Közlöny, 1849. január (1-15. szám)

1849-01-26 / 11. szám

Debreczen, hivat 11. sz. Péntek, januar 26.1849.­­ • ■■ a 1 o s lap. A* „Közlöny“ hétfőt kivéve, naponkint jelenik meg. — Ára lapjainknak helyben 7 frt, és postán négyszeri szétküldéssel hetenként 7 frt 12 kr pp., naponkinti szétküldéssel 8 frt pp. — Felvétetnek mindennemű hirdetések, mellyek hasábsoráért 5 p. kr. vétetik. — Elő fizethetni minden álladalmi postahivataloknál és a’ kiadó hivatalban Debreczenben. — HIVATALOS RÉSZ. HIVATALOS ÉRTESÍTÉSEK. Szemere Bertalan a’ honvédelmi bizottmányhoz következő tudósítást küldött. Tokaj, január 24-én 1849. Két rendbeli tudósításomhoz, a’ tegnapi, és tegnapelőtti diadalról, csak azon örvendetest adhatom pótlékúl, hogy a’ harmadik napot, és harmadik diadalm­unkat nem várta be az el­len , hanem tegnap éjjel Schlick le- és megverve elszökött. — Nem evett, nem ivott, nem pihent serege, ’s egy folytában Kérig futott Abauj megyében. Késő éjjel vonult át Tátrán, Szántón, dobszó­ zaj nélkül, nem háborgatva kevélyen az elöljárókat, mint másszor, szóval, mint szökőhöz illik. Serege kedvetlen, levert, 40 szekér vitte sebesültjeit. A’ mi hadunk tüstént követte ma, ’s Szántón, Tályán, ’s ’s Golopon hál. Magam maradtam itt a’ tömérdek élelmi, szállít­­mányi, és sok hullongó emberek miatt. Történtek nevezetes esetek is. A’ huszárok tegnapelőtt rohantak a’ félködben, és hirtelen körül veszik Schlicket, és taborkarát. Schlick hüvelyébe dugja kardját „éljenek a’ ma­gyarok“ kiáltja, üdvözli a’ huszárokat,­­ a’ huszárruhába öl­tözött , a’ huszárok, becsületes lelkűkkel, a’ magyar hangra és ruhára meghökkentek, megszelídültek. Míg a’ barátkozás folyt, jött a’ vasas csapat, és Schlick, a’ ravasz megszabadult. Egy segédtiszt volt a’ huszárokkal, azt Schlik meg is csókol­ta , de e’ csak vizsgálat alá vétetik. A’ tegnapelőtti cselt meghrám, mellynek hősét, a’ csa­lárd őrnagyot, Takács István levágta. Tegnap pedig Kisfaludon, hasonló történt. Egy száza­dunk félig véletlen egy ágyu-telepre ment, bukkant, és egy osztály ellenre. Az ellen-parancsnok „lábhoz“ parancsolt. Meg­adta magát. Baráti szót emlegetett, kapitányunkkal kezet fo­gott. Következett volna a’lefegyverzés. De hirtelen támadást parancsolt az ellen, a’ mieink elvesztették a’ becses foglalást. A’ vigyázatlan és hiszékeny kapitány alkalmasint áldozatul esik. Ez is vizsgáltatni fog. A’ magyar még mindig nem bir lenni sem ravasz, sem álnok, sem nagylelkűtlen. A’ két nap lelkesítő volt minden kebelre. Klapka ezredes és táborvezér a’Tarczalnál f. h. 22-én történt ütközetről következő jelen­tést küldött. A’ Sárospatak felöl előnyomuló ellenségnek elébe ma dél­után Sulcz őrnagyot három zászlóaljjal, két század lovassággal és kilencz ágyúval Bodrogkeresztúron keresztül Kisfalu felé inditom. Az ellenség ezen dandár által Kisfalun felül Lángnál megtámadtatván, visszanyomatott, ’s dandárunk állását meg­­tartá. Ezen idő alatt az ellenség más részről egész erejével Tálya felöl Tarczalnál előnyomult, ’s a’ sürü köd miatt a’ falu­hoz olly közel hogy az ütközett ott azonnal megkezdetett; de seregeim lelkességének és vitézségének sikerült, azt vissza­nyomni. Vitéz lovasságunk az ellenség egy részét szétveré; a’ 34 és 52-ik honvédzászlóalj ’s a’ lengyel csapat többszörös szuronytámadást tett a’ legjobb sikerrel, egy illy alkalommal fogatván el többekkel együtt Papszt százados is az ellenséges Vilmos gyalogezredből. Az ellenség Zomboron keresztül Tályá­­nak húzódott vissza, több halottakat és számos sebesülteket és sok elhunyt fegyvereket hagyván szaladtában maga után. Mi néhány holtat és több sebesültet számolunk. Különösen kiemelendő a’ lengyel csapat, 34 zászlóalj, a’ császár, Coburg ’s Lehel huszárok, ’s névszerint Bulharin ez­redes Descwffi alezredes, Twornicki alezredes és Idzikowski őrnagy. Elöleges jelentés a’ B. Kereszturnál f. h. 23- kán történt ütközetről. Tegnap a’ Sárospatak felöl előnyomuló ellenség, a’ Kisfa­lud és Keresztur között álló Sulcz őrnagy dandárját hevesen megtámadta, ki, nehogy a’ sürü köd miatt seregünktől elvágas­­sék, kénytelen volt magát Kereszturra visszahúzni és védő ál­lásba helyezni. Erre én Dessewffi dandárnoknak meghagyám­, két zászlóaljjal, egy század lovassággal és két ágyúüteggel az el­lenségnek jobb szárnyát megtámadni, mi által Sulcz őrnagy dandárja ismét támadó állásba tétetett. Ekkor az ellenség két oldalról olly tüzesesen támadtatott meg, hogy seregünk bátor­ságának ’s vitézségének kénytelen volt engedni és a’legnagyobb rendetlenségben a’ zombori csárda felé visszahúzódván magát a’ Schlik vezérlete alatt álló csapattal egyesíteni, ki a’ kevés szünetekkel hat óráig tartott ütközet alatt támadólag fellépni nem merészlett, alkalmasint okulván az e’ hó 22-én szenvedett tete­mes megveretésén. E’ heves ütközet diadalát 43-dik zászlóaljbeli derék szá­zados Kálnoki ’s mintegy 20 közvitéz halálával ’s több sebesül­tekkel vásárolták meg. Az ellenség vesztesége legalább három­szoros, egy százados, egy főhadnagy és mintegy 60 közember let­tek foglyainkká, magán ak csatasíkon pedig eddigi tudomás sze­rint is legalább 80 halottja maradt, kik között több tisztek is van­nak , ezen kívül számtalan sebesülteket számlál. Seregem vitéz és bátor magaviseletéről átalalában dicsé­rettel szólhatok , különösen azonban egy osztály don Miguel, egy század császárhuszár, az itt levő hevesi lovas nemzetőrök és egy század Lehi­­-huszár, valamint a’ Schwornicki parancsai alatt álló lengyelek voltak a’ nap hősei. Különösen kitűntek Sulcz őrnagy mind vitézséget, mind tapasz­taltságot mutató intézkedéseivel, Benkő 21-dik zászlóalj­beli százados ügyessége és ritska bátorsága miatt, továbbá Des­­sewffi, alezredes; Szél, százados; Czappán, főhadnagy; Lits­­man, császár-huszár százados; Csomordányi, Lehel-huszár szá­zados ; Kopcsa, nemzetőri százados, de kitünöleg a’ hevesi nem­zetőrök őrnagya gróf Wartensleben. Klapka, ezredes, Görgei tábornok következő velős rövidségü proclamatiót bocsátott seregéhez: Vitézek! Megjött a’ pillanat, midőn sem holmi politicai nézet, sem felsőbb rendelet bennünket a’ rég óhajtott elszánt csatától többé vissza nem tartóztat. Megjött a’ pillanat, midőn soká elnyomott harczvágyunk­­nak valahára eleget tehetünk. Tüzérek! honvédek! ’s ti Europa-szerte hires huszárok! hü bajtársaim! itt az ellenség, előttünk, mögöttünk! Har­­czoljatok! Szuronyra! előre tisztek! ’s nincs ki ellentállana! Alkotmányos szabadság! e’ szent joga Magyarország min­den népeinek! Ez az, a’ miért harezra készülünk, életre! ha­lálra ! Egy győzelem! csak egyetlen egy! és vége minden szen­vedésnek ! Előre bajtársaim! Tisztelt előre! Utána vitéz legénység! Gyalázat, átok fejére annak, a’ ki hátra-marad ! Áldás, a’ felszabadult nép áldása reá, a’ ki győzve éli vég perczeit! Áldás! Dicsőség! Görgei, 1018 .E. K. RENDELET. Magyarország minden törvényhatóságaihoz, városi ’s községi elöjáróihoz, egyes tiszvise­­lőihez, ’s népeihez. Az alkotmányos szabadsághoz hű lelkes magyar népnek saját tűzhelye, ’s az által a’ nemzet függetlenségének az azt el­tiporni szándékozó ellenség irányában megvédése körűl teen­dőkre , ’s eljárásának irányos hatása végett, a’ kormány a’ nem­zet nevében következő rendeleteket tart szükségesnek ezennel kibocsátani: 4-szer.) Az ellenség, ha valamelly vidéket megszáll, csá­szári biztosokat, szokott a’ megye vagy város, vagy több hatósá­gok kormányzatára kinevezni. És fájdalom akadnak magyarok, kik az illy megbízást a’ hazának szabadságát eltiporni törekvő ellenség kezéből elfogadják — ’s elfogadva, saját édes anyjuk keblébe verik a’ gyilkot. — Ezek a’ nemzet nevében honárúlók­­ká nyilváníttatnak, ’s a’ törvényhatóság közönsége, ’s összes népe utasittatik, hogy az illy honárulókkali érintkezéstől óva­kodjék , sőt a’ körülmények szerint velők a’ szerint is bánjanak. 2) Történik hogy megyei ’s városi tisztviselők az illy csá­szári biztosok által hivatalos foglalatosságokra felszóllittatván, azt készségesen teljesitik. Voltak idők , ’s nem ollyan régen, midőn a’ megyék tiszt­viselői inkább fogságra hagyták magukat vittetni, hogysem a’ törvényes király által bár, de törvénytelenül tett parancsoknak végrehajtásához segédkezet nyújtanának. A’ gyenge és félénk ember, ki becses személyét a’ honpol­gári köteleségnél többre becsüli, meghajolhat a’ hatalom erő­szaka előtt annyira, hogy a’ haza ellensége ellen cselekvőleg semmit sem teszen; — ez is erkölcsi vétek bár, törvény bün­tetése alá csak akkor esik, ha nem valódi, hanem szintett erő­szaknak engedett. De arra, hogy valaki a’ haza ellenségének tettleges szolgálatokat tegyen, a’ mint becsületes ember magát nem kényszeritteti, úgy ha elvállalja a’tettleges szolgálatot, árulási bűnt követ el a’ haza ellen. — Alkotmányos országban a’ közigazgatás lényegéhez tarto­zik , hogy tisztviselő, a’ ki törvénytelenséget cselekszik, magát még törvényes felsőbbségének parancsával sem mentheti, mint nem mentheti magát a’ szolga ura parancsával, ha ez neki gyil­kosságot parancsol. Mennyivel inkább vétkezik tisztviselő, ki megesküdött a’ törvényre, az alkotmányra, ki a’ nemzetnek hű­séggel tartozik, ’s ki mégis annyira elvetemedik, hogy a’ haza ellenségének rendeleteit hajtja végre a’ haza szabadságának el­nyomására, ’s magát, ki a’ megye vagy város szabadon válasz­tott tisztviselője volt, idegen zsarnokság eszközévé alacsonyitja. Annálfogva a’ nemzet nevében kijelentetik: a) A’ ki az ellenség vagy annak biztosaitól hivatalt elvál­lal, az honáruló, annak engedelmeskedni, őt hivatalnoknak te­kinteni tilalmaztatik. Sőt azzal mint honárulóval kell bánni. b) A’ ki törvényesen már ezelőtt megkezdett hivatalát az ellenség uralma alatt is folytatja, az minden tettéért személye­sen felelős a’ nemzetnek, ’s ha akármit teszen, mi a’ nemzet jogaival és szabadságával ellenkezik, azért a’ törvény értelmé­ben lakolni fog, ’s lakolni különösen honárulás vétkével, ha a’ népet ’s községeket, mellyeket a’ hazafiúi kötelesség teljesíté­sében vezetnie kellene, a’ hazánk szabadságát ’s nemzetünk hi­telét elnyomni törekvő ellenség iránti hódolatra unszolja, vagy épen fenyegetésekkel kényszeríti, ’s az ellenség számára a’ népet akár pénzadófizetésre, akár élelmi­szerek kiszolgáltatásá­ra kényszeríti. Az illy embert, ki alkotmányos útón nyert hivatalává az ellenség zsoldjában, ekkint visszaél, a’ nép ne csak tiszt­viselőnek ne tekintse, hanem rablónak, fosztogatónak, hon­árulónak nézze, ’s vele a’ szerint bánjék. ( 3) Egy országot nem lehet meghódítani, ha a’ nép ha­zájához hű marad. Azzal ámitgatják a’ népet, hogy ha bármilly népes községbe, csak 10—20 embert küld is be az ellenség, annak kénytelen a’ nép engedelmeskedni, különben nagyobb erő jön ellene, ’s az pusztítani fog. A’ kik így ámítják a’ népet, azok az árulással határos bűnt követnek el. Ha látja az ellenség hogy a’ nép a’ legkisebb erömutatásnak, 10—20 fegyveres el­lenség parancsának, vagy csak megérkezése fenyegetésének, is meghódol, — úgy kényelmesen egy pár száz emberrel meg­hódíthatja az országot. — De ha látja, hogy a’ nép az ő szá­guldó csapatait, a’ mint kell és lehet, agyonveri, elfogja, akkor az ellenség kénytelen egész erejével együtt maradni, nehezen mozdul, és éhen vesz el. Kötelessége tehát a’ törvényhatóság­nak , városi ’s községi elöjáróknak és egyes tisztviselőknek arra ügyelni, hogy a’ melly községben az ellenség kisebb csa­patai jelennek meg, azt a’ nép fogja el, vagy irtsa ki hazánk szent földéről, — nem fog-e miatt a’ nép kárt szenvedni; mert az ellenség ha látja, hogy a’ nép el van határozva magát ol­talmazni , nem könnyen merészel a’ nép közé kalandozni, ’s magára szorítva ütközet nélkül is elvész kis idő alatt, de ha még is e’ miatt kárt szenvedne , a’ nemzet annak megtérítését biztosítja. — 4) Az ellenség által megszállott helyekre nyereségvágy­ból élelmezési szereket, vagy takarmányt önként eladás végett bevinni honárulási vétek büntetése alatt tilalmas. — 5) Ha az ellenség valamelly vidékhez vagy községhez nagyobb erővel közéig, ’s nincs a’ közelben nemzeti hadsereg, melly azt visszaverhetné, a’ népnek kötelessége minden élelmi­szereket és takarmányt az ellenség elöl eltakarítani, ’s a’ mit el nem takarít, azt elégetni, semmivé tenni inkább , hogysem az ellenség kezeibe kerüljön. Ha a’ nép azt teszi, az ellenség éhen kénytelen elveszni. 6) A’ hol a’ nemzetnek hadereje a’közelben nincs, ott a’ népnek szabad csapatok által kell az ellenséget nyugtalanítania, hogy soha pihenő órája ne legyen. Ezen csapatok ha meglep­hetik az ellenség kisebb csapatait, tegyék azokat semmivé, ha meg nem lephetik, vagy nagyobb erőre találnak, lármázzák fel, oszoljanak szét, egyelőre meghatározott helyen ismét gyűlje­nek össze, ’s kezdjék újra a’ nyugtalanitást, minden éjjel, mi­dőn az ellenség mozdulni nem mer, mert a’ vidéket ’s az előt­te álló néperet nem ismeri, a’ nép ellenben nagyobb erőveli megtámadtatás esetében bizton szerteoszolva, hátravonul, mert minden ösvényt, minden bokrot ismer.

Next