Kis Ujság, 1950. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1950-05-14 / 111. szám

, mintegy gyászjelentésként, mit árultak és árulnak itt a bomlás páni napjaiban, ágban és szemérmetlen, nyíltsággal legális, kecskelábas polcokon, vállravetve, vagy zsebből, megfelelő suttogások, vagy rekedt dicshimnuszok közepette. Saslikot egy petróleumos kannából alkotott faszenes kályhán, vagyis sasliknak gyalázolt furcsán felpüffedt húsdarabokat vadul habzó forró olajban kisütve s oly vasta g Sebtiben vessük papírra. Budapesti Képeslapok: A Teleki-tér száműzetése 1 " . 1 a csákányok Bontják a zsibagot, „koccantak az avas bódékon, amelyek olyan makacsul és masszívan „beépültek“ Budapestnek immár a szívébe, mintha sohasem akartak volna eltakarodni a szélesen és egészségesen nyújtózó városból. A lélekharangot már régen meghúzták e fölött a zsibvásár fölött, amelyet a múlt a maga felszínes közömbösségével vett tudomásul, legfeljebb a rendőri resszoriban emlegetett, valamelyes égbekiáltó gazság kapcsán s amelynek a jelen már az infláció végnapjaiban nekigyürközött, hogy levakarja Budapest arculatáról ezt a sömör foltot. Csak most, amikor már tisztul ez az emberekből, törvényes és rejtélyes zugainkból, apró és aljas kis sebekből és pökhendi szélhámosságokból lőni világvárosi dzsungel, most látni és tapasztalni igazán, micsoda szívósság, elszánt erély és könyörtelen tervszerűség kellett ahhoz, hogy az első két kéz megragadja az első csákány fényesre kopott nyelét és belevitja az első férges és szenynyes odúba. A vámszedők éltek és kufárkodtak itt, a háború és az abból visszamaradt erkölcsi csődtömeg vámszedői, makacsul és süketen feledkezve freg arról, hogy a vámszedés ideje és hallgatólagos monopóliuma lejárt. Az alvilág, amely táplálta és támogatta karrierjében a Teleki-teret, lecsapolódott és kiszáradt, mint egy felcitomúzott és termőre fordított tőzegmocsár, csak ez a lerakodóhely büzlött még itt az orrunk előli tűrhetetlen lármába és piszokba takarózva. Hányszor jártuk be sikátorait, ahol az olcsó féregirtó szaga keveredett a gyanús facipecsenyék nehéz és mindent leleplező zsírszagával és hányszor adtunk hírt arról, hogy halódik a zsibogó. Most aztán menthetetlenül és visszavonhatatlanul vége. Akinek valamiféle nosztalgikus bánata van efölött, az siessen és vegyen búcsút tőle, mert a zsibogó már pakkok formátlan batyukban és nyikorgó hordákon elindult a száműzetés felé. gon tehintve a valódi kelelindiai borsnak csúfolt szecskatörmelékkel, amelyből élesen és határozottan kiöntik a pipadohány szagosítására is használt borsmentatű édeskés illata. — Színházi kosztümöket egy négykerekű taligára hajigálva, amelyek közt gondterhelt arckifejezéssel válogat egy falusi nénike és sorrendben a következő porral, pecsétekkel és dohszaggal borított darabokat emeli a napvilágra alapos vizsgálat céljából: bíbor királyi palást (ócska molinóra pettyegetett ál-hermelinbéléssel), Tómis-szabású vadnyugati lovaglónadrág oldali rézpitykékkel és csörgőkigyó-bőrrel szegve (linóleumból). montenegrói nemesi kaftán rendkívül kopott ürgeprémmel, égszínkék helman-kabát, mellrelíszelt papiros-töltényekkel s végül maharadzsa-bugyogó, amelyet vagy paprikás szósszal öntötték le, vagy huzamosabb ideig tisztogattak vele narancssárga cipőket. — Állítólag szedd, fehér patkányokat, amelyek irtják a svábbogarat, a csóhinyl és idősebb, magános emberek lakását derűs otthonná varázsolják. — Pikáns levelezőlapokat amelyek tapán Sábáéál is megjárták rémesebb hadfiak lajbi/sebélén az ábrázolt modellek haj vitriolé és páncélos s'íszei után fléivé. — Vadonatúj festményeket pooskagramis gipszrámákban lila havasi legelőkkel és ultramarin szdrelll tehenekkel, marózsákat és dielen máj írnokat ábrázoló szellemes hamu tarlókat utánzói zsír köből faragva, frakkot begombolható, kemény ingmel el és mandzsettákkal (ing nélkül vizelhető), szarvasfaggyús lahfagyás ellen és gyaníts hasonlatossággal ragucsos törökmézet, hélvé...helvé... két lóhul egylupa adag a hurik mennyei édességéből ... a Teleki téren, a bódék és barukkol, most egyszerre napvilágra ontják azt a tömérdek kacatot, amelyet évtizedek alatt halmoztak ms fel vakmerő spekulációkban utazó ószeresek, orgazdák és ügyefogyott krájzlerosok. Mert egykor a Telekitéren éppúgy lehetett értékesíteni ódon lépcsőházakból a gázvilágítás bevezetése alkalmával kiselejtezett lanternákat, mint betörésből származó teknőcés fésülködő készletet. Ijesztő, lenne,, ha nem lenne végtelenül komikus ez a zagyva üledék, amelyet egy világváros hajított el magától s amely itt még egy pihenőállomást tartott a szemétdombok és szemétégető kazánok végső nyugvóhelye előtt. Vagyonok persze nem fekszenek ezekben a korhadt és rozsdás, mélyrágta és penészillatú Végeladásban A realizmus értékei A gazda-asszony írta: Justli Zsigmond Justh Zsigmond (1863—-1891) békésmegyei földbirtokos volt. Kora ifjúságában kikerült Parisba, a francia főváros irodalmi szalonjaiban megismerkedett kora haladó gondolataival s rádöbbent hazája s népe elmaradottságára s arra a műveletlenségre, amelyben osztálya a magyar parasztságot tartotta. Hazajött békésmegyei birtokára , magános, bár tiszteletreméltó kezdeményezéseket tett a nép tanítására, a parasztság műveltségének emelésére. Pusztaszenttornyán paraszti színházat létesített, ahol béreseivel s jobbágyaival játszatta el a nagy görög klasszikusokat. Osztályára, az elnyomó magyar földbirtokos-rétegre azonban nem hatott ösztönzőleg kísérlete, amely elszigetelt maradt s később elsorvadt, .4 fiatal Justh tüdővészben halt meg a franciaországi Cannes fürdőhelyen harmincegy éves korában. Özvegy Balla Gergelyné már harmadik napja, hogy haldoklón. Kijött megtekinteni a nagy beteget Mari néni, a kopogi bába, el Belesné, a pusztaszent-tornyai javasasszony; hiába volt minden, csak nem tudtak a bajáról semmit. A két asszony fejét csóválta s lassú léptekkel hazament. Másnap fiai: István és János, meg az azok feleségei fel is pakolták az öregasszonyt és bevitték nagynehezen az orosházi doktorhoz. Az se tudott a bajáról egyebet mondani, mint hogy nagy beteg és meg fog mihamarabb halni, azt tanácsolta a két embernek, hogy kíméljék a költséget, nincs az úr istennek olyan orvossága, amelytől meggyógyulhatna. És özvegy Balla Gergelyné az egész úton annyira csendes volt, hogy hittek a gazdák a doktornak s elvégezték egymás közt, hogy ha haza érnek, megcsináltatják a koporsót. Tudvalevőleg édesanyjuk a legszószátyárabb vén asszony volt az egész szabad-szeni-tornyai határban, s meg se ejtett már három napja de egy árva szót se, így hát bizonyos, mégha, a kuruzsotoknak, sőt még a felcsenek is igaza volt. Hazaérve, a két ember legurigálta édesanyját a szekér saroglyájából. Az odaütötte aszólt derekát az egyik kerék küllőjéhez s csak nem szólt. Már bizonyos, a Szent-Mihály lovára jut. Matracát (most már, hogy nem tud szólni, úgyis mindegy) kivitték a konyha melletti kamarába. Leterítették a nedves földre, az öregasszonyt meg reá, kinek le volt ragadva a szeme, s petyhüdt ajkai nem mozdultak. Édesanyjuk tetemére meg ráborítottak egy cseléd-lepedőt (nagy gazdák voltak, tartottak cselédet, hármat), ők maguk meg bementek a házba, pipára gyújtottak, behívták a ház elől feleségeiket s egykedvűen beszélgetni kezdtek. Az ajtót nyitva hagyták, úgy se lát, hall már , anyánk mise. A két menyecske ott ült a kemence oldalán, a padkán, a két ember a két ablak közötti festett kanapén, amelyet tavaly vettek a hódmezővásárhelyi vásáron tizennyolc forintért. — Anyánk hogy meghal, ki sírt már most kenyeret? — kérdez le István, az idősebbik, a tapasztaltabb. A két menyecske hallgatott. Nagygazda-lány volt mind a kettő, nem szerette a kenyérsülést. — Anyánk már fiatalságában tudott hozzá, — szólalt meg végre János felesége, Lidi asszony, ki fiatalabb, de nyelvesebb is volt. — Apánk — felelt rá István gazda — maga szerezte ezt a százhúsz holdat, szegény sorsból vette magához anyánkat. — Szolgálólány volt, mikor elvette — tette hozzá Sidi asszony halkan. — Hogy meghal s megosztakozunk,hatvan hold jut egyikünkre, jut ennek a kamatából szolgálóra is.— Jut arra, a három béres eltér a padláson. — A két ember belenyugodott az okoskodásba. — Csak — mondta János fejét vakulva — sok lesz az illeték. — Anyánk, hogy az öreg rá iratott mindent, nem akarta a just életében kiadni kezéből. Ha vissza ránk íratta volna, nem fizetnénk semmit. — Nem ám". — Majd kifutja tán abból, amit a halotti Társaság kifizet érte. Ketten biztosítottuk be. — Nem lesz elég. Horváthék is a midikor hatvan forintnál több-t fizettek el az ángyikánk hagyatékában. ~ Nekem pedig nagy fekete kendő is kéne a gyászruhán kívül. — Vágott szavába Lidi asszony. — Tán nekem nem? — Tette hozzá az István felesége, Mónus Zsuzsanna, a Vásárhelyi parasztkirály lánya. Csak nem gyászolják kartonba, mint ahogy a gúnyok szokták. — Selyembe se lehet — vetette oda néki János. — De jó igaz nektek, jó az. — Hát a baloldali rála lesz a tiétek ügye? — Igen, a házzal. — Rossz vásár. Én a jobbikat szeretném ház nélkül — mondta élesen Lidi asszony. — Te mind a két rálát szeretnéd egyben, vágta ki Zsuzsanna hangos neveléssel. — De elég lesz a szóbeszédből, nézd meg János, hogy Van — mondta István komoly arccal, kivetve pipáját. János átment a kamrába, kihúzta a lepedő alól az öregasszony egyik kezét, majd a másikat. Mind a kettő hideg volt. Lehúzta a lepedőt ábrázaljáról, sárga volt és élettelen. — Te István, anyánk meghalt. — Meg-e? —• Meg az. Átmentek mind a kamrába. Körülfogták az öreget. Tapogatták testét, húzták-vonták karjait. István szólalt meg legelőbb: — Meghalt. Egy pillanatig mind elhallgatnak. János ocsült fel legelébb. — Én elmegyek a halottkémért.— Az ára, de Molnár János most a nagy majorban van napszámban. — A két mezőhegyest hamar elhozza — vágott vissza János sógorasszonyának, lévén a két mezőhegyesi nomus az ő kizárólagos tulajdonuk. — Én a virrasztókért megyek — mondta István gazda. — Mi meg, ugye hagyom, átballagunk Molnár Jánosnéhoz s áthívjuk, majd segít a vacsorát megfőzni. Nem bírta volna a két asszony megállni, hogy a faluban el ne mondja, hogy a napnmasszony megboldogult az Úrban. A ház üresen maradt. Alig hogy elmentek, a lepedő lassan megmozdult, s akila nehéz testtel, de csak kibújt özvegy Balla Gergelyné, ki nem boldogult meg az Úrban. Nagy bajjal feltápászkodott. Megtörölte összeragadt szempilláit kétszer a kezelőjével. Nehezen mozdult, de azért csak eljutott a konyháig. Ott levett egy szilkét a falról, vizet öntött belé, megmosta arcát és kezeit. Azután elővett egy eirokseprűt s kiseperte a konyhapadlót. Majd kiment a ház elé. Ott a kukorica szélén a béresek, de azoknak dolguk van. A többi megtudja jól, hogy messzi jár a tanyától. Özvegy Balla Gergelyné kiült a ház előtti padkára, ott ült úgy egy félóráig, érdektelen arccal nézve a mezei ólra, amely a nagy majortól Szabad-,Szt.-Tornyára vezetett. Éppen behordtak, kocsi kocsit ért. De ide nem lehetett kivenni, ki ült a kocsikon, meg láp néni is érdekelte az öreg asszonyt. Hogy beleunt az üldögélésbe, körül ment a ház körül. Megnézte azt a birkát, amelyet a mait szentesi vásárról hajtott haza az István bérese. Bement az istállóba Rátalált kedvenc kotlósára is, azóta, hogy lefeküdt, öt tojást tojott. Bement a fészerbe, ott van két kotlósa kis csirkéjével, ott rendben volt minden. Visszament a konyhába, leakasztod egy cseréptálat a falról, odatette a tűz mellé. (A tékozló két menyecske már délben begyújtott az estebédhez!) Levett egy nagy kést a falról s egy öreg tyúknak, amely épp óvatosan belépdelt a konyhába, levágta a nyakát. — Jó lesz a virrasztóknak — mormogta, hamar megkoppasztotta a tyúkot, reszelte tagjait, feltette a cseréptálban a tűzre, aztán oda húzott egy kis padot a padkához s úgy leste onnan, hogy fől-e már a tyúkleves. Néhány perc múlva bóbiskolni kezdett s lassan elaludt. Úgy öt óra tájban János gazda meg a halottként Molnár János megélkeztek. Ott találták az öreg aszszonyt a kis padon alva. Mindkettőben elhűlt a vér. Molnár János tüstént egy rémes esetet mondott el, mely hosszú évi halottvizsgálati praxisa alatt történt, amelyben a halott szintén megelővenődett. De amaz a história éjjel történt s a halott nem főzött tüstént tyúklevest, így hát borzasztóbb volt. A többi is megjött mind. A két asszony csahos menyecsketársukkal, Molnár Jánosnéval (ki gazdalány létére a kopogi halottkémhez ment feleségül, mire visz a szerelem!) meg István gazda is a virrasztókkal. Mind ott állt most a pitvarajtúban s nem tudta, mit tevő legyen. Lidi asszony volt köztük a legbátrabb. Bement a konyhába. Előbb belenézet a tálba, megkeverte a bugyborékoló levest, aztán felébresztette az öregasszonyt. — Anyám, ébredjék fel figyelmed, már azt hittük, meghalt. Az öregasszony felocsúdott, lassan körülnézett a mindenségen, aztán oda tekintett a tálra. Forr-e már a tyúkleves. — Hát visszagyültetek? — kérdte.— Vissza mi —, felelte neki Érdi asszony, s bele akar kötni, maga se India miért — vissza kigyelmed is napom-asszony, a túlvilágról. — Nem a, lányom. Csak innétről jövök, nincs is mit újat mondanom— Van nekünk. Van. — Szólalt még István a közeledett anyjához. — Az új nektek, hogy itt ülök. Ez nekem jó. — Jó az nekünk is— Tettte hozzá János. — Az a, most is megleped, kész a vacsora — mondta Mónus Zsuzsa, ki a kenyérsütés mesterségén kívül a főzést sem igen tudta. Eszébe jutott, hogy milyen jó, hogy most már nem kell szolgálót fogadni. — Hát kész a leves — jelentette özvegy Bulla Gergelyné —, jut a kémnek is, meg feleségének, meg a virrasztóknak is, jutna még itt, tíznek is. Nekem úgy se kell. A gazdák meg Molnár János elhelyezkedtek az asztal körül a vásárhelyi festett padlon. A menyecskék fehér abroszt tettek eléjük. Molnárné a két virrasztó asszonnyal a kemence mellé telepedet s ort várta, míg majd rájut a sor. Özvegy Balla Gergelyné lassan lehúzta a levesek tájit, odatette fiai meg a halottkérp elé. Aztán egyszer megtörölte petyhüdt ajkait a kék kötőjével, aztán imigyen ,sípjait,meg: — De azért csak rá lók halom holnap a fiyolc fertályt meg a négy holdat, hogy ne kelljen azt a rongyos illetéket fizetni. Ezzel lassan, csoszogva udacanyllogott a kemence mellé s ott a kétvirrasztó asszony között leült, aggjadkára. kis Újság lomokban, a vagyonokat — ha voltak — már régen kisíkották innen, itt csak az üledék maradt, a szépapák frakkja és a rostaszerűen likás karbonárt köpeny, amelyben a kivershedt vidéki színész egykor az üldözött garibaldistát alakította a magánéletben. Nevetséges alkuvások és kabaréhangú huzakodások előzik meg az utolsó üzletkötéseket, amikor például Király Ernő összegyűjtött hanglemezei cserélnek gazdát préselt műbőrbe kötve nyolcvanforintos kikiáltási ár után meglepő gyorsasággal kilónkint egy hatvanért. Viszont megesik a szemünk láttára az is, hogy valaki négy forintért megvásárol egy tenyérnyi papírlapot néhány vonással odaveted, markáns vázlattal és kiderül, hogy valódi Benczúr Az ilyesmi azonban ritka, mint a fehér holló, mert ez az ..áru“ már tucatnyi kézen ment keresztül, linzer és százszor kiselejtezték, átválogatták, tapogatták, szaglászták, műgrátfák továbbadták. Az ám, amelyet most már szívesen adnak különöselülő válogatás nélkül, bármilyen lépésben és bármilyen áron, kilencvenkilenc százalékban a rongygyűjt’, a papírgyűjtő és más hulladékanyag feldolgozó raktáraiba kerül, ott fejezi be viszontagságos és tarka-barka földi pályafutását. I , ,7Tl vagy rabjai.— I A zsibopo gazdail I10s ez, ,17 arcképesa'i.találóan csak egy röntgenszemű karikaturistá (lobhalna papírra, !1 er,' mittden torzulásában mégmitti'ss" ök-t. V „nagy cápák“ már Mt.agylét ezeket a vizeket, amelyek sűrűsödtek és megzavaros állák e teljes kiszáradás előtt, ebben az iszapban már csak apró ragadozók értekelnek. A ..'épp rek'', ezek a jég hátán is nagén, ravasz és vakmerő kiskereskedelem briganlik, most érezték meg a számukra döbbenetes tényt, hogy a talaj kicsúszott a lábuk alól. Csordákba verődve tépferegnek a törzsleáajok elött, sápadhan és izgatotlan és lufarkasdühvel csapva le arra a gyanúban egyébre, aki még nem értesült a Teleki-tér felszámolásáról és karján a felesleges überciherrel, befordul a Népszínház utcáról. Már nem is a kéréseiért marakodnak ezek a falvak „hiénák“, hanem attól a mérges sportszenvedély elől,űzve, amely ideeszögezte őket, ahol a kábító „duma“ és a szervezett fosztogatás farsangja dúlt. Ezek voltak a Teleki-tér kétarcú lovagjai, akik valóságos rummédia dell’artékái rögtönöztek három alsónadrág körül az eladó elkáprálalására, majd, a, deszkavanikban gumigaszka kalmár fejedenekkel gyorsan, szakszerű kö- zönnyel lebonyolították az üzlet második, könnyebbmenetét. Vevő alig van. Néha egy-egy falusi ház út a téren gyanakodva a fülébe harsogni és orra alá rázott, jól lengő kínálattól és izzadtul, kijózanodva ér pár- Vasárnap, május 14 A lengyel-magyar gazdasági együttműködés két éve Az 1948 május 13-án létrejött Magyar-Lengyel Gazdasági Együttműködési Egyezmény, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa szervezetének keretén belül, fontos tényezője lett a Szovjetunió által felszabadított nemzetek felemelkedéséért vívott harc szövetségi remiszerének. Megkötésének második évfordulója hizlaló eredményekkel serkenti a közös cél érdekében a munkát. A két felszabadult népi demokratikus ország közötti árucsereforgalom első okmányát 1915 októberében írták alá. Ekkor még csupán lengyel szén és koksz behozataláról, valamint magyar nyersolaj, olajtermék, bauxit, gyógyszer, műszer, bor stb. kiviteléről szól az egyezmény. Az első korszakitanárus-sori-forgalom ' értéke nem'volt nagy, hiszen mind Lengyelország, mind Magyarország a háború követké-‘.ben elpusztult ipar újjáépítésén fáradozott. Az 1981 közepén kötött második egyezményben már lényegesen szélesebb skálájú árucsoport szerepelt. Lengyelország marónátronnal, kalciummal, vegyianyagokkal, cinkkel bövitele szállításainak listáját, Magyarország ennek megfelelően ugyancsak felemelte és bővítette szállítmányainak kontingenseit. A két ország közötti árucsereforgalom 2011- ban hárommilliós dollárt ért el, egy év múlva már meghaladta a hétmilliót. Az új viszony jelentősége kidomborodik, ha figyelembe vesszük, hogy 1936-ban mindössze hárommillió dollár értékű volt a lengyel-magyar áruzsereforgalom mérlege. A lengyel-magyar külkereskedelmi kapcsolatok további fejlődését nagymértékben elősegítette a két évvel ezelőtt aláírt Gazdasági Együttműködési Egyezmény, amely hatását már nemcsak szigorúan vett külkereskedelmi viszonylatban érvényesítette, hanem a szocialista gazdálkodás .útjára lépett testvéri államok fejlődésének lényeges tényezőjeként gyorsította a dolgozó tömegek felemelkedését. Ennek értelmében kötötték az árucsereforgalmi és fizetési egyezményt, amely a forgalom értékének jelentős növekedésével járt. Most már tízmillió dolláros keretet állapítoltak meg mindkét részről. Az árucsere forgalom jelentőségénél sokkal nagyobb azonban a szép sikerekkel kialakuló gazdasági együttműködés. Döntő szempont mindenkor a belső szükségletek fedezése és a világpiacon való egységes fellépés ügye. Komoly sikert jelent a műszaki tapasztalatok, normák és újítások kicserélése. A tervgazdálkodásra áttért Tilalmik együttműködésének egyik legfontosabb problémája a tervezés módszerének egységesítése. Ezen a téren is kidolgozták az együttműködés módszerét, közös, hitószüles-italú tervek kidolgozása van folyamatban és rövidesen befejeződik a két ország statisztikai módszereinek egységesítése A Gazdasági Együttműködési Egyezmény hosszú időszakra méretezett entesrgin kívül közvetlenül lemérő jelentős hasznot hozott mindkét ország népgazdaságának: a Magyar Népköztársaság Lengyelország külkereskedelmében — 1948-hoz viszonyítva — háromszoros értékkel vett részt. let a másik oldalon, miután összelassonlítolni az ottiboni Népbolt árukészletét ezzel a tüsszentésre ingerlő szemétdombbal. Ki vásárol itt mégis? A „böngész“, ez a különös emberfajta, amely vakon hiszi, hogy azorra elölt lebegő skótkockás kupé a merény zsebében néhány aranyat felejtett valamelyik bácskai sertéskirály, aki a Milléniumhor mulatott Budapesten és mellényét, gavgléros hangulatában a cigányprimásnak ajátulékozta. I _ . ... ! és omlanak a | Zuhog a csákányi bVd ,.k „melyeket múlt csak az újságpapirtapéla és a rovarpor tartott össze, rongyok, cserepek és más vidékek masszája tűnik el óráról órára társzikerekre lapátolva, hogy évtizedes pihenés után vidalni, valamilyen formában folytassa az anyag örökéletét. Friss, finom papír, géplökőrongy, vagy egyszerű , idővel talajjá korhadó töltés lesz a tonnás bálákból. Mert mindez nem követi már a száműzött Teleki-teret, ez nem éri meg a fuvart és a cipekedést, ez a tömérdek, felhalmozott és eddig kallódott anyag örökre eltűnik ebben a formában. És ezzel hal meg a zsibongó olyan százszázalékosan, hogy száműzetésének helyén sem fog soha többé feltámadni, mert csak ebben a vastag nagyvárosi hordalékban volt életképes. M és egyúttal ez a legjobb, legegészségesebb és legmodernebb megoldás. Kérdire táptalaj, híján rohamosan elsorvad és porait is elviszi a szét. Sorsát egy gyammotom-őslény jósola meg illő rekedten, amelyből egy valamikor kackiásra pödört hang most kókadtan és asztmás kihagyásokkal recsegi a régi nótát:: — Volt, nincs, fene bánja...