Közlöny, 1848. június (1-21. szám)
1848-06-08 / 1. szám
az idén pedig csak 30 hajóra rendelkezhetik pénzzel , kénytelen lévén a munkások számát is felényire szállítói — ennek következtében több munkásokat el kellett és folyvást kell bocsátnia. Azonban a gyárigazgatóság egyedül az ügyességet, szorgalmat, magaviseletét és egyéb jó tulajdonságokat, lehető különös tekintettel a’magyarokra, veszi a' megtartandókra nézve alapul, így p. o. a’ i. e. ápril 1-sejétől elbocsátottak közt 91 magyar és 88 idegen van, melly arányi, az összes munkások főnlebbi számához képest, az igazgatóság a magyarokra nézve kedvezőnek tartja. Kijelenti egyszersmind az igazgatóság hogy legkisebbé sincs szándékában a panaszlókat tömegestül elbocsátni szolgálatából, hanem az elbocsátandók az ácsok összes számából szemeltetnek ki. Sőt a panaszlók, a’ gyárigazgatóság nyilatkozata szerint, annál nagyobb mértékben bírnak kilátást a' maradásra, mert legtöbbnyire bírják elöjáróik bizalmát, ’s az ácsok száma különben is legkevésbé fog csökkentetni. Egyébiránt az igazgatóság értekezett a’ panaszlókkal, kik most más véleménynyel lenni mondják magukat a’ tett lépés felöl, melyre írásban beadott vallomásuk szerint egy elégedetlen csábitotta őket. A’ gyár-igazgatóság ismételve biztosítja érintett nyilatkozatában a közm. és közi. ministeriumát, miszerint munkásai félfogadásában, valamint eddig, úgy különösen ezentúl, kitűnő figyelemmel lesz a’ magyar születésüekre, mert, saját nyilatkozata szerint, nem a magyar nemzetiség és jólét felvirágzásának ellen törekvő, sőt inkább azt körében is tehetsége szerint előmozdító, testület gyanánt akar feltűnni. Egyszersmind oltalmat kér azon esetre, ha elbocsátott, csábitott vagy hálátlan munkások az eddigi demonstraliónál netán erősebbel akarnának megkísérteni, szülők karjaikon vezetik be gyermekeiket Kassára. Minthogy azonban itt az ujonczokra sem kellő felügyeletről, sem alkalmatos szállásról, sem arról gondoskodva nincs, hogy kik által vizsgáltassanak meg : a bizottmány elhatározta megkérni a’ ministeriumot, miszerint a’ fenforgó esetekre nézve mentős előbb utasítást és felvilágosítást adjon. Egyébiránt a közcsend még eddig ele tettleg meg nem háborgatott. Mutatkoztak ugyan némelly helységekben a’ törvények félreértse miatt békételenkedések, de ezek alispáni erélyes közbenjárásra csak hamar megszüntettek. Beregből. A külső panszlavismus s annak kártékony behatásával már is elég bajunk lévén, még a’ keblünkben született panszlávok ármányaitól is óvakodnunk kell. — Beregmegye azon részében, mellyben az oroszság lakik — ez pedig kétharmadát teszi a’ megye egész területének — a' panszlavismus új alakban merülvén fel, alattomos propagandáját annyira kiterjesztő , hogy már már egész megyénk hálójába került. — Czélja: a’ legközelebbi országgyűlésre , a’ mennyire lehet, orosz papokat választani követekül, s ez sikerülvén, a’ megyei tisztújitásra hatni annyira, hogy a párt befolyása mindenütt túlnyomóságot nyerjen. — Ez valóságos tény , s méltó, hogy a nemzet, a’ ministerium mielőbb figyelembe vegye s ez ártalmas gyámot , még felburjánzása előtt, csirájában fojtsa el. — A köznép, felmentetett ugyan a’ földesurak veszélyes gyámsága alól, de nem egyszersmind a' papi befolyástól. Papjaink közül sokan , a helyett, hogy a’ népet oktatnák , fölvilágosítanák , koholmányokkal, ámításokkal hintegetik a’ lázadás magvait. Illy előzmények után történhetik , hogy legközelebbi követválasztásunk eredménye az orosz tömeg győzelme lesz , az intelligentia ellenében.S ha az lesz, akkor közöttünk mindennek vége! Azért még egyszer, méltó figyelmébe ajánljuk ügyünket azoknak, kik a' nálunk benszületett panszlavismus ármányainak gátat vethetnek! Követválasztásunk junius 20-dika körül leend. Komárommegye közönsége a’ latin köriratu hivatalos pecsét helyett f. év aug. 1-jétől kezdve magyar köriratu pecsétet használand. Zalamegye magyar köriratu pecsétet az eddigi latin helyett már május 11-dike óta használ. Krasznából. Szilágy-Somlyó, május 30-kán. A’ törvények értelmében helyettesített tisztikarnak névsora. Alispánok: Kovács István, Lázár János; főjegyző: Incze Károly; aljegyző: Gyulai Károly; kiadójegyző : Jakab István ; tiszti főügyész : Dombi László ; alügyész : Virág Károly ; főpénztárnok : Vályi Károly ; számvevő : Gazda János ; főbíró : Bocsánczi Márton, Viski László ; alszolgabíró : Mátyus Sándor, Bölöni Samu , Szentmarjai Lajos , Szatmári Dani; esküiek : Szatmári László ,Bagosi Albert, Péntek Miklós , Pap János , Lőrinczi Dénes , Varjú Pál; alpénztárnok: Veress Miklós, Lázár József; ülnökök: Kovács László, Gazda Zsigmond, Bagosi Sándor, Gencsi Farkas; levél- és pénztárnok : Vég István ; orvos : Jósa Dániel; mérnök : Andrási Antal; sebész : Mustáros Ferencz ; csendőrbiztos : Tordai Samu ; várnagy: Kovács Márton; írnokok: Költő Ferencz, Kolosvári Lajos, Sófalvi Samu, Réner Albert; marhaorvos: csődület utján betöltendő. Újvidék városában i. e. május 24-dikén tartatott meg legnagyobb csendben és békében a’ tisztujitás, mellynek eredménye következő : polgármester : Bajsai Zákó Péter, Bács megye főbírája ; főbíró : Kosztics Sándor, volt városi aljegyző; főkapitány Kulpini Sztratimirovits Radivoj, megyei biztos ; tanácsbeliek : Poppovits Konstantin , volt városi házi pénztárnok, Herrmann Gáspár, volt városi főjegyző , Nikolits Mihály , volt városi aljegyző, Lozsits Péter hites ügyvéd ,Kauliczy Demjén hites ügyvéd , Daun Benedek, volt városi telekbíró , nemes Radisits Simon hites ügyvéd, Wladiszlav János hites ügyvéd , és Trifkovits Athanáz hites ügyvéd és volt városi kiadó ; főjegyző: Mandits Tivadar; aljegyző : Radovanovits Pál h. ügyvédek ; főügyész : Koits Konstantin , alügyész : Silits Mihály hites ügyvédek ; telekbiró : Obrad Vazul hites ügyv. ; házi pénztárnok : Wladiszláv István h. ügyv. ; főorvos: Dimits Sándor volt városi főorvos; sebészek: Szaracsev Döme és Peák Ferencz, volt városi sebészek; főmérnök : Oberknezsevits Illés , volt városi főmérnök ; kiadó: Gruits János h. ügyv. Szentgyörgy, május 30-kán. A’ tisztujitás május 4-dik és folytatólag május 5-dikén Bartók János helybeli cath. lelkész elnöklete alatt, példás csenddel és közmegelégedéssel fejeztetett be. Eredménye következő: Mangold Károly polgármester; Szandtner Lajos főbíró; Grünn János kapitány; Bogner Pál, Csejtey József, Hanszlitsek Kristóf és Hatvani János tanácsnokok; Koleszik Károly főjegyző; Schleifer Károly aljegyző ; Gödöllő János számvevő , kik is a’ képviselők jelenlétében letevén az esküt, ’s az őket illető jeleket és pecséteket átvevén, az elnök lelkész ur által hivatalaikba ünnepélyesen bevezettettek. N. Kikinda, jun. 1-én. Az adakozás , melly a bizottmányi ülés tartása előtt a szolgabirák által meginditatott 10,000, a helységekben pedig 5,000 pgőftot eredményezett. Némellyek ezüst nemüeket is adtak, kölcsönkép 800 pft adatott. A választmányok a pénz beszedési működést azonnal megkezdendik. Kikinda, junius 2-kán. A’ városi biró Kosztonosity Vása, elnöklete alatt tartott közgyűlésben a belügyministernek május 30-kán kelt azon rendelete olvastatott, miszerint a’ korona s az ország és kapcsolt részek épségben maradásának érdekében elkerülhetlenné vált országgyűlés határideje folyó évi jul. 2-kán Pest városába tűzetik ki, meghagyatván a' városi közönségnek, hogy az 1848-dik 5-dik t. ez.-ben meghatározott számban és módon választandó képviselőket pontosan e’küldeni a’ törvényben megrendelt büntetés súlya alatt kötelességének ismerje. — Olvastatott továbbá azon rendelet, mellyben a' követválasztási törvényes rendeleteket magyarázó részletes utasításokat közli. — Mindkét rendelet közörömnyilvánítással fogadtatott. Modor, május 26. A' tisztujitás Albrecht Daniel helybeli tanodai igazgató s tanár mint választási elnök vezérlete alatt, a’ közönség teljes megelégedésével május 24. 25-ik napjaiban a’ legnagyobb renddel végrehajtatott. Zilah, jun. 1-jén. A’ közcsend, személy és vagyon bátorság mindezideig legkisebb részben sem háborítatott meg. A városi tisztujitás a’ törvény értelmében és a’ részeket visszakapcsolt királyi bizottmány utasítására békével ment véghez. A’ nemzetőrök összeírása is megkezdetett ’s két nap alatt be fog végeztetni. Fiume , május 31-dikán. G. Erdődi János május 24. érkezett Fiuméba ’s ugyan e’ hó 27. a' kir. kormányszék nyilvános ülésében letevén hivatalos esküjét, átvette a kormányszéki elnökséget. — Május 30. tartá az első nyilvános kapitánysági közgyűlést ’s intézkedett az 1848 : 27. t. cz.végrehajtása iránt. Közlötte továbbá olasz nyelven a’ közgyűléssel a' belügy ministeri utasítást, melly lelkesedő jetzéssel ’s hangos „evviva“ kiáltásokkal fogadtatott ’s az érintett törvényczikkel együtt határozatilag kinyomatni ’s a’ szomszéd vidéken és Dalmátországban több példányban kiosztatni rendeltetett Fiúméból. Május 31-én hitelesen iatik, miként a buccari királyi só és harminczadi pénztárban levő készpénznek Fiúméba való szállítása erőszakosan is gátoltatni szándékoltatik. Miután a nevezett pénztár e szerint veszélyeztetve volna , Buccariban pedig katonai erő nem létezik: felszólítandónak tartatott a fiumei cs. kir. katonai helyparancsnokság , miszerint a buccari só és harminczadi pénztár biztosítására Fiuméból egy nagyobb mintegy 80 főből álló katonai csapatnak Puccariba leendő szállítását haladék nélkül rendelje el. Az eredmény még nem tudatik. Trencsén sz. k. v. junius 3-án a’ városban és a’ szomszéd helyeken csend és béke uralkodik. Erdélyből, május 30-ikáról írják: bármilly aggasztó hírek szárnyaltak is rövid idő előtt az erdélyi oláh és szászoknak az unió szent ügye elleni mozgalmaik felöl; de Erdély lelkes fiai által az ügy olly biztossággal előkészítve jön , miszerint az ismét egygyé olvadt haza boldogabb jövendőjének szilárd alapja a’ mai országos ülésben az unió által letételeit, s az ez iránt, Erdély különféle ajkú ’s vallásu népségeinek kellő megnyugtatására czélzólag formulázott törvényezikk futár által királyi szentesités alá terjesztetik ... A’ haza üdve s a köznyugalom érdekei egyaránt igénylik, hogy a'szentesítés ne késsék. Az ellentörekvéseket legelőbb ez fogja meghiúsíthatni ... Az oláhok és szászok részéről eleinte feltételekhez vala az uniohozi járulás kötve ; de a’ rr. bölcs tapintata é s ügyes kiegyenlítő szelleme az oláhokat a’ törvényezikk firmulázása által csak hamar megnyugtató,’s a’szászok feltételei iránt is oda vitte a’ dolgot, miszerint maguk a’szász követek, önkénytelenül is hódolva a’ közlelkesedés varázs hatalmának, azokat csak mint kivánatokat óhajtók az egyetemes törvényhozás méltányló figyelmébe ajánltatni. A’ közelgő hongyűlésre választandó képviselők tekintetében idő rövidsége miatt némellyek a’ jelen országgyűlési követeket — mig a’ népképviselet alapján választandó követek megjelenhetnek — a’ julius 2 án megnyitandó országgyűlésre megbizandóknak vélik. Azonban a’ jelen körülményekben sokkal czélszerűbb lenne, még a’ kir. szentesítés megérkezte előtt, a' magyarhoni utolsó közgyűlések mintájára, népképviselet alapján szabályozni a’ márkás gyűléseket, hogy igy, nem lévén elég idő a’ törvény szabta stádiumok megtartására, illy. a’ nép arányos befolyásával alakított gyűlések által választassanak meg a’ követek. Ez által mégis felöltené magára e’ választás a népképviselet typusát, ’s lehetővé tenné azon buzgó óhajtást, hogy a’ közhazába olvadt Erdélyt illető követek az országgyűlésen mindjárt megjelenhessenek, s a’ tanácskozásokba befolyhassanak. A követválasztást tárgyazó 2-ik törvényczikk szerint az úrbéri telek helyett 5 párt adó van képességi qualificatio gyanánt kimondva. De hogy ez alap czélszerű nem leend, mutatja azon többek által felfedezett körülmény, miszerint igy sok csekély népességű helységben 50 választó is leend, holott több más népesebb helységből egy választó sem kerülend ki. Azért önként fel kelle azon javaslatnak merülni, hogy tétessék kísérlet földbirtoki qualificatio alapján leendő összeírásra, melly javaslat a’ holnapi nemzeti gyűlés tanácskozási tárgya leend. Többiben a’ törvényjavaslat szerint a’ választók összeírása s előkészületek megtétele iránti intézkedések a’ kormányszékre bízatnak. A királyi biztos is, saját nyilatkozata szerint, úgy lévén meggyőződve, miszerint az uniót uralkodó házunk egyik legfontosabb érdekének tekinti, ennek az ügyre kedvező hatással kell lennie ... A’ balázsfalvi egyesült oláh püspököt, Leményit kell mint a' siker egyik főtényezőjét felemlítni, kinek hazafias érzelme ’s az oláh népzet befolyása az unió elleni indulatokat nem kevéssé lehangold. . . Az oláhok küldöttei azt nyilváníták, hogy a’ szláv elemhez őket semmi rokonszenv nem kötheti, de annál forróbb hajlamot kell érezniük a magyarok iránt; azonban az oláh nyelvnek még ott is, hol csak többségben vannak, beligazgatási ügyekben leendő használata iránt igenigen forróan fejezgetik ki óhajtásukat. — A balázsfa dvi népgyülésen nagy befolyást gyakorolt a’ nem egyesült oláhok püspöke. Mi az oláhországi viszonyokat illeti, itten felölök biztos ismeretet szerezni nem lehet, mert az itteniek inkább ismeretesek a' messze Frankhonnal, mint a szomszéd oláhországiakkal; mire nézve az aldunai fejdelemségekben az ottani sympathiák és politicai irányok biztos megtudásán, leginkább pedig az ottan lakó csángó magyar feleink felőli adatok megszerzésén munkálni felette üdvös lenne, annál inkább, mert ez utóbbiak jelenleg, miután szabad földjüket a’ bojárok elperlék, nagyrészint szegénységgel küzdeni mondatnak. Pest, május 7-én.(Munkások ügye.) Már régibb időkben forgottak fen panaszok a’ gőzhajó-társaság, a’ középponti vasút igazgatósága stb. ellen, miszerint mind e’ helyeken az idegen nemzetiségi munkások kiválólag pártoltatnak a magyarok felett. Az óbudai hajógyár magyar munkásai hasonnemű panaszt nyújtottak be a belügyi ministeriumhoz, kiknek panaszlevele a’ gyárigazgatóságnak nyilatkozatra kiadatván, az utóbbi — mint hitelesen értesítve vagyunk — i. e. május végével nyújtotta be e tárgyban a' közm. és közi. ministeriumához felvilágosító jelentését, mellynek tartalma lényegileg következő : a' gyárigazgatóság az említett vádlevelet csudálkozással vevén, ’s az előadott panaszokat megvizsgálván, oda nyilatkozik, miszerint csak nagy tévedésen, részakaratu felingereltetésen, vagy határtalan öntúlbecslésen alapuló nézete az illetőknek az, ha ők magukat más munkások mellett visszaszoríttatni képzelik, minthogy az itteni gyárigazgatóság fenállása óta folyvást tekintettel volt arra, sőt a társaság érdekeivel, valamint a méltányossággal tökélyesen egyezőnek találta, miszerint gyármunkáihoz, a’ mennyire lehet, magyar munkásokat képezzen , kik mindnyájan kivétel nélkül meghatározott rendszer szerint, használhatóságuk arányában, születésökre való legkisebb tekintet nélkül, fizettetnek. Ennek tanúságait felhozza az igazgatóság, miszerint a’ gyárban jelenleg foglalkozó 898 munkás közt 636 magyar és 262 idegen van. E mellett azonban megjegyzendő, hogy az idegeneknek mondott egyének alatt nem a’ társaság által bevont külföldiek, hanem ollyanok értendők, kik mesterlegényeket vagy más mesterektől jőve, jártak a' hajógyárba, Magyarhonban felfogadtattak, ’s a’ magyar munkások mellett semmi előnyt nem élveznek ; de szorgalom, rend és ügyesség által kitüntetik magukat, azonfelül már évek óta Magyarhonban laknak, 's csak a’ szokásos formaságokat kellne megtenniök, hogy magyar honpolgárokká legyenek. A’ nevezett panaszlók különösen az ácsok közül valók, kiknek száma a' hajógyárban 129 magyarból és 50 nem magyarból áll. Ezek hasonlag határzott rendszer szerint egyenlően fizettetnek s használhatóságuk szerint haladnak elő; így p. p. a’panaszkodók mindnyájan, többnyire komáromiak eleinte 40—48 p. kr. napibérrel fogadtattak fel, s rövid időszakokban, szorgalmuk, és ismereteik arányában, 1 frt — 1 frt 20 kr. p. p. napidíjig mentek elő. Egyébiránt a’ gyárigazgatóság a’ panaszkodók elégületlenségének okát abban véli feltalálni, hogy a' gőzhajózási társaság az óbudai gyár alapításakor néhány kiképzett olasz hajóépítő munkást lévén kénytelen Triesztből hozatni — mert akkor itthon a’ mesterséges és tudományos gőzhajó-építésre alkalmas embereket találni lehetlen volt — azok valamivel magasabb bért és kedvezőbb föltételeket kötöttek ki maguknak szerződéseikben. De ezek száma mind össze is 20-ra megy, kik évek folytán Magyarhonban megpolgárosodtak, ’s nekik a’ magyar munkások, tőlök tanulván meg a’ hajógyári munkákat, ’s igy oktatásuk után lévén képesekké magasabb bért keresni, tulajdonkép hálával és nem szemrehányással tartoznak. A’ dunai gőzhajó-társaságnak azon körülménynél fogva ,hogy tavaly 60 vashajótestet építtetett, ’s erre 1600 embert foglalkoztatott, 4 Ausztria. Az Allgemeine Oesterreichische Zeitung, következő feltűnő tartalmú levelet közöl: „Jassy, május 26-án. Az itteni oroszok és orosz pártfogók, igen kedvesen vették az ausztriai horvát és szláv mozgalmakat, s az orosz politika itt valóban nem csupán közönyös néző, sőt inkább tevékeny, bár titkos részvevő. Az ausztriai álladalmak vészes állapota , az Erdély és Magyarországban felébredt vagy felizgatott oláh nemzetiség által, méginkább növekedett, bizonyosnak mondhatni, miként az oláh nemzet úgy felsőbb , mint alsóbb osztályai legkisebb rokonszenvvel sem, — hanem merő idegenség és ócsárlással — viseltetnek a németek iránt. A bojárok átalában Franczia- vagy Oroszország részén állanak; de a nép, mellynek inkább szivén fekszik vallása , mint nemzetisége , nyerseségében is az oroszszál rokon s vele tart, és a németeket, t. i. az Oroszhonból három évvel ezelőtt átjött német gyarmatokat, nemcsak idegenekül tekinti, hanem mint eretnekeket, gyűlöli és megveti. — Azon gyakori megjegyzésre , hogy a dunai fejedelemségeknek érdekükben volna az ausztriai monarchiához csatlakozni, a leghatályosabb férfiak mindig azt nyilvániták, miként a moldva-oláh nemzet ez által semmit sem nyerne, sőt idővel nemzetiségével is lakolhatna. Szabad alkotmányt nemzeti kormányzással, nemzeti hadsereg nemzeti czímer és zászlókkal, évenkinti nemzetgyűlést, felelős minisztériumot stb. Ausztria nekik nem adhat, minthogy mindezeket, az oroszok által egészen megnyerték és bírják, és mert az úgynevezett német miveltség és ipar gyanús ajándékáért, sosem tennék ki veszedelemnek közel utódaikat. Galicziában, Posenben és Magyarországban elég példa van rá, mit lehessen várni a németektől. Az erdélyi oláhok ellenben, csatlakozzanak Erdélyben a szászokhoz , de csak azért, hogy az erdélyi magyarok könnyebben magukra maradjanak; mihelyt pedig a szlávok Magyarországban a magyarokon átrohantak, az erdélyi, magyar és bánáti oláhok, az itteni csapatok segítségével, Oláhországgal és Moldvával egyesüljenek és a régi római Dáciát a Tiszáig visszaállítsák. — Mi legyen akkor a szászokból, tetszésök szerint az ő gondjuk. Az egész oláh nemzet egyesi *tésének minden esetre meg kell történnie. Valamellyik orosz nagyherczeg vagy hg. Leuchtenberg, mint király, Francziaország — és ahol lehet, Anglia védelme is, kereskednek a tervezett királyság fenállásáról. — Franczia és Angolhon, politikai és kereskedelmi érdekeik miatt, nem fogják e védelmet megtagadni. Ezen nemzeti álom' kivitelén komolyan működnek. Párisban moldva-oláhokból egylet alakúlt , egy bojár vezérlete alatt, melly Francziaország legjelesbjeivel közlekedésben áll, és — a’mi tény — Lamartine által kegyeltetik. A’ brassói oláh újság 34-ik számában is (ápr. 26.) — mintegy tudósitásúl az erdélyi oláhoknak — közöltetik e’ moldva-oláhok törekvése Párisban , melly lapból eléggé láthatni, hogy a’ moldva-oláhok legkisebb rokonszenvvel sincsenek Ausztria iránt, Francziaországhoz pedig bensőleg, nyilván ragaszkodnak. Világos tehát, miként czélúl tűzetett ki, hogy Magyar- és Erdélyországban a’ német elem , sőt magok a’ magyarok is , zsákmányúl vettessenek a' szlávoknak és oláhoknak, 's hogy a’ szláv népfajok kegyelése által — a’ monarchia belsejében irtó népháboru idéztessék elő. — Feltűnik azon fájdalmas meggyőződés, hogy a’ magyar nemzetiség véres sírján, össze fog omlani az ausztriai monarchia, tönkre fog jutni Magyarhonban és Erdélyben a’ német elem é s egy hatalmas , az öszes Németországnak fölötte veszélyes Szláv birodalom áll elő ; a’ Duna torkolatát és a’ fekete tengert pedig Németország előtt római dák birodalom zárandja el. — A’ csinos , művelt Bécs elpusztult utczáin, fű fog nőni, nem mivel Pesten nemzeti magyar kormány alakúlt ; hanem mivel a’ Szláv birodalom alkalmasb központján, egy más szláv főváros emelkedendik. Ideje azért, hogy a'németek sietve egyesüljenek a’ magyarokkal a’ szlávok és oláhok ellen , ha ezeknek gyűlöletében saját síjokat megásni nem akarják. Bár azon meggyőződésre vezethetne önök hazafisága , ékes és fontos szava minden ausztriait, ki előtt az ausztriai álladalom és uralkodóház fenállása kedves, hogy csak az összes németeknek gyors és erős egyesülése Magyarországgal, mentheti meg Ausztriát és uralkodó házunkat, tarthatja fen Magyarhonban és Erdélyben a’ német elemet, sőt Németország épségét! Mert mihelyt a’ horvátok, a’ csehekkel s társaikkal egyesülnek , bizonyosnak tarthatjuk , hogy ezen déli szlávok, kezet fogván testvéreikkel, az éjszaki szlávokkal, legközelebb Némethon keleti részeit fogják érdekök szerint szabályozni, mig másrészről épen akkor, a’ francziáknak könnyen eszökbe juthatna, a’nyugoti határokkal ugyanazt vinni végbe. Lombardia. Radeczky tábornagy mantuai főhadiszállásáról május 30-káról tudósítást közöl a’ bécsi hadministeriummal, mellyben jelenti: mikép u. hó 27-kén estve táborával Mantua felé indulván, működéseit megkezdd , 's ugyanott fáradt de csatavágyó seregeivel 28-kán meg is érkezett. Az alatt, Zobel ezredes parancsnoksága alatt egy dandárt rendelt , melly 28-kán estve , és 29-kén reggel az ellenség bal oldalán színlelt megtámadást tegyen, ’s az ellenséget tévedésbe hozván, táborának indulását fedezze,1*