többi között a következőket mondotta: — A felszabadulás ötödik esztendejében hazánk — hála a Szovjetúnió őszinte nagy segítségének — jelentékeny sikerekre tekinthet vissza. A Párt és a kormány helyes és biztos vezetése alatt szilárd és egységes népünk mindent latba vetett, hogy eredményesen megvalósítsa a kétéves tervet és biztosan halad a szocializmus alapjainak építése útjén. A háború utáni esztendőkbe« hadser» -ink a dicső Szovjet Hadsereg is a sztálini katonai művészet példájának követésével nagy sikereket ért el katonai és politikai képzettsége tekintetében. A hazapság magasztos érzelmeitől és némunk harcos hagyományaitól áthatolt hadseregünk eredményesen teljesítené a haza védelmével kapcsolatos feladatait. Egyetlen pillanatra sem szabad szemmől tévesztenünk hazánk ellenségeit és az angol-amerikai imperialisták új háború kirobbantására irányuló kísérleteik A népi demokráciákban bensőségesen ünnepelték a testvéri Albánia felszabadulásának ötödik évfordulóját Tiranában, Albánia fővárosában ,öt munkás esztendő szabadságban“ címmel kiállítást nyitottak meg, amelyen az Albán Munkáspárt központi vezetőségének és a kormánynak tagjai a népadsereg tábornokai, valamint az állam magasrangú tisztviselői jelentek meg. A lengyel lapok képekben ismertetik Albánia mai életét és a Tribuna Ludu kiemeli, hogy az Albán Népköztársaság nagy sikerrel hajtja végre az újjáépítés munkáját, ez az Albán Munkáspárt vezetése alatt dolgozók odaadó teljesítményének, valamint a Szovjetúnió és a népi demokráciák segítségének köszönhető. Prágában a Csehszlovák-Albin Társaság díszülést tartott, Albánia nemzeti ünnepe alkalmából. A kormány nevében felszólaló Plejhar atya közegészségügyi miniszter hangoztatta: A csehszlovák nép barátja és szövetségese Albánia hősi népének A román lapok ugyancsak vezetőhelyen méltatják Albánia felszabadulásának ötödik évfordulóját, kiemelik eddigi sikereit és különösen azt a határozott ellenállást hangsúlyozzák, amelyet Albánia az angolamerikai imperialisták, a görög fasiszták és Tito áruló bandájának támadásával szemben fanusít. Albánia budapesti követe kedden este fogadást rendezett, amilyen megjelentek az Elnöki Tanács és a kormány számos tagja, a diplomaták, valamint a magyar tudományos, művészi és társadalmi élet kiválóságai. A megjelentek melegen ünnepelték Albániát függetlenségének ötödik évfordulója alkalmából. Pécs felszaharolásának ötödik évordulója Pécs város felszabadulása ötödik évfordulójáról a város törvényhatósági bizottsága rendkívüli közgyűlésen emlékezett meg. A közgyűlés nagy lelkesedéssel elhatározta, hogy táviratban üdvözli Sztálin generalisszimuszt és a Szovjet Hadsereget. A közgyűlés résztvevői ezután megkoszorúzták a szovjet hősök emlékművét. A felszabadulás évfordulóján leplezték le Petőfi Sándornak a 48-as téren felállított szobrát. A IV. ker. kultúrhivatal a tömegszervezetekkel karöltve december 5-én délután 6 órai kezdettel Télapó-ünnepélyt rendez a Molnár utca 11. sz. alatti teremben. Legújabb magyar film RENDEZTE: MÁRTÁSSY FÉLIX Szabóné Főszereplők: LATTAI KORNÉLIA, PÉCSI SÁNDOR, RUTTKAI ÉVA, SZIRTES ÁDÁM CSÜTÖ ATRIUM . ROYAL A TÁ NOSCS tatra in. KOBZn fljp. TŐKTŐL LLOYD “ ! CORVIN tr* - rOYAL (*»*■« ; \í~- 'i&fcMi ***** j) a v '-átat * /í